A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek az 5000 méteres számokban, így a küldöttség 6 első, 5 második és 4 harmadik hellyel zárta a vasárnap véget ért belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a mérleg.
A Vasas kajakosa, Takács Tamara – aki szombaton második lett 1000 méteren – már az első, nagy kör után az élboly elejére lapátolt a 17 résztvevő között, és innentől kezdve nem is engedte ki a vezetést a kezéből. Egy ideig még vele tartott a francia Sarah Troel, a norvég Anna Sletsjoee és a belga Hermien Peters, majd két körrel a vége előtt már csak utóbbi, de kisvártatva ő is leszaladt. A magyar versenyző az utolsó 6-800 métert már teljesen egyedül, senkitől sem zavartatva tette meg.
A női kenusok kilencfős mezőnye rögtön a rajt után szétszóródott, az élre a fehérorosz Volha Klimava állt, őt Lakatos Zsanett követte. A verseny gyakorlatilag nem tartogatott izgalmat, minden versenyző megtartotta a start utáni pozícióját, így a magyar is a másodikat.
A leghosszabb táv férfi számai nem sikerültek jól a magyaroknak, a kajakos Varga Ádám 11. lett a 22 induló között, míg a kenus Kiss Tamás 13. helyen ért célba a 16 fős mezőnyben.
Takács aranyérme azt jelenti, hogy Magyarország végzett az Európa-bajnokság éremtáblázatának élén:
[type] => post
[excerpt] => A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek az 5000 méteres számokban, így a küldöttség 6 első, 5 második és 4 harmadik hellyel zárta a vasárnap véget ért belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a m...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1781475000
[modified] => 1781466641
)
[title] => A magyar válogatott zárt a kajak-kenu Eb éremtáblázátának 1. helyén
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=21567&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 21567
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 21568
[image] => Array
(
[id] => 21568
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu.jpg
[original_lng] => 33590
[original_w] => 512
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu-240x300.jpg
[width] => 240
[height] => 300
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu.jpg
[width] => 512
[height] => 640
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu.jpg
[width] => 512
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu.jpg
[width] => 512
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu.jpg
[width] => 512
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kajak-kenu.jpg
[width] => 512
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1781455850:4
[_thumbnail_id] => 21568
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 447
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 948488769002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 7822
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Kajak
)
[tags] => Array
(
[0] => 7691
[1] => 423738
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kajak-kenu Európa Bajnokság
[1] => magyar éremeső
)
)
[1] => Array
(
[id] => 18695
[content] =>
Fantasztikus magyar sikerek jutottak vasárnap délelőttre is az Eb-n. Csikós Zsóka aranyérmet nyert kajak egyes 500 méteren, Opavszky Réka ezüstérmet szerzett a kenu egyesek döntőjében, a címvédőként indult Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes bronzérmet nyert, a Kollár Kristóf, Juhász István kenu kettes is bronzérmet szerzett, ahogy harmadikként ért célba a Kiss Blanka, Lucz Anna páros is a vasárnapi zárónap délelőttjén a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Opavszky Réka ezüstérmes lett a kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Az Újpesti TE Eb-újonc, 21 éves versenyzője, Opavszky csak a világbajnok ukrán Ludmila Luzantól kapott ki az Európa-bajnoki fináléban, így a vegyes négyessel elért szombati második helye után ismét dobogóra állhatott.
„Előzetesen egy kamikazepályát szerettem volna jönni, az első háromszázat nagyon keményen meg akartam nyomni” – mondta az MTI-nek a magyar versenyző. „Aztán a futam közben úgy alakult, hogy inkább taktikát váltva próbáltam ott maradni az ukrán és a spanyol lánnyal. A végén pedig indítottam egyet már korábban, mint kétszáz méter, mert éreztem, hogy a spanyol lány fogható. Kicsit erőre is kaptam, amikor láttam, hogy nem tudja visszaverni a támadásomat. Szuper hétvégét zártam, előzetesen aláírtam volna ezt a két ezüstérmet.
Nagyon boldog vagyok az eredményekkel: a mix négyesben inkább bíztam az éremben, s bár egyesben is reálisnak láttam a dobogót, meg kellett érte küzdeni rendesen.”
Fejes is nagyszerűen küzdött, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok mögött lett negyedik, 18 századdal lemaradva a dobogóról.
Csikós Zsóka parádés verseny után megnyerte a kajak egyesek 500 méteres versenyét.
A szolnokiak 24 éves versenyzője remek taktikával szerezte meg a győzelmet. Visszafogott kezdés után féltávnál a harmadik volt, majd lehagyta szerb és lengyel riválisát, az utolsó ötven méteren pedig megőrizte előnyét és magabiztos győzelmet aratott.
Csikós szombaton 1000 méteren is első lett.
Az első helyezett Csikós Zsóka a kajak-kenu Európa-bajnokság női kajak egyes 1000 méteres számának döntőjében a csehországi Racicében 2025. június 21-én.
Rengeteg érzés kavarog bennem. Nagyon örülök, hogy nyerni tudtam. Nagyon szerettem volna és nagy dolog, hogy sikerült, az időm is jó volt” – mondta az eredményhirdetés után a győztes. „Amikor ezer méteren kihajtom magam, nem igazán tudok aludni, most is így volt, hat óra alvás után jöttem ki a pályára. Ezzel együtt mindenkinek azt mondtam, hogy ma harapni fogok és szerintem ez sikerült is.
Próbáltam ismét csak magamra fókuszálni, tudtam, hogy a lengyel és szerb lány nagyon be fog kezdeni, mert ők kétszázasok. Érzem, hogy most jobban fókuszálok, mint az előző években és ezt tudom kamatoztatni a pályán is. Az elmúlt években megtanultam kizárni a külső körülményeket.”
A Tokióban olimpiai negyedik Csizmadia Kolos lemaradt az éremről, szoros versenyben negyedik lett K-1 200 méteren.
A magyar versenyzők három bronzérmet szereztek az olimpiai programban is szereplő 500 méteres párosversenyekben.
A kenusoknál a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó címvédőként lett harmadik és ugyancsak a dobogó alsó fokára állhatott fel a Kollár Kristóf, Juhász István kettős. Kiss és Nagy a második bronzérmét szerezte Csehországban, míg Kollár és Juhász szombaton a vegyes négyes tagjaként ezüstérmes lett.
A kajakosoknál ugyancsak harmadikként ért célba a Kiss Blanka, Lucz Anna páros – előbbi versenyző a 29. születésnapján ünnepelhetett –, a Kurucz Levente, Opavszky Márk duó pedig az ötödik helyen végzett.
A magyar válogatott végzett az élen a racicei kajak-kenu Európa-bajnokság éremtáblázatán. Íme az első öt helyezett:
Magyarország 7 (aranyérem) 3 (ezüstérem) 5 (bronzérem)