karpat.in.ua

Ismét megrendezték Ungváron a „Szakura” Nemzetközi Petanque Bajnokságot (videó)

Ungváron ismét megrendezték az immár hagyományos, három napos, tavaszi, „Szakura” Nemzetközi Petanque Bajnokságot. A háborús helyzet ellenére tehát valóban nemzetközi volt az idei bajnokság is, hiszen az ukrajnai résztvevők mellett Litvániából, Lettországból, Szlovákiából, Németországból, Ausztriából és Magyarországról is érkeztek versenyzők. A mérkőzések zúzalékos pályán zajlottak, így a versenyzőknek számításba kellett venni a nehezítő körülményeket. Az egyéni mérkőzéseken Petro Hojsz, az Ungvári Petanque Klub és egyben az Ukrán Petanque válogatott játékosa szerezte meg az első helyet. A duplett kategóriában egy kijevi klub játékosai bizonyultak a legjobbaknak. A triplett mérkőzés során pedig három litván játékos aratott győzelmet.