karpat.in.ua

A magyar kormány támogatja a kárpátaljai sportéletet (videó)

Kárpátaljai sportvezetőkkel és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőivel tárgyalt az együttműködés és a támogatás lehetőségeiről Gyurta Dániel, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszteri főtanácsadója, valamint Gór-Nagy Miklós miniszteri tanácsadó. A magyar sportdiplomaták Ungváron az egyetem sportuszodájában sporteszközöket is adományoztak a Dinamó Kárpátaljai Megyei Gyermek- és Ifjúsági Sportiskolának. Majd megtekintették azokat a sportlétesítményeket, illetve nyíltvízi központokat, amelyeket az úszók és a vízilabdázók használnak. Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázó személyesen is kipróbálta az egykori kőbányában keletkezett tó vizét és azt edzésre alkalmasnak találta. Robert Levickij, a Kárpátaljai Vízisport Szövetség elnöke köszönetet mondott a támogatásért és kifejtette, hogy a COVID világjárvány, majd az immár több mint ötszáz napja tartó orosz-ukrán háború jelentősen visszavetette a sportéletet. A küldöttség megtekintette Ungvár legnagyobb többfunkciós sportcsarnokát is, ahol az ukrán élvonalbeli Ungvári Kárpáti játssza a mérkőzéseit. A háború kezdetét követően, miután a sportcsarnokban 300-400 belső menekültet helyeztek el a Kárpáti a Magyar Kézilabda Szövetség engedélyével az NB II-ben szerepelt. A magyar bajnokság sokban különbözik az ukrántól. Persze mások a csapatok és más technikával játszanak. Az elmúlt bajnokság alatt sokat tanultunk és sok tapasztalatot szereztünk Magyarországon- mondja az ukrán válogatott játékos. Olekszandr Ledida, az Ungvári Kárpáti női kézilabdaklub, egyben a megyei szakszövetség elnöke elmondta, hogy jelenleg csupán az egyik terem, valamint egy, a város szélén fekvő sportcsarnok alkalmas edzések megtartására. Az ungvári látogatás mérlegét megvonva Gyurta Dániel aláhúzta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet képviseletében korábban többször megfordult Kárpátalján.