A két klub bukja a licencét, ha kitart az európai és a nemzetközi szövetség által el nem ismert sorozat mellett.
Nem indulhatnak az olasz labdarúgó-bajnokságban azok a csapatok, amelyek olyan versenyrendszerben is szerepelnek, amely sem az európai (UEFA), sem a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá nem tartozik.
Ezt Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke jelentette ki, aki ezzel a Serie A történetének két legeredményesebb csapatára, a jelenleg is címvédő Juventusra, valamint az AC Milanra utalt, melyek még hivatalosan nem léptek ki az Európai Szuperligából.
A sportvezető hozzátette, június 21-ig kell jelezniük a kluboknak, melyik ligában szeretnének indulni, amennyiben fenntartják álláspontjukat, akkor elveszítik az olaszországi licencüket.
A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga alapítói között hat angol, továbbá három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.
Ezek hatására elsőként április 20-án, kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale lépett vissza, az AC Milan pedig jelezte, hogy megértette a kritikákat és hasonlóan tesz, míg a Juventus ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte.
Az alapítóklubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.
[type] => post
[excerpt] => A két klub bukja a licencét, ha kitart az európai és a nemzetközi szövetség által el nem ismert sorozat mellett.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1619532180
[modified] => 1619487217
)
[title] => Kizárják a Juventust és a Milant a bajnokságból, ha nem lépnek ki a Szuperligából
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=5374&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 5374
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 5376
[image] => Array
(
[id] => 5376
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1.jpg
[original_lng] => 171376
[original_w] => 807
[original_h] => 538
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1.jpg
[width] => 807
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1.jpg
[width] => 807
[height] => 538
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1.jpg
[width] => 807
[height] => 538
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/foci-1.jpg
[width] => 807
[height] => 538
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1619476608:12
[_thumbnail_id] => 5376
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3908
[_algolia_sync] => 508006393000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 6655
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Szuperliga
)
)
[1] => Array
(
[id] => 4671
[content] =>
Komoly retorziót helyezett kilátásba a tervezett európai Szuperliga klubjaival és játékosaival szemben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a hat kontinentális szövetséggel közösen kiadott állásfoglalásában – adta hírül a Világgazdaság.
A szervezetek csütörtökön közös közleményben fejtették ki, hogy az általuk el nem ismert európai ligában pályára lépő futballistáknak megtiltanák bármely olyan sorozatban való részvételt, amelyet a FIFA vagy a kontinentális szövetségek szerveznek, beleértve a világbajnokságot is.
Ezzel párhuzamosan a kontinentális tagszövetségek megerősítették, hogy világszinten csak és kizárólag a FIFA illetékes klubversenyt rendezni. Utóbbi ezt azzal viszonozta, hogy az adott kontinensen pedig csak a hat konföderáció jogait ismerte el ugyanerre vonatkozóan.
A közelmúlt sajtóhíreire – miszerint európai elitklubok zárt bajnokságot akarnak létrehozni – reagálva kiemelték: ezzel kapcsolatban csak ismételni tudják magukat, és újfent határozottan kijelentik, hogy egy ehhez hasonló pontvadászatot a FIFA és egyik kontinentális tagszövetség sem ismerne el.
A nemzetközi szövetség illetékesei hangsúlyozták, hogy a zárt rendszer önmagában ellentétes minden kiírásuk alapelvével, amely bármely klub és válogatott esetében biztosítja a feljutás, az előrelépés lehetőségét, és ezzel együtt a kiesést is.
A globális és kontinentális versenyeken való részvételért mindig a pályán kell megküzdeni – olvasható a közleményben.
A Bajnokok Ligájában is meghatározó szerepet betöltő európai élklubokat már régóta foglalkoztatja egy, az európai szövetségtől teljesen független bajnoki rendszer létrehozása. Az UEFA a Bajnokok Ligája időszakos reformjával – a vezető országoknak adott biztos helyekkel és a pénzelosztással – tudott alternatívát biztosítani a kiválni készülő európai nagy klubok részére.
Az UEFA várhatóan a következő hetekben jelenti be a BL-rendszer ismételt átalakítását, amely során 2024-től a csoportkörös csapatok számára a mostani hat helyett várhatóan már tíz mérkőzést garantál.
A német Der Spiegel viszont 2018 novemberében kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy labdarúgásban a Real Madrid szervezésében ismét felvetődött az – észak-amerikai profi bajnokságokhoz hasonló rendszerben működő – európai Szuperliga gondolata.
Bár több érintett európai labdarúgóklub tagadta az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket, Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke továbbra is arról beszélt, hogy az európai klubfutballban jelentős változtatásokra van szükség.
Josep Maria Bartomeu, a Barcelona októberben távozott elnöke pedig elárulta, hogy a katalán klub igazgatósága jóváhagyta az európai nagy klubok által is támogatott projektben való részvétel követelményeit.