Az egyiptomi válogatott 1-1-es döntetlent játszott az iráni csapattal pénteken a labdarúgó-világbajnokság G csoportjának Seattle-ben rendezett mérkőzésén, így öt pontjával másodikként továbbjutott.
Az észak-afrikai együttes jövő pénteken Ausztráliával találkozik a nyolcaddöntőbe jutásért, míg ázsiai ellenfele három pontjával még reménykedhet, hogy bekerül a nyolc legjobb harmadik közé a 12 csoportból.
Jobban kezdett Egyiptom, és öt perc után vezetést szerzett Szaber lövésével. Hátrányban azonnal magához ragadta a kezdeményezést az iráni csapat, kiharcolt egy büntetőt, de Taremi bal alsó sarokba tartó lövését kivédte Sobeir. Az ázsiai együttest nem törte meg az elpuskázott lehetőség, támadásban maradt, az erőfeszítéseit pedig siker koronázta, mert bár Mohammadi tízméteres lövését Sobeir bravúrral még hárította, de a kipattanót Rezajan éles szögből a léc alá lőtte. Az ivószünet után Egyiptom futballozott meddő mezőnyfölényben, de helyzetek nem alakultak ki, a színvonal is visszaesett valamelyest, így a kapusoknak nem sok dolguk volt a szünetig.
A térfélcserét követően sem változott a játék képe, noha Iránnak lett volna fontosabb a győzelem a biztos továbbjutáshoz, mégis Egyiptom birtokolta többet a labdát, utóbbi veszélyesebben is futballozott, egyszer meg is dolgoztatta az ellenfél kapusát, míg fordítva erre nem volt példa. Egészen a hosszabbításig a megszokott mederben folyt a játék, a ráadásban azonban Irán elkezdett küzdeni a biztos továbbjutást jelentő gólért, amelyhez igencsak közel állt. Előbb lesgólt lőtt, de csupán néhány centin múlt, hogy érvényes legyen Halilzadeh találata, ezt követően pedig Ezatolahi fejese a lécen csattant. Egyiptom ha nehézségek árán is, de megőrizte a döntetlent, így továbbjutott, míg Iránnak marad a reménykedés.
További mérkőzések:
Június 27., szombat
L csoport: Panama–Anglia, New York, 23:00
L csoport: Horvátország–Ghána, Philadelphia, 23:00
A belga válogatott gól nélküli döntetlent játszott az iráni csapattal vasárnap a labdarúgó-világbajnokság G csoportjának Los Angeles-i mérkőzésén, így mindkét fél két ponttal várja a folytatást.
A szombati utolsó körben az európai együttes Új-Zélanddal, míg az ázsiai gárda Egyiptommal találkozik.
Világbajnokság, G csoport, 2. forduló:
Belgium–Irán 0-0
Los Angeles, SoFi Stadion, 70 317 néző, v.: Herrera (argentin)
A belgák az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, teljesen beszorították az ellenfelet, amely kizárólag a védekezésre összpontosított. Az európai csapat első nagy helyzetére tíz percet sem kellett várni, de Bejranvand védte De Cuyper jobb alsó sarokba tartó kísérletét. Amikor negyedóra után az ázsiai együttes először jutott el a belga kapuig, akkor rögtön a meccs addigi legnagyobb lehetősége adódott Kanani előtt, akinek tízméteres lövését Courtois bravúrral hárította. Ezt leszámítva továbbra is nagy fölényben futballoztak a belgák, akik elsősorban a bal oldalon Trossard remek cselei révén tudtak a rivális hátsó alakzata mögé kerülni. Hiába játszott jobban Belgium, újabb figyelmeztető jel volt számára, hogy egy iráni szabadrúgás-kombinációból gólt kapott, de a videobíró segítségével kiderült, hogy Taremi ha centikkel is, de lesen volt. A szünetig hátralévő bő 15 percben maradt az eredménytelen belga dominancia.
A szünetben beállt és a századik válogatottságát ünneplő Dzsahanbahs veszélyes lövésével indult a második játékrész, amely ezt követően ugyanabban a mederben folyt, mint az első, azaz Belgium támadott, Irán védekezett, de előbbi csak Trossard egy-egy váratlan megmozdulásából tudott veszélyt okozni, mert a többi sztár, például De Bruyne és Lukaku kifejezetten lassúnak és körülményesnek tűnt. Ezzel szemben a túloldalon Irán rögzített szituációból újabb bravúrra késztette a világklasszis belga kapust. A meccs legnagyobb helyzetét De Bruyne nagyszerű centerezése után De Cuyper hagyta ki, közeli próbálkozását Bejranvand vetődve fogta meg. Fordulatot hozott Ngoy kiállítása, aki ügyetlenkedése után lerántotta a kiugró Taremit, innentől ugyanis az emberelőnybe kerülő Irán kiegyenlítetté tette a találkozót. A hajrában mindkét fél megszerezhette volna a három pontot érő gólt, de Ezatolahi távoli bombáját Courtois, míg De Cuyper negyedik kaput eltaláló lövését Bejranvand védte, így a játékosoknak meg kellett elégedniük csapataik második döntetlenjével.
További mérkőzések:
Június 22., hétfő
H csoport: Uruguay–Zöld-foki Köztársaság, Miami, 0:00
G csoport: Új-Zéland–Egyiptom, Vancouver, 3:00
J csoport: Argentína–Ausztria, Dallas, 19:00
I csoport: Franciaország–Irak, Philadelphia, 23:00
Az új-zélandi válogatott Eli Just duplájával kétszer is vezetett, végül csak 2-2-es döntetlent játszott Iránnal kedden a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság G csoportjában.
A második félidő közepén pályára lépett Ehszan Hadzsszafi, aki így 147. mérkőzését játszotta az iráni válogatottban, s csak két összecsapás hiányzik neki, hogy beérje a rangsorban vezető Dzsavád Nekunámot, de a következő fordulóban utolérheti Ali Dájit.
Az új-zélandi csapat harmadik világbajnokságán szerepel, de az eddigi hét mérkőzésén még egyszer sem nyert, három vereség mellett négy döntetlen a mérlege.
Világbajnokság, G csoport, 1. forduló:
Irán–Új-Zéland 2-2 (1-1)
Los Angeles, SoFi Stadion, 70 108 néző, v.: C. A. Ramos (mexikói)
gólszerzők: Rezajan (32.), Mohebi (64.), illetve Just (7., 55.)
A világranglistán lényegesen előrébb (20. hely) lévő Irán kezdett bátrabban, a hetedik percben mégis Új-Zéland (85.) jutott előnyhöz, miután Chris Wood passzolta a labdát Eli Justnak, aki tíz méterről bombázott a léc alá. A háromszoros Ázsia-bajnok irániak lényegében csak a játékrész közepén kerültek igazán közel az ellenfél kapujához, de Mehdi Taremi 18 méteres lövése után a labda a bal kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. Aztán a harmadik világbajnokságán pályára lépő Ramin Rezajan a 32. percben egyenlített, és a szünetig hátralévő időben is az irániak akarata érvényesült, de csak egy lesgólt értek el az első félidő ráadásában.
Hasonlóan indult a második játékrész, vagyis az irániak támadtak, Új-Zéland pedig megint vezetést szerzett. Just kényszerítőzött Wooddal a tizenhatos előterében, a visszakapott labdát pedig a Motherwell támadója jobbról, nyolc méterről emelte a kapu közepébe. Ezúttal nem kellett majd’ fél órát várni az egyenlítésre, mert a 64. percben Rezajan jobb oldali beadása után Mohammad Mohebi fejesénél a labda a jobb kapufáról a hálóba pattant.
A döntetlennel kisebb esélyt szalasztott el mindkét csapat, mivel a csoport rangadója, a Belgium-Egyiptom összecsapás is pontosztozkodással ért véget.
További mérkőzések:
Június 16., kedd
I csoport: Franciaország–Szenegál, New York, 21:00
Új-Zéland kétszer is vezetett, de Irán mindkétszer kiegyenlített, így Donald Trump békebejelentését követően döntetlent játszott az iráni válogatott az Egyesült Államokban, amellyel országa órákkal korábban még hadban állt.
Hiába vezetett kétszer is Új-Zéland, Irán mindkétszer egyenlíteni tudott, így mind a négy, helyi idő szerint hétfőn rendezett mérkőzés döntetlennel zárult a labdarúgó-világbajnokságon.
G csoport, 1. forduló:
Irán–Új-Zéland 2–2 (1–1)
Los Angeles, SoFi Stadion, 70 108 néző
Játékvezető: C. A. Ramos (mexikói)
Gólszerzők: Rezajan (32.), Mohebi (64.), illetve Just (7., 55.)
Az iráni válogatott amerikai szereplését nagy figyelem övezte, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok február végén háborút indított az ország ellen. Donald Trump amerikai elnök azonban hétfőn megerősítette, hogy megszületett a megállapodás a konfliktus lezárásáról. Az iráni csapat így a körülményekhez képest zavartalanul utazhatott mexikói bázisából a meccs kaliforniai helyszínére.
Új-Zéland a mérkőzés kezdetét követően nem sokkal már előnybe is tudott kerülni, miután a 7. percben Chris Wood melassal készítette le a labdát Elijah Just elé a tizenhatoson belül, aki közelről a kapuba bombázott. Irán ezt követően fokozatosan átvette a kezdeményezést: előbb Taremi lőtt a 18. percben távolról kapufát egy kontra végén, majd a 32. percben Rezajan robbant be jobb oldalról a büntetőterületbe, hogy Crocombe kapus mellett a kapuba pöckölje a labdát. A félidő végéig Iránnál maradt az irányítás, a 45+5. percben úgy tűnt, hogy át is veszik a vezetést, a gólt azonban les miatt nem adták meg.
A fordulást követően Irán tovább támadott, az 55. percben mégis Új-Zéland szerzett újra vezetést. Az első gólt szerző Just ismét Wooddal játszott össze, majd a gyors kényszerítő után nagyjából 11 méterről a kapuba lőtt a kimozduló Bejranvand mellett. Az irániak azonban ezúttal gyorsan válaszolni tudtak: Mohebi egy jobb oldalról érkező beadást a kapu bal oldalába fejelt, ezzel 2–2-re módosított az állást. A mérkőzés végén mindkét csapatnak meglett volna az esélye a győzelem megszerzésére, azonban egyikőjük sem tudott élni a helyzetekkel, így a negyedik, helyi idő szerint hétfői meccs is döntetlennel zárult a világbajnokságon.
A G csoport másik meccsén az esélyesebb Belgium és Egyiptom játszott 1–1-es döntetlent, ezzel egy mérkőzés után a kvartett minden együttese egyetlen pontot szerzett.
I csoport: Franciaország–Szenegál, New York, 21:00
A helyi média jelentései szerint a focisták az iszlám előírásokat megszegve alkoholt fogyasztottak.
Az ESPN az iráni média jelentései nyomán számolt be arról, hogy az iráni rendőrség rövid időre őrizetbe vett több, meg nem nevezett élvonalbeli focistát egy szilveszteri razzia során, miután az iszlám tilalom ellenére is alkoholt szolgáltak fel a partin.
Mint ismert, az iráni iszlám törvények egyenesen tiltják a nemek házasságon kívüli szexuális együttlétét, ahogyan az alkoholfogyasztást is: eme korlátozások azonban az elmúlt hónapokban kirobbant zavargásokat kiváltó legfontosabb kérdések közé tartoznak, épp úgy, mint a szigorú öltözködési szabályok.
Az iráni állami Tasnim hírügynökség jelentése szerint a főváros keleti részén tartott szilveszteri partin egy meg nem nevezett élvonalbeli teheráni futballklub több aktív játékosát és korábbi tagját vették őrizetbe, kiemelve, hogy “a játékosok közül néhányan az alkoholfogyasztás miatt abnormális állapotban voltak”.
Egy másik iráni állami hírügynökség, az YJC eközben arról jelentett, hogy értesüléseik szerint az összejövetel egy születésnapi parti volt, s az őrizetbe vett személyeket egy nem focista kivételével egytől egyik szabadon engedték azóta.
A szintén állami kötődésű Fars hírügynökség pedig egy ügyészt idézve arról számolt be, hogy az őrizetbe vett személyek ellen eljárást indítottak, ám a részleteket csak a későbbiekben hozzák majd nyilvánosságra. Az iráni labdarúgó-szövetség egyelőre nem kívánta kommentálni az esetet.
[type] => post [excerpt] => Az ESPN az iráni média jelentései nyomán számolt be arról, hogy az iráni rendőrség rövid időre őrizetbe vett több, meg nem nevezett élvonalbeli focistát egy szilveszteri razzia során, miután az iszlám tilalom ellenére is alkoholt szolgáltak fel a ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1672782240 [modified] => 1672711898 ) [title] => Az iráni rendőrség focistákat vett őrizetbe egy szilveszteri partin [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=10662&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 10662 [uk] => 10671 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 10663 [image] => Array ( [id] => 10663 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728.jpg [original_lng] => 140030 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/af7923e9-c3e4-49c6-bb7e-c019319fd728.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1672839066:2 [_thumbnail_id] => 10663 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 5336 [translation_required_done] => 1 [_oembed_abc3889808f3f8c9ec64c3866ef8c14b] => {{unknown}} [_oembed_92e84ca5ec8a1ec129372b521947b7c5] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 831460330002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 161 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Labdarúgás ) [tags] => Array ( [0] => 77288 [1] => 77287 [2] => 8195 ) [tags_name] => Array ( [0] => alkoholtilalom [1] => focisták őrizetbe vétele [2] => Irán ) ) [5] => Array ( [id] => 10307 [content] =>
Katarban zajlik a futball-világbajnokság. Az Anglia elleni meccs előtt az iráni futballisták nem voltak hajlandóak elénekelni a himnuszt.
A mérkőzés kezdetét megelőző hivatalos ceremónián az iráni válogatott játékosai nem voltak hajlandók elénekelni a himnuszt, a focisták így tiltakoztak a rezsim büntetőpolitikája ellen.
Mint ismeretes, Iránban kormányellenes tüntetések folynak, amelyek Mahsa Amini meggyilkolása miatt kezdődtek.
Négy évtizedes „átok” tört meg. Iránban több mint négy évtized után először engedélyezik a nőknek, hogy bajnoki labdarúgó-mérkőzést a helyszínen tekinthessenek meg.
Az ország sportminisztériumának a tájékoztatása szerint a teheráni Asadi Stadionban 28 ezer jegyet – azaz a befogadóképesség 30 százalékát – női szurkolók rendelkezésére bocsátanak a csütörtöki Esteghlal Teheran-Mess Kerman meccs előtt.
Az illetékesek hozzátették, hogy pozitív tapasztalatok esetén más városokban is beengednek nőket a ligatalálkozókra.
Az utóbbi három évben a nemzetközi szövetség (FIFA) nyomására korlátozott létszámban részt vehettek női rajongók a válogatott mérkőzéseken, de a bajnokik eddig tabunak számítottak.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom győzelme óta a nők nem vehetnek részt sportversenyeken. Ezt a tilalmat eddig csak egyedi esetekben oldották fel a hatóságok.
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
A hétvégi Tottenham Hotspur–Manchester United Premier League-rangadó során az iráni állami televízió közvetítésében több mint száz alkalommal kapcsoltak el a pályáról.
Minderről pedig – természetesen akaratán kívül – a találkozó egyik játékvezetői asszisztense, Sian Massey-Ellis tehetett, aki a szabályoknak megfelelően térd fölött végződő rövidnadrágban látta el a feladatát.
Csakhogy iránban a szigorú iszlám jog (saria) értelmében nők nem mutatkozhatnak nyilvános helyen úgy, hogy látszik a térdük, illetve szabadon van a hajuk.
Massey-Ellis mindkét szabályt „megszegte”, így egyértelmű volt, hogy nem kerülhet képernyőre. És nem is került: az éber adásrendező száznál többször kapcsolt el a pályáról, és mutatotta a Spurs stadionja körüli londoni utcaképet.
A találkozó iráni kommentátora is érezhette, hogy ez talán túlzás (még, ha a jognak meg is felelt), mert a lefújás után úgy búcsúzott, hogy reméli, a nézők élvezték a londoni városnézést.
Nem ez az első hasonló eset persze az iráni tévé történetében: 2018-ban például az AS Roma–Barcelona BL-negyeddöntőben az olasz csapat címerét takarták ki, mert az egy kölykeit szoptató anyafarkast ábrázol.
[type] => post [excerpt] => A hétvégi Tottenham Hotspur–Manchester United Premier League-rangadó során az iráni állami televízió közvetítésében több mint száz alkalommal kapcsoltak el a pályáról. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1618522020 [modified] => 1618510154 ) [title] => Egy partjelző nő lába miatt szakította meg több mint százszor az iráni állami televízió a PL-meccs közvetítését [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=5266&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 5266 [uk] => 5263 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 5264 [image] => Array ( [id] => 5264 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09.jpg [original_lng] => 58988 [original_w] => 587 [original_h] => 424 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09-300x217.jpg [width] => 300 [height] => 217 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09.jpg [width] => 587 [height] => 424 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09.jpg [width] => 587 [height] => 424 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09.jpg [width] => 587 [height] => 424 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09.jpg [width] => 587 [height] => 424 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/6905f29658b851ea88bf23fca63a783934e9be09.jpg [width] => 587 [height] => 424 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1618499354:5 [_oembed_abc3889808f3f8c9ec64c3866ef8c14b] =>
Manchester United's 3-1 victory over Tottenham on Sunday was censored by #Iran’s state broadcaster IRIB due to Premier League assistant referee Sian Massey-Ellis wearing shorts.
The channel interrupted the match dozen of times and replaced it with drone footages of the stadium pic.twitter.com/m4RDh5ymVc
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW