Emberek ezrei vonultak fel Párizsban, tisztelegve az orosz invázió következtében elhunyt 488 ukrán sportoló emléke előtt. Az akciót a Francia Ukránok Szövetsége szervezte az Ukránok Világkongresszusa támogatásával, tájékoztatott Ukrajna Ifjúsági és Sportminisztériuma.
A menet a Pantheon térről indult és a Saint-Michel téren ért véget. A résztvevők az elhunyt sportolók nevével ellátott pólókban fejezték ki gyászukat és részvétüket az elhunytak hozzátartozóinak.
A felvonulás résztvevői között voltak ukránok, franciák, grúzok, lengyelek, litvánok, észtek, valamint a szíriai és iráni ellenzék képviselői is. Egyesülve Ukrajna szenvedésére, és az Oroszországi Föderáció által elkövetett bűncselekményekre akarták felhívni a világ figyelmét.
„Az Oroszország által meggyilkolt ukrán sportolóknak minden esélyük megvolt, hogy képviseljék Ukrajnát Párizsban, de Oroszország megölte őket” – mondta Matvij Bidnij, Ukrajna ifjúsági és sportminisztere. A meggyilkolt ukrán sportolók a Mennyei csapat tagjaivá váltak, és örökre velünk vannak”.
Az elhunyt sportolók között van Makszim Galinicsev (ökölvívás), Ivan Bidnyak és Jehor Kihitov (lövészet), Sztanyiszlav Hulenkov (cselgáncs) és Olekszandr Pelesenko (súlyemelés). Ezeknek a sportolóknak minden esélyük megvolt, hogy részt vegyenek a párizsi olimpián.
Az emlékmenet során beszédet mondtak a francia hatóságok és az ukrán közösség képviselői. Volodimir Kohutyak, az Ukránok Világkongresszusának alelnöke Ukrajna nemzetközi támogatásának fontosságát hangsúlyozta.
„Megismételjük a békéről és az igazságról szóló felhívást, amely összeköt bennünket” – hangsúlyozta.
Francois Bechiot, Párizs 19. kerületének alpolgármestere az orosz sportolók teljes kizárását kérte a párizsi olimpiáról.
Az U13-as korosztálytól egészen az U19-esig közel száz ukrán gyermeknek segít a magyar bajnok Ferencváros labdarúgóklub.
Fotó: MTI/Kovács Anikó
A Ferencvárosi Torna Club (FTC) az Oroszország és Ukrajna között kirobbant háború elől menekülő, hazájukat elhagyó gyerekeknek és fiataloknak biztosít folyamatos sportolási lehetőséget március óta a Ferencváros Népligeti Sportközpontjában, ahol a Fradi akadémiájának korosztályos edzői tartanak edzéseket, heti négy alkalommal.
A Ferencváros egyúttal a mindennapi élethez és a sportoláshoz szükséges eszközöket is biztosítja a gyerekeknek, így a tisztálkodó eszközöktől a sportfelszerelésekig mindent – tájékoztatta az MTI-t az FTC.
A klub kedden a napi edzés után sportpályán kívüli programot is szervezett az ukrán gyerekeknek, akik megtekintették a Szent István Bazilikát, ahol Bánki József, a Ferencváros korábbi labdarúgója kalauzolta őket.
„Az FTC mindig, mindenhol segít, ahol tud. Csillogó szemű gyerekeket láttam ma, akiknek – úgy érzem – sikerült átadni, valamint a Ferencváros múltjából, jelenéből és szellemiségéből” – mondta az eseményen Bánki.
Fotó: MTI/Kovács Anikó
A csaknem 50 főnek – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz) közösen – megtartott program keretében a gyerekek ellátogattak a Dohány utcai zsinagógába is.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke az ukrán gyerekeknek szóló beszédében elmondta: örül neki, hogy a vendégek megtapasztalhatták, milyen jó kapcsolat van a Mazsihisz és a Ferencváros között.
„Ezt nagy értéknek tartjuk! Magyarországon a zsidók és nem zsidók szimbiózisban, együttműködve sok értéket alkottak már” – tette hozzá.
A program rendhagyó pizzapartival ért véget a Rumbach utcai zsinagógában.
You can win a Tesla! I just launched a new charity project to support the Ukrainian people: https://t.co/QSCvvpoFDa
Everyone who gets raffle tickets has the chance for the main prize: Become a Tesla driver for 12 months with FINN Auto..there's many more exclusive prizes! pic.twitter.com/Wp9UwACEvO
What a surprise! I got a signed jersey from the Ukrainian handball team!This is how they thanked #Hungary that the city of Kisvárda hosted a qualifying match of the 2023 Women's Handball World Championship,which could not be held in Ukraine due to the #war.?? helps where it can! pic.twitter.com/VpPxLsjq1e
What a surprise! I got a signed jersey from the Ukrainian handball team!This is how they thanked #Hungary that the city of Kisvárda hosted a qualifying match of the 2023 Women's Handball World Championship,which could not be held in Ukraine due to the #war.🇭🇺 helps where it can! pic.twitter.com/VpPxLsjq1e
Ahogyan már többször, úgy ezúttal is jótékonyságra adja a fejét Nico Rosberg, a Mercedes Forma–1-es világbajnoka. A játékában részt vevők közt többek között egy Tesla Model Y Performance autót sorsol ki, és a befolyó összeggel az ukrajnai háború áldozatait támogatja.
A korábban például a koronavírus-járvány áldozatainak családját is segítő Rosberg most egy másik ügyben kampányol: az ukrajnai háború rászorultjait támogatja, az általa indított akcióban befolyt pénzzel. Különböző összegeket lehet felajánlani, amikért cserében különböző nyereményeket sorsol majd ki a 2016-os világbajnok.
Ilyen lesz többek között egy eredeti, a Williams csapatánál viselt sisak, továbbá egy általa aláírt mercedeses sisakmásolat, vagy egy személyes találkozó vele a berlini Greentech fesztiválon. A fődíj azonban mindezek felett egy egyéves lízingszerződés egy Tesla Model Y Performance-ra, a márka legújabb típusára, amit magától Rosbergtől vehet át a szerencsés nyertes.
A befolyt támogatások a Tribute to Bambi Alapítványhoz, valamint a német segélyszervezeteket egybefoglaló Aktion Deutschland Hilfthez kerülnek majd, amelyek az ukrajnai háború áldozatainak nyújtanak segítséget Németországban és Ukrajnában.
„Nagyon fontos számomra, így nagy örömömre szolgál, hogy képesek vagyunk a támogatásra. Nemcsak Ukrajnán kívül fogunk ezzel segíteni, hanem az országon belül maradókat is tudjuk támogatni. Remélem, hogy sokakat motiválhatok a segítségnyújtásra ezekkel a nyereményekkel”
[type] => post
[excerpt] => Ahogyan már többször, úgy ezúttal is jótékonyságra adja a fejét Nico Rosberg, a Mercedes Forma–1-es világbajnoka. A játékában részt vevők közt többek között egy Tesla Model Y Performance autót sorsol ki, és a befolyó összeggel az ukrajnai háború á...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1654367880
[modified] => 1654364946
)
[title] => Nico Rosberg egy Teslát is kisorsol az Ukrajnát támogatók között
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=8667&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 8667
[uk] => 8689
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 8669
[image] => Array
(
[id] => 8669
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[original_lng] => 132931
[original_w] => 644
[original_h] => 496
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico-300x231.jpg
[width] => 300
[height] => 231
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1654420473:3
[_oembed_b5a346e04563fcc569d9389cc11bb03e] =>
You can win a Tesla! I just launched a new charity project to support the Ukrainian people: https://t.co/QSCvvpoFDa
Everyone who gets raffle tickets has the chance for the main prize: Become a Tesla driver for 12 months with FINN Auto..there's many more exclusive prizes! pic.twitter.com/Wp9UwACEvO
3. And when you head to the fridge to grab the milk, stop and recognise that parents of at least 200,000 children across the country this morning are waking up to empty shelving #maketheuturn
3. And when you head to the fridge to grab the milk, stop and recognise that parents of at least 200,000 children across the country this morning are waking up to empty shelving #maketheuturn
A futball segít átlépni a határokat, és pillanatok alatt összehozza a jó ügy érdekében fáradozókat. A Juventus honlapján megjelent beszámolóból kiderült, hogy a nagy múltú olasz klub magyar segítséggel juttatott adományokat Ukrajnába, illetve nyolcvan 6 és 14 éves ukrán futballpalántát vitt Olaszországba. Az akció részleteiről Csiszár Jenő milánói magyar főkonzul számolt be a 888.hu-nak.
Az olasz futballklubok is ki akarták venni a részüket az ukránok megsegítése érdekében szervezett segélyakciókból. A sokszoros bajnok Juventusnál kézenfekvőnek tűnt, hogy a gördülékeny – és Magyarországon átvezető út – lebonyolítása érdekében felvegyék a kapcsolatot a milánói magyar külképviselettel.
– „Most újfent kiderült, milyen fontosak a személyes kapcsolatok” – elevenítette fel a sikeresen lezárult akció kezdetét Csiszár Jenő. – „Nyilván nem véletlenül hívott fel jó ismerősöm, Fulvia Moscheni, a zebrák protokollfőnöke egyik este a magyar diplomácia közreműködő segítségét kérve. Tulajdonképpen az Ukrán Labdarúgó Szövetség fordult a Juvéhoz, mert 80 gyereket és jó néhányuk édesanyját ugyan sikerült Kárpátaljára, a magyar határ közelébe vinni, ám a továbbjuttatásukhoz már hathatósabb támogatásra volt szükség.”
A rövid beszélgetés után a főkonzul azonnal kapcsolata lépett a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályával, az ungvári magyar főkonzullal, Bacskai Józseffel, valamint a záhonyi polgármesterrel, Helmeczi Lászlóval. Ezután hamar beindult a gépezet, viszonylag gyorsan eljutott a Maurizio Arrivabene, a klub ügyvezetője – a Ferrari kegykori csapatfőnöke – által dirigált és gyerekruha- valamint gyógyszeradományokkal felpakolt küldöttség a magyar-ukrán határhoz.
– „Ungvári főkonzultársam és csapata, a »Bacskai-művek« csodálatos munkát végzett. Igazi varázslók, akik akadályt nem ismerve minden ajtót megnyitottak és a lehető leghamarabb átjuttatták a határon a gyerekeket, akik közül a legtöbben a Torinóhoz közeli akadémián folytathatják futballpályafutásukat. Most már biztonságban.”
A határokon átívelő segítségnek – a Juve honlapján és az olasz újságokban megjelent elismerő cikkeknek köszönhetően – gyorsan híre ment. Így az Olaszországban működő 140 külképviselet közül a magyarra hárul az a megtisztelő feladat, hogy útmutatásokkal, hasznos kapcsolatokkal és tanácsokkal lássa el a támogatást, segítséget nyújtani szándékozókat.
Forrás: 888.hu
[type] => post
[excerpt] => A futball segít átlépni a határokat, és pillanatok alatt összehozza a jó ügy érdekében fáradozókat. A Juventus honlapján megjelent beszámolóból kiderült, hogy a nagy múltú olasz klub magyar segítséggel juttatott adományokat Ukrajnába, illetve nyol...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1647381900
[modified] => 1647367290
)
[title] => Határtalan futball – Teljes sikert aratott a Juventus záhonyi vendégeskedése
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=8162&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 8162
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 8163
[image] => Array
(
[id] => 8163
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1.jpg
[original_lng] => 116894
[original_w] => 1280
[original_h] => 740
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1-300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1-768x444.jpg
[width] => 768
[height] => 444
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1-1024x592.jpg
[width] => 1024
[height] => 592
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 740
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 740
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/7277879juve4-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 740
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1647360156:4
[_thumbnail_id] => 8163
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3228
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c64744029324ded5917f0de26ec548f4] =>
[_oembed_time_c64744029324ded5917f0de26ec548f4] => 1647374709
[_oembed_b5a346e04563fcc569d9389cc11bb03e] =>
You can win a Tesla! I just launched a new charity project to support the Ukrainian people: https://t.co/QSCvvpoFDa
Everyone who gets raffle tickets has the chance for the main prize: Become a Tesla driver for 12 months with FINN Auto..there's many more exclusive prizes! pic.twitter.com/Wp9UwACEvO
2800 kilométeres túrát teljesített a Juventus küldöttsége, élén a Ferrari korábbi Formula–1-es csapatvezetőjével, a torinói futballklub jelenlegi ügyvezető igazgatójával, Maurizio Arrivabenével, hogy a magyar–ukrán határon, Záhonynál segítsen.
A Juvénál több mint egy héten át gyűjtötték az adományokat, ezek egy részét szállították most a határra, visszafelé pedig 80, többségében hat és tizennégy éves kor közti gyereket vittek Olaszországba az Ukrajnából érkezett menekültek közül.
A Juventus honlapján megjelent beszámolóból kiderül, több, a klub alkalmazásában álló orvos és sportpszichológus is ellátogatott Záhonyba, akik az adományok mellett aktív munkájukkal is igyekeztek segíteni.
A cikk arra is kitért, hogy a küldöttséget Záhony polgármestere, Helmeczi László is köszöntette, az akció megszervezésében pedig Csiszár Jenő, milánói magyar főkonzul segédkezett.
Kiemelik, a segítségnyújtás a Juve-család valódi összefogásában valósult meg: az elmúlt időszakban ugyanis nemcsak közvetlenül a klubnál, hanem a torinói iskolákban, a város különféle pontjainál egyaránt gyűjtötték az adományokat – többségében ruhákat és gyógyszereket.
A csapat 80 menekült számára biztosít szállást és ellátást Olaszországban, ők részben az Ukrán Labdarúgó-szövetség segítségével jutottak el a határra, jó részük Kijevből vagy Harkivból érkezett. A beszámoló szerint hat és tizennégy év közti gyermekekről, valamint anyukáikról van szó.
Az olasz csapat hivatalos honlapja képgalériát is közölt a karitatív akcióról, amely ide kattintva megtekinthető.
A Juventusnál úgy vélik, a közös megmozdulás remekül jelképezi a futballközösség erejét, és egyértelmű üzenet, reményteljes kiállás a békéért.
You can win a Tesla! I just launched a new charity project to support the Ukrainian people: https://t.co/QSCvvpoFDa
Everyone who gets raffle tickets has the chance for the main prize: Become a Tesla driver for 12 months with FINN Auto..there's many more exclusive prizes! pic.twitter.com/Wp9UwACEvO