Már nem látja szívesen az oroszokat Párizs polgármestere

Már nem látja szívesen az oroszokat Párizs polgármestere

20:20 Február 8, 2023

Sport 1814 2 хвилини

Українська

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere már ellenzi, hogy orosz sportolók induljanak a jövő évi olimpián, ha még akkor is tart az ukrajnai háború.

A városvezető másfél hete még úgy nyilatkozott a L’Equipe sportnapilapnak, hogy egyetlen sportolót sem lehet kizárni a versenyből pusztán az útlevele alapján, ugyanakkor támogatja, hogy az orosz delegáció ne orosz zászló alatt lépjen fel.

A France Infónak kedden viszont már úgy fogalmazott, hogy semleges zászló „nem igazán létezik”, a hazájukat elhagyó oroszok ugyanakkor a menekültek csapatában ott lehetnek. Ez utóbbiak szerinte „nem támogatják Vlagyimir Putyint az agressziójában”, és „menekültként, illetve disszidálóként” versenyeznének – írta az MTI.

Orosz sportolók az állami szintű doppingolás miatt nem vehettek részt saját zászlajuk alatt a riói játékok óta, és semleges színekben vonultak be a stadionba a megnyitón.

Ezt a változatot nem támogatom, teljesen illetlennek tartom – hangsúlyozta Hidalgo, hozzátéve: nem engedik felvonulni egy olyan ország küldöttségét, amely megtámad egy másikat, és nem tesznek úgy, mintha ez a helyzet nem állna fenn.

(sportal.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei