A Sevilla 3-2-re nyert az Inter ellen az Európa-liga döntőjében, így hatodszor is megnyerték a kedvenc kupasorozatukat. Az Inter már az ötödik percben vezetett, de a Sevilla szabadrúgásai és Luuk de Jong zseniális fejesei ellen tehetetlenek voltak. A meccs végén az Inter csatára, Romelu Lukaku lett a tragikus hős.
A Sevilla hatodszor, vagy az Inter negyedszer lesz bajnok a második számú európai kupasorozatban? Ez volt a kérdés az Európa-liga péntek esti fináléja előtt, amelyet most először zárt kapuk mögött játszottak le. A koronavírus-járvány miatt a döntőt nem az eredetileg kijelölt Gdanskban, hanem Kölnben rendezték meg. A két klub korábban még soha nem játszott egymás ellen tétmeccset.
Az Európa-liga (korábbi nevén UEFA-kupa) rekordbajnoka a Sevilla, amely mind az öt eddigi döntőjét megnyerte, 2006 után 2007-ben megvédték a címüket, 2014 és 2016 között pedig háromszor nyerték meg a sorozatot. Ugyanakkor a fogadóirodák szerint az Inter a mostani mérkőzés esélyese, amely 1991-ben, 1994-ben és 1998-ban is megnyerte a kupát, az 1997-es döntőt viszont elvesztette. Olasz csapat legutóbb tíz évvel ezelőtt nyert nemzetközi kupát, akkor az Inter a Bajnonk Ligája döntőjében győzte le a Bayern Münchent.
Első félidő Az elődöntőhöz képest a Sevilla edzője, Julen Lopetegui egy helyen változtatott a kezdőcsapatán, a Manchester United elleni győztes gólt szerző holland csatár, Luuk de Jong került be a marokkói Jusszef en-Nesziri helyett. Az Inter vezetőedzője, Antonio Conte nem változtatott, ugyanazt a kezdőcsapatot küldi a pályára, mint a Sahtar Doneck elleni elődöntőben.
A 3. percben az Inter belga csatára, Romelu Lukaku máris kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt. A tizenhatoson belül a Sevilla brazil védője, Diego Carlos buktatta, amiért Danny Makkelie játékvezető tizenegyest adott. A büntetőt maga Lukaku végezte el, és magabiztosan kilőtte a bal alsó sarkot, Bono kapus hiába érezte az irányt, nem tudott védeni, 0-1.
Az Inter előnye tíz percig sem tartott, a 12. percben Sevilla a jobb szélen vezetett egy remek támadást, Jesús Navas éles beadását pedig Luuk de Jong fejelte közelről a kapuba. A holland csatár szépen előzte meg Diego Godint, és az erős csukafejesbe Samir Handanovic csak belekapni tudott, 1-1.
A gyors gólváltás utáni percekben forrnak az indulatok a pályán, a holland bíró döntéseit egyik oldalon sem hagyják szó nélkül. Az Inter első sárga lapját a mindig ezer fokon égő Antonio Conte reklamálta ki magának. Az első félidő második felében az Inter egy kicsit intenzívebben helyezte nyomás alá a Sevilla játékosait, olykor már a spanyolok térfelén elkezdték a letámadást. Eközben a Sevilla leginkább szabadrúgásokból jelentett veszélyt az olasz kapura. A 33. percben Éver Banega szabadrúgását a védőjétől elszakadó De Jong szinte az ötös sarkáról, ragyogó ívben fejelte az Inter kapujába, 1-2.
De ahogy az Inter, úgy a Sevilla előnye is csak pillanatokig élt, ugyanis a 36. percben Marcelo Brozovic szabadrágását Diego Godin a kapuba fejelte a másik oldalon, 2-2.
Az első félidő egy veszélyes szabadrúgással ért véget, a 46. percben ismét Banega ívelt az Inter kapuja elé, ahol Lucas Ocampos csúsztatta meg fejjel a labdát, de Handanovic a kapu fölé tudta azt ütni. A szögletre már nem maradt idő, így a fejesgólok döntője egy félidő után 2-2-re állt.
Második félidő A szünetben egyik edző sem cserélt. A második félidő első nagy helyzetét az Inter dolgozta ki, az 51. percben D’Ambrosio húzott el a jobb szélen, a beadása a második hullámban érkező Gagliardini elé csorgott, de az olasz középpályás erős lövését Diego Carlos blokkolni tudta. Az 57. percben a Sevilla is balhétvédje, Reguilón bombázott az oldalhálóba Banega zseniális labdatartása és indítása után.
A 65. percben Lukaku óriási ziccert rontott el, a saját térfeléről indulva, egyedül vezethette a Sevilla kapujára a labdát Brozovic indítása után, de a lövése Bono kapusban elakadt. Először a Sevilla cserélt, az argentin Ocampos csak 68 percet bírt játszani, a helyére Munir állt be. A 72. percben az Inter jó helyről végezhetett el szabardúgást, Ashley Young veszélyesen tekert a kapu elé, azonban Bono ki tudta bokszolni a labdát.
A 73. percben a Sevilla a szerencsének is köszönhetően, egy újabb szabadrúgás után megint betalált. Banega beívelését az Inter védője a magasba fejelte, a lehulló labdát Diego Carlos ollózta a kapu irányába. A labdába Lukaku ért bele balszerencséjére, mert a labda a saját kapujába vágódott, így Lukaku öngóljával ismét a Sevilla került előnybe, 3-2.
Az egy szezont az Interben is töltő Éver Banega minden szabadrúgása kész életveszély volt, a 80. percben Koundé fejelt a léc fölé a beadásából. Két perccel később Koundé már a saját kapuja előtt mentett óriásit. Bastoni beadását Lukaku még valahogy kapu felé gyötörte, de a gólvonal felé csorgó labdát a francia védő ki tudta rúgni. A 86. percben Lopetegui lehozta a két gólt szerző De Jongot és a harmadik sevillai gól előtt ollózó Diego Carlost, a helyükre en-Nesziri és Gudelj álltak be.
Danny Makkelie hat percet hosszabbított, a ráadás első percében Bono védte ki a csereként beállt Antonio Candreva perdítését. A hosszabbításban a Sevilla remekül ölte az időt, az Inter játékosai pedig már annyira elfáradtak, hogy nem tudtak veszélyes támadást vezetni.
A Sevilla íy 3-2-re nyert, hatodszor is ők a sorozat bajnokai. Szeptember 24-én így ők lesznek az egyik résztvevői a budapesti európai Szuperkupa-döntőnek az új Puskás Arénában.
Továbbjutása esetén a Celtic és a KR Reykjavík párharcának győztesével játszik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd pedig a finn Inter Turkuval, a bajnoki második MOL Fehérvár FC az ír Bohemiannel, a harmadik helyezett Puskás Akadémia pedig a svéd Hammarbyval találkozik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első körében.
A hétfői nyoni sorsoláson a Ferencváros – amely az első körben a svéd bajnok Djurgardennel találkozik itthon – a bajnoki ágon az 1. csoport nem kiemeltjei között szerepelt, és sikeres kezdés esetén a skót-izlandi első körös mérkőzés győztesével csapna össze idegenben.
A sorsolás előtt az európai szövetség (UEFA) csoportokat alakított ki a bajnoki ágon, nehogy olyan csapatok kerüljenek össze, amelyek nem rendelkeznek járványidőszakban is engedélyezett stadionnal. Az előző kör 17 párosításából, illetve további három ebben a szakaszban csatlakozó csapatból alakítottak ki párokat. A nem bajnoki ágon hat, most belépő együttest sorsoltak össze. A pályaválasztókról is sorsolás döntött. A kvalifikáció második fordulójának mérkőzéseit augusztus 25-én és 26-án rendezik, zárt kapuk mögött, ha szükséges hosszabbítással és tizenegyesrúgásokkal. A győztes a BL-selejtező harmadik körébe jut, a vesztes pedig az Európa-liga harmadik fordulójába.
Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló:
bajnoki ág:
Celtic (skót)/KR Reykjavík (izlandi)–Ferencváros/Djurgarden (svéd)
Young Boys (svájci)–Klaksvík (feröeri)/Slovan Bratislava (szlovák)
Floriana (máltai)/CFR (román)–Dinamo Zagreb (horvát)
FC Flora Talinn (észt)/FK Suduva (litván)–Maccabi Tel Aviv (izraeli)/Riga FC (lett)
Legia Warszawa (lengyel)/Linfield FC (északír)/FC Drita (koszovói)–FC Ararat–Armenia (örmény)/Omonia (ciprusi)
NK Celje (szlovén)/Dundalk FC (ír)–Molde FK (norvég)/Kuopio (finn)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/KF Tirana (albán)–Crvena zvezda (szerb)/Europa FC (gibraltári)
AZ Alkmaar (holland)–Viktoria Plzen (cseh)
PAOK (görög)–Besiktas (török)
Lokomotiva Zagreb (horvát)–Rapid Wien (osztrák)
A Honvéd finn, a Fehérvár ír, a Puskás Akadémia svéd ellenfelet kapott
Az Európa Liga nyoni sorsolásán az is eldőlt, hogy a Honvéd és a Fehérvár hazai pályán, míg a Puskás Akadémia idegenben játszik augusztus 20-án. A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztes pedig a selejtező második fordulójába jut.
Európa–liga, selejtező, 1. forduló:
BUDAPEST HONVÉD–Inter Turku (finn)
Hammarby (svéd)–PUSKÁS AKADÉMIA
MOL FEHÉRVÁR FC–Bohemian (ír)
Maribor (szlovén)–Coleraine FC (északír)/La Fiorita 1967 (San Marinó–i)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Víkingur Reykjavík (izlandi)
St. Joseph’s FC (gibraltári)/B36 Tórshavn (feröeri)–Levadia Tallinn (észt)
Riteriai (litván)–Derry City (ír)
Zalgiris Vilnius (litván)–Paide Linnameeskond (észt)
À circonstances exceptionnelles, dispositions exceptionnelles. Pour la première fois de son histoire, débutée en 1956, le #Ballondor France Football ne sera pas attribué en 2020, faute de conditions équitables suffisantes.
By redrawing international borders in yesterday’s broadcast, you not only acted against international law, but also supported Russian propaganda, war crimes, and the crime of aggression against Ukraine.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) május 25-ig adott határidőt tagszövetségeinek, hogy döntsenek a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságaik sorsáról, írja a Reuters.
Az európai futballbajnokságok, a fehérorosz kivételével, mind leálltak márciusban a koronavírus-járvány miatt, az UEFA azonban azt szeretné, ha minél több országban minél hamarabb folytatódnának a bajnokságok, mert csak így tudják megtervezni az legfontosabb bevételi forrásuknak számító Bajnokok Ligája, valamint az Európa Liga következő kiírását.
Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin levelet írt mind az 55 tagszövetségnek, hogy ahol a bajnokságok befejezése mellett döntenek, május 25-ig készítsenek listát azokról a klubcsapataikról, amelyeket indítani szeretnék a BL-ben és az EL-ben.
Emellett arra is kérte a szövetségeket, hogy május 25-ig tájékoztassák az UEFA-t, tudják-e folytatni a bajnokságaikat, és ha igen, mikortól és milyen formában. ha viszont nem folytatják, akkor meg azt meg kell indokolniuk.
A Sky Sports azt írja, az UEFA végrehajtó bizottsága május 27-én tartja a következő videókonferenciás ülését, ahol részletes döntést fognak hozni az idei BL- és EL-szezon augusztusi lezárásának formájáról. Az UEFA folytatáson dolgozó munkacsoportja erősen ajánlja a tagszövetségeknek, hogy bárhogy, de folytassák a bajnokságaikat.
Ugyanakkor az európai szövetségek között nincs egyetértés erről. Az angol, osztrák, német és olasz bajnokságok már az újraindulásra készülnek, addig Belgiumban, Hollandiában és Skóciában amellett van a klubok többsége, hogy zárják le az idei szezonokat, és inkább ne hirdessenek bajnokokat, feljutó és kieső csapatokat.
Az @UEFA a Puskás Arénában rendezi meg az idei európai Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én! ▶️ Csányi Sándor: "Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését ismerte el. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait". pic.twitter.com/4hiBG9JL0U
Dzisiejsza decyzja FIFA jest dla nas nie do zaakceptowania. W sytuacji wojny na Ukrainie nie interesuje nas gra pozorów. Nasze stanowisko pozostaje bez zmian: reprezentacja Polski NIE ZAGRA z Rosją w meczu barażowym, niezależnie od nazwy rosyjskiej drużyny. #solidarnizukraina
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW