A brit extrémsportoló, Ross Edgley ismét történelmet írt: ő lett az első ember, aki körbeúszta Izland partjait, teljesítve az 1600 kilométeres (1000 mérföldes) távot. A 39 éves ultramaratoni úszó négy hónapon át küzdött a fagyos vízzel, a hatalmas hullámokkal és a kíváncsi vadállatokkal – többek között kardszárnyú delfinekkel –, míg végül hétfő délután befutott Reykjavíkba. A célvonalnál egy viking ivókürtből kortyolt a győzelem tiszteletére – számolt be a Sky News.
dgley május 17-én indult el Reykjavíkból, és minden nap körülbelül 30 kilométert úszott. A sós víztől a nyelve egyes részei szó szerint leváltak, testét pedig állandó terhelés érte.
Ez volt életem eddigi legnehezebb és legmerészebb kihívása – mondta a célba érkezéskor.
Az úszó napi 10–15 ezer kalóriát fogyasztott, főként tésztát és az új kedvencévé vált izlandi édesgyökeret, hogy bírja a megterhelést. A hideg ellen plusz 10–15 kiló testzsírt szedett fel, a bálnák és fókák zsírrétege miatt, ugyanis ezek az állatok is így bírnak ilyen zord körülmények között élni a vízben.
Az út során gyakran találkozott kardszárnyú delfinekkel, vagyis gyilkos bálnákkal is. Edgley azonban sosem félt tőlük: „Szeretném eloszlatni a rossz hírnevüket. Soha nem volt dokumentált eset, hogy vadon élő kardszárnyú megtámadott volna embert. Csodálatos állatok, tiszteletet érdemelnek.”
A sportoló a fizikai próbatétel mellett tudományos célt is szolgált. Naponta gyűjtött vízmintákat, hogy a kutatók elemezhessék a környezet DNS-ét és a mikroműanyag-szennyezést.
Ross Edgley nem először vállalt extrém úszókihívást. 2018-ban 2900 kilométert úszott Nagy-Britannia partjai mentén, továbbá Guinness-rekordot is szerzett, amikor 510 kilométert tett meg a kanadai Yukon folyóban.
Mostani teljesítményét még Thor megformálója, Chris Hemsworth is méltatta: „Ross újraértelmezi az állóképességi sportot és a kalandot. Ez nem egyszerű úszás volt, hanem egy eposz, amely immár az izlandi folklór részévé vált.”
A címvédő úszó, Konkoly Zsófia ezüstérmet nyert pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méteres pillangóúszásában a párizsi paralimpián.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A francia fővárosban már kétszeres aranyérmes, 22 éves pécsi parasportoló a délelőtti előfutamból a második idővel került az esti fináléba, amelyben ugyancsak másodikként csapott a célba a paralimpiai rekorddal diadalmaskodó amerikai Christie Raleigh-Crossley mögött.
Pap Bianka megvédte címét, és aranyérmet nyert pénteken az S10-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszásában a párizsi paralimpián.
A Vasas 24 éves versenyzője csütörtökön bronzérmet szerzett 400 méter gyorson, ezúttal pedig fő számában ugrott a medencébe. A délelőtti előfutamból első helyen került az esti fináléba, amelyben 1:07.97 perces idővel lett övé a győzelem.
A pályafutása harmadik paralimpiáján szereplő Pap – akinek szombaton még lesz egy száma – eddig összesen 2 arany-, 3 ezüst- és két bronzérmet gyűjtött.
Pap Bianka a párizsi magyar küldöttség tizedik érmét szerezte, a mérleg most 4 arany, 3 ezüst és 3 bronz.
Konkoly Zsófia aranyérmet nyert csütörtökön a párizsi paralimpián az S9-es sérültségi kategória 200 méter vegyes úszószámában, ezzel megszerezve második győzelmét a francia fővárosban.
Fotó: Szabó Miklós, Nemzeti Sport
A 22 éves pécsi versenyző – aki egy hete 400 gyorson is nyert Párizsban – a délelőtti előfutamokból a legjobb idővel került az esti döntőbe, amelyben nagy csatát vívott a Tokióban mögötte harmadik spanyol Nuria Marques Sotóval, de végül 88 századdal ő volt a gyorsabb.
Az erőssége, a pillangó után még ő fordult elsőként, de aztán 100 méternél és 150-nél is a spanyol állt az első helyen. Konkoly azonban – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – jól osztotta be az erejét és gyorson lehagyta a 7-es pályán úszó riválisát.
Konkoly Zsófia pályafutása hatodik paralimpiai érmét szerezte, eddig 3 arany, 2 ezüst és 1 bronz a mérlege. Párizsban övé a hetedik magyar érem és az első után a harmadik arany is.
Illés Fanni ezüstérmet nyert az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó versenyszámában a párizsi paralimpia hétfői napján.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A címvédőként indult magyar versenyző a délelőtti előfutamok során a második legjobb időt érte – csak a kínai Cseng Csiao volt gyorsabb nála öt századmásodperccel –, így az esti döntőben az 5-ös pályán úszhatott.
Az előfutam után azt mondta, maradt még benne erő a fináléra, s paralimpiai bajnokként nem érzi a nyomást, számára az jelenti most a legnagyobb boldogságot, hogy kétéves kisfia, Mór minden versenyén ott van. Hozzátette ugyanakkor, hogy ahogy szokta, este is belead majd mindent.
A Vasas kiválósága taktikusan kezdett az ezúttal is teltházas La Défense Arénában, ahol három kínai, két semleges színekben induló orosz, valamint egy-egy spanyol és olasz riválisa volt a nyolcas döntőben.
Bár ezúttal hazai versenyző nem úszott, a közönség így is hatalmas hangorkánnal támogatta a vízben lévő sportolókat, Illés pedig 50 méternél a negyedik helyen fordult. A táv második felében aztán ő és az olasz Giulia Ghiretti is beleerősített, mindketten lehagyták az addig vezető kínai Cseng Csiaót, úgy tűnt, a magyar úszó vezet, de a végén szinte egyszerre csaptak be a célba.
Csak az időmérő tudott különbséget tenni a teljesítményük között: az olasz lett az első, Illés Fanni pedig mindössze négy századdal lemaradva a második.
A 32 éves parasportoló – aki alsóvégtaghiánnyal és összenőt ujjakkal született – immár ötödik paralimpiáján szerepelt, s a megnyitón ő vitte a magyar csapat zászlóját.
Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.
A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, s a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben parádésan versenyzett, s visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt.
A közel teltházas Paris La Défense Arénában Konkoly remekül osztotta be az erejét, 100 méternél még csak negyedikként fordult, majd feljött az élen tempózó Pattersonra.
A táv háromnegyedénél még mindig az ausztrál vezetett egy testhosszal, de aztán a magyar úszó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és előbb simán utolérte, majd le is hagyta riválisát, s végül parádés győzelmet aratott. Pattersonnak ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.
A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly Zsófia még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.
Eredmény:
S9, női 400 m gyors:
KONKOLY ZSÓFIA 4:39.78 p 2. Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:40.14 3. Vittoria Bianco (Olaszország) 4:47.55
Parádés teljesítménnyel Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a párizsi olimpián.
Rasovszky Kristóf (b) és a német Florian Wellbrock a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Szajna III. Sándor hídjánál 2024. augusztus 9-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A veszprémiek 27 éves kiválósága – aki három éve Tokióban második volt – szinte végig vezetett a 10 kilométeres pénteki viadalon. A szám másik magyarja, Betlehem Dávid ugyancsak kiváló versenyzéssel, remek hajrával csapott a célba harmadikként.
Rasovszky napra pontosan 12 évvel Risztov Éva londoni győzelmét követően a nyíltvízi szakág második aranyát nyerte, s ez a magyar úszósport 32. olimpiai elsősége.
Akárcsak huszonnégy órával korábban a nőknél – akik között Fábián Bettina taktikus versenyzéssel az ötödik lett –, a férfiaknál is a III. Sándor hídnál volt a rajt és a cél, a versenyzőknek innen kellett a sodrásiránnyal megegyezően előbb az Invalidusok hídja, majd az Alma hídja alatt átúszniuk és vissza, így várt rájuk hat 1666 méteres kör és a befutó.
Ahogyan arra számtani lehetett, a 29 fős férfimezőny éremesélyesei – köztük a két magyarral, a németekkel, a címvédő Florian Wellbrockkal, valamint az olasz és francia kihívókkal – rögtön a rajt után gyakorlatilag egy külön bolyt alkotva indultak meg. Az első kör végén a tokiói első három helyezett, azaz Wellbrock, Rasovszky és 1500 méter gyorson 2016-ban olimpiai bajnok, néhány napja Párizsban ezüstérmes olasz Gregorio Paltrinieri haladt az élen.
Az aranyérmes Rasovszky Kristóf (b), a bronzérmes Betlehem Dávid (k) és a negyedik helyezett olasz Domenico Acerenza (j) Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A második körben Rasovszky, a szám regnáló világbajnoka vette át a vezetést és néhány másodperces előnyre tett szert, így a frissítés után is vissza tudott térni az élre. A táv feléhez érkezve továbbra is zöld sapkában úszó „Balatoni cápa” állt az első helyen, Betlehem az őt üldöző boly negyedik helyén haladt.
Az utolsó kört Rasovszky több mint négymásodperces előnnyel kezdte meg, Betlehem a negyedik helyen fordult rá a hajrára. Rasovszky és a német Oliver Klemet 7 másodpercre elhúzott a többiektől, amikor már csak 800 méter volt hátra.
A célhoz érkezve Rasovszky még egy lapáttal rá tudott tenni, német ellenfelének nem volt esélye megelőzni őt és óriási győzelmet aratott. Végül a hab is felkerült tortára, Betlehem ugyanis nagyszerű hajrával harmadikként csapott a célba, így összejött az, amire a két jóbarát hosszú ideje várt, nevezetesen, hogy egy világversenyen egyéniben mindketten a dobogóra léphettek.
Rasovszky a párizsi magyar küldöttség negyedik aranyérmét, Betlehem pedig a negyedik bronzát szerezte, a mérleg most 4 arany, 3 ezüst és 4 bronz.
Az aranyérmes Rasovszky Kristóf (j) és a bronzérmes Betlehem Dávid a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenye után a célban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
A Honvéd 24 éves világklasszisa 49.90 másodperces idővel diadalmaskodott, megszerezve ezzel önmaga második, a magyar úszósport 31. ötkarikás bajnoki címét.
Nanterre, 2024. augusztus 3. A késõbbi gyõztes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás döntõjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévõ Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án. MTI/Kovács Tamás
Milák három évvel ezelőtt Tokióban 200 méter pillangón nyert, 100 méteren Európa-csúccsal volt második, míg a francia fővárosban szerdán a hosszabb távon ugyancsak ezüstérmet szerzett.
A gyõztes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás döntõje után a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévõ Paris La Défense Arénában Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar sztár a pénteki előfutamban (50.19 mp), majd a középdöntőben (50.38) is a legjobb időt úszta, így a négyes pályáról várta a rajtot.
Az indítás után elsőnek jött fel, de ezúttal a riválisok jóval gyorsabban kezdtek nála, és csak negyediknek fordult. Ezúttal viszont jól bírta a hajrát, a legjobb, 26.50 másodperces második ötvenet úszta, és 49.90 másodperccel csapott célba.
Az aranyérmes Milák Kristóf (k), az ezüstérmes kanadai Josh Liendo (b) és a bronzérmes kanadai Ilya Kharun (j) a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban.
Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban. A 21 éves magyar versenyző a csütörtöki fináléban 1:54.26 perces idővel diadalmaskodott.
Kós a 2023-as év eleje óta az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készül, a közös munka eredményeként tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, s Párizsba is a szám esélyeseként érkezett.
Klasszisunk nemcsak azért várhatta magabiztosan a döntőt, mert – saját bevallása szerint több hibával tarkított úszással – a középdöntőben egyedüliként került 1:56 perc alá (1:55.96), hanem mert a nagy riválisok közül többen is elvéreztek. Köztük volt a Rióban győztes, Tokióban második, négyszeres olimpiai bajnok amerikai Ryan Murphy és a 100 méteren Párizsban győztes olasz Thomas Ceccon is, a címvédő orosz Jevgenyij Rilov pedig az ukrajnai háború miatt nem is indult.
Kiváló rajtja után Kós lassabban kezdett, mint az elődöntőben, ráadásul a 2-es pályán úszó görög Aposztolosz Hrisztu meglépett a mezőnytől és egy testhossz előnnyel fordult rá az utolsó 50 méterre. A magyar versenyző azonban egy elképesztő fordulóval, és az azt követő víz alatti munkájával pillanatok alatt „lőtávolba” került és 15 méterrel a vége előtt már ő vezetett, mégpedig magabiztosan.
Kós – aki a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor után a második magyar férfi úszó, aki ebben a számban nyert az ötkarikás játékokon – a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát, a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte meg Párizsban. Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, szerdán pedig a férfi kardcsapat, valamint Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban végzett a második helyen.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Milák Kristóf címvédőként ezüstérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban a párizsi olimpia szerdai versenynapján.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Honvéd 24 éves világcsúcstartója tavaly az áprilisi országos bajnokságot követően majd egy évet kihagyott, visszatérését követően pedig számos pletyka keringett arról, hogy nem végez elegendő edzésmunkát, azonban kedden az előfutamban és a középdöntőben is igazolta, hogy nincs komolyabb probléma a formájával, fölényesen volt a legjobb mindkét alkalommal.
A szerdai fináléban a szurkolók a hazai közönségkedvenc Léon Marchand és Milák különpárharcára voltak kíváncsiak, szinte teljesen megtelt a Paris La Défense Aréna – vélhetően a borsos jegyárak miatt maradt üres néhány szék –, az esti program második döntőjében következett a nagy találkozás.
Milák jól kapta el a rajtot, elsőnek jött fel a vízből 24.32 másodperccel fordult, ami fél másodperccel jobb volt a középdöntős részidőnél. Féltávnál négy tizeddel vezetett Marchand előtt, ez három tizedre csökkent az utolsó 50 méterre fordulva. A 400 méter vegyes francia bajnoka óriási hajrába kezdett, az utolsó métereken a tömeg fülsüketítő őrjöngése mellett megelőzte a magyart, aki 1:51.75 perccel második lett.
Marchand élete legjobbjával, olimpiai rekordot jelentő 1:51.21-gyel diadalmaskodott, ami négy századdal jobb Milák tokiói idejénél.
A magyar úszó még jó néhány másodpercig a kötélen ült, nem hitte el, ami vele történt.
Az aranyérmes francia Léon Marchand (k), az ezüstérmes Milák Kristóf (b) és a bronzérmes kanadai Ilya Kharun (j) a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévõ Paris La Défense Arénában 2024. július 31-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Miláknak ez a harmadik ötkarikás medálja, mert három éve a japán fővárosban 100 méter pillangón ugyancsak második lett. A magyar csapatnak ez a második dobogós helyezése és az első ezüstje Párizsban.
Eredmények, férfi 200 m pillangó:
olimpiai bajnok: Léon Marchand (Franciaország) 1:51.21 perc 2. MILÁK KRISTÓF 1:51.75 3. Ilya Kharun (Kanada) 1:52.80