Array
(
[count_posts] => 4
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo1OiJzcG9ydCI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxNjU0NTA7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 18609
[content] =>
A magyar válogatott a különböző korosztályokban összesen 32 érmet, köztük tíz aranyat szerzett a kolozsvári szkander-Európa-bajnokságon – írja az MTI.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a felnőttmezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta mindkét kézzel győzött a 70 kilós kategóriában, Krasnyánszki Nóra pedig bal kézzel szerzett aranyérmet a 65 kilóban.

A férfiaknál Donkó Márk (55 kg) duplázott ezüsttel, míg Barzsó Henrietta (65 kg) bronzéremmel járult hozzá a női csapat ezüstérméhez.
Egyértelműen megmutattuk, hogy a magyar szkander stabilan az élmezőny része. Amit előzetesen megterveztünk, azt végre is hajtottuk. Ez az Eb az egész magyar csapat erejét és fejlődését igazolta – értékelt Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke, akit a kontinensviadal ideje alatt az Európai Szkander Szövetség elnökévé választottak. Csabai egyben a nemzetközi szövetség (WAF) alelnöke is.
A következő, jövő évi Európa-bajnokság házigazdája Budapest lesz, a fővédnök Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályvezetője.
„A budapesti Eb-re dupla motivációval készülünk. Amit Kolozsváron elértünk, az már önmagában fantasztikus, de hazai közönség előtt szeretnénk még nagyobbat alkotni” – tette hozzá Csabai Atilla.
[type] => post
[excerpt] => A magyar válogatott a különböző korosztályokban összesen 32 érmet, köztük tíz aranyat szerzett a kolozsvári szkander-Európa-bajnokságon – írja az MTI.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749553740
[modified] => 1749527196
)
[title] => Tíz magyar arany és összesen 32 érem a kolozsvári szkander-Európa-bajnokságon
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=18609&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18609
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 18610
[image] => Array
(
[id] => 18610
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander.jpg
[original_lng] => 356965
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szkander.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1749516683:12
[_thumbnail_id] => 18610
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3144
[_algolia_sync] => 94186440002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 165450
[1] => 196513
[2] => 407744
)
[tags_name] => Array
(
[0] => magyar aranyérem
[1] => szkander
[2] => szkander-Európa-bajnokság
)
)
[1] => Array
(
[id] => 16512
[content] =>
Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.
A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, s a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben parádésan versenyzett, s visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt.

A közel teltházas Paris La Défense Arénában Konkoly remekül osztotta be az erejét, 100 méternél még csak negyedikként fordult, majd feljött az élen tempózó Pattersonra.
A táv háromnegyedénél még mindig az ausztrál vezetett egy testhosszal, de aztán a magyar úszó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és előbb simán utolérte, majd le is hagyta riválisát, s végül parádés győzelmet aratott. Pattersonnak ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.
A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly Zsófia még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.
Eredmény:
S9, női 400 m gyors:
- KONKOLY ZSÓFIA 4:39.78 p
2. Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:40.14
3. Vittoria Bianco (Olaszország) 4:47.55
[type] => post
[excerpt] => Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724960040
[modified] => 1725576354
)
[title] => Megvan az első magyar aranyérem a paralimpián
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=16512&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 16512
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 16513
[image] => Array
(
[id] => 16513
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1.jpg
[original_lng] => 266553
[original_w] => 1948
[original_h] => 1094
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1.jpg
[width] => 1948
[height] => 1094
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d-kos20210902018-1.jpg
[width] => 1948
[height] => 1094
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1725565554:5
[_thumbnail_id] => 16513
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6057
[_algolia_sync] => 1202613738001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 13452
[1] => 14483
[2] => 165450
[3] => 511
[4] => 270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Franciaország
[1] => Konkoly Zsófia
[2] => magyar aranyérem
[3] => Paralimpia
[4] => úszás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 16140
[content] =>
Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban.
Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban. A 21 éves magyar versenyző a csütörtöki fináléban 1:54.26 perces idővel diadalmaskodott.
Kós a 2023-as év eleje óta az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készül, a közös munka eredményeként tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, s Párizsba is a szám esélyeseként érkezett.

Klasszisunk nemcsak azért várhatta magabiztosan a döntőt, mert – saját bevallása szerint több hibával tarkított úszással – a középdöntőben egyedüliként került 1:56 perc alá (1:55.96), hanem mert a nagy riválisok közül többen is elvéreztek. Köztük volt a Rióban győztes, Tokióban második, négyszeres olimpiai bajnok amerikai Ryan Murphy és a 100 méteren Párizsban győztes olasz Thomas Ceccon is, a címvédő orosz Jevgenyij Rilov pedig az ukrajnai háború miatt nem is indult.
Kiváló rajtja után Kós lassabban kezdett, mint az elődöntőben, ráadásul a 2-es pályán úszó görög Aposztolosz Hrisztu meglépett a mezőnytől és egy testhossz előnnyel fordult rá az utolsó 50 méterre. A magyar versenyző azonban egy elképesztő fordulóval, és az azt követő víz alatti munkájával pillanatok alatt „lőtávolba” került és 15 méterrel a vége előtt már ő vezetett, mégpedig magabiztosan.
Kós – aki a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor után a második magyar férfi úszó, aki ebben a számban nyert az ötkarikás játékokon – a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát, a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte meg Párizsban. Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, szerdán pedig a férfi kardcsapat, valamint Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban végzett a második helyen.
Eredmények:
férfi 200 méter hátúszás
olimpiai bajnok: KÓS HUBERT 1:54.26 perc
2. Aposztolosz Hrisztu (Görögország) 1:54.82
3. Roman Mityukov (Svájc) 1:54.85
[type] => post
[excerpt] => Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1722550532
[modified] => 1722550533
)
[title] => Kós Hubert olimpiai bajnok – már Magyarországnak is van aranyérme
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=16140&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 16140
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 16141
[image] => Array
(
[id] => 16141
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2.jpg
[original_lng] => 150629
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/d74cb29ef9dd469b977f3e86dcba58d5-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1722539734:12
[views_count] => 3069
[_thumbnail_id] => 16141
[_edit_last] => 12
[_oembed_c2ac6a6719b732c97355ca12cd620bfa] =>
[_oembed_time_c2ac6a6719b732c97355ca12cd620bfa] => 1722539735
[_oembed_2189d5f6808a59c7234d6480d2fd239d] => The International Olympic Committee has banned a young Brazilian surfer from using his surfboards during the Paris Olympics.
The IOC took issue with the fact that they have the famous statue from Rio de Janeiro of Christ the Redeemer on them. pic.twitter.com/E1Jgwei7Mv
— Business Elites Africa (@ElitesAfrica) July 28, 2024
[_oembed_time_2189d5f6808a59c7234d6480d2fd239d] => 1722539736
[_oembed_481ead2fb99e6a91ec8bf9dad46f7486] => This is not parody this is the Opening Ceremony for the 2024 Olympic Games in Paris.
Opening ceremonies used to be amazing.
What type of gay, creepy, demonic shit is this?
I’m fucking disgusted.#OpeningCeremony pic.twitter.com/THRs5U1OTX
— Cinema Shogun (@CinemaShogun) July 26, 2024
[_oembed_time_481ead2fb99e6a91ec8bf9dad46f7486] => 1722539736
[_oembed_862c5fe0cf3f976df9a894c06a72a25e] => Yusuf Dikeç in Pulp Fiction pic.twitter.com/xmNhoYSjPu
— Le Souness (@LeSouness) August 1, 2024
[_oembed_time_862c5fe0cf3f976df9a894c06a72a25e] => 1724843016
[_oembed_8104b95c36845202714cb643f3cb560a] => Return of the Turk!#YusufDikec pic.twitter.com/fn6dCkU8yu
— Doç. Dr. Kaan Yılancıoğlu (@drkaanyl) August 1, 2024
[_oembed_time_8104b95c36845202714cb643f3cb560a] => 1724843016
[_oembed_93202bc82860e23b7219f18e08c88475] => Yusuf Dikec could have won gold, if it was allowed to smoke in Olympics. pic.twitter.com/1ljYdvFOM4
— Habilio (@Habilio4) July 31, 2024
[_oembed_time_93202bc82860e23b7219f18e08c88475] => 1724843016
[_oembed_6788558af1c54aa819f703824ee2bd2d] =>
[_oembed_time_6788558af1c54aa819f703824ee2bd2d] => 1724843017
[_oembed_2779f1bb75c872cd65903c3af74096c5] => 🚨BREAKING NEWS
Imane Khelif has been confirmed to be a man.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
— Update NEWS (@UpdateNews724) November 4, 2024
[_oembed_time_2779f1bb75c872cd65903c3af74096c5] => 1733120552
[_algolia_sync] => 1202613248001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 11
[4] => 17
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Sürgős
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 184736
[1] => 165450
[2] => 39828
[3] => 270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kós Hubert
[1] => magyar aranyérem
[2] => párizsi olimpia
[3] => úszás
)
)
[3] => Array
(
[id] => 14415
[content] =>

A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon.
Ebben a versenyben nagy világversenyen első alkalommal diadalmaskodott a magyar csapat.
A válogatott így négy dobogós helyezéssel zárta a szakág küzdelmeit: korábban Betlehem Dávid 5 kilométeren arany-, 10 kilométeren bronzérmet nyert, míg Fábián Bettina 5 kilométeren lett harmadik.
A magyarok a szám favoritjaként ugrottak vízbe, hiszen az Eb-n eddig Betlehem 5 kilométeren arany-, 10 kilométeren pedig bronzérmet nyert, Fábián a rövidebb távon lett harmadik, Rasovszky pedig az olimpiai táv aktuális világbajnoka.

Gellért Gábor szövetségi kapitány szokás szerint a két lány, két fiú összeállítást választotta, és a korábbi világversenyekkel ellentétben ezúttal nem kellett izgulnia, a harmadikként úszó Betlehem ugyanis tönkreverte a mezőnyt, és majd 20 másodperces előnnyel váltott Rasovszkyval, akinek nagyjából csak annyi volt a feladata, hogy „ne tévedjen” el és behúzza a diadalt. Az olimpiai ezüstérmes természetesen magabiztosan hozta ezt, megszerezve ezzel a sporttörténeti sikert.
„Azt hiszem, másodikként adtam át a váltót, és teljesen jó volt, bár eléggé fájt már az úszás az előző napok 15 kilométere után” – nyilatkozta az M4 Sport+ csatornán Szimcsák Míra, a staféta első embere.
„Nagyon értékes ez az aranyérem. Évek óta rajta vagyunk a dobogón Eb-n, vb-n, de a tetejére még nem értünk fel, végre eljött ez a nap is” – mondta Fábián Bettina.
„Örültem, hogy a párom adta át a váltót, így kicsit családias is volt az egész. Viszonylag könnyen utolértem a többieket, és előnyt tudtam szerezni. Ez a váltó tartozott már annyival Kristófnak, és ő is nekünk, hogy behozza aranyra. Jó, hogy így tudtunk nyerni, és remélem, folytatjuk tovább is még évekig” – vélekedett Betlehem Dávid.
„Örülök, hogy végre nyert ez a csapat. Igazából az enyém a legkevesebb érdem, mert a többiek döntötték el, nekem már csak be kellett úszni, én már csak elrontani tudtam volna” – szögezte le Rasovszky Kristóf.
MTI.hu
[type] => post
[excerpt] => A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1718455325
[modified] => 1718455326
)
[title] => Vizes Eb - Aranyérmes a magyar nyíltvízi váltó
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=14415&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 14415
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 14416
[image] => Array
(
[id] => 14416
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany.png
[original_lng] => 523624
[original_w] => 598
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany-300x198.png
[width] => 300
[height] => 198
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany.png
[width] => 598
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany.png
[width] => 598
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany.png
[width] => 598
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany.png
[width] => 598
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/magyar-arany.png
[width] => 598
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1718444527:4
[views_count] => 2604
[_thumbnail_id] => 14416
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202612702001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
)
[tags] => Array
(
[0] => 165450
[1] => 129553
[2] => 1803
)
[tags_name] => Array
(
[0] => magyar aranyérem
[1] => nyíltvízi úszás
[2] => vizes Európa-bajnokság
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 165450
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => sport
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 165450
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => sport
)
[_domains] => Array
(
[sport] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
magyar aranyérem (1 Oldal)