Elnökségi ülést tartott a Magyar Labdarúgó-szövetség, ezen Marco Rossi szövetségi kapitány is jelentést tett a magyar válogatott világbajnoki selejtezőn nyújtott teljesítményéről.
Mint arról beszámoltunk, kedden tartotta negyedéves elnökségi ülését a Magyar Labdarúgó-szövetség. A sikertelen világbajnoki selejtező után Marco Rossi szövetségi kapitány is beszámolót adott a válogatott teljesítményéről. Olvasóinkat is megkérdeztük Marco Rossi jövőjéről, szavazásunkra összesen 24 329 voks érkezett – a szavazók 58 százaléka (14 133 szavazat) azt szeretné, hogy Rossi maradjon a válogatott kapitánya, ám 10 196-an úgy gondolták, az olasz trénernek hamarabb távoznia kellene a szövetségi kapitányi posztról.
Rossi 2018 júniusában vette át a magyar válogatott irányítását, amelyet két Európa-bajnokságra (2020, 2024) is kijuttatott; összesen 82 mérkőzésen irányította a mieinket, ezzel Baróti Lajos mögött a második legtöbb meccsel büszkélkedhet, ám míg Baróti két időszakban (1957–1966, 1975–1978) vezette a nemzeti csapatot, Rossi hét éve egyfolytában kapitány.
A Magyar Labdarúgó-szövetség keddi elnökségi ülése után a szervezet a honlapján tudatta, hogy megerősítette posztján Marco Rossit a szövetségi kapitány részletes beszámolója után, ugyanakkor a szervezet megújulást vár a csapat élén.
Rossi beszámolója során elemezte a 2025-ös évet, kitérve az elvárásoktól elmaradó időszakra és a sikeresebb mérkőzésekre is. Az elnökség kérdéseinek megválaszolása után a testület elfogadta a kapitány beszámolóját, és a támogatásáról biztosította.
Az MLSZ elnöksége utolsó 2025-ös ülésén elfogadta a következő szezon versenynaptárát, a MOL Magyar Kupa versenykiírását, továbbá meghallgatta Marco Rossi szövetségi kapitány részletes beszámolóját: a szakember elemezte a 2025-ös évet, kitérve az elvárásoktól elmaradó időszakokra… pic.twitter.com/Vx2FqTC109
„Marco Rossi már több mint hét éve irányítja a magyar válogatottat, ismerjük képességeit, tisztában vagyunk az értékeivel. Látjuk, hogyan kezeli a rutinos játékosokat, építi be a fiatalokat és fedezi fel a jó formában játszó labdarúgókat, hiszen jól ismeri a hazai és nemzetközi mezőnyt – nyilatkozta az mlsz.hu-nak dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, aki hozzátette: – Hiszünk benne, hogy képes újra megteremteni a pályán az utolsó pillanatig tartó küzdést és figyelmet, amely feltétele a sikeres nemzetközi szereplésnek. Már a következő időszakban is azt várjuk a csapattól és a stábtól, hogy ezt viszontlássuk a teljesítményben. Ez a megújulás nem képzelhető el az elmúlt időszak önkritikus elemzése nélkül, amelyet a kapitány ma megtett az elnökség előtt.”
Az MLSZ ülésén Marco Rossi jövője mellett döntöttek arról is, hogy a 2026–2027-es évadban is július utolsó hétvégéjén kezdődik az idény az NB I-ben, az NB II-ben és az NB III-ban, a záró fordulókat pedig 2027. május 22-én és 23-án tartják. Az is eldőlt, hogy a Mol Magyar Kupa döntője 2027-ben is szombaton (május 8.) lesz a Puskás Arénában.
A közlemény részletezte, megszűnik az erre az idényre bevezetett lebonyolítás, és „az alacsonyabb osztályú klubok visszajelzései alapján a kupasorozatban a pályaválasztás joga újra az alacsonyabb osztályú szereplő együtteseket illeti meg a fináléig vezető úton”.
Az MLSZ elnöksége a szokásos napirendi pontok között tárgyalta a profi klubok gazdasági helyzetét a pénzügyi monitoringrendszer keretrendszerével összhangban. Az általános trendek ismertetésén túl néhány egyesület esetében pénzügyi nehézséget azonosítottak. Az MLSZ az elnökség döntésével összhangban fenntartja szigorú pénzügyi ellenőrző rendszerét, a klubokat a fenntartható gazdasági működésre szólította fel.
[type] => post
[excerpt] => Elnökségi ülést tartott a Magyar Labdarúgó-szövetség, ezen Marco Rossi szövetségi kapitány is jelentést tett a magyar válogatott világbajnoki selejtezőn nyújtott teljesítményéről.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1764162180
[modified] => 1764154160
)
[title] => Eldőlt Marco Rossi jövője a magyar válogatott élén
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=19775&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19775
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 19776
[image] => Array
(
[id] => 19776
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi.webp
[original_lng] => 130124
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi-768x576.webp
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi-1024x768.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi.webp
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi.webp
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/rossi.webp
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1764146960:12
[_oembed_e41118abc25705df1a90881422617ecd] =>
Az MLSZ elnöksége utolsó 2025-ös ülésén elfogadta a következő szezon versenynaptárát, a MOL Magyar Kupa versenykiírását, továbbá meghallgatta Marco Rossi szövetségi kapitány részletes beszámolóját: a szakember elemezte a 2025-ös évet, kitérve az elvárásoktól elmaradó időszakokra… pic.twitter.com/Vx2FqTC109
A korábbi folyamatos negatív teszteredmények után Marco Rossi legutóbbi vizsgálata pozitív eredményt mutatott. Elkülönítése a játékosoktól, stábtagoktól azonnal megtörtént. További információk a válogatott esti sajtótájékoztatóján. #csakegyuttpic.twitter.com/j6pEnIgjpK
A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.
Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes, amely így 1956 – és négy mérkőzés – után talált be ismét Portugáliában. A Nemzetek Ligája-győztes hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított, így tovább javította a saját világcsúcsait, ráadásul 41 vb-selejtezős találatával egyedüli rekorderré vált. A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.
A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.
A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára.
Európai vb-selejtezők, F csoport, 4. forduló:
Portugália–Magyarország 2-2 (2-1)
Lisszabon, José Alvalade Stadion, 50 ezer néző, v.: Srdan Jovanovic (szerb)
gólszerzők: Ronaldo (22., 45+3.), illetve Szalai A. (9.), Szoboszlai (91.)
sárga lap: Fernandes (34.), Felix (90.), illetve Styles (51.), Lukács (95.)
Portugália:
Costa – Semedo, Dias, Veiga, Mendes (Tavares, 78.) – Fernandes (Conceicao, 62.), Neves (Palhinha, 62.), Vitinha – Silva, Ronaldo (Ramos, 78.), Neto (Felix, 62.)
Magyarország:
Tóth Bal. – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 79.) – Schäfer (Tóth A., 38.), Styles (Vitális, 79.) – Bolla (Lukács, 58.), Szoboszlai, Sallai – Varga B.
I. félidő:
9. perc: Szoboszlai bal oldali szöglete után Costa alászaladt a labdának, így Szalai 3 méterről bólintott az üres kapuba (0-1).
22. perc: Semedo kapott labdát a 16-os vonalán, lefordult Szalairól, majd jobbról élesen középre lőtt, ahol teljesen üresen érkezett Ronaldo, aki 3 méterről az üres kapuba passzolt (1-1).
45+3. perc: Mendes ívelt középre balról, Orbán fölött átszállt a labda, Ronaldóval pedig ezúttal sem érkezett senki, így 5 méterről szabadon lőhetett a magyar kapuba (2-1).
II. félidő:
91. perc: Lukács futott el a jobb oldalon, laposan középre adott, Varga átengedte a labdát a lába között, a túloldalon érkező Szoboszlai így 3 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-2).
A magyarok Marco Rossi szövetségi kapitány ígéretének megfelelően sokkal bátrabban kezdtek a világ egyik legjobb válogatottja ellen, mint amit egy hónapja Budapesten mutattak a 3-2-es vereség alkalmával, ugyanis alkalmanként már a rivális 16-osán letámadták a labdás játékost. Ennek ellenére az első lövés a hazaiakhoz fűződött, de amíg Ronaldo kísérlete fölé szállt, addig a túloldalon Sallai próbálkozását Costának kellett szögletre tolnia. A nemzeti együttes bátor játéka hamar kifizetődött, mert Szoboszlai sarokrúgása után Szalai Attila szerzett vezetést fejjel. A gól után ugyan többet birtokolták a labdát a világsztárokkal teletűzdelt portugálok, de a szervezett magyar védelmet nem tudták átjátszani, így legfeljebb távolról próbálkoztak. Rossi tanítványai viszont továbbra is lendületesen megindultak előre a labdaszerzéseket követően, és vezettek ígéretesnek tűnő akciókat. A portugálok többnyire csak körbe passzolgatták a magyar védelmet, de amint volt egy éles passz és egy jó csel, máris helyzet alakult ki, melyből Ronaldo egyenlített a játékrész derekán. A bekapott gól sem törte meg a magyarok lelkesedését, ugyanúgy bátran vezettek támadásokat, melyek végén Szoboszlainak és Vargának is volt lövőhelyzete. Ez a játék alkalmanként megnyitotta a területet a portugáloknak is, de a magyarok az első játékrészben rendre időben visszaértek annak köszönhetően, hogy a hátul maradó védők megnyerték az egy az egy elleni párharcokat. Ennek ellenére közvetlenül a szünet előtt Ronaldo második zicceréből is betalált, így a hazaiak vonulhattak előnnyel az öltözőbe.
Térfélcserét követően sem változott a játék képe, Portugália meddő mezőnyfölényben futballozott, a magyar csapat pedig gyors kontrákra rendezkedett be. Tóthnak kétszer kellett védenie, míg a túloldalon Costa fogta könnyedén Varga fejesét. Negyedóra elteltével a portugálok közel kerültek ahhoz, hogy eldöntsék a meccset, mert egy percen belül Dias és Fernandes is a bal kapufát találta el távoli lövésből, majd Tóth hatalmas bravúrral hárította a csereként beállt Felix közeli fejesét. Ezt követően ismét kiszabadult a szorításból a magyar csapat, amelynek a következő tíz percben több szépen végigvitt akciója is volt, illetve egyszer Sallai a félpályáról próbálta bevenni a portugál kaput, de egy méterrel mellé ment a labda. A szélekről érkező magyar beívelések továbbra is veszélyesek voltak, Szalai például védő létére majdnem duplázott, azonban az ő fejese a keresztlécen csattant. A magyaroknak az egyenlítés reményében még az utolsó negyedórában is maradt ereje letámadásra, de ekkor már veszélyeztetni nem igazán sikerült. A portugálok felállt védelem ellen nem vállaltak kockázatot, csak akkor indultak meg lendületesen, ha terület nyílt előttük, ezekből viszont ők sem tudtak betalálni. Amíg Budapesten a portugáloké volt a slusszpoén, most a magyaroké, ugyanis a hosszabbításban a sokadik szélen futó akció után ezúttal a beadás is tökéletes volt, ezért Szoboszlai ziccerből egyenlítve pontot mentett a válogatottnak, amelynek így nem kellett megelégednie a tisztes helytállással, továbbá elérte, hogy Portugália még nem vívta ki a vb-részvételt.
Világbajnokság 2026, európai selejtezők, F csoport, 4. forduló
Portugália–Magyarország 2–2 (2–1)
A csoport másik mérkőzésén
Írország–Örményország 1–0 (Ferguson 70.)
Kiállítva: Barszegjan (Örményország, 52.)
A csoport állása: 1. Portugália 10 pont (11–4), 2. Magyarország 5 (8–7), 3. Írország 4 (4–5), 4. Örményország 3 (2–9)
A korábbi eredmények
1. forduló
Írország–Magyarország 2–2
Örményország–Portugália 0–5
2. forduló
Magyarország–Portugália 2–3
Örményország–Írország 2–1
3. forduló
Magyarország–Örményország 2–0
Portugália–Írország 1–0
A magyar válogatott további programja
november 13., csütörtök: Örményország–Magyarország, 18.00
november 16., vasárnap: Magyarország–Írország, 15.00
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1760515200
[modified] => 1760505227
)
[title] => Szoboszlai Dominik góljával ikszelt a magyar válogatott Portugáliában
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=19500&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19500
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 19501
[image] => Array
(
[id] => 19501
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg
[original_lng] => 95142
[original_w] => 800
[original_h] => 534
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1760494427:12
[_thumbnail_id] => 19501
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2199
[_oembed_7157f03a463db5ea578803603dc1930c] =>
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
„A magyar válogatott előtt álló következő feladat a Nemzetek Ligája idén őszi küzdelmeinek, majd pedig a vb-selejtező sorozatnak a sikeres megvívása, melyeket az MLSZ és az elnökség maximális támogatása mellett Marco Rossi szövetségi kapitány irányít majd” – jelentette ki szerdán Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.
My Website
A magyar csapat a Németországban zajló Európa-bajnokság csoportkörében Svájctól 3-1-re, a házigazdáktól 2-0-ra kikapott, és bár Skóciát 1-0-ra legyőzte, nem jutott a nyolcaddöntőbe.
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember – akivel kapcsolatban több olyan cikk is megjelent a búcsút követően, hogy akár távozhat is a pozícióból – megköszönte a támogatást, és jelezte, hogy az Európa-bajnokság tanulságainak átgondolását követően, pár hét múlva megkezdi a felkészülést az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre történő összetartás előkészítésével.
„Németországban megtörtént az Eb lezárása, amelyre a továbbjutásról való lecsúszás miatti csalódottságunk rányomta a bélyegét, de semmi drámai nem történt, és nem is volt kétséges, hogy a munkát folytatjuk. Számtalan nagyszerű eredményben volt részünk együtt, így nem is kérdés, hogy újabbak elérése a célunk – ahogy a szlogenünk is mondja: csak együtt” – fogalmazott az 59 éves Rossi.
Rossi 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly – 1985 után először – egyenes ágon jutott ki egy nagy tornára, miután veretlenül végzett az Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén.
A korábbi folyamatos negatív teszteredmények után Marco Rossi legutóbbi vizsgálata pozitív eredményt mutatott. Elkülönítése a játékosoktól, stábtagoktól azonnal megtörtént. További információk a válogatott esti sajtótájékoztatóján. #csakegyuttpic.twitter.com/j6pEnIgjpK
A magyar labdarúgó-válogatott bravúros teljesítménnyel szombaton 1-0-ra legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes angol csapatot a Nemzetek Ligája A divíziójának nyitófordulójában.
A Puskás Arénában 30 ezer, 14 éven aluli gyerek előtt megrendezett találkozón Szoboszlai Dominik szerezte a győztes találatot büntetőből a 66. percben.
A magyarok ezt megelőzően az 1962-es világbajnokságon múlták felül az angolokat, azóta három döntetlen mellett 12-szer kikaptak a szigetországiaktól.
Marco Rossi együttese három nap múlva, kedden az Európa-bajnok olaszok vendége lesz Cesenában a Nemzetek Ligája második fordulójában.