2 gólt rúgtak a belgák, mégis 1:0-ra nyertek a szlovákok

2 gólt rúgtak a belgák, mégis 1:0-ra nyertek a szlovákok

21:39 Június 17, 2024

Sport 870 6 хвилин

A szlovák válogatott nagyot küzdve és jelentős szerencsével, de 1:0-ra legyőzte Belgiumot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság hétfői játéknapján.

Hiába hitték kétszer is azt a belgák, hogy egyenlítettek, mindkét gólt visszavonták, az elsőt les, a másodikat kezezés miatt.

Románia Ukrajna felett aratott meglepetésgyőzelme után két egyenes ágon kijutó csapat csapott össze az E csoport második mérkőzésén, Belgium Frankfurtban vívott meg Szlovákiával.

Az első egy-két percben a játék és a hangpárbaj is kiegyenlített volt, de míg a szlovákok nagyrészt ülve, a belgák állva biztatták csapatukat. Az első helyzet De Bruyne előtt adódott, de rosszul találta el a labdát, így végül Lukaku lőtt, Dúbravka pedig védte a középre tartó labdát. Másodjára is a Roma csatára veszélyeztetett, de hosszan tolta meg ziccerben a labdát, így nem zárult lövéssel az akció. A hetedik percben aztán jött egy belga hiba, ami után Kucka lövését még védte bravúrral Casteels, de a kipattanót Schranz a hálóba lőtte, 0:1. Ezt követően nem meglepő módon már a szlovák válogatott szimpatizánsai sem ülve, hanem ugrálva nézték a középkezdést és a következő perceket.

Húsz perc után Dúbravka adott el könnyelműen egy labdát, amiből Trossard egyenlíthetett volna, de fölé emelte a játékszert. Nem csak a kapusnak, de az egész szlovák védelemnek nem ízlett az intenzívebbé váló belga letámadás, de az is érezhető volt, hogy a nem túl acélos, Debast vezette védelmet is zavarba tudják hozni Boženíkék.

A 40. perc hozta el a következő szlovák lehetőséget, Kucka sarokkal vett át egy labdát a jobb oldalon, majd tökéletesen középre adott, de Haraslín kapáslövését védte Casteels. Látványos akció volt. Bő egy perccel később Lukaku harmadik ziccerét is elrontotta, a rossz labdaátvétel és Hancko zavarása miatt nem tudott kapura lőni. A szünet előtti utolsó percben újra talpra ugrottak a szlovák drukkerek, így Lobotkaék nem csak előnyben, de jó hangulatban is vonulhattak az öltözőbe.

Lukaku ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta de az ötödik lehetőségét már gólra váltotta. Igaz ekkor 1 méterről csak be kellett belsőznie Onana visszafejelt labdáját. Végül azonban a VAR les miatt érvénytelenítette a találatot. Trossardé volt a következő lövés, de Dúbravka szépen védett. Nem akart összejönni a gól Belgiumnak. Lukaku sokadik lövése az oldalhálóban kötött ki. Egyre nőtt a nyomás a szlovák kapun, de Bakayoko lövésénél már a szerencse és a gólvonalon mentő Hancko lába is kellett, hogy ne szülessen meg a találkozó második gólja.

A szlovák cserék nem tudtak új lendületet hozni a csapat játékába, a túloldalon pedig kevesen értették, hogy Lukaku hogy maradhatott pályán. Trossard helyére érkezett Tielemans a 75. percben, aki azonnal kapott is egy sárgát.

A belga drukkerek egyre kevésbé lelkesedtek csapatukért, a túloldalon pedig az idő előrehaladtával éppen ellentétes volt a kép. A 86. percben már-már úgy tűnt, hogy megtörik a jég és kiderül, hogy Domenico Tedesco miért hagyta a pályán a csatárát. Lukaku teljesen üresen érkezett a pár perccel korábban beálló Openda beadására és a hálóba lőtt. Ám a VAR jelzése után kiderült, hogy a Leipzig támadója kézzel ért a labdához a beadás előtt, így ezt a gólt sem adta meg a török játékvezető.

A hosszabbításban De Bruyne nem túl jól sikerült lövését is védte Dúbravka, így az eredmény már nem változott. Lukaku egyedül is legyőzhette volna a szlovák válogatottat, de ma mindent kihagyott. Míg Szlovákia jól sáfárkodott a helyzeteivel és megverte a csoport favoritját. Miután délután meglepetésre a románok 3:0-ra megverték Ukrajnát, az első kör után alaposan felborult a papírforma az E csoportban.

(ujszo.com)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei