A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.
Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes, amely így 1956 – és négy mérkőzés – után talált be ismét Portugáliában. A Nemzetek Ligája-győztes hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított, így tovább javította a saját világcsúcsait, ráadásul 41 vb-selejtezős találatával egyedüli rekorderré vált. A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.
A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.
A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára.
Európai vb-selejtezők, F csoport, 4. forduló:
Portugália–Magyarország 2-2 (2-1)
Lisszabon, José Alvalade Stadion, 50 ezer néző, v.: Srdan Jovanovic (szerb)
gólszerzők: Ronaldo (22., 45+3.), illetve Szalai A. (9.), Szoboszlai (91.)
sárga lap: Fernandes (34.), Felix (90.), illetve Styles (51.), Lukács (95.)
Portugália:
Costa – Semedo, Dias, Veiga, Mendes (Tavares, 78.) – Fernandes (Conceicao, 62.), Neves (Palhinha, 62.), Vitinha – Silva, Ronaldo (Ramos, 78.), Neto (Felix, 62.)
Magyarország:
Tóth Bal. – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 79.) – Schäfer (Tóth A., 38.), Styles (Vitális, 79.) – Bolla (Lukács, 58.), Szoboszlai, Sallai – Varga B.
I. félidő:
9. perc: Szoboszlai bal oldali szöglete után Costa alászaladt a labdának, így Szalai 3 méterről bólintott az üres kapuba (0-1).
22. perc: Semedo kapott labdát a 16-os vonalán, lefordult Szalairól, majd jobbról élesen középre lőtt, ahol teljesen üresen érkezett Ronaldo, aki 3 méterről az üres kapuba passzolt (1-1).
45+3. perc: Mendes ívelt középre balról, Orbán fölött átszállt a labda, Ronaldóval pedig ezúttal sem érkezett senki, így 5 méterről szabadon lőhetett a magyar kapuba (2-1).
II. félidő:
91. perc: Lukács futott el a jobb oldalon, laposan középre adott, Varga átengedte a labdát a lába között, a túloldalon érkező Szoboszlai így 3 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-2).
A magyarok Marco Rossi szövetségi kapitány ígéretének megfelelően sokkal bátrabban kezdtek a világ egyik legjobb válogatottja ellen, mint amit egy hónapja Budapesten mutattak a 3-2-es vereség alkalmával, ugyanis alkalmanként már a rivális 16-osán letámadták a labdás játékost. Ennek ellenére az első lövés a hazaiakhoz fűződött, de amíg Ronaldo kísérlete fölé szállt, addig a túloldalon Sallai próbálkozását Costának kellett szögletre tolnia. A nemzeti együttes bátor játéka hamar kifizetődött, mert Szoboszlai sarokrúgása után Szalai Attila szerzett vezetést fejjel. A gól után ugyan többet birtokolták a labdát a világsztárokkal teletűzdelt portugálok, de a szervezett magyar védelmet nem tudták átjátszani, így legfeljebb távolról próbálkoztak. Rossi tanítványai viszont továbbra is lendületesen megindultak előre a labdaszerzéseket követően, és vezettek ígéretesnek tűnő akciókat. A portugálok többnyire csak körbe passzolgatták a magyar védelmet, de amint volt egy éles passz és egy jó csel, máris helyzet alakult ki, melyből Ronaldo egyenlített a játékrész derekán. A bekapott gól sem törte meg a magyarok lelkesedését, ugyanúgy bátran vezettek támadásokat, melyek végén Szoboszlainak és Vargának is volt lövőhelyzete. Ez a játék alkalmanként megnyitotta a területet a portugáloknak is, de a magyarok az első játékrészben rendre időben visszaértek annak köszönhetően, hogy a hátul maradó védők megnyerték az egy az egy elleni párharcokat. Ennek ellenére közvetlenül a szünet előtt Ronaldo második zicceréből is betalált, így a hazaiak vonulhattak előnnyel az öltözőbe.
Térfélcserét követően sem változott a játék képe, Portugália meddő mezőnyfölényben futballozott, a magyar csapat pedig gyors kontrákra rendezkedett be. Tóthnak kétszer kellett védenie, míg a túloldalon Costa fogta könnyedén Varga fejesét. Negyedóra elteltével a portugálok közel kerültek ahhoz, hogy eldöntsék a meccset, mert egy percen belül Dias és Fernandes is a bal kapufát találta el távoli lövésből, majd Tóth hatalmas bravúrral hárította a csereként beállt Felix közeli fejesét. Ezt követően ismét kiszabadult a szorításból a magyar csapat, amelynek a következő tíz percben több szépen végigvitt akciója is volt, illetve egyszer Sallai a félpályáról próbálta bevenni a portugál kaput, de egy méterrel mellé ment a labda. A szélekről érkező magyar beívelések továbbra is veszélyesek voltak, Szalai például védő létére majdnem duplázott, azonban az ő fejese a keresztlécen csattant. A magyaroknak az egyenlítés reményében még az utolsó negyedórában is maradt ereje letámadásra, de ekkor már veszélyeztetni nem igazán sikerült. A portugálok felállt védelem ellen nem vállaltak kockázatot, csak akkor indultak meg lendületesen, ha terület nyílt előttük, ezekből viszont ők sem tudtak betalálni. Amíg Budapesten a portugáloké volt a slusszpoén, most a magyaroké, ugyanis a hosszabbításban a sokadik szélen futó akció után ezúttal a beadás is tökéletes volt, ezért Szoboszlai ziccerből egyenlítve pontot mentett a válogatottnak, amelynek így nem kellett megelégednie a tisztes helytállással, továbbá elérte, hogy Portugália még nem vívta ki a vb-részvételt.
Világbajnokság 2026, európai selejtezők, F csoport, 4. forduló
Portugália–Magyarország 2–2 (2–1)
A csoport másik mérkőzésén
Írország–Örményország 1–0 (Ferguson 70.)
Kiállítva: Barszegjan (Örményország, 52.)
A csoport állása: 1. Portugália 10 pont (11–4), 2. Magyarország 5 (8–7), 3. Írország 4 (4–5), 4. Örményország 3 (2–9)
A korábbi eredmények
1. forduló
Írország–Magyarország 2–2
Örményország–Portugália 0–5
2. forduló
Magyarország–Portugália 2–3
Örményország–Írország 2–1
3. forduló
Magyarország–Örményország 2–0
Portugália–Írország 1–0
A magyar válogatott további programja
november 13., csütörtök: Örményország–Magyarország, 18.00
november 16., vasárnap: Magyarország–Írország, 15.00
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1760515200 [modified] => 1760505227 ) [title] => Szoboszlai Dominik góljával ikszelt a magyar válogatott Portugáliában [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=19500&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 19500 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 19501 [image] => Array ( [id] => 19501 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg [original_lng] => 95142 [original_w] => 800 [original_h] => 534 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag-768x513.jpg [width] => 768 [height] => 513 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magyarorszag.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1760494427:12 [_thumbnail_id] => 19501 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2199 [_oembed_7157f03a463db5ea578803603dc1930c] =>
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Esélyeshez méltó módon, nagy lendülettel indította az Örményország elleni vb-selejtezőt a magyar válogatott, amelyben Lukács Dániel kezdett csatár poszton. A Puskás Akadémia támadója jobbára a szélre kihúzódva okozott veszélyt. A 4. percben a jobb oldalon kapott labdát, majd Bollához passzolt be, de a magyar szélső nem tudott lőni, így szöglet következhetett.
Lukács nevéhez fűződött az első magyar lövés is a 12. percben. Könnyelmű volt az örmény védelem, egy felpasszba Szoboszlai tudott beleérni, a labda Lukács elé került, aki éles szögből lapos lövéssel próbálkozott, Avagjan lábbal védett.
A 17. percben az örmények is vezettek egy jó kontrát, amely Zelarajan lapos lövésével védződött, Tóth Balázs leért a löketre és védeni tudott. Az örmény csapat fegyelmezetten játszott az első játékrészben, nem sok lehetőséget hagytak támadásban a magyaroknak.
A 34. percben újból Lukács került helyzetbe, egy mélységi beindulás után ismét balról lőhetett, de kiszorított helyzetben a félmagas lövését kitolta Avagjan. A 38. percben újabb magyar helyzetet jegyezhettünk fel. A jobb szélen egy szépen felépített akciót láthattunk, Bolla laposan tette be a kapu elé a labdát, amire Szoboszlai érkezett, de bal lábas lövése elkerülte a bal kapufát. Ez volt talán a legnagyobb magyar lehetőség az első félidőben, gól azonban ebből sem lett, így 45 perc játék után, 0–0-s eredménnyel mentek el szünetre a felek.
Lukács és Gruber szállította a győzelmet
Ott folytatta a magyar válogatott a második félidőben, ahol az elsőben befejezte. A 48. percben Szoboszlai húzódott be a bal szélről, az átlövése levágódott a blokkról, de elé került vissza a labda, így lőtt még egyszer, de elment keresztbe, nem talált kaput.
Az 56. percben megtört a jég. Styles kapott labdát 30 méterre a kaputól, Bollához tette tovább, aki fantasztikus ütempasszal ugratta ki Lukácsot, ő pedig a kapussal szemben nem hibázott, a kapufa segítségével talált a kapuba, 1–0. A gól után mindkét szakvezető kettőt cserélt. Az örményeknél Zelarajant Sagojan váltotta, Bicsahcsjant pedig Szerobjan, nálunk pedig a gólszerző Lukács és Tóth Alex jött le, Gruber Zsombor és Nagy Zsolt kaptak lehetőséget a helyükön.
A gól után maradt támadásban a magyar válogatott, a 65. percben Schäfer az alapvonalig vezette a labdát, majd lágyan ívelt be Szoboszlai fejére, de nem sikerült pontosan kapura csúsztatni. Egy perccel később a bal szélről kaptunk szabadrúgást, Szoboszlai labdájára ketten is érkeztek, végül Orbán csúsztatott bele, de a fejese éppen elkerülte a kaput.
Kerkez nagyon aktívan játszott a második félidőben, a 69. percben ő harcolt ki szögletet. Ezt kicsiben végezte el Szoboszlai, majd betört a 16-oson belülre, el is esett, de a játékvezető nem adott büntetőt. A 71. percben mi kerülhettünk volna helyzetbe, Nagy Zsolt remekül indult, de a Styles elcsúszott, ebből fordult le Barszegjan, de Orbán szorításában fölé tüzelt.
A 74. percben egy magyar szöglet után gyors kontrát tudtak vezetni az örmények, Barszegjan lőhetett tisztán 13 méterről, de Tóth Balázs védett. A helyzet után újból cserélt Rossi, Stylest és Bollát kapta le, Vitálist és Osváthot küldte be. Az örmény szakvezető is kettőt cserélt a 79. percben, a csapatkapitány Barszegjan és Iwu jöttek le, a helyükön Ranos és Muradjan folytatták.
A mérkőzés utolsó felében többet kockáztattak az örmények, átvették a kezdeményezést, a magyar csapat pedig egyre idegesebben játszott. A 84. percben mégis nekünk volt kapufánk. Már a tizedik magyar szögletet végezte el Szoboszlai, aki megtalálta Nagy Zsolt fejét, a Puskás Akadémia játékosa azonban a kapufára csúsztatott. A 86. percben kihasználta utolsó cseréjét is Örményország, a sárga lapos Harutjunja helyére Miranjan állt be.
A 90. percben hátul változtatott Rossi, Kerkez Milos helyére Dárdai Márton érkezett. A végén jött a slusszpoén. Dárdai Márton szerzett labdát a bal szélen, majd Szoboszlaihoz passzolt fel. A gól előtt Dárdai kapta vissza a labdát, jól centerezett be Gruber Zsombornak, aki közvetlen közelről betalált, 2–0. Megvan az első győzelem a vb-selejtezőkön.
Világbajnokság 2026, európai selejtezők, F csoport, 3. forduló
MAGYARORSZÁG: Tóth Balázs – Nego, W. Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Schäfer, Styles (Vitális, 75.) – Bolla (Osváth, 75.), Tóth A. (Nagy Zs., 63.), Szoboszlai – Lukács D. (Gruber, 63.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Csütörtök hajnalban, 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója. Ő volt Magyarország legtöbb olimpiai érmet szerzett női sportolója, valamint a világ legidősebb élő és valaha volt legidősebb olimpiai aranyérmese.
Keleti – aki jövő csütörtökön ünnepelte volna 104. születésnapját – 1952-ben, Helsinkiben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett.
Pályafutása csúcsára 1956-ban, Melbourne-ben ért fel: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett. Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni.
Tíz olimpiai érmével a legeredményesebb magyar sportolók rangsorában Gerevich Aladár (10 medál/7 arany) mögött a második, öt aranyérmével minden idők ötödik legeredményesebb magyar olimpikonja. Múlt hét szerdán szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel került kórházba, ahol tüdőgyulladást állapítottak meg nála.
Halálával Charles Coste lett a legidősebb élő olimpiai bajnok, a francia kerékpáros az 1948-as játékokon lett aranyérmes. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint Keleti Ágnest többek között a MOB saját halottjának tekinti. Temetéséről a család később ad tájékoztatást.
Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, a család később Keletire magyarosított. Keleti Ágnes 1937-től a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben sportolt. 1939-ben lett a válogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották mindennemű sporttevékenységtől.
A második világháború végét, a Magyarország 1944. március 19-i német megszállása utáni időszakot álnévre szóló hamis papírokkal Szalkszentmártonban sikerült átvészelnie, ahol futással tartotta fenn állóképességét. Édesapja és több családtagja az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg, édesanyját és testvérét a svéd diplomata, Raoul Wallenberg mentette ki Budapestről.
A második világháború után a Budapesti Postás, 1950-től a TF DISZ, illetve TF Haladás, 1954 és 1956 között a Budapesti Dózsa színeiben szerepelt. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amelynek tanára lett. 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok, hétszeres csapatbajnok lett.
Kivívta az örökös bajnoki címet, nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon. 1949-ben a főiskolai világbajnokságon négy arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett. Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton és a kéziszercsapattal is győzött, emellett még egy ezüst- és egy bronzérmet is gyűjtött.
1948-ban kijutott a londoni olimpiára, de a játékokon mégsem szerepelhetett, mert balszerencsés módon az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett. Négy évvel később, a helsinki olimpiai játékokon már megmutathatta, mire képes. Ekkor már harmincegy esztendős volt – a legtöbb tornász ennyi idősen már régen befejezte pályafutását.
Helsinkiben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett.
Pályafutása csúcsára 1956-ban, Melbourne-ben ért fel: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású kéziszercsapat tagjaként, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett. Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni.
Keleti Ágnes tíz olimpiai érmével a legeredményesebb magyar sportolók rangsorában Gerevich Aladár (10 medál/7 arany) mögött a második, öt aranyérmével minden idők ötödik legeredményesebb magyar olimpikonja, egyben ő a legtöbb ötkarikás éremmel rendelkező magyar női sportoló és a legeredményesebb magyar tornásznő.
A melbourne-i olimpiáról nem tért haza; 1957-ben Izraelben telepedett le, egy ottani magyarhoz ment férjhez, két fia született. A rendszerváltás után jött haza először.
Meghatározó szerepet vállalt az izraeli tornasport megteremtésében, 1958 és 1980 között az izraeli válogatott szövetségi kapitánya volt, közben ő készítette fel az olasz válogatottat az 1960-as olimpiára. 1957 és 1980 között az izraeli Testnevelési Főiskola (Wingate intézet) torna tanszékének vezető tanára volt.
Legfőbb feladatának az iskolai testnevelés fejlesztését tekintette, s ennek érdekében a tanárképzés magasabb színvonalának megteremtését tűzte ki célul. 1983 és 1988 között a Maccabi Tel-Aviv, majd a Ráánai Torna Klub tornaszakosztályának edzőjeként tevékenykedett. Nemzetközi bíróként is dolgozott, csak 75 évesen választotta a nyugdíjas életformát.
1949-ben a Magyar Köztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, 1951-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát és a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója címet, 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet kapta. 1981-től a Zsidó Sporthírességek Csarnokának (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja.
1995-ben MOB Olimpiai aranygyűrűt kapott, 2002-ben a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) beválasztotta a Hírességek Csarnokának (Hall of Fame) tagjai közé, 2003-ban MOB Érdeméremmel tüntették ki, 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. 2005-ben megörökítette kéznyomát és aláírását a Magyar Sportcsillagok Falán, 2008-ban bekerült a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé, 2011-ben Magyar Tornasportért Díjat, Elnöki Érdemérmet és MOB emlékplakettet, 2015-ben Prima Primissima Díjat, 2019-ben Pro Urbe Budapest díjat kapott.
2017-ben Izrael legrangosabb kitüntetésével, az Izrael díjjal ismerték el, 2020-ban Újpest díszpolgárává avatták.
Tavaly október 9-én lett a világ legidősebb élő olimpiai érmese, egyben a legidősebb élő ötkarikás győztese. Az 1991-ben életre hívott, húsztagú Halhatatlanok Klubjának tagja. 2022-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.
Mozgalmas életútjára a 2002-ben megjelent Egy olimpiai bajnok három élete című könyvében emlékezett vissza. 2020-ban adták ki az életéről szóló Keleti 100 – „Mert szeretek élni…” című kötetet, amelyben 36 korábbi sporttársa nyilatkozik itthonról és külföldről, a jeles évfordulóra emlékbélyeg is készült. 2022-ben Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes címmel portré-dokumentumfilmet mutattak be életéről.
[type] => post [excerpt] => Csütörtök hajnalban, 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója. Ő volt Magyarország legtöbb olimpiai érmet szerzett női sportolója, valamint a világ legidősebb élő és valaha volt legidősebb olimpi... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1735820700 [modified] => 1735820589 ) [title] => Elhunyt Keleti Ágnes, Magyarország legendás olimpiai bajnoka [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=17454&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17454 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 17455 [image] => Array ( [id] => 17455 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes.jpg [original_lng] => 80752 [original_w] => 1320 [original_h] => 740 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes-1024x574.jpg [width] => 1024 [height] => 574 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes.jpg [width] => 1320 [height] => 740 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes.jpg [width] => 1320 [height] => 740 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nn-keleti-agnes.jpg [width] => 1320 [height] => 740 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1735813389:5 [_thumbnail_id] => 17455 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 5290 [_oembed_82241453e621b4a1b9341df42fdab2c8] =>
Pap Bianka a második helyen végzett női 200 méteres vegyes úszásban a párizsi paralimpián. A kétszeres olimpiai bajnok 2:29.02-es idővel végzett a kínai Csang Meng mögött.
Pap, aki a legjobb idővel jutott be a döntőbe, fél távnál egy testhosszal vezetett, ám a mellúszás során Csang Meng megelőzte. A kínai a gyorson tartotta előnyét, így elsőként ért célba, Pap maradt a második helyen.
A magyar klasszisnak ez már a harmadik érme a párizsi paralimpián. 100 háton arany-, 400 gyorson bronzérmes lett. Pályafutása során eddig összesen nyolc érmet szerzett (2 arany, 4 ezüst, 2 bronz).
A párizsi magyar küldöttségnek így már 14 érme van, a mérleg most 5 arany, 5 ezüst és 4 bronz.
A magyar úszók három arannyal, három ezüsttel, valamint egy bronzzal zárták a 2024-es paralimpiát.
Az úszó Pap Bianka bronzérmet szerzett csütörtökön az S10-es sérültségi kategória 400 méter gyors számában a párizsi paralimpián. A szám másik magyar döntőse, Hotz Csenge hetedik lett.
A Vasas 24 éves versenyzőjének, Papnak ez a harmadik száma a francia fővárosban, korábban még nem sikerült dobogóra állnia.
Négyszáz gyorson három éve, Tokióban ezüstérmes volt, de azóta már nyert világbajnokságot is ezen a távon.
A csütörtöki döntőbe a harmadik legjobb idővel jutott be, ott pedig végig az élbolyban úszva lett ugyancsak harmadik 4:35.63 perccel.
A paralimpiai újonc, pécsi Hotz Csenge 4:53.31-gyes eredménnyel szerezte meg a hetedik helyet.
Összesen 19 érmet szerzett a magyar szkanderválogatott a Moldovában rendezett világbajnokságon, ahol Botta-Dukát Gábor és Krasnyánszki Nóra is duplázott.
A magyar szkanderválogatott eddigi legsikeresebb szereplésével, az összes kategóriát beleszámítva 19 érmet, közte kilenc aranyat szerzett a moldovai Kisinyovban rendezett világbajnokságon – adta hírül az MTI.
A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint Botta-Dukát Gábor a felnőttek között a királykategóriában aranyérmes lett, azaz a nehézsúlyúaknál jobb kézzel mindenkit lenyomott. Ezenkívül U23-ban jobbal és ballal is világbajnoki címet szerzett. Kőváriné Ivánfi Brigitta (70 kilogramm) a felnőtt mezőnyben két bronzérmet is begyűjtött, emellett indult a master mezőnyben is, ahol jobbal és ballal is aranyérmet szerzett.
Az U18-as korosztályban Donkó Patrik (65 kilogramm) jobbal mindenkit legyőzött, akárcsak Simon Tibor (80 kilogramm) a senior grand mastersben. A serdülőknél Krasnyánszki Nóra (70 kilogramm) duplázott, miután mindkét kézzel világbajnok lett.
Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke szerint sikeres vb-re számított a szakvezetés.
Tudtuk, hogy vannak kiváló formában lévő versenyzőink, de az, hogy a királykategóriában elhozzuk az aranyat, és a nemzetek közötti versenyben ilyen előkelő helyen végzünk, azt nem gondoltam volna – fogalmazott az elnök.
A világbajnokságon 61 ország több mint 1200 szkanderosa állt asztalhoz. A 21 fős magyar küldöttség a 9 arannyal, 2 ezüsttel és 8 bronzzal a nemzetek versenyében az ötödik helyen végzett.
A magyar labdarúgó-válogatott Csoboth Kevin 101. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte Skóciát vasárnap a németországi Európa-bajnokság utolsó fordulós csoportmérkőzésén Stuttgartban, ezzel négyesében harmadik helyen végezve megőrizte esélyét a nyolcaddöntőbe jutásra.
Csoboth Kevin (b) gólt lő a labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjának harmadik, utolsó fordulójában játszott Skócia – Magyarország mérkõzésen a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 23-án. A magyar válogatott a 101. percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte Skóciát, ezzel megőrizte esélyét a nyolcaddöntőbe jutásra. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A küzdelmes találkozón végig a magyarok álltak közelebb a vezetéshez, mert a riválist mindkét félidőben egy-egy alkalommal csak a kapufa mentette meg a góltól. A tízperces hosszabbítás utolsó pillanataiban aztán egy gyors ellentámadás végén Sallai Roland visszagurított labdájából a csereként beállt Csoboth megszerezte az „életben maradást” jelentő gólt.
A csoportkör végén hatból a négy legjobb harmadik jut tovább, jelenleg a magyarok három ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel állnak.
A csoport, 3. (utolsó) forduló: Magyarország-Skócia 1-0 (0-0)
Stuttgart, MHP Aréna, 52 ezer néző, v.: Facundo Tello (argentin)
gólszerző: Csoboth (101.)
sárga lap: Styles (18.), Orbán (26.), Schäfer (44.), Kleinheisler (75. – pályán kívül), Csoboth (102.), illetve McTominay (51.)
101. perc: Sallai a leshatárról kilépve kapott remek labdát a jobb oldalon, lefutott az alapvonalig, majd centerezésére nagyszerű ütemben érkezett Csoboth Kevin, aki kilenc méterről a kapu jobb oldalába gurított (1-0).
Az már a kezdés előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik legjobb hangulatú csoportmérkőzés lesz a magyar-skót, a drukkerek ugyanis rendkívül barátságosak voltak egymással, együtt ittak és énekeltek. Harminc perccel a kezdő sípszó előtt már szinte mindenki elfoglalta a helyét, a meccs felvezetésekor pedig Gala 1990-es évekbeli slágerére, a Freed from desire című számra egyemberként ugrált és énekelt a közönség. A magyaroknál persze akkor hágott tetőfokára a hangulat, amikor felcsendült a Soho Party elhíresült dala, az Éjjel soha nem érhet véget.
Noha mindkét csapatnak csak a győzelem adhatott reményt a továbbjutásra, mégis elsősorban a biztonság jellemezte a játékot az első percekben, eleinte egyik fél sem vállalt fel kockázatot. Valamelyest ugyan a skótoknál volt többet a labda, de az első gyors magyar ellentámadás végén Bolla távoli próbálkozását az ellenfél kapusa csak kiütni tudta. Többnyire a két büntetőterület közötti mezőnyjátékkal teltek a percek, egyik együttes sem tudott a másik védelmi vonala mögé kerülni sem a széleken, sem középen, így helyzetek mellett lövések sem voltak. Támadásban mindkét fél játékából hiányzott a kreativitás. A mérkőzés élvezhetősége még inkább visszaesett, mert az apró szabálytalanságok miatt töredezetté vált a játék, ebből a magyarok jöttek ki rosszabbul, mert Styles, Orbán és Schäfer is sárga lapot kapott. A legnagyobb helyzet a 41. percben alakult ki, amikor Szoboszlai veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást, váratlan ívelése után Orbán tisztán fejelhetett, a labda a keresztlécen csattant, de a gólt nem adták volna meg les miatt. Összességében a skótok hiába birtokolták többet a labdát, még csak gólszerzési kísérletük sem volt.
A folytatásra is maradt a biztonsági türelemjáték, a rivális képtelen volt eljutni a magyar kapuig, de Rossi tanítványai is csak elvétve jutottak lövésig, Sallai kísérletét könnyedén védte a skót kapus. Az ellenfél első próbálkozására 53 percet kellett várni, de Adams lövése csúnyán fölé szállt. Az egyedüliként lendületesnek tűnő Sallai másodjára már életerősebb löketet eresztett meg, azonban Hendry blokkolta a labdát. A találkozón vérfagyasztó pillanatok következtek, mert Szoboszlai beadása után a skót hálóőr mindenkit letarolva ütötte el a labdát, Varga pedig nagy fájdalmak közepette szinte mozdulatlanul a földön maradt. A segítség lassan érkezett, a magyar játékosoknak kellett sürgetnie az egészségügyi személyzet tagjait és a Vargát eltakaró leplet tartó segítőket. Később a hordágyat is jószerivel Szoboszlaiék tolták a pályára.
Hosszú percek ápolása után – Vargát tapsvihar közepette vitték le a pályáról – folytatódhatott csak a játék, amely ezt követően valamelyest felpörgött. Az utolsó negyedórára kezdett kettészakadni a pálya, mert a döntetlen egyik félnek sem volt jó, komoly gólhelyzet azonban így sem alakult ki. Szoboszlai láthatóan fizikális problémával küzdött, mert akkor sem tudott lendületesen megindulni, amikor megnyílt előtte a terület, így pedig a szokottnál jóval kisebb veszélyt jelentettek a magyar támadások. A rendes játékidő végén Schäfer megiramodása okozott izgalmat, Gunn-nak kellett védenie. A tízperces ráadásban elkezdtek rohamozni a magyarok, előbb Szoboszlai tévesztette el nem sokkal a bal alsó sarkot, majd Csoboth viharzott el a jobb oldalon, de a jobb kapufát találta el. A végére teljesen kettészakadt a pálya, ekkor a csapatok fejvesztve rohamoztak a győztes – és reménybeli továbbjutást érő – gólért, Gulácsinak először ebben a periódusban kellett nagyot védenie. Amikor már úgy tűnt, a nagy rohanásban sem lesz gól, akkor a meccs legjobbjának választott Sallai jobb oldali előretörése után tökéletesen szolgálta ki Csobothot, aki eldöntötte az összecsapást és a csoport harmadik helyére lőtte a válogatottat.
A gól után percekig ünnepelt a csapat és a szurkolótábora, ahogy néhány perccel később, a lefújást követően is.
Már csak minimális az esély a továbbjutásra. A magyar válogatott nem bírt a házigazdákkal.
Minimálisra csökkent az esély a továbbjutásra a labdarúgó Európa-bajnokságon, miután a magyar válogatott 2-0 arányú vereséget szenvedett Németország ellen Stuttgartban.
A németek már az első félidőben megszerezték a vezetést Musiala góljával, és a magyar válogatott hiába nem adta fel az esélyt, nem tudott egyenlíteni, sőt a második félidőben Gündogan is betalált a magyar kapuba a 67. percben. Szoboszlaiék így két mérkőzés után 0 ponttal várják a csoportmeccsek utolsó körét, 1-5-ös gólkülönbséggel. A továbbjutáshoz ezek után kisebbfajta csodára lenne szükség.
Magyarország egyik legismertebb sportklubja jelenlegi és korábbi sportolói, szurkolói és szimpatizánsai körében emlékezett meg az elért eredményekről.
„125 évvel ezelőtt 30 ember álma vált valóra. Ez az akkori álom ma milliók boldogsága. Ez az akkori kis klub mára hazán elválaszthatatlan része lett” – mondta az ünnepségen a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató.
„Az 1800-as évekig a sport úri passzió volt, a nemesek vívtak, lovagoltak, agarásztak, a köznépnek eszébe sem jutott ilyesmi” – idézte fel a régmúltat a Springer Ferenc síremlékénél, a Fiumei úti sírkert 41-es parcellájában rendezett eseményen Kubatov Gábor. Hozzátette, hogy idővel a Ferencvárosba, a Tűzoltó utcai grundokra is megérkezett a foci. Kiemelte: 1899. május 3-án megalapították a kerület sportegyesületét, az FTC-t, melynek élére egy makulátlan embert kerestek, és felkérték Springer Ferencet, mert „a közösség csak benne bízott”.
„A Fradi nemcsak egy sportklub, sokkal több annál. Fradistának lenni egy életérzés, ezt tanultam meg édesapámtól kisgyerekként” – emlékezett vissza Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete elnöke. Hangsúlyozta, hogy ezt az életérzést köszönhetik az emberek Springer Ferencnek, akinek síremlékét – amely 2004 óta védett sír – az évfordulóra felújította a Nemzeti Örökség Intézete. Móczár Gábor szerint olyan példákra van szükség, mint Springer Ferenc, aki fiatalon, 36 évesen lett az FTC első elnöke, és haláláig betöltötte ezt a tisztet.
Móczár Gábor szólt a szintén a Fiumei Úti Sírkertben nyugvó fradista sportolókról, kiemelte Manno Miltiádes grafikust, festőt és szobrászt, aki a csapat turulmadaras címerét tervezte, valamint Tóth Potya István válogatott labdarúgót, nagyhatású edzőlegendát, és bejelentette, hogy május 15-én mutatják be a róla szóló animációs kisfilmet.
Az FTC-nek a focicsapata a legismertebb, de sportolói számtalan szakágban értek el sikereket a kézilabdától a birkózásig.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden kétgólos győzelmet aratott a litván csapat felett a Puskás Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Szalai Attila (j) és a litván Rokas Lekiatas a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Magyarország–Litvánia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. június 20-án Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a könnyed sikernek köszönhetően jobb gólkülönbségével élre állt a csoportjában, mivel az eddig listavezető szerbek a hajrában egyenlítve döntetlent játszottak Bulgáriában.
A magyarok, akik hat találkozó után is veretlenek a litvánokkal szemben, Varga Barnabás első válogatottbeli találatával a 32. percben szereztek vezetést, a végeredményt pedig Sallai Roland bombagólja állította be a 83. percben. A nemzeti együttes sorozatban negyedik meccsén nem kapott gólt.
A magyar válogatott a következő, szeptember 7-i játéknapon a nagy rivális Szerbia vendége lesz Belgrádban.
A gólszerző Sallai Roland (középen) ünnepel csapattársaival Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Eredmény, Eb-selejtező, G csoport, 4. forduló: Magyarország–Litvánia 2-0 (1-0)