A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) elkészítette ez elmúlt évtized legjobb játékvezetőinek rangsorát. Egy magyar, méghozzá Kassai Viktor is ott van a legjobb tízben.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) elkészítette az előző évtized (2010-2020) legjobb játékvezetőinak rangsorát. Az első tíz közé egy magyar bíró, Kassai Viktor is bekerült.
Az IFFHS által elkészített lista top10-es része így néz ki:
Felix Brych
Cüneyt Cakir
Björn Kuipers
Niccola Rizzoli
Nestor Pitana
Howard Webb és Damir Skomina
Martin Atkinson
Kassai Viktor
Antonio Mateu Lahoz
Az első helyen végző Felix Brych végzett mindössze egy ponttal megelőzve a második Cüneyt Cakirt. A német bíró 2017-ben a világ legjobb játékvezetője lett, de az elmúlt évtizedben végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, 2019-ben és 2020-ban második, 2014-ben harmadik, 2013-ban, 2015-ben és 2018-ban pedig negyedik volt a rangsorban.
Ami Kassait illeti. A magyar sípmester – 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett) 2019. decemberében vonult vissza – a legfrisebb sajtóhírek szerint marad Oroszországban, és továbbra is a játékvezetői bizottság élén fog tevékenykedni.
Forrás: promotions.hu
[type] => post
[excerpt] => A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) elkészítette ez elmúlt évtized legjobb játékvezetőinek rangsorát. Egy magyar, méghozzá Kassai Viktor is ott van a legjobb tízben.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1610833500
[modified] => 1610815282
)
[title] => Magyar is van az elmúlt évtized legjobb bírói között
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=4623&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4623
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 4624
[image] => Array
(
[id] => 4624
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor.jpg
[original_lng] => 178475
[original_w] => 1025
[original_h] => 477
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor-300x140.jpg
[width] => 300
[height] => 140
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor-768x357.jpg
[width] => 768
[height] => 357
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor.jpg
[width] => 1024
[height] => 477
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor.jpg
[width] => 1025
[height] => 477
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor.jpg
[width] => 1025
[height] => 477
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/kassai-viktor.jpg
[width] => 1025
[height] => 477
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1611054141:4
[_thumbnail_id] => 4624
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2866
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] =>
South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Fogadási csalás gyanúja miatt vizsgálják a keddi Kadetten Schaffhausen–GOG férfi kézilabda-mérkőzést, amelyet Császár Gábor svájci csapata egy góllal megnyert az Európa-liga csoportkörének első fordulójában.
A dán TV2 érdeklődésére az ország szerencsejáték-szolgáltatója, a Danske Spil megerősítette, hogy a szorzók gyanús mozgása miatt – a hazai siker 2,00-ről órák alatt 1,35-re esett vissza – a kezdés előtt számos portálon lezárták a fogadási lehetőséget. A Danske Spil jelentette az esetet a nemzetközi sportfogadás-figyelő rendszernek (GLMS), amely kivizsgálja a történteket. A dán fyens.dk portál információi szerint a szálak a koszovói játékvezetőkhöz vezethetnek, akik az egész meccsen „komoly erőfeszítéseket tettek” a svájciak győzelméért.
A találkozót 29-28-ra a Kadetten Schaffhausen nyerte, Császár Gábor hét lövésből ötször volt eredményes, az ötödik gólját időntúli büntetőből szerezte.