A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma–1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montrealban, ezzel 43 pontra növelte az előnyét az összetettben.
A 19 éves versenyzőnek ez pályafutása negyedik futamgyőzelme, mindegyiket az idén aratta, ugyanis a legutóbbi négy F1-es viadalon ő volt a győztes.
Antonelli mögött Kanadában a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) állhatott fel.
Az összetettben második George Russell, Antonelli brit csapattársa műszaki hiba miatt feladta a versenyt és nem szerzett pontot.
A rajtot ritkán látható módon csak harmadik próbálkozásra sikerült lebonyolítani, először ugyanis – vélhetően a rendszer meghibásodása miatt – nem aludtak ki a piros lámpák, a második startot pedig Arvid Lindblad rajtrácson lefulladt versenyautójának mentése miatt kellett halasztani. A mezőny így három felvezető kört tett meg, mielőtt nekivágott volna a versenynek, amelynek a távja ennek megfelelően 70-ről 68 körre csökkent.
A végül sikeres harmadik rajtot a vb-címvédő Lando Norris (McLaren) kapta el a legjobban, így a harmadik pozícióból startolva elsőként fordult el az első kanyarban. Mögötte Antonelli, Russell, Hamilton, Verstappen volt a sorrend. Norris aztán rövidesen a boxba hajtott kerékcserére, csapata ugyanis az átmeneti esőgumikat tette fel az autójára arra számítva, hogy csapadék érkezik, ez azonban nem következett be.
A vezetést így Antonelli vette át, őt viszont Russell a hatodik kör végén megtámadta és meg is előzte, három körrel később Verstappen hagyta le Hamiltont és jött fel harmadiknak. A két Mercedes az élen fokozatosan egyre nagyobb előnyre tett szert, majd megkezdődött a kettejük közötti csata, amelynek során a 22. körben Antonelli ment el Russell mellett, két körrel később viszont az olasz pilóta elfékezett egy kanyart, csapattársa megtámadta, a célegyenes előtti féktávon pedig a két autó összeért. Ennek nyomán Antonelli elhagyta a pályát, ugyanakkor az élen maradt, a Mercedes-garázsból viszont felszólították, hogy adja át az első helyet Russellnek.
A brit versenyző futamgyőzelemről szőtt álmai azonban hamarosan szertefoszlottak, a 30. körben műszaki hiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet. A pálya szélén álló Mercedes miatt virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el a versenybíróság, így szinte az egész mezőny ebben az időszakban tudta le a kerékcseréjét.
Az éllovas pozíció és a diadal esélye ezzel Antonelli „ölébe hullott”, a fiatal olasz pilóta pedig élt a lehetőséggel és jelentős mértékben növelte az előnyét az összetettben. A hajrában a második helyért Verstappen és Hamilton között alakult ki komolyabb csata, amelyből végül a hétszeres vb-győztes brit jött ki győztesen.
Az élről induló George Russell nyerte meg a Formula–1-es Kanadai Nagydíjat, pályafutása negyedik futamgyőzelmét aratva ezzel. A Mercedes pilótája biztonsági autó mögött vezette célba a Max Verstappen vezette üldözőbolyt, mivel három körrel a vége előtt a két McLaren csatájából Lando Norris belerohant csapattársába, véget vetve ezzel saját futamának – illetve a további izgalmaknak. Kimi Antonelli pályafutása első F1-es dobogóját ünnepelhette Montrealban.
A szombati időmérő edzést őrületes köridővel megnyerő George Russell jól kapta el a rajtot – így megőrizte első helyét Max Verstappennel szemben – mercedeses csapattársa, Kimi Antonelli számára pedig jobban jött ki az első néhány kanyar, aminek köszönhetően megelőzte a világbajnoki éllovas Oscar Piastrit.
Érdekes jelenet volt még a futam legelején Franco Colapinto és Alexander Albon csatája, ami során utóbbi repítette át Williamsét a füvön.
Az élen Verstappen DRS-távon belül közeledett, aztán a 7. körre kissé leszakadt Russellről, hátrébb pedig csak az ötödik és hatodik Lewis Hamilton és Fernando Alonso között nyílhatott a hátsó szárny, előzés nélkül.
Aztán a kétszeres világbajnok spanyol hirtelen belassult, nagyon hamar elkezdtek elfogyni a közepes gumik, a 11. körben így Lando Norris levadászhatta az Aston Martin rutinos pilótáját.
A 12. körben aztán Verstappen is lassulni kezdett, és mielőtt Antonelli megelőzte volna, jött is a bokszba, Colapinto elé a 9. helyre érkezett vissza, viszonylag légüres területre. Russell az élről reagált is, a Mercedes britje Nico Hülkenberg elé jött vissza, miközben a holland még nem érte utol a német pilótát, így az alávágási kísérlet nem jött össze a négyszeres világbajnoknak.
Antonelli egy körrel később váltott kemény gumikra, hogy tovább üldözhesse a Red Bull versenyzőjét, majd a közepesen rajtolók közül utolsóként Piastri is váltott az élmezőnyből – amelyet a keményeken köröző Norris, Leclerc páros vezetett így Russellék előtt.
Ezzel jó időre stabilizálódott a mezőny állapota, mígnem a 25. körre megérkezett Russell Leclerc-re, a következőben pedig a hosszú egyenesben el is ment mellette a szenzációs tempót diktáló brit.
A Ferrari monacói pilótája a 29. körben kapott új kemény gumikat, és csapattársa, Hamilton elé kapaszkodott vissza az ötödik helyre, majd a következőben Norris is jött – ő közepeseket kapott –, gond nélkül maga mögött tartva riválisát.
Az első teljes bokszkiállások után a 30. körben Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri, Norris, Leclerc, Hamilton, Ocon, Sainz és Alonso volt a pontszerzők sorrendje.
A verseny feléhez érve a spanyol házi csatában Alonso megelőzte Sainzot, miközben az élmezőnyben egyedüliként lágyabb keveréken haladó Norris szépen faragta le a hátrányát csapattársával szemben, Russell pedig már 4,5 másodpercre növelte fórját Verstappen előtt.
A holland hirtelen megtorpanása még látványosabb lett a következő körökben, amikor Antonelli megint „lőtávba” ért, ezzel a 38. körben újra ki kellett hozni, és a két Ferrari közé ért vissza a pályára.
Az olasz pilóta szenzációs tempót ment ezután, majd rögvest érkezett a bokszba, és Verstappen mellé, kicsit elé érkezett vissza a pályára, a holland viszont a melegedő abroncsokon vissza tudta venni a pozícióját.
Russell a 43. körben érkezett, 3,5 másodperccel Verstappen elé, így megint a két McLaren maradt a mezőny elején, majd Piastri és Hamilton 46., Norris a 48. körben váltott, így Leclerc vezette a versenyt.
A McLarenek egészen jól elkezdtek működni, és az 53. körben már Antonellit tolta le a pályáról, miközben Verstappen is 1,3 másodpercre volt csak Verstappentől, mikor végül Leclerc-t is kihozták, a monacói tíz másodperccel Norris mögé érkezett vissza.
Russell előnye az 58. körben hirtelen 1,2 másodpercre csökkent, Antonellit pedig az is segítette, hogy Hadjar után Bearman lekörözése is jól jött ki neki Piastrival szemben – az első öt helyezett 6,5 másodpercen belül haladt ezekben a percekben!
Mielőtt Verstappen előtt a futamgyőzelem képe felcsillanhatott volna, Russell megint odalépett, Piastri pedig Norrisszal keveredett óriási harcba a negyedik helyért.
Három körrel a vége előtt pedig jött a dráma, az óriási hármas csatában Norris próbálta megelőzni Piastrit, de nem volt helye a célegyenesben, és nekiment csapattársának, véget vetve saját versenyének.
Russell köszönte szépen, és pályafutása során negyedszer ünnepelhetett futamgyőzelmet, Max Verstappen sem búslakodhat a második helyével, Kimi Antonelli pedig először állhatott F1-es versenyen a dobogóra.
Formula–1 2025, Kanadai Nagydíj (70 kör)
1. George Russell (brit, Mercedes) 1:31:52.688 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.228 másodperc hátrány
3. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1.014 mp h.
4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 2.109 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 3.442 mp h.
6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 10.713 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 10.972 mp h.
8. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 15.364 mp h.
9. Esteban Ocon (francia, Haas) 1 kör h.
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1 kör h.
pole pozíció: Russell
A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 14 van hátra):