Olekszandr Uszik sokak szerint csak a ringbíró jóindulatának köszönhetően győzte le a 11. menet végén a kickbox holland legendáját, Rico Verhoevent. Utóbbi a leléptetésig vezetett a pontozólapokon, és mivel a ringbíró leléptetése a gongszót vagy egy másodperccel megelőzte, vagy azzal egy időben történt, Verhoeven és csapata megóvta a végeredményt.
Előzetesen szinte esélytelennek tartották a kickboxból érkezett, ott vitathatatlan bajnoki címet szerző holland óriást a profi boksz királykategóriájának kétszeres vitathatatlan bajnokával, a súlycsoportok nélküli rangsor vezetőjével szemben. A 2026. május 23-án Egyiptomban, a gizai piramisok lábainál megrendezett Olekszandr Uszik (25-0, 16 KO) és kihívója, Rico Verhoeven (1-1, 1KO) WBC nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzése kis híján bombameglepetéssel ért véget. Tény, hogy azóta is mindenki a ringbíró botrányos döntéséről beszél, miután az a 11. menetben, az utolsó másodpercben – vagy a menet végét jelző gongszóval egy időben, vagy utána – leléptette az addig vezető Verhoevent, és kihirdette Uszik technikai KO-s sikerét.
Olekszandr Uszik szinte mindenben hátrányban volt a 11. menet végéig
Sokan könnyű pénzkeresetnek vélte az összecsapást az ukrán klasszisnak, aki az ellenfelével „eljátszadozik” pár meneten keresztül, aztán lezárja az egyenlőtlen küzdelmet. Nos, ha valaki erre számított, az bizony kellemesen csalódott Verhoevenben. Ugyanis a CompuBox hivatalos statisztikái alapján a küzdelem rendkívül kiegyenlített képet mutatott, a kickboxbajnok Verhoeven teljesen egyenrangú ellenfele volt a profi boksz királyának, egészen a leléptetés pillanatáig.
A mérkőzés statisztikái
Rico Verhoeven:
508 indított ütésből 113 talált
22%-os pontosság
20 bevitt jab
93 bevitt erős ütés
Olekszandr Uszik:
499 indított ütésből 112 talált
22%-os pontosság
23 bevitt jab
89 bevitt erős ütés
Verhoeven a meccs korai és középső szakaszában fizikai fölényével és jabjeivel dominált, míg Uszik a 11. menet végén indított brutális rohammal – egy tízütéses kombinációval – padlóztatta a hollandot. A 11. menet végén (2:59-nél) történt leállításig a három pontozóbíró – Manuel Oliver Palomo, Pasquale Procopio és Fabian Guggenheim – rendkívül szorosan látta a meccset. Addig így álltak a pontozólapok: két bírónál 95-95 (döntetlen), míg a harmadik bírónál, Procopiónál 96-94-re Verhoeven vezetett.
Mielőtt belemennénk abba, hogy jogos volt-e a leállítás vagy sem, azt mindenképpen tisztázni kell: ha a mérkőzésvezető, Mark Lyson nem lépteti le a hollandot, hanem engedi lepörögni az utolsó másodpercet, a 11. menet a leütés miatt automatikusan 10-8-ra Usziké lett volna. Ez azt jelenti, hogy a záró, 12. menet előtt Uszik két lapon minimálisan átvette volna a vezetést, egyen pedig döntetlenre jött volna fel.
Verhoeven óvott, a döntés hetek múlva várható
A holland csapat azért óvott, mert a felvételek alapján a mérkőzés bírája, Mark Lyson a menetet jelző gongszó elhangzása után – vagy azzal egy időben – intette le a meccset, holott Verhoeven a lábán állt, és védekező pozícióban volt. Az óvás kivizsgálása után az alábbi forgatókönyvek valósulhatnak meg.
A profi boksz világszervezeteinek, így a WBC-nek a szabályzata nem határoz meg konkrét, napra pontos kötelező határidőt arra vonatkozóan, hogy a vezetőségnek mennyi időn belül kell meghoznia a végső döntést egy hivatalos óvásról. Miután az óvás beérkezett és a díjat kifizették, a WBC elnöke és a végrehajtó bizottság megkezdi a felülvizsgálatot. Ez a gyakorlatban általában néhány héttől akár egy-két hónapig is eltarthat:
hivatalos bizonyítékok bekérése,
a mérkőzés hivatalos videó- és hangfelvételeinek – különös tekintettel a gongszó és a leléptetés pontos idősíkjára – elemzése,
meghallgatják a ringben dolgozó tisztviselőket, elsősorban a mérkőzésvezetőt (Mark Lyson), a helyszíni WBC-ellenőrt és a ringorvost.
Ha a felek időközben maguktól megegyeznek egy azonnali, pénzügyileg jövedelmező visszavágóban, a WBC-nek nem szükséges jogilag kínos helyzetbe hoznia a saját bíróját az eredmény megváltoztatásával – egyszerűen elrendelik a kötelező visszavágót, és az óvást okafogyottá nyilvánítják.
A tizenegyedik menet végéig levegőben lógott a boksztörténelem legnagyobb meglepetése az Olekszandr Uszik–Rico Verhoeven-mérkőzésen, a tizenegyedik menet végéig a holland kickboxlegenda vezetett, de akkor a veretlen ukrán elkapta ellenfelét egy jobb felütéssel, majd lefiniselte. Igen ám, de sokak szerint a brit bíró túl korán szüntette be a küzdelmet.
Miután már minden szóba jöhető ellenfelet eltakarított az útból (Tyson Furyt és Daniel Dubois-t kétszer is, Anthony Joshuát és Derek Chisorát egyszer-egyszer), Olekszandr Uszik, a profiboksz nehézsúlyú kategóriájának vitathatatlan (undisputed) világbajnoka szombat éjjel Rico Verhoevennel, a kickbox koronáját 12 éven át birtokló királyával csapott össze Egyiptomban, a gízai piramisok árnyékában. A mérkőzésen az ukrán világbajnoki címei közül csak a WBC (Boksz Világtanács) öve forgott kockán, és ahogy az később kiderült, nagyon is.
Tudniillik a 39 éves Usziknál 11 kilóval nehezebb és két évvel fiatalabb holland unortodox stílusával a 11. menet végéig jobban állt, mint ellenfele.
Két pontozónál egál volt ekkor az állás, a harmadiknál pedig két ponttal vezetett Verhoeven, azaz nagy valószínűséggel megnyerte volna a meccset, ha végigmegy.
De nem ment végig, mert a tizenegyedik menet végén a mindvégig lehajtott, belógatott fejjel rohamozó hollandot egy gyilkos jobb felütéssel elkapta az ukrán, és Verhoeven szép lassan lecsúszott a padlóra, majd a kötélbe kapaszkodva feltápászkodott. Közben számolt a bíró, a brit Mark Lyson, majd mivel az ütéstől kirepült a hollandus fogvédője, azzal matatott az edzője, Tyson Fury bátyja, mire végre sikerült visszatenni.
Közben sokak szerint lejárt a menetidő, Lyson azonban kiszámolta Verhoevent, pontosabban nem engedte továbbmenni a küzdelmet, mert úgy ítélte meg, hogy a holland védekezésre képtelen állapotba került.
Az internet kommentelői szerint ekkor már vége volt a menetnek, azaz engedni kellett volna, hogy a 12. felvonás előtti szünetben Verhoeven regenerálódjon. A hivatalos scorecardon azonban az áll, hogy a mérkőzésvezető a tizenegyedik menetben 2 perc 59 másodperc elteltével vetett véget a meccsnek.
Verhoeven azonnal követelte a visszavágót, amire Uszik csak ennyit válaszolt: Bármikor!
Az ukrán körülbelül 40 millió dollárt kapott a meccsért (a pay per view bevételétől függően), a holland ennek az egynegyedét, de így is ez volt élete legnagyobb gázsija.
Olekszandr Uszik ukrán ökölvívó-bajnok bejelentette, hogy politikai pályára lép, de megjegyezte, hogy nem fontolgat semmilyen, az Elnöki Hivatalnak alárendelt pozíciót – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a sportoló Andrij Bednyakov újságírónak adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint az ismert ukrán műsorvezető megkérdezte a bokszolót, hogy mik a tervei a jövőre nézve, mire ő valójában bejelentette bokszkarrierjének végét és a tevékenységváltást. „Még pár évig tervezek bokszolni. Pár évig tervezek bokszolni, azután, terveim szerint, az államnak fogok dolgozni” – mondta.
Bednyakov vicces mondatára válaszul, miszerint a sportoló továbbra is indul Konotop polgármesteri posztjáért, Uszik világosan meghatározta, hogy milyen pozíciót kíván betölteni. „Nézze, én nem fogok az elnöknél alacsonyabb pozícióba menni” – szögezte le Olekszandr Uszik.
Az ukrán ökölvívó, Olekszandr Uszik bekerült a világ öt leggazdagabb bokszolója közé – vagyonát több mint 214 millió dollárra becsüli a GiveMeSport rangsora.
A lap szerint Uszik mintegy 100 millió dollárt keresett a második Tyson Fury elleni győzelmével. Ehhez hozzájönnek a korábbi, szintén hatalmas összegek az első Fury-meccsből és a két Anthony Joshua elleni összecsapásból. „Könnyű megérteni, miért számít az ukrán hős minden idők egyik leggazdagabb bokszolójának – különösen figyelemre méltó, hogy mindezt úgy érte el, hogy profi pályafutása során mindössze nyolcszor lépett ringbe nehézsúlyban” – írja a portál.
A világ tíz leggazdagabb bokszolója a GiveMeSport szerint:
Floyd Mayweather (USA) – 400 millió dollár
Saúl Álvarez (Mexikó) – 300 millió dollár
George Foreman (USA) – 300 millió dollár
Manny Pacquiao (Fülöp-szigetek) – 220 millió dollár
Olekszandr Uszik (Ukrajna) – 214 millió dollár
Oscar De La Hoya (USA) – 200 millió dollár
Tyson Fury (Egyesült Királyság) – 146 millió dollár
Sugar Ray Leonard (USA) – 120 millió dollár
Lennox Lewis (Egyesült Királyság) – 120 millió dollár
Fury promótere, Frank Warren a Secondsout.com cikke szerint bejelentette, hogy az idei év januárjában visszavonult brit bunyós valójában egy újabb meccset szeretne a jelenlegi vitathatatlan nehézsúlyú bajnok, Olekszandr Uszik (24-0, 15 KO) ellen. Érthető Fury vágya, ugyanis eddig kétszer találkozott Uszikkal 2024-ben, és mindkétszer pontozásos vereséget szenvedett, és az ukrán volt az egyetlen, aki le tudta Furyt győzni annak profi karrierje során.
– Jelezte nekem, hogy folytatni akarja. Sok szó esik Joshuáról (Anthony Joshua), arról, hogy már készül a csapatával, de Joshua helyett igazából egy újabb meccset akar Uszik ellen. Tisztában van azzal, hogy 37 évesen már nincs sok ideje, ugyanakkor ő pontosan tudja, mire van szüksége, mire lehet ismét képes a ringben.
Ugyan mindent megteremtett már a családja számára, de ő egy harcos, akit visszahúz a szíve a szorítóba – árulta el Frank Warren.
Uszik egyébként nyitott lenne a trilógiára, ám előbb Parker következhet
Amit az ukrán a Dubois elleni sikerével elért – a cirkálósúly után kétszer is vitathatatlan bajnok lett a nehézsúlyban – az még soha senkinek nem sikerült a négyöves rendszer létezése óta. Azonban ezzel az élet nem állt meg, hiszen Uszik hiába nyilatkozta, hogy hosszabb pihenőre vágyik, a szervezetek a saját hivatalos kihívóik ellen akarták őt a ringben látni. És akkor most itt van Fury, aki mindenképpen bosszút akar állni két vereségéért. Nem lesz egyszerű dolga – ha egyáltalán létrejön a harmadik meccsük –, ugyanis az ukrán bokszoló elég régen érezhette meg, milyen vereséggel távozni a ringből: amatőrben még 2009-ben, a milánói világbajnokságon kapott ki utoljára a nehézsúlyúak elődöntőjében, miután a későbbi világbajnok, az orosz Jegor Mehoncev 14-10-es pontozással jobbnak bizonyult Usziknál.
Ugyan a királykategória vitathatatlan bajnoka egyáltalán nem idegenkedik egy Wembley-ben rendezendő Uszik–Fury harmadik felvonástól, azért előtte akad majd némi tennivalója.
Ezúttal ugyanis a WBO jelentkezett be, hogy álljon ki a szervezet ideiglenes világbajnokával, az új-zélandi Joseph Parkerrel (36-3, 24 KO).
Mivel az ukrán sérültet jelentett, így Parker még október 25-én, Londonban összecsap a veretlen, atomöklű Fabio Wardley-val (19-0-1, 18 KO), és ha ezen sikerrel túljut, jöhet számára Uszik.
A vitathatatlan bajnok és Fury meccsére pedig ezt követően kerülhetne sor. Miután az ukrán azt mondta a Dubois elleni sikerét követően, hogy 38 évesen már csak két meccset szeretne vívni, így mind a Parker, mind a Fury elleni ringháború megvalósulhat.
A profi ökölvívás történetében senki sem mondhatta el – a négyöves korszak kezdetétől –, hogy kétszer is képes volt a királykategóriában megszerezni a vitathatatlan bajnoki címet, ráadásul úgy, hogy előtte ugyanezt megtette a cirkálósúlyban is.
Az egyetlen kivétel Olekszandr Uszik, aki most csak a WBO belátásának köszönheti, hogy nem bukta el a zöld asztalnál a ringben kivívott világbajnoki címét. A szervezet ugyanis szemet hunyt az ukrán táncos videója miatt kialakult botránya felett, elhitte, hogy sérült, és 90 napos haladékot adott Usziknak és csapatának, hogy megegyezzen Joseph Parkerrel, a WBO kötelező kihívójával.
Olekszandr Uszik viszont több időt kért a WBO-tól a Joseph Parker elleni kötelező címvédés tárgyalására, ugyanis arra hivatkozik a csapata, hogy az ukrán jelenleg sérült, és nem tudják, mikor léphet legközelebb szorítóba. A szervezet már majdnem megengedte a halasztást, ám a világhálóra felkerült egy videó, amin elég egyértelműen látszik, az ukrán sérülése eléggé kitalált lehet. Ugyanis Uszik olyan táncot lejt egy zenés fesztiválon, hogy azt még a popkirály, Michael Jackson is megirigyelhette volna.
a WBO végül meghozta az ügyben a döntését. A szervezet további 90 nap haladékot adott Usziknak, hogy megegyezzen Parkerrel kettejük meccséről, igaz, annak kezdetének augusztus 9-et jelölte meg, amikor is benyújtotta az ukrán bunyós csapata a sérüléséről szóló kérvényét.
– Uszikék sérülésre hivatkozó kérelmét a benyújtott orvosi véleményekre alapozva elfogadjuk, és 90 napos haladékot biztosítunk számára. Ez a hosszabbítás visszamenőleges hatállyal bír az eredeti beadvány benyújtásának napjától, 2025. augusztus 9-től.
Joseph Parker addig engedélyt kap, hogy megvédje szervezetünk ideiglenes bajnoki címét, míg Uszikot arra kötelezzük, hogy a legközelebbi meccsén a WBO hivatalos kihívója ellen lépjen ringbe, számára közbeeső, más ellen vívandó mérkőzést nem hagyunk jóvá – áll a WBO közleményében.
The WBO mourns the passing of Japanese boxer Hiromasa Urakawa, who tragically succumbed to injuries sustained during his fight against Yoji Saito on August 2 at Korakuen Hall in Tokyo.
This heartbreaking news comes just days after the passing of Shigetoshi Kotari, who died from… pic.twitter.com/CDzoSmKU2d
A profi ökölvívás történetében nem sokan mondhatták el – főleg a négyöves korszak kezdetétől –, hogy kétszer is képesek voltak a királykategóriában megszerezni a vitathatatlan bajnoki címet, ráadásul úgy, hogy előtte ugyanezt megtették a cirkálósúlyban is. Olekszandr Uszik azonban hiába bizonyított a ringben, egy közösségi médiában megjelent videó miatt elbúcsúzhat a WBO vb-címétől, miután a beteget jelentő ukrán éppen egy zenés fesztiválon Michael Jacksont meghazudtoló mozdulatokkal táncol. Mindezt ahelyett, hogy a szervezet által kijelölt ellenfele, az új-zélandi Joseph Parker ellen a kötelező címvédésről tárgyalna.
Amikor a nyáron, július 19-én késő este egy 38 éves ukrán bunyós a zsúfolásig megtelt Wembley-ben az ötödik menetben kiütötte a 27 éves Daniel Dubois-t, és ezzel pályafutása során harmadszor, a királykategóriában pedig másodszor lett vitathatatlan bajnok, mindenki kijelentette, jelenleg ő a profi ökölvívás legjobb bunyósa. Ugyanis amit Olekszandr Uszik (24-0, 15 KO) ezzel a sikerével elért – a cirkálósúly után kétszer is vitathatatlan bajnok lett a nehézsúlyban – még soha senkinek nem sikerült a négyöves rendszer létezése óta. Az ukrán a meccset követően kijelentette, szeretne egy hosszabb pihenőt magának, majd következik még két meccs a pályafutásából a visszavonulása előtt.
Uszik elleni következő meccs joga sokak szerint Parkert illeti meg
Természetesen minden valamirevaló királykategóriás bunyós azonnal előlépett önjelölt kihívónak, ugyanakkor a WBO ideiglenes világbajnoka, Joseph Parker (36-3, 24 KO) joggal követelhette magának a lehetőséget, hiszen legutóbb a 2. menetben kiütötte a rijádi szupergálán – ezen csapott össze a főmeccsen a félnehézsúly két fejedelme, Dmitrij Bivol (24-1, 12 KO) és Artur Beterbiev (21-1, 20 KO) másodszor – azt a kongói Martin Bakolét (21-2-1, 16 KO), akit sokan a nehézsúly nagy reménységének tartottak az új-zélandi elleni meccsig.
Parker eddigi statisztikája a profiknál
39 meccs, 36 győzelem, 24 idő előtt;
WBO-világbajnok 2016-ban Andy Ruiz Jr. legyőzésével;
WBO és IBF interkontinentális világbajnok Simon Kean legyőzésével;
a legutóbbi három meccsén a nehézsúly legszűkebb elitjébe tartozó amerikai Deontay Wildert (volt WBC-világbajnok), a kínai Zhilei Zhangot és a kongói Bakolét verte.
A WBO még a nyáron jelezte, mindenképpen elrendeli Uszik kötelező címvédését az új-zélandi ellen, igaz, kizárólag a szervezet vb-övéért menne a csata, hacsak a WBA, a WBC és az IBF, valamint az immár ötödik nagy szervezet, az IBO el nem fogadja Parkert kihívónak.
Joseph Parker legutóbb két menet alatt elintézte Martin Bakolét:
Miért kért az Uszik halasztást?
Olekszandr Uszik viszont több időt kért a WBO-tól a Joseph Parker elleni kötelező címvédés tárgyalására, ugyanis arra hivatkozik a csapata, hogy az ukrán jelenleg sérült, és nem tudják, mikor léphet legközelebb szorítóba. A szervezet már majdnem megengedte a halasztást, ám a világhálóra felkerült egy minapi videó, amin elég egyértelműen látszik, az ukrán sérülése eléggé kitalált lehet. Ugyanis Uszik olyan táncot lejt egy zenés fesztiválon, hogy azt még a popkirály, Michael Jackson is megirigyelhette volna.
A WBO orvosi bizonyítékokat kért be
A legnagyobb videómegosztóra is felkerült felvételek egyre nagyobb frusztrációt keltenek Parker táborában. A Sky Sports riporterének Joseph Parker promótere, David Higgins elárulta, megkérdőjelezik Uszik sérülését, amire hivatkozva halasztani akarják a mérkőzésről folytatott tárgyalásokat.
– Joseph csak harcolni akar, ezért vár a küzdelemre. Nem láttam az orvosi bizonyítékot arra nézve, hogy Uszik sérült lenne, ráadásul a felvételt látva azt gondolná az ember, hogy egy súlyos sérülés megakadályozná az ilyen jellegű tevékenységeket.
Joseph koncentrált, felkészült és készen áll bárkivel, bárhol megküzdeni, és várja, hogy ez beteljesüljön. Mindenképpen szeretne még az idén ringbe lépni az ukrán klasszis ellen – közölte David Higgins.
Uszik csapata egyelőre mélyen hallgat, míg a WBO viszont lépett az ügyben, és a secondsout.com szakportál megírta, hétfő estig kellett az ukrán vitathatatlan bajnoknak komoly orvosi papírokkal igazolnia sérülése valódiságát.
– Az egészségügyi jelentésnek részletesnek és alaposnak kell lennie, és igazolnia kell a WBO felé Uszik jelenlegi egészségi állapotát, prognózisát, a várható felépülési időt és minden egyéb relevánsnak ítélt orvosi bizonyítékot.
A szervezet nem engedhet meg további késedelmet vagy bizonytalanságot az összecsapással kapcsolatban kielégítő tisztázás nélkül.
Amennyiben az ukrán világbajnok nem teljesíti ezt a kérést, a szervezetnek nincs más választása, mint hogy a WBO szabályaival és előírásaival összhangban megfelelő intézkedéseket tegyen – áll a szervezet közleményében, ami lefordítva annyit jelent, megfosztják Uszikot a WBO vb-övétől. Ez pedig azt jelenti, hogy az ukrán már másodszor veszti el – 2024-ben, Tyson Fury első legyőzését követően az IBF járt el hasonlóan – a zöldasztalnál a ringben remek teljesítménnyel megszerzett vitathatatlan bajnoki címét.
Olekszandr Uszik a 38 éves ukrán profi bokszoló harmadszor is vitathatatlan világbajnok lett, ezúttal másodszor a nehézsúlyban, miután a Daniel Dubois elleni címmeccsen a Wembley Stadion 90 000 nézője előtt az 5. menetben kiütötte brit kihívóját. Uszik az első ökölvívó, aki háromszor kiérdemelte az „undisputed” jelzőt.
Olekszandr Uszik 12 kilóval könnyebb volt Daniel Dubois-nál, a kihívó 11 évvel idősebb a nehézsúly 38 éves vitathatatlan bajnokánál, s ha mindez még nem lenne elég, a szimferopoli születésű bokszoló hazája élet-halálharcát vívja az orosz inváziós hadsereggel, miközben az ukrán sportember felesége otthon Kijevben próbálja túlélni a viszontagságokat a házaspár lányával. (A két fiú, Kirilo és Mihajlo édesapjával volt Londonban.)
Egyvalamiben azonban nincs párja Usziknak, és ez a boksztudás. Az ukrán veterán szombat este az 5. menetben egy pusztító balhoroggal kiütötte ellenfelét, és ezzel a cirkálósúly, majd a nehézsúly után utóbbi kategóriában megvédte a vb-övet, így ő lett a történelem első háromszoros vitathatatlan világbajnoka.
Dubois félig kábultan, jobb könyökére támaszkodva feküdt a padlón, amíg kiszámolták. Ezután Uszik is megismerkedett a padlóval, de másképp: térdre rogyott, és arcát kezébe temetve ünnepelt.
A győzelemmel az ukrán megőrizte veretlen mérlegét, amely most 23 győzelem és nulla vereség. Egyszer már kiütötte Dubois-t, két évvel ezelőtt, de akkor sokan vitatták győzelme jogosságát. Ugyanis a padlóra került a brit mélyütése nyomán, és négy percig tartott, mire regenerálódott. Dubois a mai napig vitatja, hogy ütés övön alul érte volna a bajnokot, szerinte az szabályos volt.
Uszik a mostani győzelmével az IBF övét is begyűjtötte a WBC, a WBA és a WBO koronája mellé.
A pénzdíj csillagászati nagyságú volt, egyes hírek szerint 150 millió fonton osztoztak, ennek kétharmada Uszikot illette meg.
Az ukrán korábban azt mondta, ez lesz utolsó előtti meccse, még egy összecsapás, és utána szögre akasztja a kesztyűjét. A közelmúltban azonban arról szólt a fáma, hogy Tyson Fury visszatér, és 2026 elején meg akar mérkőzni az ukrán bajnokkal.
Már szinte minden készen áll arra, hogy július 19-én a londoni Wembley-ben majd százezer ember előtt összecsapjon egymással a profi boksz királykategóriájának két világbajnoka a vitathatatlan címért. A WBA, a WBC, a WBO és az IBO bajnoka, Olekszandr Uszik és az IBF vb-övének tulajdonosa, Daniel Dubois körül csak úgy záporoznak az eurómilliók, ugyanis a veretlen ukrán 112, míg brit ellenfele „csak” 58 millió eurót kap a csúcsmeccsért.
Már nem kell sokáig várni arra, hogy ismét vitathatatlan bajnoka legyen a profi ökölvívás királykategóriájának. Ugyanis július 19-én ismét összecsap egymással a WBA, WBC, WBO és IBO világbajnoka, az ukrán Olekszandr Uszik (23-0, 14 KO), valamint az IBF világelsője, a brit Daniel Dubois (22-2, 21 KO). A gálára természetesen minden jegy elkelt, ami azt jelenti, majdnem százezer ember láthatja majd a nagy visszavágót. Ugyanis kettejüknek nem ez lesz az első összecsapása, hiszen 2023 augusztusában a lengyelországi Wroclawban már randevúztak a ringben, és az ukrán a 9. menetben kiütötte Dubois-t. Ám a brit nem felejtette el, milyen körülmények között veszített, és azt ígéri, ezúttal még a bírók sem segíthetnek Uszikon.
Uszik máig állítja, jogosan verte két éve Duboist, utóbbi vitatja az ukrán szavait
Daniel Dubois 2023. augusztus 26-a óta csak és kizárólag arra vár, hogy végre-valahára újra összecsaphasson Olekszandr Uszikkal. Ugyanis az ukrán világklasszis azon az estén, a lengyelországi Wroclawban egy olyan meccsen ütötte ki a brit bunyóst a 9. menetben, hogy sokak szerint már az ötödikben le kellett volna állítani a meccset, miután az ukrán padlóra került.
Ugyanis Dubois egy testütéssel leküldte Uszikot, aki nemhogy tízig, de hosszú másodpercekig képtelen volt felállni. Ám sokak döbbenetére a ringbíró jelezte, nincs számolás, mert Uszik mélyütéstől került padlóra.
A vita azóta is arról szól, vajon a mérkőzésvezetőnek igaza volt-e. Az ukrán világbajnok azóta is állítja, jól döntött a bíró, míg Dubois azt hangoztatja, most végre üt az igazság órája, miközben mindenkinek felhívja a figyelmét arra, miként bánt el tavaly szeptemberben a Wembley-ben Anthony Joshuával.
Rekordgázsiért veri szét egymást Uszik és Dubois
Úgy tűnik, a sors mindenképpen szeretne igazságot szolgáltatni, így július 19-én az év egyik legnagyobb gáláján a 27 éves brit és a 38 éves ukrán ismételten összecsap egymással, ám az első ringháborúhoz képest két nagy különbséggel: ezúttal Dubois is világbajnokként lép majd ringbe, másrészt a tét a súlycsoport vitathatatlan bajnoki címe lesz. Ennek megfelelően természetesen a pénzdíj is ehhez fogható:
összdíjazás: 170 millió euró
Uszik meccspénze: 112 millió euró
Dubois meccspénze: 58 millió euró
a tét: vitathatatlan nehézsúlyú bajnoki cím: WBA, WBC, WBO, IBF és az IBO vb-öve
Uszik ezzel a csekélyke összeggel végleg belép a legjobban fizetett profi bunyósok közé, igaz, meg sem közelíti Floyd Mayweather bevételeit, aki csak a Manny Pacquiao és a Connor McGregor elleni meccseivel 450 millió eurót kaszált.
Olekszandr Uszik egyhangú pontozással megvédte világbajnoki címeit a profi nehézsúlyú ökölvívók Rijádban rendezett csatájában, a 37 éves ukránt mindhárom pontozóbíró 116–112-re jobbnak látta a 36 éves brit Tyson („The Gipsy King” – Cigánykirály) Furynál. Ezzel Uszik megőrizte a WBC-, a WBA- és a WBO-világbajnoki koronáját, és már csak az IBF vb-övét birtokló Daniel Dubois-t kell legyőznie ahhoz, hogy ismét vitathatatlan bajnok legyen.
A lap kifejtette, hét hónappal első összecsapásuk után ismét a rijádi Kingdom Arenában találkozott a két nagyszerű nehézsúlyú bunyós, hogy végképp eldöntsék, melyikük a jobb.
Májusban az ukrán Olekszandr Uszik megosztott pontozással (115–112, 114–113, illetve 113–114) bizonyult jobbnak, úgy, hogy a kilencedik menetben számolni kellett a „Cigánykirályra”, akit csak a kötél mentett meg a padlózástól. Ezúttal egyik gladiátorra sem számoltak, de a 12 menetes meccs így is kielégítette a legkényesebb igényeket – tette hozzá az Index.
Az oroszok által megszállt Krím félszigetről, Szimferopolból származó Uszik (23 győzelem, 0 vereség, 14 KO) májusban már vitathatatlan világbajnok volt, de aztán lemondott az IBF koronájáról, amit Daniel Dubois szerzett meg. A manchesteri születésű Fury májusig veretlen volt, de most már 34 győzelem mellett két vereség és egy döntetlen csúfítja a mérlegét.
A szombat éjszakai csata hihetetlenül magas színvonalú, kiegyenlített küzdelmet hozott, de Uszik mindvégig valamivel jobbnak tűnt.
Fury hiába váltogatta alapállását, ezzel is megpróbálva megzavarni az ukránt, ez nem sikerült neki. Így is úgy érezte, eleget nyújtott ahhoz, hogy kihozzák győztesnek, mert amikor kihirdették egyhangú pontozásos vereségét, csalódottan, feldúltan kiviharzott a ringből, még csak interjút sem adott.
„Esküszöm az Istenre, úgy éreztem, legalább hárommal több menetet nyertem meg, mint Uszik” – mondta Fury a backstage-ben korábbi edzőjének, Ben Davisonnak.
Alex Kraszjuk, Uszik promótere viszont a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy szerinte védence nyolc, Fury négy menetet nyert meg, így a 116–112-es eredmény a lehető legigazságosabb.
A meccset az ellenfelénél 15 centivel magasabb és 25 kilóval nehezebb Fury kezdte jobban, kihasználva hosszabb karjait, de ahogy haladt előre a meccs, Uszik sok mozgással kifárasztotta és felőrölte ellenfelét.
A negyedik menettől az ukrán fej feletti balkezesei egyre többször találtak célba, és mire vége lett a mérkőzésnek, a Cigánykirály jobb szeme alig látszott ki, annyira bedagadt.
Ezúttal nem volt számolás, nem volt dráma, mint a májusi első meccsen, ehelyett Uszik menetről menetre, tudományos módszerességgel növelte előnyét, egészen az egyhangú pontozásos győzelemig.
Amivel Frank Warren, Fury promótere nem értett egyet. „Meg vagyok döbbenve” – mondta szűkszavúan a meccs után. Pedig a mesterséges intelligencia, amelyet most először alkalmaztak – ha csak tájékoztató jelleggel is – szintén Uszikot látta jobbnak 118–112-re. A számítógép szerint is Uszik volt a jobb, 179 ütése talált célba Fury 144 találatával szemben.