A legidősebb francia olimpikon, Charles Coste viheti az olimpia fáklyát az idei párizsi játékokon, írja az InsidetheGames.biz. Az egykori versenyző az 1948-as londoni olimpián nyert aranyérmet a kerékpárosok üldözéses csapatversenyén. Coste február 8-án ünnepli a 100. születésnapját.
Coste szerint felejthetetlen élmény lesz, amikor pár méteren át ő viheti majd az fáklyát. AFP-nek azt nyilatkozta, fel kell készülnie a nem mindennapi feladatra, a térdei ugyanis már nem a régiek.
A quelques jours de son 100e anniversaire, Charles Coste, plus vieux champion olympique français vivant, a confié sa "fierté" d'avoir été désigné pour porter la flamme olympique des JO-2024 de Paris auxquels il aimerait assister #AFPVertical ⤵️ pic.twitter.com/HiQCbWWEo5
Coste mindössze 23 éves volt, mikor csapatával a dobogó legfelső fokára állhattak 76 éve Londonban. „A kerékpárosok akkor dobozban kapták az érmeiket, nem a nyakukba akasztva” – mondta az egykori sportoló, aki kétszer is indult a Tour de France-on, 1949-ben pedig első lett a Grand Prix des Nations időfutam versenyében. Két éve pedig megkapta a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet.
Az egykori sportoló csak néhány évvel van lemaradva a világ legidősebb bajnokától, az ötszörös olimpiai bajnoktól, Keleti Ágnestől, aki január 9-én lett 103 éves.
[type] => post [excerpt] => A legidősebb francia olimpikon, Charles Coste viheti az olimpia fáklyát az idei párizsi játékokon, írja az InsidetheGames.biz. Az egykori versenyző az 1948-as londoni olimpián nyert aranyérmet a kerékpárosok üldözéses csapatversenyén. Coste februá... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1707084420 [modified] => 1707051903 ) [title] => Francia olimpikon, aki viheti az olimpiai fáklyát az idei párizsi játékokon [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=13533&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 13533 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 13534 [image] => Array ( [id] => 13534 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste.jpg [original_lng] => 43800 [original_w] => 1024 [original_h] => 576 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/charles-coste.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1707044729:4 [_oembed_7bc81e1e0fadb9997a5dbfbd34b94ece] =>
A quelques jours de son 100e anniversaire, Charles Coste, plus vieux champion olympique français vivant, a confié sa "fierté" d'avoir été désigné pour porter la flamme olympique des JO-2024 de Paris auxquels il aimerait assister #AFPVertical ⤵️ pic.twitter.com/HiQCbWWEo5
A quelques jours de son 100e anniversaire, Charles Coste, plus vieux champion olympique français vivant, a confié sa "fierté" d'avoir été désigné pour porter la flamme olympique des JO-2024 de Paris auxquels il aimerait assister #AFPVertical ⤵️ pic.twitter.com/HiQCbWWEo5
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8