A Mercedes Forma–1-es csapatának főnöke meglepődött Hamilton távozásán

A Mercedes Forma–1-es csapatának főnöke meglepődött Hamilton távozásán

22:20 Február 3, 2024

Sport 2794 3 хвилини

Meglepődött, de nem marasztalta Lewis Hamiltont a Mercedes Forma–1-es csapat főnöke. Toto Wolff elmondta, hogy a versenyző a bejelentés előtti napon közölte vele a döntését. Hozzátette, hogy nem tudtak volna olyan ajánlatot tenni a pilótának, amely maradásra bírhatta volna.

Toto Wolff, a Mercedes Forma–1-es csapatának főnöke meglepődött, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, a döntést a brit pilóta a hivatalos bejelentés előtti napon közölte vele.

Hamilton csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrarinál versenyez. Egy nappal korábban Wolff-fal is beszélt az átigazolásról.

Tudtuk, hogy a hosszabbítás egy vagy talán két évre szólna – mondta a csapatfőnök Hamilton szerződésével kapcsolatban, amelyet tavaly augusztusban írt alá, és szerepelt benne egy kivásárlási záradék is. Wolff hozzátette, azt is tudták a csapatnál, hogy legfeljebb 2025-ig marad majd a 39 éves sportoló, aki szerdán, reggeli közben közölte a hírt Wolff oxfordi otthonában, döntését pedig azzal indokolta, hogy új kihívásra van szüksége.

Nem tudtunk hosszabb időre elköteleződni, ő pedig élt a távozás lehetőségével – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni Hamiltont az átigazolásról, csak a bejelentés időzítésére adott javaslatot, és ezt követően még egy órát kellemesen elbeszélgettek. Hozzátette:

Teljes mértékben elfogadjuk, hogy a változó körülmények hatására meggondolhatja magát az ember.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei