Lemondott a Juventus teljes vezetősége

Lemondott a Juventus teljes vezetősége

21:45 November 30, 2022

Sport 2311 4 хвилини

Українська

Hétfő este lemondott a Juventus teljes vezérkara. Távozik a klub elnöke, Andrea Agnelli és az alelnök, Pavel Nedved is, valamint a teljes igazgatótanács.

A kollektív lemondásra azután került sor, hogy a Juventus pénzügyi beszámolóját az olasz ügyészség és egy könyvvizsgáló cég is átfésülte, és hibás könyvelés, valamint piaci manipuláció nyomaira bukkant, amit persze az érintettek tagadtak.

Ezen felül 200 millió eurónál is nagyobb éves veszteséggel zárt a klub, ami történelmi mélységet jelent a torinói csapat életében.

A korábban már nyilvánosságra hozott gyanú szerint túlárazottan vásároltak meg játékosokat annak érdekében, hogy azzal papíron növeljék a klub értékét, valamint a futballisták számára olyan kifizetéseket könyveltek el, ami végül nem jutott el az érintettekhez, mert arról ők – a koronavírus-járványban meghozott megszorító intézkedések miatt – lemondtak.

„Az igazgatótanács a folyamatban lévő jogi, és könyveléstechnikai ügyekkel kapcsolatban azt a döntést hozta, hogy a klub érdeke az, hogy ebben a helyzetben egy új igazgatótanács álljon fel, amely kezeli a klub folyamatait” – olvasható a klub közleményében.

Agnelli és Pavel Nedved mellet felajánlotta a lemondását a klub ügyvezető igazgatója, Maurizio Arrivabene is, de őt arra kérték, hogy az átmeneti időszakban még képviselje a klub érdekeit.

A klub részvényeinek többségét birtokló holding, az Exor kedden bejelentette Gianluca Ferrero kinevezését az elnöki posztra. Kiemelték: Ferrero üzleti tanácsadóként, könyvvizsgálóként, valamint több vállalat igazgatótanácsának és bizottságának tagjaként jelentős tapasztalattal, illetve a szükséges számviteli ismeretekkel rendelkezik, továbbá őszinte szenvedéllyel bír a klub felé, amely tulajdonságokkal együttesen a legalkalmasabb személynek ígérkezik az elnöki poszt betöltésére. Hozzátették: az igazgatótanács további, megüresedett posztjait is hamarosan betöltik, és január 18-ra hívták össze a közgyűlést.

Agnelli 2010 óta volt a Juventus elnöke, ő volt az Európai Szuperliga ötletének egyik legnagyobb támogatója, ami óriási port kavart az utóbbi években, emellett az ötlete mellett a mai napig kitart, ezért is kellett távoznia az UEFA egyik végrehajtói posztjáról.

Agnelli vezetésével a Juventus 2020-ig zsinórban kilenc bajnoki címet szerzett, de az elmúlt két szezonban lemaradt a bajnoki címről, és a BL-ben most még a csoportból sem jutott tovább.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei