Magyar kormánytámogatással épült meg a Glória Ifjúsági és Missziós Központ sportpályája Tiszabökényben (videó)
A magyar kormány támogatásával és széleskörű társadalmi összefogással megépült Tiszabökényben a Glória Ifjúsági és Missziós Központ sportpályája. A minden igényt kielégítő, többfunkciós létesítmény átadó ünnepségén Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: ez az összefogás példamutató és követendő lenne mindenhol szerte a Kárpát-medencében. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a fiataloknak, gyerekeknek a gyülekezetek mellett szükségük van olyan helyekre, ahol játszani, sportolni tudnak, egy közösséghez tudnak tartozni. Bartha Elemér missziós lelkész, a Glória Ifjúsági és Missziós Központ vezetője elmondta, hogy a 2021 decemberében megalakult intézményben nemzetiségtől, vallástól, felekezettől függetlenül mindenkit szeretettel várnak. A pálya megépítésére pedig azért volt égető szükség, mert a községben nem volt lehetőség a sportolásra. A létesítmény elkészülte egy óriási dolog a számunkra – fogalmazott.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás