A Monacói Nagydíj szervezői bejelentették, a 2020-as versenyt nem halasztani, törölni fogják, vagyis a hercegség legendás versenye 1954 óta először marad majd ki a Forma–1-es világbajnokság menetrendjéből.
Néhány óra alatt drasztikus változások mentek végbe a monacói futammal kapcsolatban: a szervezők csütörtök délelőtt még arról beszéltek, egyelőre minden a tervek szerint halad, és bár több versenyt is halasztottak a koronavírus világjárvány miatt, a helyzet pedig egyre súlyosabb Európában, ők nem állnak az előkészületekkel.
Délután a holland és a spanyol mellett aztán a monacói futam is szerepelt az FIA közleményében, ami a májusi versenyek halasztásáról szólt, kora este pedig maguk a szervezők jelezték, később nem tudják megrendezni a viadalt, így az F1 egyik ikonikus versenye 2020-ban már biztosan elmarad.
Kiemelték, döntésükhöz a „körülmények összjátéka” vezetett, többek között az utcai pálya felépítéséhez szükséges idő és munkaerő limitáltságát, valamint az önkéntesek toborzása körüli bizonytalanság.
„A világjárvány, annak ismeretlen kimenetele, az F1-es bajnokságra gyakorolt hatásának kiszámíthatatlansága, a csapatok részvételével kapcsolatos bizonytalanságok, a különböző államok eltérő szabályozásai, a hercegségbe való beutazás nehézségei, az összes érintettre nehezedő nyomás, és a munkaerő, odaadó személyzetünk, valamint az önkéntesek (körülbelül 1500) rendelkezésre állása körüli bizonytalanság miatt a helyzet már nem fenntartható” – áll közleményükben.
„Ennek eredményeként az egész világot érintő válság súlyosságának alapos átgondolását követően hatalmas szomorúsággal arra jutottunk, törüljük a 78. Monacói Nagydíjat. Az összes rajongó, partner, igazgatósági tag felé őszinte sajnálatunkat szeretnénk kifejezni, amiért nem tudjuk későbbre halasztani az eseményt, megrendezése ugyanis máskor nem lenne lehetséges” – írták.
Ezzel megszakad egy hosszú évtizedek óta tartó sorozat, az először 1929-ben (még nem világbajnoki viadalként) megrendezett Monacói Nagydíj ugyanis 1955 óta minden évben szerepelt az F1-es menetrendben, és időközben az egyik, ha nem a legismertebb helyszínné vált.
A törléssel egyébként már biztos, hogy az eredetileg 22 futamosra tervezett naptár rövidül, és valószínűsíthető, hogy nem a mai bejelentés volt az egyetlen, ami egy verseny „elvesztéséről” szól. A bahreini, a vietnámi, valamint a holland és a spanyol versenyeket egyelőre pótolni tervezik, Ausztrália viszont, lévén szintén utcai pályán látja vendégül az F1-et Monacóhoz hasonló cipőben jár (a szervezők már ott is utaltak arra, hogy nem valószínű, hogy pótolni tudják a viadalt), Kínába pedig a hírek szerint egyelőre nem szívesen utazna a száguldó cirkusz mezőnye.
A rendezők törölték pénteken reggel a Forma–1 hét végi szezonnyitó versenyét, az Ausztrál Nagydíjat a koronavírus-járvány miatt. Csupán néhány órával azelőtt döntöttek erről, hogy megkezdődött volna az első hivatalos edzés.
A sportág irányító testülete (FIA), a Forma–1 és az Ausztrál Nagydíj szervezői közös közleményt adtak ki.
Néhány órával korábban a McLaren csapat visszalépett a versenytől, mert pozitív lett egyik tagjának koronavírus-tesztje. Ezután a FIA a maradék kilenc csapat képviselőivel és a rendezőkkel tanácskozást tartott, és többségi szavazással döntöttek a törlés mellett.
„Tudjuk, hogy ez a hír nagy csalódást kelt sok ezer rajongóban, aki látni akarta a versenyt. De a Forma–1-es család és a tágabb közösség minden tagjának biztonsága, valamint az, hogy a verseny igazságos legyen, fontosabb. Minden jegytulajdonos visszakapja jegye teljes árát” – olvasható a közleményben.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az Ausztrál Nagydíj törlése hatással lesz-e az autós gyorsasági világbajnokság története 71. évadjának többi versenyére is, de az áprilisi Kínai Nagydíjat már korábban, a jövő heti bahreini, s a vietnámi futamot is törölték.