karpat.in.ua

Bevezetik a Forma–1-ben a mesterséges intelligenciát, a szabálytalankodó pilótákat fogják lefülelni vele

Egyelőre csak próbaképp, de a pályahatárok betartásának ellenőrzéséhez a mesterséges intelligenciát is kipróbálja a Forma–1.

A Forma–1-ben a legádázabb küzdelem gyakran az utolsó századmásodpercekért – esetenként ezredekért – zajlik, melyhez a pilóták az utolsó millimétereket is kihasználják a pályán. A pályahatárok azonban mindenkire vonatkoznak, így, ha valaki átlépi azokat, időmérőn elveszik az adott körét, versenyen pedig néhány eset után időbüntetést kaphat a pilóta.

A pályahatárok kiszélesítését azonban jelenleg „hagyományos” módszerekkel ellenőrzik, emberekkel, akik a kameraképek alapján döntenek arról, hogy az adott versenyző tényleg elhagyta-e a pályát négy kerékkel. Ez ugyanakkor nem a legegyszerűbb megoldás; a júliusi Osztrák Nagydíj során négy embernek kellett kielemeznie 1200 lehetséges szabályszegést.

Az októberi, katari hétvégén már nyolc ember dolgozott ezen – és most a mesterséges intelligencia is munkába lép, írja a Reuters. A soron következő, szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy „Computer Vision”, avagy számítógépeslátás-technológiával ered a pályahatárokat kiszélesítő versenyzők nyomába – egészen pontosan egyfajta alakelemzéssel figyelik majd, hogy egy felvételen a pixelek (bizonyára a kerekeké) átlépi-e a fehér vonalat.

Az embereket nem fogja teljesen kiváltani a megoldás, inkább levesz némi terhet a döntéshozók válláról. A szezonzáró versenyhétvége most pénteken indul, és vasárnapig tart az F1-ben.

(hwsw.hu)