Már várja a halált Mike Tyson

Már várja a halált Mike Tyson

16:27 Március 20, 2020

Sport 4030 2 хвилини

Az amerikai nehézsúlyú ökölvívó-legenda, Mike Tyson egyáltalán nem fél a haláltól, elmondása szerint inkább már várja azt. Az 53 éves világsztár szerint ugyanis inkább az élettel nehéz szembenézni, amelyhez sok bátorság kell.

Mike Tyson a The Sportsmannek beszélt őszintén az életéről. A világ egyik leghíresebb bokszolója – aki nemcsak tehetségével, hanem a ringen kívüli viselkedésével is felhívta magára mindig a figyelmet – minden meccsen az életével játszott, de az akkoriban nem igazán érdekelte.

Tisztában voltam vele, van esély arra, hogy meghalhatok edzés vagy harc közben. Tudtam, de nem féltem, mert azt hittem, ha valaki meghal, az az ellenfelem lesz. Ez az önbizalom egyfajta túlélési mechanizmus volt” – mondta Tyson, akitől a riporter rákérdezett, hogy várja-e már a halált- „Igen” – felelte határozottan a világbajnok bokszoló– „Nem félek. Az élet sokkal bonyolultabb, mint meghalni. A hit, nem tudom, igaz-e. Az élethez nagyon sok bátorság kell. Az élet egy nagy utazás, egy nagy küzdelem. Hiába van meg egyes embereknek mindenük, akkor is csak küzdenek. Túl komolyan vesszük az életet.”

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei