karpat.in.ua

Oroszország bukja a sakkvilágbajnoki döntőt

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics kizárta annak lehetőségét, hogy Oroszország rendezze meg a világbajnoki döntőt Jan Nyepomnyascsij és Ting Li-zsen között.

Az orosz és a kínai nagymester párosmérkőzése 2023-ban lesz, de annak színhelyéről és pontos dátumáról még nem határozott a FIDE. Dvorkovics szerint egy hónapon belül megszületik a döntés. Hozzáfűzte, hogy a FIDE a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlására nem rendezheti meg Oroszországban a címmérkőzést.

A titulusért eredendően a címvédő Magnus Carlsen játszott volna a világbajnokjelöltek nyári tornáját megnyerő Nyepomnyascsijjal, a norvég nagymester azonban utóbb visszalépett a párharctól, mondván, semmi motivációt nem érez, hogy az általa a legutóbbi vb-döntőben legyőzött orosszal üljön újfent asztalhoz.

Visszatáncolása nyomán a FIDE hivatalosan bejelentette, hogy a sakkvilág koronájáért Nyepomnyascsij a világbajnokjelöltek versenyén másodikként végzett Tinggel csap össze. Ekkor ajánlotta fel az orosz szövetség, hogy kész a páros küzdelemnek otthont adni, s színhelynek a moszkvai Tretyakov Galériát javasolta azzal, hogy a vb-finálé második felét pedig Kína bonyolíthatná le.

„Sem Oroszország, sem Kína” – zárta rövidre a kérdést a FIDE-elnök a TASZSZ hírügynökségnek adott nyilatkozatában. „Semleges országgal számolunk, még tárgyalunk. Mexikó a fő esélyes, de van még pár érdeklődő” – tette hozzá Dvorkovics.

A NOB február 28-án, négy nappal az ukrajnai háború kezdete után javasolta a sportági világszövetségeknek, hogy az invázió miatt akadályozzák meg Oroszország – és az őt támogató Fehéroroszország – sportolóinak indulását a nemzetközi versenyeken. A FIDE március 16-án megtiltotta a két ország válogatottjainak a részvételét a szervezet égisze alatt zajló viadalokon, de lehetővé tette, hogy eseményein az orosz és fehérorosz sakkozók egyénileg, a FIDE zászlaja alatt szerepelhessenek.

(hirado.hu)