2025 legnagyobb magyar sportsikerei

2025 legnagyobb magyar sportsikerei

20:23 December 25, 2025

Sport 0 14 хвилин

Az Euronews magyar szerkesztőségének szubjektív összeállítása az idei év magyar szempontból legemlékezetesebb eredményeiből.

Az Euronews ismét összeállított egy listát az év legnagyobb magyar sportsikereiből. Lássuk hát, hogy kik szereztek örömet 2025-ben a magyar szurkolóknak!

Ez az év is jól kezdődött

A sajnos már Kínát erősítő Liu fivérek, valamint az 5000 méteres férfi váltó olimpiai, világ-, és Európa-bajnoki címei óta már nem csodálkozunk azon, ha magyar versenyző győzelmet arat egy-egy rövidpályás gyorskorcsolya világversenyen. A drezdai kontinensviadalon Jászapáti Petra első női egyéni sportolóként nyert Európa-bajnoki címet, azzal, hogy 500 méteren diadalmaskodott. A 26 éves szegedi korcsolyázó korábban már jó néhány érmet összecsúszkált a világversenyeken, a dobogó legfelső fokára viszont most először állhatott fel. Jászapáti 1000 méteren, valamint a 3000 méteres női váltóval is ezüstérmes lett Drezdában.

Molnár Attila (jobbról az első) a férfi 400 méteres síkfutás elődöntőjében az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon 2025. március 7-én
Molnár Attila (jobbról az első) a férfi 400 méteres síkfutás elődöntőjében az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon 2025. március 7-én 
A bronzérmes Molnár Attila, Kovács Árpád, Wahl Zoltán és Enyingi Patrik a férfi 4x400 méteres váltófutás eredményhirdetésén a nancsingi fedettpályás vb-n 2025. március 23-án
A bronzérmes Molnár Attila, Kovács Árpád, Wahl Zoltán és Enyingi Patrik a férfi 4×400 méteres váltófutás eredményhirdetésén a nancsingi fedettpályás vb-n 2025. március 23-án 

Atlétáink begyújtották a rakétákat

Év eleji időeredményei és formája alapján Molnár Attila abszolút esélyesnek számított az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. Az FTC atlétája bebizonyította, hogy elbírja az esélyesség terhét: előfutamát, majd az elődöntő futamát is megnyerte, hogy aztán a döntőben is elsőként szakítsa át a célszalagot. Molnár ezzel eddigi pályafutása legnagyobb sikerét aratta, a 60 méteres gátfutásban diadalmaskodó Bakos György után ő az első magyar sportoló, aki ismét futószámban nyert fedettpályás Európa-bajnokságot.

A 23 éves futó társaival, Kovács Árpáddal, Wahl Zoltánnal és Enyingi Patrikkal együtt remekelt két héttel később Kínában is. A magyar férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet szerzett a fedettpályás világbajnokságon.

Cselgáncsarany öt év után

A magyar cselgáncsozók időről időre felhívják magukra a figyelmet eredményeikkel, világversenyen azonban ritkán állhatnak fel a dobogó legfelső fokára. Özbas Szofinak ez most sikerült! A 24 éves dzsúdós nyert már korosztályos világversenyeket, a felnőttek között pedig volt már világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérme is, amikor nekivágott az idei podgoricai kontinensviadalnak. A Honvéd versenyzője a legjobbnak bizonyult a 70 kilogramm alatti hölgyek között, ígyKarakas Hedvig 2020-as győzelme után öt évvel szerzett újra Európa-bajnoki aranyérmet Magyarországnak.

Özbas Szofi (kékben) és az olasz Giorgia Stangherlin küzd a cselgáncs-világbajnokság vegyes csapatversenyében a Papp László Budapest Sportarénában 2025. június 20-án
Özbas Szofi (kékben) és az olasz Giorgia Stangherlin küzd a cselgáncs-világbajnokság vegyes csapatversenyében a Papp László Budapest Sportarénában 2025. június 20-án 
Szoboszlai Dominik (fehér felsőben) egy nyitott tetejű buszon az angol bajnok Liverpool FC ünnepi felvonulásán Liverpoolban 2025. május 26-án
Szoboszlai Dominik (fehér felsőben) egy nyitott tetejű buszon az angol bajnok Liverpool FC ünnepi felvonulásán Liverpoolban 2025. május 26-án 

Ilyen még nem volt

Bár korábban már jó néhány magyar válogatott labdarúgó – többek közt Gera Zoltán, Király Gábor, Priskin Tamás vagy Torghelle Sándor – szerepelt a Premier League-ben, olyan még nem volt, hogy egy honfitársunk nyakába akasszák az aranyérmet. Eddig! A 2024/25-ös angol bajnokságot ugyanis az FC Liverpool nyerte Szoboszlai Dominikkal a soraiban. A magyar válogatott csapatkapitánya 2023-ban szerződött a liverpooli együtteshez, melyben azonnal kulcsemberré vált. A 25 éves futballista pályafutása töretlenül ível felfelé, aminek alighanem nagy szerepe volt abban, hogy az angol bajnokságot huszadszor megnyerő, nagy múltú klubja a nyáron két további magyar játékost (Kerkez Milos, Pécsi Ármin) – szerződtetett.

Ki a jobb? Fradi! Ki a legjobb? Fradi!

Immár senki számára nem lehet kérdés, hogy ahogy hosszú éveken keresztül a Pro Recco volt, most a Ferencvárosi TC a földkerekség legjobb férfi vízilabda klubja. A zöld vagy/és fehér sapkások tavaly épp az olasz sztárklubot győzték le a Bajnokok Ligája döntőjében, és idén sem adták alább. A júniusi máltai fináléban az FTC a szerb Novi Beograd együttesét múlta felül, így 2019 és 2024 után harmadszor nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, majd októberben – a Pro Recco ellen – győzött az európai Szuperkupa mérkőzésen is így története során hatodszor hódította el a Szuperkupát.

Az aranyérmes FTC-Telekom Waterpolo játékosai és edzőjük, Nyéki Balázs repülnek a vízbe a győztes BL-döntő után a máltai Gzirában 2025. június 1-jén
Az aranyérmes FTC-Telekom Waterpolo játékosai és edzőjük, Nyéki Balázs repülnek a vízbe a győztes BL-döntő után a máltai Gzirában 2025. június 1-jén 
A győztes Győr játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében játszott Győri Audi ETO KC - Odense HB mérkőzés után az MVM Dome-ban 2025. június 1-jén
A győztes Győr játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében játszott Győri Audi ETO KC – Odense HB mérkőzés után az MVM Dome-ban 2025. június 1-jén 

Győri lányok hetedszer is

Ahogyan a Fradi pólósai ismételtek, ugyanúgy – ráadásul ugyanaznap – címet védtek a győri kézilabdás hölgyek is. Június 1-jén a budapesti MVM Dome-ban rendezett döntőben a Győr különösebb gond nélkül múlta felül a dán Odensét, így – 2013, 2014, 2017, 2018, 2019 és 2024 után – összességében hetedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját.

A nyíltvízi úszókra mindig lehet számítani

A nyíltvízi úszók évről évre szállítják a jobbnál jobb eredményeket, így volt ez 2025-ben is. Tavalyi olimpiai bajnoki címe után Rasovszky Kristóf idén a horvátországi Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre 10 kilométeren, valamint megnyerte a férfiak 3 kilométeres versenyét, illetve Mihályvári-Farkas Viktóriával, Fábián Bettinával és Betlehem Dáviddal együtt diadalmaskodott váltóban is. Ugyanez a négyes bronzérmes lett a szingapúri világbajnokságon.

Rasovszky Kristóf, Mihályvári-Farkas Viktória, Fábián Bettina és Betlehem Dávid, a bronzérmes magyar nyíltvízi váltó tagjai a szingapúri vizes vb-n 2025. július 20-án
Rasovszky Kristóf, Mihályvári-Farkas Viktória, Fábián Bettina és Betlehem Dávid, a bronzérmes magyar nyíltvízi váltó tagjai a szingapúri vizes vb-n 2025. július 20-án 
A győztes Kós Hubert (b) a férfi 200 méteres hátúszás döntője után a szingapúri vizes világbajnokságon a World Aquatics Arénában 2025. augusztus 1-jén
A győztes Kós Hubert (b) a férfi 200 méteres hátúszás döntője után a szingapúri vizes világbajnokságon a World Aquatics Arénában 2025. augusztus 1-jén 

Állócsillag a vízben

A szingapúri vizes vb legjobb magyar eredményét egy másik párizsi olimpiai bajnok, Kós Hubert érte el. Az Egyesült Államokban egyetemre járó és edző, 22 éves úszó Európa-rekorddal nyerte a férfi 200 méteres hátúszást, amivel megvédte világbajnoki címét, hiszen ezen a távon két évvel korábban, Fukuokában is ő diadalmaskodott.

Kajakaranyak

A magyar női kajakosok közül az olimpián tavaly még a három érmet szerző Csipes Tamara tündökölt, idén viszont már Csikós Zsóka rúgta be páros lábbal a nemzetközi élmezőny ajtaját. Bár a 24 éves szolnoki versenyzőnek csapathajóban volt már egy bronzérme a 2022-es Eb-ről (illetve világbajnoki címe is a maratoni szakágban), a sportkedvelők igazán az idei kontinensviadalon tanulták meg a nevét.

A csehországi Eb-n júniusban Csikós három egyéni számban, 500, 1000 és 5000 méteren is győzött, így már nem is volt meglepetés, hogy augusztusban 1000 méteren Milánóban világbajnok lett.

Az olaszországi vb-n a magyar egyéni kajakosokat nem lehetett legyőzni ezen a távon. A férfiaknál a tokiói olimpiai bajnok, Kopasz Bálint lapátolt a leggyorsabban 1000 méteren. A győri versenyző ezen a távon három évenként nyer vb-t, eddigi aranyérmeit 2019-ben és 2022-ben szerezte.

A kajakosok közül még K1 200 méteren Csizmadia Kolos győzött, míg a Kurucz Levente – Nádas Bence páros a férfi ajak kettesek 500 méteres versenyében nem talált legyőzőre.

Csikós Zsóka a célban a női kajak egyes 1000 méteres számának döntőjében a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2025. augusztus 22-én
Csikós Zsóka a célban a női kajak egyes 1000 méteres számának döntőjében a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2025. augusztus 22-én 
A későbbi győztes Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság férfi kajak egyes 1000 méteres számának döntőjében Milánóban 2025. augusztus 23-án
A későbbi győztes Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság férfi kajak egyes 1000 méteres számának döntőjében Milánóban 2025. augusztus 23-án 

Jól húztak a kenusok is

A milánói kajak-kenu vb-t a magyar küldöttség végül az éremtáblázat élén, 6 aranyéremmel zárta. A további győzelmeket kenusok, Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel (C-4 500 méter), valamint Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka, és Csorba Zsófia (szintén C-4 500 méter) szállították.

Az aranyérmes Kurucz Levente és Nádas Bence a férfi kajak kettesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2025. augusztus 24-én
Az aranyérmes Kurucz Levente és Nádas Bence a férfi kajak kettesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2025. augusztus 24-én 
Halász Bence a férfi kalapácsvetés selejtezőjében a tokiói atlétikai világbajnokságon 2025. szeptember 15-én
Halász Bence a férfi kalapácsvetés selejtezőjében a tokiói atlétikai világbajnokságon 2025. szeptember 15-én 

Vb-bronzos kalapács

Az év eleji atlétikai sikerekből maradt szeptemberre is. A tokiói atlétikai világbajnokságon Halász Bence bronzérmet szerzett férfi kalapácsvetésben. A Dobó SE versenyzője tavalyi ezüstéve után (2. hely a párizsi olimpián és a római Európa-bajnokságon is) harmadszor lett harmadik világbajnokságon, miután első vb-bronzát 2019-ben Dohában, a másodikat 2023-ban, a budapesti vb-n szerezte.

Vb-döntő hat év után

Több év szerényebb eredményei után, újra a legmagasabb szinten játszott Babos Tímea. A női párosban négyszeres Grand Slam-győztes, háromszoros világbajnok korábbi világelső idén négy WTA-tornát nyert a brazil Luisa Stefani oldalán, így kivívta a részvételt a WTA Finals-en. Sőt! Amire az év elején talán senki sem számított, Babos az utolsó mérkőzésen is pályára léphetett idei párjával, miután hat évvel azután, hogy 2019-ben harmadszor is világbajnok lett, ismét bejutott a döntőbe.

Babos Timea (balra) és Luisa Stefani a WTA Finals női páros döntője után Rijádban 2025. november 8-án
Babos Timea (balra) és Luisa Stefani a WTA Finals női páros döntője után Rijádban 2025. november 8-án 
Márton Luana kétszeres világbajnok (balra) és ikertestvére, Márton Viviana olimpiai bajnok tekvandós a szakszövetség budapesti sajtótájékoztatóján 2025. november 19-én
Márton Luana kétszeres világbajnok (balra) és ikertestvére, Márton Viviana olimpiai bajnok tekvandós a szakszövetség budapesti sajtótájékoztatóján 2025. november 19-én 

Tekvandó nagyhatalom lettünk – csodálatos Márton-ikrek

Márton Vivianát a tavalyi párizsi olimpiáig szinte senki sem ismerte Magyarországon, 2024. augusztus 9. óta viszont szinte mindenki tudja, hogy ő az első magyar olimpiai bajnok tekvandóban. A tavaly a női 67 kilogrammos súlycsoportban diadalmaskodó Viviana az idei világbajnokságon 62 kilogrammban indult, hogy elkerülje ikertestvérét, Luanát.

Viviana a kínai vb-t ezüstéremmel zárta, nővére pedig megnyerte a 67 kilogrammos kategória versenyét. Luana ezzel már kétszeres világbajnok, mert 2023-ban Bakuban 57 kilogrammban diadalmaskodott. (A kínai vb után pár héttel mindkét testvér győzött az egyenlítői-guineai Malabóban rendezett úgynevezett nyílt női világbajnokságon.)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei