Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter vegyesen szombaton a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis 2:10.12 perces idővel csapott célba, és sorozatban öt Eb-győzelem után nem állhat a dobogó tetejére ebben a számban. Az aranyérmet ezúttal az izraeli Anastasia Gorbenko szerezte meg 2:09.99-es idővel.
A másik magyar, Sebestyén Dalma 2:12.42-vel a hetedik lett. A 32 éves Hosszú így is történelmet írt, ugyanis 24. Eb-érmét nyerte, ezzel a svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve minden idők legeredményesebb női úszójává lépett elő. A rajt utáni pillangónál Hosszú csak negyedikként fordult, háton viszont megérkezett az élmezőnybe és mindösssze három századmásodperces különbséggel második volt. Mellen leszakadt, fél másodperces hátrányt kellett volna ledolgoznia 50 méter gyors alatt, így végül harmadikként csapott célba. A futam után Hosszú az M4 Sportnak azt mondta, elégedett az Európa-bajnokságon mutatott teljesítményével, főként annak fényében, hogy „munkából jön”, most „nagyon jó helyen van”. A magyarok tizenkét éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadikként zárt. Csütörtökön Kapás Boglárka védte meg címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve. Pénteken Szabó Szebasztián nyert 50 méter pillangón, illetve a 4×200 méteres női gyorsváltó lett második.
A Forbes magazin magyar kiadásának felmérése alapján továbbra is, immár hatodik éve a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló.
A szaklap listáján egy másik úszó, a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf áll a második helyen, míg a harmadik Gulácsi Péter, a Bundesligában harmadik, Bajnokok Ligája-szereplő RB Leipzig labdarúgócsapatának magyar válogatott hálóőre.
A legjobb 25 között hat úszó és öt futballista van. Hosszú mellett további öt olimpiai bajnok szerepel a listán: a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu testvérek, a kardvívó Szilágyi Áron, a kajakos Kozák Danuta és vízilabdázó Varga Dénes.
A magazin a lista felállításának módszertanával kapcsolatban megjegyezte, az elfoglalt helyezés a sportolók eredményei mellett a pénztermelési képességüket mutatja meg, ki mennyire építi jól a márkáját, és mennyire képes kihasználni az abban rejlő üzleti lehetőségeket.
A helyezést adó értékelésben 40 százalékkal súlyozták a sporteredményeket, illetve az adott sportág népszerűségét, üzleti potenciálját, 25 százalékot adott a közösségi média (mennyire erős influenszer valaki), 15 százalékot a hírteljesítmény, 15 százalékot a legnagyobb, sportszponzorációban aktív hirdetők értékelése, és öt százalékban számított, kinek hány aktív éve lehet még hátra (minél több, annál magasabb pontszámot kaptak).
A sporteredményeknél a hazai és nemzetközi eredményekhez egy sportági szorzót társítottak, utóbbit az adott sportág nézettsége, az elérhető pénzdíjak és keresetek, valamint csapatsportoknál a klubtornák pénzdíjazása alapján határozták meg.
A legértékesebb sportolók: 1. Hosszú Katinka (úszó) 76,3 pont 2. Milák Kristóf (úszó) 50,7 3. Gulácsi Péter (labdarúgó) 50,5 4. Szoboszlai Dominik (labdarúgó) 43,5 5. Michelisz Norbert (autóversenyző) 34,2 6. Kapás Boglárka (úszó) 34 7. Dzsudzsák Balázs (labdarúgó) 33,9 8. Willi Orbán (labdarúgó) 33,7 9. Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó) 30,8 10. Liu Shaoang (rövidpályás gyorskorcsolyázó) 30,5
Hosszú Katinka csak két
érmet, egy ezüstöt és egy bronzot szerzett pénteken a Nizzában zajló
úszóviadalon – írja az MTI.
A verseny honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok a
nyitónapon minden számban rajthoz állt, két sprinttel „melegített”, 50 méter
mellen hetedik (32.48 mp), 50 méter gyorson pedig nyolcadik (25.87) lett.
Ezt követően 100 méter pillangón volt érdekelt Szilágyi
Liliána társaságában, kettejük párharcát Hosszú nyerte, aki 59.45 másodperccel
harmadik lett, míg honfitársa 1:00.65-tel hatodikként ért célba.
Hosszúnak 200 méter vegyesen nem volt esélye az amerikaiak
olimpiai bajnok hátúszó specialistája, Kathleen Baker ellen, aki a világ idei
legjobb idejével, 2:08.75 perccel nyert. A magyar klasszis 2:11.72-vel lett
második, míg Verrasztó Evelyn nyolcadikként zárt 2:20.15-tel. Hosszú
zárásképpen 100 méter háton is medencébe ugrott, nyolcadik lett (1:04.59).
A magyar úszók még két érmet szereztek a nyitónapon:
Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen második lett (4:16.37) – itt Török Dominik
hatodikként zárt (4:25.31) –, míg Holló Balázs 400 méter gyorson végzett a
harmadik helyen (3:50.96).
Hosszú Katinka aranyéremmel zárta vasárnap az európai szövetség (LEN) által életre hívott úszó Európa Kupa-sorozat nyitóállomását, Luxembourgban.
A nagymedencés viadal hivatalos honlapjának beszámolója
szerint a háromszoros olimpiai bajnok – aki pénteken 400 méter vegyesen
győzött, szombaton pedig 100 méter pillangón lett harmadik – ezúttal 200 méter
vegyesen diadalmaskodott 2:11.31 perces idővel.
A versenynap másik magyar érmese a 18 esztendős
Szabó-Feltóthy Eszter volt, aki 200 méter háton 2:13.52 perces teljesítménnyel
harmadikként ért célba.
A 100 ezer euró összdíjazású viadal következő állomása
áprilisban Eindhovenben lesz, később pedig Párizsban, majd Rómában versenyeznek
az olimpiára készülő úszók.