A dán labdarúgó szövetség a hivatalos közösségi oldalán erősítette meg, hogy Christian Eriksen a hirtelen szívleállása után peacemakert kapott.
Az Internazionale játékosa még a Finnország elleni mérkőzésen esett össze a pályán, melyet követően a helyszínen kellett újraéleszteni. Mint kiderült, az esetet hirtelen szívleállás okozta, de elsőre sikerült újraéleszteni és már eszméleténél volt kórházba szállítása idején.
A dán játékmestert azóta is kórházban ápolják, ám elsősorban folyamatos vizsgálatoknak vetik alá. Ennek most meglettek az eredményei, melyek Eriksen egészsége tekintetében jó, pályafutása tekintetében potenciális rossz hírt hoztak.
A labdarúgó szövetség ugyanis a hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy a szívbetegek esetében életmentőnek számító eszközt, peacemakert ültette be Eriksen szívébe. Morten Boesen, a dánok csapatorvosa a következőkről adott beszámolót a kórház kardiológusaival való értekezést követően:
— DBU – En Del Af Noget Større (@DBUfodbold) June 17, 2021
„Miután Christian több, különböző szívvizsgálaton is átesett, az orvosok úgy döntöttek, hogy peacemakert kell beültetni a szívébe. Az eszköz szívrohamokat követően szükséges a szívritmuszavar veszélye miatt”
Mint írták, Eriksen elfogadta ezt a megoldást, melyet dán és nemzetközi specialisták is ajánlottak a számára, ami szükséges lehet a játékmester felépüléséhez. Kérdéses azonban, hogy ezzel pályára léphet-e még valaha.
A dán szövetség arra kért mindenkit a közlemény zárásaként, hogy tartsa mindenki tiszteletben Eriksent és családját ezekben a nehéz időkben.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => A dán labdarúgó szövetség a hivatalos közösségi oldalán erősítette meg, hogy Christian Eriksen a hirtelen szívleállása után peacemakert kapott.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1623964500
[modified] => 1623962137
)
[title] => Peacemakert kapott Christian Eriksen, a pályafutása is veszélyben lehet
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=5779&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 5779
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 5780
[image] => Array
(
[id] => 5780
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1.jpg
[original_lng] => 175698
[original_w] => 1000
[original_h] => 550
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1-300x165.jpg
[width] => 300
[height] => 165
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1-768x422.jpg
[width] => 768
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eriksen-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1623951337:10
[_oembed_b70db303ee4fd7611cc9801593b70d63] =>
Döbbent csend uralkodott a koppenhágai Parken Stadionban a Dánia-Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzés első félidejének végén Christian Eriksen összeesett a pályán.
Döbbenetes jelenetek játszódtak le a Dánia–Finnország Eb-csoportmeccs első félidejének 42. percében, az Inter középpályása, Christian Eriksen esett össze egy ártatlan szituációt követően, akit a pályán a mentősöknek újra is kellett éleszteni. A játékos életéért hosszú percekig küzdöttek, 12 percig ápolták, defibrillátorral is próbálták újraéleszteni. A történtek természetesen mindenkit sokkoltak, a szurkolók és a játékosok együtt imádkoztak a 29 éves középpályásért.
Anthony Taylor játékvezető félbeszakította a mérkőzést, a csapatok az öltözőbe vonultak, Eriksent pedig hordágyon, intubálva vitték le a pályáról, lepedőkkel eltakarva a nézőktől a futballistát. Eriksen barátnője a helyszínen szurkolt a dán csapatnak, időközben ő is a pályára futott, akit a csapatkapitány Simon Kjaer mellett Kasper Schmeichel ölelt folyamatosan és próbált erőt adni neki.
Sajtóinformációk szerint az orvosok sikerrel jártak, a 29 éves átékos stabil állapotban hagyta el a stadiont, erről pedig időközben egy kép is megjelent, ahol Eriksen a fejét fogja és a jelek szerint szerencsére valóban eszméleténél van.
Eriksen életéért 12 percig küzdöttek az orvosok a pályán, szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát.
A közösségi oldalakat folyamatosan árasztják el az üzenetek, játékosok, klubok is imádkoznak az Inter játékosáért, akit a koppenhágai Rigshospitlaet kórházba szállítottak.
Az UEFA időközben hivatalos közleményt adott ki: 19:45-kor jelentik be, hogy folytatódik-e a mérkőzés, ezekben a pillanatokban döntenek a csapatok bevonásával.
A dán szövetség hivatalos twitter oldalán jelezte, Eriksen magánál van és jelenleg is vizsgálják az állapotát a kórházban.
A szurkolók, akik szintén értesültek a jó hírekről időközben percekig éltették az Inter játékosát:
Az egyik kapu mögött helyet foglaló finn drukkerek Christian kiáltására a dán drukkerek Eriksen felkiáltással válaszoltak.
„Christian lélegzik és beszél is, égren van” – mondta Martin Schoots, a középpályás ügynöke az NPO Radio1-nek, miután beszélt a játékos édesapjával.
A Dán Labdarúgó-Szöetség közben jelezte: Eriksen állapota továbbra is stabil, a mérkőzést pedig 20:30-kor folytatják.
Eriksen beszélt a társaival, így ők is meggyőződhettek róla, valóban stabilizálták az állapotát, ez alighanem megkönnyítette a dán játékosokat abban, hogy folytassák a találkozót.
A csúszás az esti Belgium–Oroszország meccset nem befolyásolja, a csoport másik találkozója az eredeti terveknek megfelelően 21.00-kor kezdődött