Hétfő este hivatalosan is eldől, ki nyeri idén a profi labdarúgás legrangosabb egyéni trófeáját. Ugyanakkor néhány órával a 69. Aranylabda-gála kezdete előtt nyilvánosságra került, hogy melyik játékos fogja kapni a 2024/2025-ös idény legjobb labdarúgójának járó díjat.
A világ labdarúgásának legnagyobb presztízsű egyéni díját szeptember 22-én adják át Párizsban, a hagyományos Aranylabda-gálán. Az elmúlt évekhez képest idén jóval nagyobb a bizonytalanság a győztest illetően, hiszen korábban sokszor hetekkel korábbal lehetett már tudni, hogy ki fogja kapni az elismerést, most azonban sokkal nyíltabbnak tűnik a verseny.
Az már korábban eldőlt, hogy az idei nyertes pályafutása során először fogja megnyerni a díjat, hiszen a Barcelona fiatal spanyol sztárja, Lamine Yamal, illetve a Paris Saint-Germain duója, a portugál Vitinha és a francia Ousmane Dembélé között fog eldőlni az Aranylabda idei győztese.
Több francia forrás, köztük Romain Collet Gaudin újságíró azt állította a közösségi oldalán, hogy a karrierje legjobb szezonját záró Dembélé lesz a befutó a párizsi díjátadón. A 28 éves francia válogatott támadó az előző idényben 35 gólt szerzett, valamint kiosztott 16 gólpasszt is a PSG-ben, amellyel megnyerte a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját, a Francia Kupát és a Francia Szuperkupát, valamint az európai Szuperkupát.
Bár a Dembélét régóta az Aranylabda legnagyobb várományosaként emlegetik, a spanyol sportújságírók egytől egyig úgy vélik, hogy az idei év végső győztese Lamine Yamal lesz. Sőt egy szuperszámítógép azt is jósolta, hogy a Barcelona 18 éves szélsője viszi haza a trófeát.
„Szerintem Lamine biztosan megnyeri az Aranylabdát. Csak az megdöbbentő, hogy még nem nyerte meg a Barcelonával a Bajnokok Ligáját” – nyilatkozta Edu Aguirre spanyol újságíró az El Chiringuitónak.
A spanyol Marca azonban úgy tudja, hogy a France Football magazin egyetlen játékost sem értesített is a diadaláról. Ugyanakkor emlékezetes, hogy a legnépszerűbb spanyol sportnapilap tavaly azt állította, hogy a Real Madrid brazil támadója, Vinícius Júnior kapja a 2023/24-es labdarúgószezon legjobbját megillető Aranylabdát, ám végül a Manchester City futballistája, Rodri nyert.
Az Aranylabdát 1956 óta ítélik oda, az elsőségi rekordot az argentin Lionel Messi tartja, aki nyolcszoros nyertese a díjnak. A gálán nemcsak a férfi és női Aranylabdát adják át, hanem a legjobb kapusokat, edzőket, fiatal játékosokat, gólkirályokat és klubokat is elismerik, valamint kiosztják a Sócrates-díjat, amely a humanitárius tevékenységet jutalmazza.
A Konferencia-liga-selejtező második fordulójában csütörtök este az ukrán Olekszandrija csapata a háborús helyzet miatt Lengyelországban, Katowicében fogadta a szerb Partizan Belgrád gárdáját. Az ukrán csapat játékosai is ellenségesen viselkedtek a szerb riválissal, a szurkolóik pedig azt skandálták: öljétek meg a szerbet.
Már a mérkőzés előtt nyilvánvaló volt: nemcsak a sportszakmai összecsapás a tét, hanem az országok közti politikai feszültség is. Az ukránok rosszallóan nézték, hogy a Partizan nemrég Oroszországban játszott barátságos meccset, ami súlyos érzelmi töltetet adott az eseménynek. A Konferencia-liga selejtezőjének 2. fordulójában játszott találkozót végül a szerb csapat nyerte 2-0-ra az ukrán Olekszandrija ellen, ám a mérkőzés sokkal inkább emlékezetes botrányos jelenetei, semmint a pályán elért végeredmény miatt.
A pályára lépés után az ukrán játékosok egytől egyig elutasították a kézfogást a szerb játékosokkal – ez volt az első jel, hogy a mérkőzés nem mentes a politikától.
Amihez később – nyilván részben a vereség miatti elkeseredett szurkolói reakció is társult – amikor a Partizan vezetést szerzett, az ukrán drukkerek verbális agresszióval árasztották el az ellenfelet.
Miután az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint és a CSZKA-t sértegették, kórusban kezdték biztatni saját játékosaikat, hogy „öljétek meg a szerbet!”. Az esetet kamerával is rögzítették, így vélhetően folytatása lesz az ügynek.
A nemzetközi sísport különös esettel szembesült a Tour de Ski versenysorozat közben: az ukrán válogatott teljes csapata váratlanul eltűnt. A titokzatos esetről először az olaszországi Toblachban szereztek tudomást a szervezők, amikor a csapat tagjai nem jelentek meg a rajtnál.
A Nemzetközi Síszövetség (FIS) tisztségviselői értetlenül állnak az eset előtt. Michael Lamplot versenyigazgató elmondása szerint a csapat egyszerűen nem jelent meg a startvonalon, és előzetesen sem értesítették a szervezőket távozásukról. „Fogalmam sincs, hová tűntek. Néha előfordul, hogy egyes csapatok elfelejtik értesíteni a szervezőket, de hogy most mi történt, azt nem tudom” – nyilatkozta Lamplot a svéd Expressennek.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a FIS más vezető tisztségviselői is teljes bizonytalanságban vannak. Doris Kallen világkupa-koordinátor és Synne Dyrhaug FIS-szóvivő egyaránt megerősítette, fogalmuk sincs, mi történhetett az ukrán csapattal.
A szakértők szerint az eltűnés hátterében a csapat gyenge teljesítménye állhat. Az ukrán versenyzők – Viktorija Oleh (31), Anasztazia Nikon (20) és Szofia Skatula (17) a női mezőnyben, valamint Andrij Docenko (20) és Denisz Muhotinov (19) a férfiaknál – jelentős, több mint 17 perces hátrányt szedtek össze az élmezőnyhöz képest. Oleh korábban el is ismerte az Expressennek adott nyilatkozatában, hogy komoly nehézségekkel küzdöttek a magaslati körülmények között.
A rejtélyes távozás következményei azonban egyértelműek: mivel a csapat kihagyta az üldözőversenyt, a tagok számára hivatalosan is befejeződött a Tour de Ski. A versenysorozat egyébként továbbra is zajlik, a január 1-jei 15 kilométeres üldözőversenyt a norvég Astrid Öyre Slind nyerte, aki jelenleg az összetett versenyt is vezeti.
A Tour de Ski, amely december 28-án kezdődött, és immár 19. alkalommal rendezik meg, az olaszországi Val di Fiemme-ben folytatódik, ahol a következő megmérettetés egy klasszikus sprintverseny lesz.
A labdarúgó Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában a hosszabbításban szakította félbe a játékvezető a Románia–Koszovó mérkőzést, miután a vendég játékosok a szurkolói rigmusok miatt lementek a pályáról.
A Románia-Koszovó NL-meccs gólnélküli döntetlen állásnál már a hosszabbításban járt, amikor a játákvezető félbeszakította a meccset.
Román sajtóbeszámolók szerint a koszovói játékosok elhagyják a pályát a hosszabbítás perceiben, miután már sokadszorra „Szerbia, Szerbia” rigmust kiáltottak a lelátóról.
A koszovói játékosokat folyamatosan próbálták rávenni a folytatásra, de 30 perc után sem jöttek ki az öltözőből. Végül nem is folytatódott a meccs, a koszovóiak nem akarták folytatni, a játékvezető visszatért a pályára és magyar idő szerint 23:51-kor lefújta a mérkőzést.
Az ellentét abból fakad, hogy Románia mind a mai napig nem ismeri Koszovó függetlenségét.
A Seleção do Kosovo 🇽🇰 abandonou o campo na Roménia depois dos adeptos da casa proferirem insultos e terem começado a cantar pela Sérvia.
Ojo al lío tremendo en Cádiz. Los jugadores del Valencia abandonan el campo porque presuntamente Cala ha dedicado palabras racistas a Diakhaby. pic.twitter.com/WOh8f45EUA
Egyre nagyobb bajban van David Coote, akiről a napokban több botrányos felvétel is napvilágot látott. A videókban az angol játékvezető először minősíthetetlen jelzőkkel illette a Liverpoolt, és annak korábbi vezetőedzőjét, Jürgen Kloppot, majd az angol Sun által kiszivárogtatott felvételen egy kokainnak tűnő fehér port szív fel egy amerikai egydolláros bankjeggyel a 2024-es Európa-bajnokság egyik negyeddöntője után. Mind a játékvezetőket tömörítő szervezet (PGMOL), mind az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ideiglenesen felfüggesztette a sípmestert.
Pár napja került fel az X-közösségi oldalra két rövidebb videó, ahol a Premier League-ben munkálkodó játékvezető, David Coote látható, érezhetően nem józan állapotban.
A két videóban az angol sípmester többek között arról beszélt, hogy mennyire utálja a Liverpoolt, annak korábbi vezetőedzőjét, Jürgen Kloppot pedig először „német köcsögnek”, majd később „arrogánsnak” nevezi. A második, már rövidebb felvételen leszögezi a videóban szereplő másik embernek, hogy „ezek a felvételek semmilyen körülmények között nem kerülhetnek ki az internetre”. Azonban úgy néz ki, nem hatotta meg az ismeretlen nevű személyt a játékvezető kérése.
A videók vírusszerű terjedése után nem sokkal később már érkezett is a közlemény a bírókat tömörítő szervezet (PGMOL) részéről, hogy David Coote-ot az eset vizsgálatának idejére felfüggesztették.
Oh no, David Coote caught doing cocaine, he's really is finished as a referee!
De itt még bőven volt minek kiszivárognia, hiszen pár nappal később Coote-ról egy olyan videót tett közzé a Sun, amin valamiféle fehér port – a feltételezések szerint kokaint – szív fel egy amerikai egydolláros bankjeggyel, a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság Franciaország–Portugália-negyeddöntő után. A torna során az angol bíró többször is volt videóbíró-asszisztens.
Ahogy a játékvezető körüli balhé egyre nőtt, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is cselekedett, és vizsgálatot indított a fegyelmi szabályzat esetleges megsértése miatt, emellett közölte, hogy David Coote játékvezetőt felfüggesztette minden nemzetközi bírói kötelezettsége alól. A sípmester a soron következő Nemzetek Ligája-mérkőzéseken is dolgozott volna.
Ojo al lío tremendo en Cádiz. Los jugadores del Valencia abandonan el campo porque presuntamente Cala ha dedicado palabras racistas a Diakhaby. pic.twitter.com/WOh8f45EUA
Eleinte úgy tűnt, hogy döntetlennel kezdi meg olimpiai szereplését a regnáló világbajnok, aztán két órával később fordult a kocka.
A nagy esélyesnek számító argentin válogatott kikapott első csoportmérkőzésén Marokkótól a párizsi olimpia férfi labdarúgótornájának nyitányán szerdán. Az afrikaiaknál Szofiane Rahimi duplázott, a dél-amerikaiaknak pedig sokáig csak a szépítésre futotta erejükből.
A 15 percesre tervezett hosszabbítás után aztán mégis úgy tűnt, hogy a 106. percben Cristian Medina közeli fejesével sikerült egyenlítenie a világbajnok együttesnek.
Két órával később azonban kiderült, a mérkőzés ekkor még nem ért véget, hanem a játékvezető félbeszakította azt a pályára berohanó nézők miatt. A Saint-Étienne-i stadiont kiürítették, a csapatok pedig rövid bemelegítést követően 120 perccel később tértek vissza a pályára.
Ezután pedig a játékvezető les miatt, videobíró segítségével érvénytelenítette az egyenlítő gólt, majd a mérkőzés további három percében nem változott az eredmény, így Marokkó győzött.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
A spanyol labdarúgó-élvonal (LaLiga) 27. fordulójában a Real Madrid kétgólos hátrányból végül döntetlenre végzett a Valencia otthonában. A mérkőzés botrányba fulladt, mivel Jesús Gil Manzano játékvezető másodpercekkel a Real Madrid győztes gólja előtt fújta le a találkozót.
Nem mindennapi eseményeknek lehettek szemtanúi azok, akik látták a spanyol bajnokság szombat esti rangadóját. A korábbiakban is parázs hangulatú párharc ezúttal sem okozott csalódást, az egész mérkőzés feszült légkörben zajlott, a hazai szurkolók pedig leginkább Vinícius Júniort fütyülték ki, akit a Mestalla Stadionban már ért rasszista inzultus.
A vezetést a tabellán kilencedik Valencia szerezte meg a 27. percben, miután éppen Vinícius volt bizonytalan saját alapvonala előtt, labdát vesztett, a beadás Fran Pérez elé hullott, aki eltörte a lövést, a kapu helyett Duro fejét eltalálva, ahonnan hatalmas szerencsével a kapuba pattant a labda, 1–0. Három perccel később Carvajal elképesztően felelőtlenül passzolt haza egy labdát, Luninnak rövid volt az átadás, Yaremchuk lecsapott rá, és könnyedén passzolt a hálóba a kimozduló kapus mellett, 2–0.
Az első félidő utolsó pillanataiban Carvajal némileg jóvá tette hibáját, a jobb szélen futott el, majd pontosan centerezett Vinícius elé, akinek nem volt más dolga, csak az üresen tátongó kapuba pofozni a labdát, amit meg is tett, 2–1. Az egyre feszültebb hangulatú mérkőzés utolsó negyedórájára rákanyarodva a csereként beálló Brahim Díaz beadása a kapu torkában megtalálta Vinícus fejét, aki a hálóba bólintott, megszerezve ezzel második gólját, és kiegyenlítve az állást, 2–2. A folytatásban a Valencia védője, Mouctar Diakhaby szenvedett borzasztó sérülést, ordított a fájdalomtól, miután Tchouaméni szerencsétlenül ráesett a térdére, megfagyott a levegő a Mestallában.
Többek között Diakhaby sérülése miatt Gil Manzano játékvezető a rendes játékidő lejártával hét perc hosszabbítást jelzett, amelynek második percében Duro esett el a tizenhatoson belül Nacho szorításában, tizenegyest ítélt a játékvezető. A videóbíró viszont közbeszólt, Durót nem felrúgták, hanem elcsúszott a vizes talajon, így mehetett tovább a játék. A közjáték miatt további 1-2 perc hosszabbítás mindenképpen indokolt lett volna, de a spanyol játékvezető Brahim beadásának pillanatában lefújta a mérkőzést, amelyből két másodperccel később Bellingham a kapuba bólintotta a győzelmet érő gólt.
Hatalmas káosz uralkodott el a pályán, a rendkívül ritkán – vagy talán sohasem – látható jelenet hatására a Real Madrid játékosai megrohamozták a bírót, aki teljesen indokolatlanul fújta le a mérkőzést a beadás pillanatában. A hármas sípszó után Gil Manzano piros lapot mutatott fel a hevesen reklamáló Bellinghamnek, míg Vinícust a társai fogták le a még nagyobb probléma elkerülése végett. Így botrányos véget ért a találkozó, amelynek még biztosan lesz utóélete.
A Real Madrid hét ponttal vezeti a bajnokságot a második Girona, illetve kilenc ponttal a harmadik Barcelona előtt, de mindkét riválisa vasárnap lép pályára.
Ojo al lío tremendo en Cádiz. Los jugadores del Valencia abandonan el campo porque presuntamente Cala ha dedicado palabras racistas a Diakhaby. pic.twitter.com/WOh8f45EUA
Ojo al lío tremendo en Cádiz. Los jugadores del Valencia abandonan el campo porque presuntamente Cala ha dedicado palabras racistas a Diakhaby. pic.twitter.com/WOh8f45EUA
A női 100 méteres versenyen, szomália színekben Nasro Abukar Ali indult a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség Kínában zajló nyári világversenyén, ahol az utolsó helyen ért a célba, gyanúsan lemaradva a többi versenyzőtől – írja a CNN.
Ahogy a The Telegraph videóján is jól látható, a verseny indulásakor a többi profi futó előretör, Ali pedig látványosan lassan kocog. Ali 28,1 másodperc alatt futotta le a 100 méteres távot, több mint 10 másodperccel lassabban, mint a győztes.
A videó azonnal terjedni kezdett a közösségi médiában, komoly derültséget és dühöt okozva.
A CNN szerint az eset után a szomáliai ifjúsági és sportminiszter felfüggesztette tisztségéből a Szomáliai Atlétikai Szövetség elnökét, Khadijo Aden Dahirt, és jogi lépéseket is tett ellene. A minisztérium a nemzeti olimpiai bizottságnak azt írta, a szövetség elnöke visszaélt hatalmával, nepotizmust követett el, és megsértette az ország jó hírnevét.
Ugyan felmerült, hogy az elnök és Ali között rokoni kapcsolat van, de a CNN információi szerint ez nem igaz. A vizsgálat során az viszont kiderült, hogy Ali nem is sportoló. A Szomáliai Egyetemek Szövetsége nem küldött senkit a kínai versenyre, bejegyzett egyetemi sportszövetség viszont nincs.
A minisztérium közölte, nem csak az atlétikai szövetség elnökét perli be, hanem mindenki mást is, aki közreműködött az ügyben.
[type] => post [excerpt] => A női 100 méteres versenyen, szomália színekben Nasro Abukar Ali indult a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség Kínában zajló nyári világversenyén, ahol az utolsó helyen ért a célba, gyanúsan lemaradva a többi versenyzőtől. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691188860 [modified] => 1691186786 ) [title] => Fejek fognak hullani: nem is sportoló a szomáliai futó, akin nevet az internet [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=12299&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 12299 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 12304 [image] => Array ( [id] => 12304 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e.jpg [original_lng] => 46360 [original_w] => 800 [original_h] => 370 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e-300x139.jpg [width] => 300 [height] => 139 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e-768x355.jpg [width] => 768 [height] => 355 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/b15758ef-8db2-43a8-adb7-13fadf8e633e.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1691175986:12 [_oembed_b64cf4f44ea65bad0d2d63e66639a47f] => [_oembed_time_b64cf4f44ea65bad0d2d63e66639a47f] => 1691165518 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4281 [_oembed_2d914f62d3c27df56f799bbeba0e699b] =>
Ojo al lío tremendo en Cádiz. Los jugadores del Valencia abandonan el campo porque presuntamente Cala ha dedicado palabras racistas a Diakhaby. pic.twitter.com/WOh8f45EUA
Ojo al lío tremendo en Cádiz. Los jugadores del Valencia abandonan el campo porque presuntamente Cala ha dedicado palabras racistas a Diakhaby. pic.twitter.com/WOh8f45EUA
Ukrajna feloldotta sportolói számára a tilalmat, amely szerint eddig nem versenyezhettek orosz és belorusz sportolók ellen nemzetközi versenyeken.
Nem kellett azonban sokat várni az első botrányra: alig egy nappal később az ukrán Olha Harlan és az orosz Anna Szmirnova mérkőzésén az ukrán vívó nem akart kezet fogni orosz riválisával, csak a kardját nyújtotta, hogy azt csapják össze.
Harlan elhagyta az arénát, míg Szmirnova csaknem 50 percig maradt, követelve a szervezőktől az ukrán vívó kizárását „tiszteletlenség miatt”. A szervezők először nem adtak helyt az orosz versenyző panaszának, később mégis kizárták Harlant, így bolgár ellenfele játék nélkül jutott tovább.
Ojo al lío tremendo en Cádiz. Los jugadores del Valencia abandonan el campo porque presuntamente Cala ha dedicado palabras racistas a Diakhaby. pic.twitter.com/WOh8f45EUA
Cristiano Ronaldo további sorsának szempontjából is fontos találkozóra kerül sor kedden Manchesterben. A Manchester United holland edzője, Erik ten Hag most a portugál bocsánatkérését várja, ellenkező esetben végleg száműzheti a csapatból Ronaldót. A helyzet feszült és a portugál focistának nem sok választási lehetősége maradt.
Ronaldo legújabb botránya még azokat is meglepte, akik napi szinten követik a lassan primadonnává váló portugál sztár cselekedeteit. Az, hogy nem volt hajlandó pályára lépni csereként a Tottenham ellen, majd kivonult a stadionból, könnyen végzetes lépés lehet Ronaldo számára.
A Manchester United edzője, Erik ten Hag mindenesetre most arra vár, hogy a játékos bocsánatot kérjen tőle. Ellenkező esetben a Sheriff Tiraspol elleni Európa-liga meccsre sem nevezi be a játékost. Hétfőn Ronaldo szabadnapos volt, ezért nem került sor a tárgyalásra. Közben a holland edző keze alatt a MU egyre markánsabb csapatként játszik, ten Hag nem adta fel az, hogy megnyerje a Premier Leauge-t, bár erre azért kevés esélye van. Egy biztos, hogy a holland szakember nem foglalkozik Ronaldóval, mert ha ezt tenné, a figyelme nem a csapatra irányulna – írták az angol lapok.
Közben olyan sajtóhírek is napvilágot láttak, hogy a Chelsea vezetősége januárban leigazolná a portugált, de erről a londoni kékek edzője, Graham Potter hallani sem akar. A Chelsea tulajdonosa, Todd Boehly továbbra sem tett le CR megszerzéséről, erről egyébként az idén nyáron is szó volt már, de az üzlet ekkor még nem jött össze. Az angol sajtó mindenesetre már arról ír, hogy a folyamatosan hisztériázó és bortányt kavaró Ronaldo lassan minden hidat feléget maga mögött Angliában és el fog jönni az az idő, amikor senkinek sem fog kelleni.
Manchester United board have decided to fire Ole Gunnar Solskjær after 5 hour internal talk, confirmed. Mutual agreement to part ways now considered. ? #MUFC
Once Joel Glazer approves the decision, it will be confirmed and announced by Man United. pic.twitter.com/e9V7GeLIE7