A Chelsea bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a futballklub tulajdonosváltásáról, a Los Angeles Dodgers baseball-csapatának két résztulajdonosa, az amerikai Todd Boehly és Mark Walter, valamint a svájci Hansjörg Wyss, továbbá a Clearlake Capital amerikai befektetési csoport 4,25 milliárd fontos üzlet keretében veszi át a tavaly Bajnokok Ligája-győztes londoni egyesületet.
A szombat hajnali közlemény szerint az összes hatósági jóváhagyás függvényében május végére zárulhat le a tulajdonosváltás, további részleteket akkor közölnek.
A megállapodás alapján a csoport 2,5 milliárdot fizet a klub részvényeiért, további 1,75 milliárdot pedig a stadion fejlesztésére, a női csapatra, az akadémiára és a Chelsea alapítványára fordít. A közleményben kiemelik, hogy a bevétel egy befagyasztott brit bankszámlára kerül, és azt Roman Abramovics, a klub jelenlegi tulajdonosa teljes egészében jótékony célra fordítja.
Az orosz üzletember 19 év után kényszerűségből válik meg a Chelsea-től – amelynek eladását március másodikán jelentette be –, mert az ukrajnai háború kitörése után Nagy-Britannia intézkedéseket léptetett életbe vele szemben. A Chelsea labdarúgócsapatának Lőw Zsolt a másodedzője.
Megfosztotta szombaton a Premier League Roman Abramovicsot a londoni Chelsea futballklub igazgatói tisztségétől.
Az angol labdarúgó bajnokságok legfelsőbb osztályának rövid közleménye szerint a klubigazgatói tisztség ellátásának jogosultságát megvonó diszkvalifikációs döntés előzménye az, hogy a brit kormány a minap szankciókat léptetett érvénybe a Chelsea orosz tulajdonosa ellen.
A Premier League igazgatótanácsa szombati bejelentésében hangsúlyozza: a Chelsea az Abramovics klubigazgatói tisztségét érintő döntés után is folytathatja edzéseit és lejátszhatja soron következő mérkőzéseit, mivel ezt a brit kormány által külön kiadott, május 31-ig érvényes engedély lehetővé teszi.
A brit kormány a héten több orosz oligarcha ellen jelentett be szankciókat az Ukrajna elleni orosz invázió miatt.
Köztük volt Roman Abramovics, aki 2003 óta a Chelsea tulajdonosa, és Alekszej Miller, a Gazprom gázipari óriáscég vezérigazgatója.
A büntetőintézkedések alapján London mindegyikük nagy-britanniai vagyoneszközeit befagyasztotta, megtiltotta, hogy beutazzanak az országba, és azt is, hogy brit állampolgárok vagy vállalatok üzleti kapcsolatra lépjenek velük.
A Chelsea számára a kormány külön egyedi engedélyt adott ki, hogy a klub továbbra is játszhasson mérkőzéseket, és „a futballhoz kötődő egyéb tevékenységeket is végezhessen”.
Mivel azonban a londoni futballklub is Abramovics befagyasztott nagy-britanniai vagyoneszközei közé tartozik, egyelőre lekerült a napirendről a Chelsea eladása, amelynek tervét az orosz tulajdonos a múlt héten jelentette be.
Brit sajtóértesülések szerint ugyanakkor az eladási folyamat újraindulhat, ha a brit kormány biztosítékokat kap arra, hogy a tranzakcióból származó bevételhez Abramovics nem jut hozzá.
A BBC brit közszolgálati médiatársaság értesülése szerint elérheti a húszat azoknak a hiteles befektetőjelöltnek a száma, akik érdeklődnek a Chelsea megvásárlása iránt.
Abramovics az egyik leggazdagabb olyan orosz nagybefektető, akinek jelentős brit üzleti érdekeltségei vannak, jóllehet már évek óta nem tartózkodik életvitelszerűen Nagy-Britanniában.
A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap, amely 1989 óta minden évben összeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élő, illetve a brit gazdaságban aktív ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonáról, 2021-re vonatkozó legutóbbi rangsorában 12,1 milliárd fontra (5500 milliárd forintra) taksálta Abramovics vagyonát.
A Chelsea tulajdonosa – aki az 1990-es években olajüzletekből gazdagodott meg – a Rich List 2021 szerkesztői szerint egy év alatt csaknem kétmilliárd fonttal gyarapította vagyonát, és négy hellyel előrelépve a nyolcadik helyen állt az ezres mezőnyben.
A legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Külföldi körkép.
ANGLIA Premier League: Hiába játszott óriási mezőnyfölényben, nem nyert az MU, a City megszenvedett a győzelemért – eredmények, videók
A Lampard-Drogba duótól már van “gyilkosabb” a PL-ben
Chelsea: A tulajdonos Roman Abramovics a klub jótékonysági alapítványának kezébe adja a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Chelsea irányítását. Az orosz milliárdos szombati bejelentése szerint “a klub felügyeletét és gondozását” adja át az alapítványnak, amely a “legjobb helyzetben van”, hogy kezelje az egyesület ügyeit. Bár az üzletember nem indokolta a döntését, annak háttérben vélhetően az ukrán-orosz konfliktus áll. Abramovics 2003-ban vásárolta meg a londoni együttest, amely azóta az angol bajnokságot és az FA Kupát ötször-ötször, a Bajnokok Ligáját kétszer, az Európa-ligát pedig egyszer nyerte meg. A vasárnapi Ligakupa-döntőre készülő Chelsea másodedzője jelenleg Lőw Zsolt. (MTI)
A Paris Saint-Germain a nyáron léphet a Chelsea sztárjáért, N’Golo Kante-ért a The Telegraph szerint. A középpályás 2016-ban érkezett a Leicestertől 35 millió euróért, a jelenlegi piaci értékét pedig 50 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (The Telegraph)
West Ham: David Moyes szerint a West Ham előrehaladott tárgyalásokat folytatott Luis Diaz leigazolásáról, mielőtt a Liverpool lecsapott volna rá. A szélső a januári átigazolási időszakban költözött az Anfieldre a Portótól egy 50 millió font értékű üzlet keretében. Moyes elmondta, hogy tárgyalásokat folytatott a 25 éves játékossal, de csapatát a Vörösök végül beelőzték. (Goal)
Newcastle: Amanda Staveley, a Newcastle igazgatója szerint a Lille védője, Sven Botman és a Manchester United játékosa, Jesse Lingard januárban mindenképp a klubhoz akart csatlakozni. A páros a Szarkák első számú átigazolási célpontjai között volt a januári átigazolási időszakban, de végül mindketten maradtak a saját klubjuknál. (Goal)
SPANYOLORSZÁG La Liga: Benzema 400. Real-gólja győzelmet ért – videó
Barcelona: Sajtóértesülés szerint a Barcelona titkos tárgyalásokat folytatott Erling Haaland és Noussair Mazraoui átigazolásáról Mino Raiola sztárügynökkel. A De Telegraaf értesülései szerint Joan Laporta és Jordi Cruyff Monacóban tárgyaltak Raiolával, mivel a Borussia Dortmund csatárának és az Ajax hátvédjének ügyletét szeretnék lezárni. Érdekesség, hogy hetekkel ezelőtt pedig arról szóltak a hírek, hogy a Real Madrid folytatott tárgyalásokat Haalanddal kapcsolatban és akkor azt írták, hogy előszerződést is sikerült vele kötni.
Sergio Busquets nyitott arra, hogy játékos-pályafutása utolsó éveit az Inter Miamiban töltse. Korábbi barcelonai csapattársait, Lionel Messit és Luis Suárezt már kapcsolatba hozták az MLS-csapattal, mivel közelednek a pályafutásuk végéhez, és a Mundo Deportivo szerint a Busquets fontolóra venné, hogy csatlakozzon hozzájuk. (Mundo Deportivo)
Real Madrid: A klub állítólag visszahozza Fran Garciát a Rayo Vallecanótól. A balhátvéd tavaly nyáron csatlakozott a Rayóhoz, de a Madrid továbbra is birtokolja a játékjoga 50 százalékát. A 22 éves játékost megfizethető opciónak tartják Marcelo pótlására, hiszen mindössze 5 millió eurót kellene fizetniük a visszavásárlásért. (AS)
OLASZORSZÁG Serie A: Vlahovic duplázott, ötgólos meccsen nyert a Juventus – eredmények, videók
Juventus: Szeretnék leigazolni Renan Lodit az Atlético Madridtól. A Serie A-ban szereplő együttesnek muszáj lesz pótolnia Alex Sandrót, akit a nyáron eladhatnak a 2023-ban lejáró szerződése előtt. A 23 éves Lodi mostanában kevesebb lehetőség kap Diego Simeone csapatában, de a Bianconeri úgy gondolja, hogy a csapatuknak jót tenne. (Calciomercato)
Atalanta: A Real Madrid szerb támadóját, Luka Jovicot szerződtetnék a következő átigazolási szezonban. A 24 éves játékos egyelőre a mostani idényben is alig kap lehetőséget, 13 meccsen csupán egy gólt lőtt.
Genoa: A korábbi 26-szoros válogatott védő, Domenico Criscito a következő napokban az észak-amerikai MLS-ben játszó Torontóhoz szerződik. (Calciomercato)
NÉMETORSZÁG Bundesliga: Sallai kiharcolt egy 11-est a vergődő Hertha ellen