A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a 2026-os világbajnokságon már nem engedi, hogy a játékosok a kispadhoz sietve rögtönzött taktikai értekezletet tartsanak, amikor a kapus sérülés miatt a földön marad. A döntést a játékvezetőkért felelős vezető, Pierluigi Collina jelentette be, miután az elmúlt években egyre gyakoribbá vált a jelenség – amelyet a budapesti Bajnokok Ligája-döntőben is láttunk David Raya (Arsenal) ápolásánál.
A vitatott módszer lényege, hogy a hálóőr ápolást kérve megszakítja a játék ritmusát, miközben csapattársai a technikai zónához vonulnak, ahol az edző új utasításokat adhat nekik. A jelenség tavaly novemberben is nagy visszhangot váltott ki, amikor Daniel Farke, a Leeds United menedzsere azzal vádolta Gianluigi Donnarumma kapust, hogy sérülést színlelve próbálta megtörni az ellenfél lendületét – írja a BBC. Hasonló jelenet játszódott le a budapesti Bajnokok Ligája-döntő második félidejében is, amikor a hajrához közeledve 1–1-es állásnál David Rayát, az Arsenal kapusát kellett hosszasan ápolni.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a világbajnokságon az észak-amerikai női profi bajnokságban már alkalmazott megoldást vezeti be: ha a kapus ápolásra szorul, a mezőnyjátékosoknak a pályán kell maradniuk, vagy legfeljebb a kezdőkör környékén gyülekezhetnek. A játékvezetők aktívan fellépnek majd a szabály betartatásáért, ugyanakkor a játékosok nem kapnak sárga lapot, ha mégis az oldalvonal felé indulnának.
Collina szerint a jelenlegi gyakorlat nem tesz jót a sportágnak. Mint fogalmazott, furcsa helyzetet teremt, amikor a pályán csak a játékvezető, az orvosi stáb és a sérült kapus marad, miközben mindenki más a kispadok körül gyülekezik. A szabály hatékonyságát ugyanakkor már most viták övezik, hiszen a világbajnokság mérkőzésein félidőnként hárompercesnek tervezett ivószünetet is tartanak majd, amely természetes lehetőséget kínál az edzőknek a taktikai eligazításra.
A BBC kiemelte, a nyári világbajnokságon számos olyan szabályértelmezést helyeztek kilátásba, amely elsődleges célja a játék lassítására és az időhúzásra épülő trükkök visszaszorítása. A FIFA játékvezetői bizottságának vezetője, Pierluigi Collina bízik benne, hogy az új intézkedéseknek köszönhetően rövidebb lesz a hosszabbítások ideje, mint a 2022-es katari világbajnokságon.
Bedobások – öt másodperces szabály
A játékosoknak öt másodpercen belül el kell végezniük a bedobást. Szándékos időhúzás esetén a bedobás joga az ellenfélre szállhat.
Kirúgások – öt másodperces szabály
A kapukirúgásoknál is figyelik az időhúzást. Ha egy csapat szándékosan késlelteti a játék újraindítását, az ellenfél szögletrúgást kaphat.
Cserék – tíz másodperc a pálya elhagyására
A lecserélt játékosnak a hozzá legközelebbi ponton, tíz másodpercen belül el kell hagynia a játékteret. Amennyiben ezt nem teszi meg, a cserejátékos legalább egy percig nem léphet pályára, így csapata ideiglenesen tíz emberrel játszik tovább.
Ápolás a pályán kívül
Azoknak a mezőnyjátékosoknak, akiket az egészségügyi stáb a pályán kezel, az ápolás után legalább 60 másodpercig a pályán kívül kell maradniuk. Ezalól több kivétel is létezik, például a kapusok, bizonyos sérüléstípusok, illetve ha az ellenfél játékosa sárga vagy piros lapot kap.
A száj eltakarása vitás helyzetekben
Ha egy játékos konfliktushelyzetben eltakarja a száját, miközben ellenfelével kommunikál, ezért akár piros lapos büntetés is kiszabható.
Videózható lesz a szögletek kérdése
A videobíró ellenőrizheti, hogy helyesen ítéltek-e szögletrúgást. Az ellenőrzésnek gyorsan, még a játék újraindítása előtt kell megtörténnie. A lehetőség ugyanakkor nem vonatkozik a tévesen megítélt kapukirúgásokra.
Videózhatják a második sárga lapos kiállítást is
A két sárga lap miatt kiállított játékosok esetében a VAR felülvizsgálhatja a második figyelmeztetést. Ugyanakkor a videobíró nem avatkozhat be pusztán azért, mert egy játékos esetleg megérdemelne egy második sárga lapot.
A 13 éves beregszászi Ivandel Miklós április 18–20. között részt vett a Milánó városában megrendezett horting-világbajnokságon, ahol saját súlycsoportjában első helyezést, a felsőbb súlycsoportban pedig második helyezést ért el. A kimagasló eredmény kapcsán a fiatal sportolóval, édesanyjával, Tatjánával, valamint Nyahovszkij Ihorral, aki a Ukrán Horting Szövetség Kárpátaljai Területi Szervezete vezetőjével készített interjút a Kárpátalja hetilap.
– Miklós, gratulálunk a világbajnoki sikerhez! Mesélj egy kicsit magadról és arról, hogyan kerültél közel a hortinghoz?
– Ivandel Miklós vagyok, a Tarasz Sevcsenko Líceum 8. osztályos tanulója. Nemrég Milánóban versenyeztem, és az arany-, illetve az ezüstérmet szereztem meg hortingban. Már öt éve foglalkozom ezzel a sporttal. Egy héten általában három edzés van, de én ötre szoktam járni. A foglalkozások Nagyszőlősön zajlanak.
– Hogyan kezdődött a sportpályafutásod?
– Ötéves koromtól kezdve különféle sportágakat próbáltam ki. Egy ideig freestyle-ra jártam, aztán focizni kezdtem. 2021-ben kerültem Havryluk Róbert edző „kezei közé”, és kezdtem meg a brazil jiu jitsu edzéseket. Ez a sportág lett igazán a kedvencem.
A siker kapcsán megkérdeztük Nyahovszkij Ihort, az Ukrán Horting Szövetség Kárpátaljai Területi Szervezetének vezetőjét, aki maga is részt vett Miklós felkészítésében.
– Hogyan értékeli Miklós teljesítményét és a felkészülési folyamatot?
– Először is gratulálok Miklósnak és a családjának! Sokan kérdezik, hogyan lehet egy hét vagy egy hónap alatt felkészülni egy ilyen versenyre. A válasz: sehogy. Egy világbajnokság nem egy hét, nem is egy év munkája. Ez egy hosszú folyamat, amelyben a sportolónak évről évre fel kell építenie a tudását. Miklós 2023 óta jár megyei és országos versenyekre, 2024-ben már megyei bajnok lett, 2025-ben pedig dobogós helyezéseket ért el az ukrán bajnokságon. Ez a folyamatos, minőségi munka hozta meg az eredményt Milánóban.
– Milyen eredményeket hozott a milánói vb?
– Miklós a saját súlycsoportjában, a 45 kilós kategóriában első lett, a felsőbb súlycsoportban pedig a második helyet szerezte meg. Mindkettő kiváló teljesítmény, különösen egy 13 éves fiútól. A klubja, az FG Academy, 2023 óta tagja az Ukrán Horting Szövetség kárpátaljai részlegének. Az edzője, Havryluk Róbert pedig személyesen is példakép számomra: kiváló sportoló, az ukrán hortingbajnokság helyezettje, és sportbíróként is tevékenykedik. A saját példájával mutatta meg, hogyan kell elfogadni nemcsak a győzelmeket, hanem a vereségeket is.
Miklós édesanyja, Tatjána a család támogató szerepéről és a mindennapok kihívásairól mesélt.
– Hogyan élték meg a világbajnokságot?
– Nagyon büszkék vagyunk Miklósra. Az egész család ott volt Milánóban, hogy támogassuk.
– Hogyan lehet összeegyeztetni az iskolát, a heti öt edzést és az utazásokat?
– Miklós ötéves kora óta sportol: volt freestyle, foci, végül a jiu jitsu mellett döntöttünk. Szinte mindennap van edzése. Iskola után egy óra pihenő, aztán megyünk vagy focizni, vagy viszem jiu jitsura. Ez napi másfél óra utazással jár, de támogatjuk, mert látjuk, hogy fontos neki.
– Miklós, mik a terveid a jövőre nézve?
– Nagyon szeretném megnyerni az Európa-bajnokságot is, sőt, minden bajnokságot meg akarok nyerni. És ha majd úgy alakul, egyszer én is szeretnék gyerekeket erre a sportra tanítani, edző akarok lenni.
A szerkesztőségünk ezúton gratulál az elért eredményekhez, és sok sikert kíván a jövőbeli megmérettetésekhez!
Aranyérmet szerzett az ungvári Vlada Harkova a 2025-ös vívó-világbajnokságon, amelynek a grúziai Tbiliszi adott otthont – számolt be róla a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal sajtóosztálya.
„Hihetetlen akaraterő, évekig tartó kemény munka, az edzők és az összes szurkoló támogatása segített sportolónknak a lehető legmagasabbra emelni az ukrán zászlót!
Vlada Harkova Ukrajna történetének ötödik egyéni vívóvilágbajnoka lett.” – áll a bejegyzésben.
A cseh jégkorong-válogatott nyerte a világbajnokságot, miután vasárnap késő este két góllal legyőzte a svájci csapatot a döntőben. Az európai dobogót Svédország tette teljessé, megszerezve a bronzérmet.
Kemény, döntőhöz méltóan sok ütközést és lövést hozó első harmadban a svájciak – akik történelmük első világbajnoki aranyérméért küzdöttek – egyszer a kapuvasat találták el. A második harmadban a kiállítások sem maradtak el, de minden fór kimaradt. A záró harmad derekán a csehek megszerezték a támadóharmadban a bulit, a korong a bostoni David Pastrnak elé került, aki kegyetlen nagy gólt lőtt kapásból. A végén lehozta kapusát a vendégegyüttes, ezt David Kämpf használta ki a hazai közönség nagy örömére.
A cseheknek ez fennállásuk hetedik vb-címe (1996, 1999, 2000, 2001, 2005, 2010, 2024), míg a jogelőd Csehszlovákia hatszor győzött (1947, 1949, 1972, 1976, 1977, 1985), így összesítésben ez a 13. arany. Svájc története negyedik vb-ezüstérmét szerezte (1935, 2013, 2018, 2024). A bronzérmet Svédország válogatottja kaparintotta meg, miután a helyosztón szintén két góllal legyőzte a címvédő kanadai csapatot. A 3. helyért: Svédország–Kanada 4–2 (1–0, 0–1, 3–1). A döntőben: Csehország–Svájc 2–0 (0–0, 0–0, 2–0), gólszerzők: Pastrnak (50.) és Kämpf (60.). A torna végeredménye: 1. Csehország, 2. Svájc, 3. Svédország, 4. Kanada, 5. Egyesült Államok, 6. Németország, 7. Szlovákia, 8. Finnország, 9. Lettország, 10. Ausztria, 11. Norvégia, 12. Kazahsztán, 13. Dánia, 14. Franciaország, 15. Nagy–Britannia, 16. Lengyelország. Jövőre Magyarország és Szlovénia játszhat az élvonalban Stockholmban, illetve a dániai Herningben, míg Lengyelország és Nagy-Britannia kiesett a divízió 1/A-ba.
[type] => post
[excerpt] => A cseh jégkorong-válogatott nyerte a világbajnokságot, miután vasárnap késő este két góllal legyőzte a svájci csapatot a döntőben. Az európai dobogót Svédország tette teljessé, megszerezve a bronzérmet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1716842520
[modified] => 1716824983
)
[title] => A cseh válogatott lett a jégkorong-világbajnok
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=14300&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 14300
[uk] => 14297
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 14298
[image] => Array
(
[id] => 14298
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656.jpg
[original_lng] => 97325
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3431656.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1716814183:5
[_thumbnail_id] => 14298
[_edit_last] => 5
[views_count] => 7005
[_oembed_1e490c8771ffc3fe3490f201c70d67e6] => {{unknown}}
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] =>
Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar 😱✈️
Megvédte címét és ismét aranyérmet nyert vasárnap a magyar női kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású válogatott kiemeltként a 16 között lépett először pástra szombaton, amikor 45-39-re verte a lengyeleket. A már vasárnapi negyeddöntőben 45-35-re nyert a görögök ellen, akiknél ott volt az egyéni verseny ezüst- és egyik bronzérmese.
Az elődöntőben 45-39-re múlta felül a dél-koreaiakat a válogatott, melyben egy változás történt a tavaly, Kairóban győztes csapathoz képest:
Katona Renáta helyére a tokiói olimpián sérült térddel negyedik, műtétek, hosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban visszatért, korábbi vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Márton Anna került be.
A döntőben a franciákkal vívtak a magyarok csakúgy, mint egy éve: akkor 45-40-es magyar siker született, most 45-38-as.
A franciáknál két csere volt az előző évhez képest, de nem gyengült a csapatuk. Az első asszóban Pusztai 5-2-re kikapott Manon Apithy-Brunet-től, majd Battai 5-5-ös döntetlent ért el Sara Balzerrel szemben, aztán Szűcs 5-3-ra maradt alul Caroline Querolival szemben. Az első harmad után 10-15 volt az állás.
A következő szakasz magyar sikerrel indult, Battai bizonyult jobbnak Brunet-nél egy tussal, majd Pusztai hárommal kevesebb tust adott, mint Queroli. A hatodik párban a vb-n térdrögzítővel vívó Márton állt be Szűcs helyére, és parádés vívással, remek tempójú akciókkal, elővágásokkal 11-5-ös sikert aratott, ezzel jelentősen faragott a hátrányból. A harmadik szakasz 29-30-ról kezdődött. Battai 6-3-ra verte Querolit, aztán megint Márton parádézott, Brunet elleni 5-1-es győzelemmel bizonytalanította el még jobban a franciákat. Végül Pusztai zárta le az ütközetet a Balzerrel szembeni 5-4-es asszóval.
Márton plusz tízes, Battai plusz négyes, Szűcs mínusz kettes, Pusztai mínusz ötös találati mutatóval fejezte be az összecsapást.
A győzelemmel a magyarok nagyon nagy lépést tettek a párizsi olimpiai részvétel felé, mert eleve kijutó helyen álltak, ráadásul az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye éppen a világbajnokság, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.
A női kardozók a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték Milánóban: korábban győzött a párbajtőröző Koch Máté és a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapat, Szilágyi pedig harmadik lett egyéniben.
Az ukrán női kézilabda válogatott Kisvárdán harcolta ki a kijutást a dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságra. A csapat a háború miatt nem fogadhatta hazai pályán Észak-Macedóniát, ezért az Ukrán Kézilabda Szövetség Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől kért segítséget, hogy a mérkőzést Kisvárdán rendezhessék meg. Az ukránok igazi hazai környezetet teremtettek maguknak a kisvárdai sportcsarnokban. Ukrajna utoljára 2009-ben vett részt női kézilabda világbajnokságon, azóta ötször próbálkoztak sikertelenül a kijutással. Most azonban Észak-Macedónia ellen kettős győzelemmel, magabiztos játékkal sikerült magukat kvalifikálniuk teljesen megérdemelten. Kisvárda pedig jelesre vizsgázott rendezésből. A sport és a sportolók nem lehetnek a háború vesztesei, ezért természetes volt, hogy Magyarország segít Ukrajnának és helyszínt biztosítanak a mérkőzéshez, hangsúlyozta Seszták Miklós a régió országgyűlési képviselője. Kisvárda először adott otthont kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzésnek. A Tisza ETT mindenben segítette az ukrán csapatot. Az Ukrán Kézilabda Szövetség vezetői hálájuk kifejezéseként Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter névével ellátott mezeket adtak át Bacskai József ungvári magyar főkonzulnak.
Harminchat évvel a legutóbbi diadala után Argentína labdarúgó-válogatottja harmadszor is megszerezte a világbajnoki címet! Lionel Messi és társai az első félidőben kétgólos előnyt szereztek a sokáig rendkívül bágyadtan futballozó francia csapat ellen a vasárnapi döntőben, ám Kylian Mbappé második félidei duplával egyenlített, sőt a hosszabbításban is megtette ezt, így 3–3 után tizenegyesek következtek. Ő ott sem hibázott, két társa azonban igen, így Argentína 4–2-re megnyerte a párbajt, és világbajnok lett!
Messi az első félidőben 11-esből, Di Maria egy pazar kontra végén talált be, a hajrában Mbappé két perc alatt egyenlített. A hosszabbításban Messi révén ismét előnybe került a dél-amerikai együttes, de Mbappé megint visszahozta a gallokat. A 11-eseket az argentinok rúgták jobban, ezzel pedig megszerezték harmadik világbajnoki címüket.
A katari labdarúgó világbajnokság fináléja előtt az volt a kérdés, melyik válogatott lesz háromszoros világbajnok, hiszen korábban az argentinok (1978, 1986) és a franciák (1998, 2018) is két alkalommal diadalmaskodtak. De legalább ennyire fontos kérdés volt, hogy Lionel Messinek utolsó vb-jén sikerül e a csúcsra érnie, vagy Kylian Mbappé 24 éves kora előtt kétszeres világbajnoknak mondhatja magát.
A franciák kezdték a találkozót, de az első percekben inkább az argentinok irányították a játékot, helyzetig azonban ők sem jutottak el. A franciák rengeteg hibával játszottak, ráadásul a 9. percben Lloris kapust ápolni is kellett, de tudta folytatni a játékot.
A 21. percben Di Maria kicselezte Dembelét, majd a tizenhatoson belül elesett, a játékvezető pedig 11-est ítélt, amit Messi magabiztosan gurított a bal alsó sarokba.
A gól után elmaradtak a francia rohamok, továbbra is rengeteg hibával játszottak Griezmannék, a dél-amerikaiak birtokolták többet a labdát. A 36. percben pedig egy tanítani való kontra után Di Maria még növelni is tudta az előnyüket.
Didier Deschamps, a franciák kapitánya még a szünetet se várta meg, a 40. percben kettőt cserélt, Dembele és Giroud helyett Kolo Muani és Thuram érkezett. Ez azt is jelentette, a franciáknak az első félidőben több cseréjük volt, mint kaput eltaláló lövésük. De nem hogy lövésük, a címvédőnek nem volt tizenhatoson belüli labdaérintése az első félidő 45+7 percében, míg az argentinoknak nyolc.
A második félidő is argentin támadásokkal kezdődött, miközben elsősorban a biztonságos védekezésre törekedtek, a kontrákból sokkal veszélyesebbek voltak, mint a kétgólos hátrányban lévő franciák. Messiék fölényét jól mutatja, hogy a gallok első labdaérintése az ellenfél tizenhatosán belül a 68. percben történt meg.
A 79- percben nagy esélyt kaptak a franciák, Ottamendi szabálytalansága után Mbappé 11-esből szépített, így még volt negyedórájuk az egyenlítő gól megszerzésére.
De nem is kellett sokat várni rá, Coman szerelte Messit, majd Thuram adott zseniális labdát Mbappénak, aki kapásból kilőtte a bal alsó sarkot. Az argentin kapus mindkét kapott gólnál hozzáért a labdához, de védeni nem tudott.
A hátralévő időben mindkét csapat próbálkozott megszerezni a győztes gólt, itt már a franciák voltak az aktívabbak, de az argentin kontrák is komoly veszélyt jelentettek. Messi a 96. percben egy remek lövéssel eldönthette volna a találkozót, de Lloris nagyot védett, így jöhetett a hosszabbítás.
Ebben mindkét fél a biztonságra törekedett, de így is akadtak helyzetek élvezetes volt a ráadás első félideje. Az utolsó percekben Lautaro Martinez két gólt is lőhetett volna, de mindkét helyzetét kihagyta.
A hosszabbítás második félideje egy szép argentin támadással és egy Messi-góllal indult. Lloris hiába védett nagyot, a kipattanót az argentin csapatkapitány közelről a kapuba lőtte, a franciák már csak a gólvonal mögül tudták kirúgni a labdát.
Tíz perccel később azonban ismét döntetlen volt az állás, Egy lövés Montiel kezéről vágódott le, így újabb 11-est lőhettek a franciák, és Mbappé magabiztosan helyezett a jobb alsó sarokba.
Több gól már nem született, így jöhettek a 11-esek!
Az első körben Mbappé belőtte, miként Messi is magabiztosan gurított a kapuba. Coman lövését védte a kapus, Dybala viszont a kapu közepébe gurított. Tchouameni mellé lőtt, Paredes simán belőtte. Kolo Muani a kapu közepébe bombázott, Montiel pedig úgy állhatott oda, ha belövi, világbajnok a csapata. Belőtte! Argentína háromszoros világbajnok!
Katarban zajlik a futball-világbajnokság. Az Anglia elleni meccs előtt az iráni futballisták nem voltak hajlandóak elénekelni a himnuszt.
A mérkőzés kezdetét megelőző hivatalos ceremónián az iráni válogatott játékosai nem voltak hajlandók elénekelni a himnuszt, a focisták így tiltakoztak a rezsim büntetőpolitikája ellen.
Mint ismeretes, Iránban kormányellenes tüntetések folynak, amelyek Mahsa Amini meggyilkolása miatt kezdődtek.
A válogatott játékosait szállító gépet két amerikai F-16-os vadászgép kísérte a repülés során. A nem mindennapi járatról készült videó a Twittere osztották meg.
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW