George Russell senkitől sem zavartatva nyerte meg a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjat, megelőzve a négyszeres győztes Max Verstappent, valamint Lando Norrist. A vb-éllovas Piastri a 4. helyen futott be, előnye csapattársával szemben 22 pontra csökkent, a címvédő 63-ra zárkózott. Az viszont 6 futammal a vége előtt már eldőlt, hogy a McLaren 2024 után ismét konstruktőri világbajnokként zárja az évet.
Azok után, hogy a pénteki szabadedzéseken a kétszeres világbajnok Fernando Alonso (1:31.116), majd a vb-éllovas Oscar Piastri (1:30.714) volt a leggyorsabb, a szombati gyakorláson már a legutóbbi 4 évben egyaránt végső győztes Max Verstappen (1:30.148) érte el a legjobb időt, így ő várhatta legjobb előjelekkel a kvalifikációt.
Ehhez képest a korábban itt leírt Mercedes az időmérőre feltámadt, és George Russell pár perc alatt kétszer is körrekordot (1:29.158 az új csúcs) döntött – az első alkalomnál még a falat is „lekoccolta” közben.
A Mercedes brit pilótája mellől Verstappen várhatta az első sorból a lámpák kialvását, az éllovas Piastri a harmadik, vb-rivális csapattársa, Lando Norris pedig Kimi Antonelli mögül az ötödik helyről indulhatott.
A McLaren számára így is remek napnak ígérkezett a mai: az istálló abban a tudatban várhatta a Szingapúri Nagydíjat, hogy ha szerez 13 pontot, már biztosan megvédi konstruktőri világbajnoki címét.
Azok után, hogy 26 évet kellett várni a kilencedik elsőségre, most rögvest érkezhetett az újabb, amivel az örökranglista 3. helyére száműzhették a Williamset (9), és egyedüli másodikká léphettek elő a wokingiak a Ferrari (16) mögé.
Norris remekül – és egy kis csibészséggel – rajtolt, Russell állva hagyott mindenkit
A futam felvezetése előtt az átmeneti keverékeken szépen húzták fel a vizet az autók, de mire elérkezett a felvezetőkör, már mindenki a száraz pályára alkalmas gumikon állt a rajthoz.
Russell remekül kapta el az indítás pillanatát, Verstappennek nem volt esélye előzni, Norris viszont kettőt is ugrott, előbb Antonellit, majd nagyon agresszívan Piastrit is le tudta vadászni, utóbbit még Leclerc is üldözte ezekben a pillanatokban.
Norris első szárnya megsérült az előzésben, de ez sem lassította le, és nagyon tapadt Verstappenre, aki másfél másodperce leszakadt Russellről.
A rajt utáni kavarodást követően Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Antonelli, Hamilton, Hadjar, Alonso és Bearman volt a pontszerzők sorrendje.
Az éllovas ausztrál megkérdőjelezte csapattársa előzésének tisztaságát, és a versenybírák is vizsgálták a brit húzását (az első és a hátsó kerekekkel is belecsúszott Norris Piastriba), de végül maradhatott minden a helyén, miközben Russell a közepesen 2,5 másodperc fölé növelte az előnyét a lágyakon haladó Verstappennel szemben, akinek folyamatosan a visszapillantójába kellett néznie.
Az izgalom ezzel jó időre lekerült a terítékről, Russell és Verstappen is elkezdett elhúzni az üldözőktől, egyedül Leclerc és Antonelli között volt DRS-nyitási távolság az élmezőnyben, de a Ferrari erejét a nyitott szárnnyal sem lehetett befogni a zónákban.
A 12. körre nemhogy előzési lehetősége nem nyílt az olasznak, kissé lemaradt a monacóiról, ezzel megkapta Hamiltont lőtávba, Hadjar pedig Alonsóval hadakozott egy hellyel – de 7 másodperccel – hátrébb. Russell ezekben a percekben már 6,3 másodperccel vezetett, Verstappen a lágyakon látványosan nem tudott válaszolni a tempójára, és Norris is ott volt mögött 1,6–1,7 másodpercre.
LAP 14/62
Yuki Tsunoda is heading into the pit lane, and Gabi Bortoleto shortly does so too with visible front wing endplate damage! 🤯
A brit aztán újabb hibáját követően lekoccolta a betonfalat, és még ezzel együtt is ledolgozott fél másodpercet, a kerékcserék során pedig Bortoleto elguruló kereke kis híján komoly kalamajkát okozott: A McLaren a 17. körben megpróbálta beugratni a Red Bullt, de az osztrák istálló „nem ment el a lövőcselre”, így Verstappen továbbra is a pályán tartotta fel az őt egy másodpercre követő Norrist. Az élmezőnyben mindenki azt nézhette, hogy mikor jön el a pillanat, hogy a Hamiltontól már kilenc másodpercre lévő Alonso elé mikor lehet visszatérni egy cserét követően.
A 20. körben jött el a pillanat: Verstappen 3.0 másodperc alatt váltott kemény keverékre, épp a kétszeres világbajnok elé jött vissza.
Norris maradt kint a pályán, elnyújtott szakaszra váltva, 10,3 másodperccel lemaradva követte az éllovas Russellt, Piastri a senki földjén, társától több mint négy másodpercre, de Leclerc-t hattal megelőzve volt a harmadik.
A monacói a 22. körben 2,3 másodperc alatt váltott, de így is csak Hülkenberg mögé, a 9. helyre érkezett – cserébe gyorsan levadászta, és feljött a 8.-ra.
LAP 27/62
It's a slow stop for Oscar Piastri, stopped for 5.2 seconds ⏱️
Norris a 24. körre 1,5 másodpercet ledolgozott a hátrányából, Verstappen pedig rohamtempóban zárkózott Hamiltonra, akit inkább ki is hívtak a következő lehetőségnél, 3,5 másodperce vesztegelve csak Hülkenberg mögé érkezett ő is.
Russell (és Antonelli) a 26. körben látogatott ki a Mercedes bokszjába, majd kihívták Norrist is, aki 4,9 másodperccel Verstappen után jött vissza a pályára, a következőben pedig Piastri is leváltotta a közepeseket, de botrányos volt a munka ezúttal, 5,2 másodpercig várakozott az ausztrál, akinek ezzel érdemben el is ment minden esélye. Alonso sem járt sokkal jobban, 9,2 másodpercig volt bent, és csak a 15. helyre tudott visszaérni.
A cserék után így Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Lelcerc, Antonelli, Hamilton volt az első hetes sorrendje, őket a még nem váltók közül Lawson, Stroll és Ocon követte, a már cserélő Bearman a 12. volt.
A holland nagy hátránya ugyanakkor 3,7 másodpercre csökkent a brittel szemben.
Verstappen hibája után izgalmassá vált a csata a második helyért
Az ellaposodó futam felrázásáról Antonelli gondoskodott, aki fél másodpercre feljött Leclerc mögé, és a verseny elejéhez hasonlóan üldözte a Ferrari pilótáját féltávhoz érve – valós előzési lehetőség ugyanakkor nem adódott előtte, és hamar el is halt ez a próbálkozás.
A Mercedesnek a kemény keverék annyira nem feküdt, mint a közepes, Russell előnye a 36. körben már csak 2,8 másodperc volt. De ekkor Verstappen az egyik kanyarnál lecsúszott az ideális ívről, és hirtelen máris 5 másodpercre nőtt a hátránya, Norris pedig feljött 1,8-ra.
Hat körrel később Norris hibázott egyet, amivel nyolc tizedet kapott Verstappentől, és Piastri hátránya is hat másodpercen belülire csökkent.
A 45. körben Hülkenberg kicsúszása emelt egyet az ellaposodó vérnyomásokon, Russell a kék zászlók figyelembevétele miatt panaszkodott, Norris pedig hirtelen visszajött megint 1,2 másodpercre Verstappenre.
A 47. körben pedig már csak 4 tized volt köztük (Piastri is jött 3,5 másodpercre), Hamilton pedig előnyét kihasználva kiment lágy kerekekért, hogy azon üldözhesse a végén Antonellit.
A lekörözések aztán kivették Piastrit is a képletből, visszaállt 6,5 másodpercre a hátránya, így már csak az volt a kérdés, milyen sorrendben állhatnak a dobogó második és harmadik fokára a pilóták, végül Verstappen nagy küzdelemben megtartotta a pozícióját.
A hajrában Antonelli megelőzte Leclerc-t, akire hamar megérkezett Hamilton is, az 56. körben pedig meg is cserélték a két Ferrarit, hogy mehessen a brit az olasz után. De az ötödik helyre már nem tudott feljönni, mivel elszállt a fékje, és a végén még a monacói is visszaelőzte.
Russell idén Kanada után másodszor, a pályafutása során az ötödik alkalommal lett futamgyőztes, a McLaren pedig magabiztosan húzta be a vb-címet.
Formula–1, Szingapúri Nagydíj, Szingapúr (62 kör, 306,280 km, a pontszerzők):
1. George Russell (brit, Mercedes) 1:40:22.367 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.430 másodperc hátrány
3. Lando Norris (brit, McLaren) 6.066 mp h.
4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 8.146 mp h.
5. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 33.681 mp h.
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 45.996 mp h.
7. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:20.251 perc h.
8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:20.667 p h.
9. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:33.527 p h.
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1 kör h.
pole pozíció: Russell
A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 6 van hátra):
Nem az Azerbajdzsáni Nagydíj lesz a Formula–1-es világbajnokságot vezető Oscar Piastri kedvence, hiszen rögvest a futam elején falba állította a McLarenjét.
Az ausztrál már az időmérőn is hibázott, és csak a kilencedik helyre kvalifikálta magát a hat piros zászlóval megszakított szombati eseményen, amelyet Max Verstappen nyert meg, óriási meglepetésre Carlos Sainz, valamint Liam Lawson előtt.
Verstappen remekül kapta el a rajtot, ahogyan Sainz és Lawson is tartotta a helyét, Piastri viszont előbb beugrott a rajton, majd visszaesett a mezőnyben, mielőtt az első körben az egyik kanyar féktávját csúnyán elnézve a falban kötött ki.
A versenyt biztonsági autós szakasz után indították újra a negyedik kör végén, Lando Norris hibája után Charles Leclerc előzésével – a McLaren britje így már csak a nyolcadik helyen haladt.
Fernando Alonso is bemozdult Piastri miatt a rajtnál, ezért ő öt másodperces büntetést kapott, és egyébként is csak a mezőny sűrűjében haladt, miközben a tizedik körhöz érve Verstappen már két másodperccel vezetett, a pontszerzők további sorrendje pedig Sainz, Lawson, Antonelli, Cunoda, Russell, Leclerc, Norris, Hamilton és Hadjar volt.
Russell aztán megelőzte a Red Bull japán versenyzőjét, és villámgyorsan felzárkózott csapattársára és Lawsonra, de hiába a látható gumielőny, ezzel nem tudott élni.
A 17. körben Alexander Albon a második kerékcseréje után rosszul mérte fel a féktávot, és csúnyán kipöckölte Franco Colapintót, aki egy forgás után azért tudta folytatni a versenyt, így nem jött az újabb biztonsági autó, amit köszönt szépen Verstappen, akinek ekkor már közel öt másodperc volt a fórja.
Közben megszületett a hétvége felvétele: Piastri abban a kanyarban nézte a futamot telefonról, amelyikben kiesett.
Oscar Piastri sitting having iPad kid time with his banana snack is sending me pic.twitter.com/vXxb7xhMv5
A 19. körben Antonelli kezdte meg a kerékcserék sorát, közepesről keményre váltott, s bár az alávágás nem jött össze, a 22. körben a célegyenesben már elment a Mercedes olasz pilótája, így nagy lépést tett a dobogó megszerzése felé.
Ugyanezért küzdött elöl Russell, aki szépen kapaszkodott Sainzra, a spanyol ezt észlelve kérte csapatát, hogy az előzési kísérletet akadályozzák meg, és a 28. körben hozta is a Williams – Hadjar és Antonelli elé ért vissza.
Hamilton a 37. körben váltott közepes abroncsokra – nyolc másodperccel a nyolcadik helyen haladó Leclerc mögé ért vissza –, ez pedig beindította a cserék sorát, Norrisnál elrontották a váltást, így épp Lawson és a monacói mögé érkezett.
Cunodánál nem hibáztak, így megelőzte az új-zélandit, de a nem meleg gumikon hamar el is bukta a pozíciót, miközben Norris utolérte a japánra ráeső Leclerc-t. Az élmezőnyben Russell a csere után is maradt Sainz előtt, így az ő számítása jött be, Verstappen kiállása után pedig a teljes mezőny letudta a kötelezőt.
A 41. kör végén Norris DRS-sel megelőzte a Ferrari pilótáját, így Verstappen, Russell, Sainz, Antonelli, Lawson, Cunoda, Norris, Leclerc, Hamilton, Hadjar volt a pontszerzők sorrendje.
Hamilton gyorsan ledolgozta a hátrányát, és meg is cserélte két pilótáját a Ferrari, majd a hétszeres világbajnok hamar utolérte a Lawson vezette DRS-vonatot, igazából már csak az volt a kérdés, hogy itt sikerül-e valakinek előznie végül.
Merthogy Max Verstappenre ezen a napon senkinek sem volt ellenszere, rajt-cél győzelmet aratva húzta be az Azeri Nagydíjat. Lawson óriásit küzdve tartotta maga mögött a riválisokat, így Norris hat ponttal tudta csökkenteni hátrányát az összetettben, amelyet Piastri 25-tel vezet jelenleg.
Formula–1, Azeri Nagydíj, Baku (51 kör, 306,153 km, a pontszerzők)
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33:26.408 óra
2. George Russell (brit, Mercedes) 14.609 másodperc hátrány
3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 19.199 mp h.
4. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 21.760 mp h.
5. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 33.290 mp h.
6. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 33.808 mp h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 34.227 mp h.
8. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 36.310 mp h.
9. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 36.774 mp h.
10. Isack Hadjar (francia, RB) 38.982 mp h.
pole pozíció: Verstappen
A vb-pontversenyek állása 17 futam után (még 7 van hátra):
Max Verstappen nyerte a Japán Nagydíjat, miután végig higgadtan őrizte elsőségét, noha a McLaren versenyzői a futam egésze alatt a nyomában loholtak. A címvédő idei első sikerével egy pontosra csökkentette lemaradását a bajnoki tabellán.
Remek időmérős teljesítményének köszönhetően Max Verstappen várta a legkedvezőbb pozícióból a szezon harmadik nagydíjának rajtját, míg a favoritnak tartott McLaren-pilóták „csak” a második és a harmadik helyről vágtak neki a viadalnak Lando Norris, Oscar Piastri sorrendben.
A negyedik pozíció Charles Lecerc-é volt, majd Mercedes két versenyzője jött: George Russell és Andrea Kimi Antonelli.
A középmezőny versenyzői közül az időmérő egyik hőse, Isack Hadjar foglalta el a legjobb rajtpozíciót, a hetediket. A legjobb tízből Lewis Hamilton, Alexander Albon és a Haas idei legjobb időmérős eredményét szállító Oliver Bearman startolt még.
A szuzukai közönség kedvence, Cunoda Juki a tizennegyedik pozícióból várta pályafutása első Red Bull-os versenyének startját. Előle az a Liam Lawson indult, akit a bikások két futam után menesztettek, és akinek a helyét épp a japán kapta meg.
Az előrejelzéseknek megfelelően az időjárás változott az időmérő után: a levegő lehűlt és este az eső is megérkezett. Bár a rajt pillanatában nem esett, a pályán még voltak vizes foltok, de a helyzet nem volt annyira vészes, mezőny száraz gumikon vágott neki a versenynek.
A rajt a nehezebb körülmények ellenére szerencsére tiszta volt, ami pedig a pozíciókat illeti, azokat az élen mindenki tartotta.
Noha az időmérő után még ő maga is „tartott” kissé a McLaren versenytempójától, Verstappen az első körökben ki tudott építeni egy lélegzetvételnyi előnyt Norrisszal és Piastrival szemben, kinek tempóját a Ferrari és a Mercedes is tartotta – az indulás után még nem szakadt szét a mezőny.
Az első tízben előzést először a hetedik pozícióért folyó csatában láthattunk: a kemény gumikon induló Hamilton utasította maga mögé Hadjart.
A taktikai csatát Russell és a Mercedes nyitotta, ők álltak ki először kereket cserélni az élmezőnyből. Norris eközben begyújtotta a rakétákat és fokozatosan csökkentette Verstappen előnyét, Piastri pedig a közvetlen élmezőnyben is megnyitotta a kiállások sorát.
Verstappen és Norris ugyanabban a körben, a huszonkettedikben kerített sort saját kerékcseréjére, ami a McLarennek sikerült jobban, Norris pedig ellenfele mellé került a kijáratnál, pozíciócserére viszont nem került sor, miután a listavezető lesodródott a füves részre.
A rádión természetesen azonnal beindult a „csata” kettejük között: Norris azzal vádolta ellenfelét, hogy leszorította őt a pályáról, míg Verstappen azzal, hogy túl korán oldotta fel a sebességlimitálót, így kerülhetett egyáltalán mellé a kijáratnál.
A versenyigazgatóság gyorsan vetett is egy pillantást az incidensre, amiért nem osztott ki büntetést egyik félnek sem.
A győzelemért folyó küzdelem tehát – mindenki legnagyobb örömére – a pályán dőlt el, Norrisnak előznie kellett, hogy átvegye az elsőséget. Ennek érdekében újra rákapcsolt és a kiállások után is csökkentette – a boxutcai incidens után újra másodperc feletti – lemaradását.
Norrist a csapattárs, Piastri követte árnyékként, az első hármas tehát minimális különbségekkel vágott neki a futam hajrájának.
Roppant feszültek voltak tehát a verseny utolsó körei, a különbségek folyamatosan a DRS-zóna határán billegtek, előzési manővert viszont nem láthattunk, Verstappen higgadtan őrizte az elsőséget a McLaren versenyzői által rá helyezett nyomás alatt.
Ez a higgadtság pedig futamgyőzelmet ért a címvédőnek, aki idei első sikerével egy pontosra csökkentette lemaradását a másodikként célba érkező Norisszal szemben. A huszonnegyedik születésnapját ma ünneplő Piastri egy harmadik helyezéssel zárt.
Leclerc negyedik, Russell ötödik, Antonelli pedig, aki megfutotta a verseny leggyorsabb körét, hatodik lett. Hamilton hetedikként ért célba, Hadjar pedig a nyolcadik pozícióval megszerezte pályafutása első F1-es pontjait. Rajta kívül egységeket még Albon és Bearman gyűjtött Szuzukában.
A bajnokság a jövő hét végén, szünet nélkül folytatódik Bahreinben, a téli tesztek helyszínén, egy olyan pályán, ahol a mezőnynek már van tapasztalata a 2025-ös autókkal.
Formula 1 has reached an agreement in principle with General Motors to support bringing GM/Cadillac as the eleventh team to the grid in 2026. pic.twitter.com/7HVSW9E3iF
A káromkodásért rá kiszabott közmunkát Ruandában tölti le a négyszeres Formula–1-es világbajnok Max Verstappen, aki Kigaliban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) utánpótlás-nevelő programjában segédkezik majd.
A Red Bull 27 éves holland sztárja a szeptemberi Szingapúri Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján használt nem odaillő nyelvezetet, ezért az FIA közmunkára ítélte.
Verstappen pénteken az FIA éves díjátadó ceremóniájára utazik Ruandába, ahol a nemzetközi szövetség közleménye szerint letölti majd a büntetését, részletezte az MTI.
„Kigaliban a ruandai autóklub (RAC) által szervezett utánpótlás-nevelési programban részt vevő juniorkorú versenyzőkkel dolgozik majd együtt” – írta a négyszeres vb-győztesről az FIA. Verstappen két hete, a Las Vegas-i Nagydíjon nyerte meg sorozatban negyedik egyéni F1-es vb-címét.
2024-ben Max Verstappen nyerte meg a loszaíli Forma-1-es futamot. A Red Bull holland pilótája mögött Charles Leclerc és Oscar Piastri ért célba, így ők állhattak még fel a dobogóra az F1-es Katari Nagydíjon.
A szabadedzést a Ferrari, a sprintidőmérőt és a sprintfutamot a McLaren uralta Loszaílban, a Forma-1-es Katari Nagydíj időmérőjén mégis a Red Bull-s Max Verstappen és a mercedeses George Russell végzett az első két pozícióban. A világbajnok Verstappen büntetése miatt aztán az első és a második helyezettet felcserélték, így Russell-Verstappen volt a sorrend az 57 körös F1-es futam első sorában, a két McLaren előtt. Nico Hülkenberg kemény, mindenki más közepes keverékű abroncsokon rajtolt, vagyis gumielőnye senkinek nem volt a verseny elején. A rajt után Russellt Verstappen és Norris is megelőzte, mögöttük mindkét Ferrari nyert egy-egy pozíciót, miközben a rajtnál kiugró Hamilton három helyet esett vissza. Hátrébb Albon és Stroll, valamint Hülkenberg, Ocon és Colapinto ütközött össze, az utóbbi trió balesete miatt az első kör végén jött is a pályára a biztonsági autó – Ocon és Colapinto ki is esett, később Stroll is feladta a sérült autója miatt a futamot.
Esteban Ocon a rajt után kiesett az F1-es Katari Nagydíj futamán
Az 5. körben folytatódott a futam, az újraindítás után Piastri visszaelőzte Leclerc-t, Alonso pedig több helyet is veszített a nyolcadik pozícióból. A két Ferrari nem igazán tudta tartani az első négyes tempóját, miközben Verstappen 2 másodpercre növelte az előnyét az élen, de Norris is távolodott Russelléktől. A középmezőnyben és a hátsó régióban sok csata és előzés volt, időbüntetéseket is kiosztottak egy-egy túlzott keménység miatt a futam közben. Az élmezőnyből először a 24. körben, Russell hajtott ki a bokszutcába, az egész futamon egyébként is szenvedő Mercedes azonban elrontotta a brit pilóta kerékcseréjét, aki mintegy 5 másodpercet veszített a bokszban. A többiek még sokáig vártak, mert a közepes gumik jól bírták, Russell pedig beragadt Alonso mögé a pályán.
George Russellnek szörnyű futama volt a pole-ból indulva
A futam felénél Albon visszapillantó tükre letörött, Bottas pedig rajta áthajtva széttörte azt darabokra, ezáltal rengeteg éles törmelék került a pályára. Hamilton és Sainz is minden bizonnyal emiatt defektet kapott, és miután ők és Piastri kimentek a bokszutcába, csak akkor érkezett a biztonsági autó, hogy takarítani lehessen. A többiek az SC-fázis alatt álltak ki kerékcserére, Verstappen, Norris, Leclerc, Piastri, Pérez, Gasly, Russell, Sainz, Csou és Alonso volt a sorrend, miután mindenki teljesítette a bokszkiállását. A biztonsági autós fázis alatt Norris Hamilton miatt elfékezte a gumijait, így kellett használnia a keményeket, miután a 40. körben újraindult a mezőny.
Az újbóli újraindítás után Verstappen nehezen, de ismét megőrizte az első helyét Norrisszal szemben az újraindítás után, Russell pedig megelőzte Gaslyt. Pérez technikai hiba miatt kiesett, Hülkenberg viszont a kavicságyban kötött ki, ezért harmadszor is jött a biztonsági autó.
Sergio Pérez Katarban pontszerző helyről esett ki, technikai hiba miatt
Verstappen, Norris, Leclerc, Piastri, Russell, Gasly, Sainz, Alonso, Csou, Magnussen, Albon, Hamilton, Bottas, Cunoda és Lawson volt a sorrend, amikor a 43. körben ismét újraindultak, az első hét pilóta egyaránt kemény keverékű gumikon körözött a folytatásban. Ezúttal könnyebben maradt az élen Verstappen, mögötte sem volt változás. Ám ekkor jött a bejelentés, miszerint
Lando Norris 10 másodperces stop&go-büntetést kapott, amiért korábban egy dupla sárga zászlós fázis alatt nem lassított le egyáltalán.
Ezzel Norris kiszállt a dobogóért zajló küzdelemből. Ezután Hamilton is kapott még egy áthajtásos büntetést, amiért korábban túllépte a megengedett sebességet a bokszutcában, majd Albont is sújtották még időbüntetéssel, sőt, a leintés után Russell is kapott 5 másodpercet, de a brit helyezését ez nem befolyásolta.
Verstappen a hajrában az előnyét fokozatosan növelte Leclerc előtt, ahogy a monacói mellett Piastri dobogós helyét sem fenyegette senki. Norris az utolsó (15.) helyről lépegetett előre, így pontot tudott szerezni, de csak (a leggyorsabb körért járó plusz ponttal együtt) kettőt. A dobogósok mögött Russell, Gasly, Sainz, Alonso, Csou, Magnussen és Norris zárt a top 10-ben, a kínai pilóta ezzel a Sauber első idei pontjait szerezte.
Végeredmény, Katari Nagydíj, Doha (57 kör, 308,611 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31:05.323 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 6.031 másodperc hátrány
3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 6.819 mp h.
4. George Russell (brit, Mercedes) 14.104 mp h.
5. Pierre Gasly (francia, Alpine) 16.782 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 17.476 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 19.867 mp h.
8. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) 25.360 mp h.
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 32.177 mp h.
10. Lando Norris (brit, McLaren) 35.762 mp h.
leggyorsabb kör: 1:22.384 perc (Lando Norris, McLaren, 56. kör)
A vb-pontversenyek állása 23 futam után (még 1 van hátra):
2021-ben az utolsó futam utolsó körében szerezte meg az első F1-es vb-címét, aztán két éven keresztül rekordot rekordra halmozva védte meg azt. A 2024-es Forma-1-es szezon is hasonlóan indult, de nyár elején jött egy nagy fordulat, és úgy tűnt, megszakadhat a holland Red Bull-pilóta nagy sorozata. Ám Max Verstappen világbajnok lett negyedszer is, és 27 éves korára beérte Alain Prostot és Sebastian Vettelt a vb-címek számában. Jövőre már Juan Manuel Fangiót is utolérheti, ha így folytatja – sorozatban öt vb-címre pedig eddig csak Michael Schumacher volt képes.
Miután az emlékezetes 2021-es F1-szezonzárón Max Verstappen világbajnokká vált, egy új korszak kezdődött. 2022-ben nem sokáig volt ellenfele Charles Leclerc, és végül rekordszámú, 15 versenyt megnyerve védte meg a címét. Tavaly ezt is sikerült tetéznie: egy 10-es győzelmi sorozatnak is köszönhetően, a 22 nagydíjon 19 futamgyőzelemmel, 290 pontos előnnyel lett harmadszor is Forma-1-es világbajnok. A rekordot jelentő, 24 futamot tartalmazó 2024-es év aztán úgy tűnt, hasonló fölényt hoz, és könnyedén lesz négyszeres világbajnok, hiszen az első hét időmérőt egyaránt megnyerte, és Max Verstappen győzelmei is sorra jöttek. Ám a McLaren (Lando Norrisszal és Oscar Piastrival), a Ferrari (Charles Leclerc-rel és Carlos Sainzcal) és a Mercedes (Lewis Hamiltonnal és George Russell-lel) idővel magára talált, a Red Bull Forma-1-es csapata pedig bajba került.
Max Verstappen világbajnok a Forma-1-ben – 2024-ben már sorozatban negyedszer Fotó: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto
A minden idők legfiatalabb futamgyőztesének és Forma-1-es pilótájának is számító Max Verstappen az idény első tíz versenyhétvégéje után 69 pontos előnnyel vezetett az egyéni világbajnokságban a második Lando Norris előtt úgy, hogy a holland versenyző az első tíz futamból hetet is megnyert.
Verstappen autója a melbourne-i meghibásodás ellenére megállíthatatlannak tűnt, ám a június végi Osztrák Nagydíjjal valami megtört. Csapattársa, Sergio Pérez segítségére nyár elejétől egyáltalán nem számíthatott, emiatt a konstruktőri tabella első helye is egyre nagyobb veszélybe került a Red Bull számára. Az egyéni pontversenyt illetően pedig legalább olyan komolynak tűnt a baj Max Verstappen számára, miután a spielbergi futam utolsó köreiben összeütközött legnagyobb riválisával, Lando Norrisszal. Ugyan Verstappen büntetést kapott, Norris viszont kiesett, ráadásul a következő, silverstone-i versenyen is a brit versenyző előtt zárt, így már 84 pont volt a holland előnye az összetettben – ám a legyőzhetetlenségének érzése egyértelműen megtört, és ez még hónapokon keresztül látszódott.
Max Verstappen és Lando Norris csatájába Charles Leclerc is többször bele tudott szólni Fotó: YURI CORTEZ / AFP
Egyre nagyobb kérdésnek tűnt, hogy 2024 Lando Norris vagy Max Verstappen világbajnoki címét hozza a Forma-1-ben
Utólag megvizsgálva szerencséje volt Verstappennek, hogy Norris messze nem volt akkora egyeduralkodó az Osztrák Nagydíjtól kezdődően, mint amekkora a holland volt az idény első felében. Azóta eltelt tizenegy futam, amelyeken hét különböző pilóta tudott győzni – ráadásul a top 7 pilóta mindegyike idén legalább két-két futamgyőzelmet szerzett. Valójában Norrisnál még csapattársa, Piastri is eredményesebben teljesített, de az ausztrálnak nagyobb hátrányból kellett indulnia, így neki végül nem volt esélye harcolni a vb-címért. Aki még sokáig versenyben volt érte, ő Charles Leclerc, aki a Ferrari fellángolásával folyamatosan hozta a top 5-ös helyezéseket, többször a dobogókat és a győzelmeket is. Verstappen is stabil volt, a sikerek azonban elmaradtak.
5., 2., 5., 4., 2., 6., 5., 2., 3. és 6. – az október végi Mexikóvárosi Nagydíj után ezzel az eredménysorral már csak 47 pont volt a Red Bull holland pilótájának előnye Norris, és 71 Leclerc előtt.
Ebben a néhány hónapban Max Verstappen visszavonulása, de legalábbis Red Bulltól való távozása is felvetődött, hiába szól Verstappen szerződése 2028-ig a csapatával. Az év elején botrányba keveredett csapatfőnök, Christian Horner egyre jobban aggódott, Verstappen Mercedeshez történő átigazolásának híre viszont nem zavarta meg teljesen őket. Ahogyan az sem, hogy a tervezőzseni Adrian Newey hivatalossá tette a távozását az Aston Martinhoz – pedig sokak szerint Newey lehetett az oka Verstappen szenvedésének. A büntetések is gyakran sújtották a hollandot, de Mexikóban a súlyos időbüntetés ellenére is „csak” 10 ponttal csökkent az előnye Norrisszal szemben. Aztán Sao Paulóban hiába volt a balszerencsés időmérő és az öt rajthelyes büntetés, Verstappen hosszú idő után a legjobb versenyét produkálta: némi szerencsével, de a 17.(!) rajtkockából indulva megnyerte a brazíliai futamot.
Max Verstappen jött ki győztesen a brazíliai esőkáoszból Fotó: NurPhoto via AFP / Alessio Morgese/NurPhoto
Azzal, hogy Brazíliában nyert, Norris pedig ott hatodikként zárt, Verstappen lényegében eldöntötte az egyéni vb-cím sorsát. Az előnye hirtelen 62 pontosra nőtt, és így fordulhatott az utolsó három versenyhétvégére. A következő két hétben – Katarban és Abu-Dzabiban – összesen 60 pont szerezhető, így aztán egyáltalán nem volt irreális, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon négyszeres világbajnokká válik – ehhez lényegében az kellett, hogy a McLaren brit pilótája előtt végezzen. Ez aztán meg is történt, hiszen a McLaren nem találta a formáját Las Vegasban, és ugyan a Mercedes és a Ferrari is gyorsabb volt Verstappennél, a hollandnak az ötödik hely is elég volt ahhoz, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert. A 63 pontos előnye, és a negyedik vb-címe tudatában pedig már arról beszélt, hogy a szorosnak ígérkező
2025-re még igenis maradt benne motiváció, továbbra is éhes a sikerre.
Márpedig sorozatban öt vb-címre eddig csak Michael Schumacher volt képes a Forma-1 történetében.
A konstruktőri világbajnoki cím is meglehet a Red Bull-nak?
Ahogy Max Verstappen vb-címe, úgy a Red Bull konstruktőri címvédése sem tűnt kérdésesnek az idei szezon elején. Nem csupán azért, mert az elmúlt harminc évben mindössze három olyan idény volt (1999, 2008 és 2021), amelyben nem az egyéni vb-győztes lett a csapatvilágbajnok. Azért is, mert Verstappen remeklése mellett a csapattárs, Sergio Pérez is biztatóan indította az évet. A mexikói pilóta az első hat versenyhétvégén mindig a legjobb ötben zárt, és csupán két alkalommal nem állt dobogóra. Ám
azóta eltelt tizenhat versenyhétvége, és ezeken Pérez egyetlen egyszer sem zárt az első hat között. Ezen 16 nagydíj alatt Pérez 49 pontot szerzett, miközben Verstappen 267-et.
A Miami Nagydíj után már 115 pont volt a Red Bull előnye az akkor harmadik McLaren előtt, ez a különbség viszont elsősorban a mexikói versenyzőjének visszaesése miatt fokozatosan csökkenni kezdett.
Sergio Pérez visszaesése a Red Bull konstruktőri bajnoki címébe kerülhet Fotó: Philip FONG / AFP
Ugyan a szezon felénél, a silverstone-i futam után volt a legnagyobb differencia az első két helyezett között (a Red Bull 71 ponttal vezetett a Ferrari előtt), a wokingiak lemaradása ekkor már csak 78 pont volt. Ennek a ledolgozásához pedig mindössze öt versenyhétvége kellett – az Azeri Nagydíj után, Sergio Pérez utolsó körökben történt bakui balesetének is köszönhetően 20 pontos előnyben már a McLaren volt. Ez az előny aztán megduplázódott, Mexikót követően pedig a Red Bull már csak harmadik volt a konstruktőri tabellán. Las Vegasra ugyan zárkózott az energiaitalos istálló, így is 49 pontos hátrányban volt a McLarenhez, és 13 pontosban a Ferrarihoz képest a szezonzáró tripla hétvége előtt. Annak kezdetén aztán ez a lemaradás tovább nőtt, és Las Vegas után
immáron 53 pont a McLaren, 29 pedig a Ferrari előnye a Red Bullhoz képest, azaz egyre lehetetlenebbnek tűnik a címvédés.
Katarban és Abu-Dzabiban egy csapat akár 103 pontot is szerezhet, így a McLaren-Ferrari-Red Bull trióból továbbra is bármelyik konstruktőri világbajnok lehet, de Max Verstappen ezúttal minden bizonnyal „csak” egy trófeával búcsúzik a szezontól. A holland pilóta azonban ezt személy szerint aligha bánja, pláne egy ilyen kalandos év után.
Végeredmény, Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas (50 kör, 309,958 km):
a pontszerzők:
George Russell (brit, Mercedes) 1:22:05.969 óra
Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7.313 másodperc hátrány
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 11.906 mp h.
Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 14.283 mp h.
Max Verstappen (holland, Red Bull) 16.582 mp h.
Lando Norris (brit, McLaren) 43.385 mp h.
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 51.365 mp h.
Nico Hülkenberg (német, Haas) 59.808 mp h.
Cunoda Juki (japán, RB) 1:02.808 perc h.
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:03.114 p h.
leggyorsabb kör: 1:34.876 perc (Norris, 50. kör)
pole-pozíció: Russell
A vb-pontverseny állása 22 futam után (még kettő van hátra):
The Formula 1 Commission convened at the FIA offices in Geneva, Switzerland today to discuss matters relating to the 2025 season and beyond 👇#F1https://t.co/NgJrkqmQR7
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R
Formula 1 has reached an agreement in principle with General Motors to support bringing GM/Cadillac as the eleventh team to the grid in 2026. pic.twitter.com/7HVSW9E3iF
A világbajnoki címvédő, Max Verstappen nyerte a 38. Formula–1-es Japán Nagydíjat, győzelmével pedig ismét jócskán elhúzott az őt követő pilótáktól az egyéni világbajnoki ranglistán. Mögötte 12 másodperces hátránnyal csapattársa, Sergio Pérez ért célba, a dobogó alsó fokára pedig a legutóbbi futamon brillírozó spanyol, Carlos Sainz fért fel.
A pénteki első szabadedzésen már ismét Verstappen futotta a leggyorsabb kört, mögötte az ugyancsak Red Bull-os mexikói, Pérez, illetve a két héttel ezelőtti futamon, Ausztráliában győztes Carlos Sainz végzett. A nap második gyakorlásán viszont már teljesen más kép alakult ki a hétvégét illetően: a rövid etapot a McLaren 23 éves pilótája, Oscar Piastri nyerte, a képzeletbeli pódiumra pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, illetve a ferraris Charles Leclerc fért fel. A nagydíj előtti utolsó hangoláson ismét az osztrák istálló két pilótája, illetve a Mercedes brit versenyzője, George Russell végzett.
Ennek ellenére mégsem született nagy meglepetés – a közép-európai idő szerinti – kora reggeli időmérőn: Verstappen ott folytatta, ahol Melbourbe-ben két héttel ezelőtt abbahagyta, és végül megszerezte a rajtelsőséget. Mellőle a 34 éves Pérez, a második sorból pedig a McLaren fiatal tehetsége, Lando Norris, illetve a spanyol pilóta, Carlos Sainz startolhatott.
Különleges futam volt ez mindenki, főleg a monacói pilóta számára, ugyanis ezen a pályán éppen tíz éve történt keresztapja, Jules Bianchi horrrorisztikus balesete. A zuhogó esőben egy másik pilóta autóját mentő traktor alá zuhant, majd 285 nap kóma után elhunyt, mindössze 25 évesen a Marussia versenyzője.
A vasárnapi futam rajtja rögtön piros zászlós fázissal kezdődött: a 11. rajtkockából induló Daniel Ricciardo és a 14. pozícióból startoló williamses, Alexander Albon összeütközött, igy igen hamar kiesett mindkét pilóta. Ezzel egyúttal biztossá vált, hogy az ausztrál idei negyedik futamán sem szerezhet pontot, ami igen rossz hírt jelenthett számára a jövőjére való tekintettel.
Körülbelül 30 perc várakozás után újra felállították a versenyben maradtak pilótákat, és elrajtolt a mezőny. Ez a futamkezdet sem hozott különösebb izgalmakat, már ami a pozíciókért folyó csatákat illeti, csupán Leclerc. A pontszerző helyeken: Verstappen, Pérez, Norris, Sainz, Fernando Alonso, Piastri, Leclerc, Hamilton és Cunoda Juki autózott.
A 14. körben a Sauber kínai pilótája, Csou Kuan-jü váltóhiba miatt kényszerült feladni a futamot, ezzel 17-re csökkent a versenyben lévő pilóták száma. Ekkör a holland előnye már öt másodperc volt csapattársa előtt, akit – a kerékcserék miatt felbolydult mezőnyben – a két Ferrari követett.
Egy kerékcserés Ferrari-taktika, ami a dobogót jelenthette Leclercnek
A verseny felénél jártunk, mikor Leclerc utolsóként kitért friss abroncsokért, amely – a dobogóért folyó csata a két Ferrari, Alonso és Norris között látszott eldőlni – a végső helyezést tekintve nagy fegyverténynek ígérkezett. Ezzel ugyanis csaknem biztosnak tűnt, hogy a mezőnyben egyedüliként a monacói – a piros zászlós kerékcserét nem számítva – egy kiállással tudja teljesíteni a futamot. A taktikai elképzelés mellett a bokszutcai látogatás is ült, ezzel be tudott vágni az érkező Russell elé a hatodik helyre visszatérnve. Az első helyen ekkor már több, mint tíz másodperc volt Verstappen előnye a Pérez, Sainz, Alonso hármas előtt.
Néhány körrel később Leclercnek sikerült 4,5 másodpercre leszakadnia Norristól, annak ellenére, hogy ugyanabban a körben mentek ki kerékcserére. A brit pilóta is érezte, nemcsak a pódium úszhat el, de még a másik ferraris is elé kerülhet, ugyanis Sainz is igen csak rátapadt. Norris rákapcsolt egy fokozatot, és ismét szorosan zárkózott a monacóira. Nagy csata bontakozott ki az utolsó körökre a harmadik helyért.
Ám ekkor a másik Williams-versenyző, Logan Sargeant hibázott, a kavicságyban kötött ki, így gyakorlatilag véget ért számára is a verseny. Végül ez nem idézett elő biztonsági autós fázist, és rövid sárga zászlós periódus után folytatódhatott a csata a ferrarisok és Norris között.
Bár már úgy tűnt, Leclercé lehet a dobogó harmadik foka, csapattársa másként vélekedett: a 46. körben kihasználva tempóelőnyét simán elment a monacói mellett és már ő autózott a Red Bull-duó mögött.
Végül Verstappen több mint 12 másodpercet vert csapattársára, Pérezre, mögötte pedig Sainz végzett, aki pozícióját nemhogy megtartotta csapattásával szemben, az előnyét még jelentősen növelni tudta a célba érésig. A két Ferrari így ismét nagyon fontos pontokkal gazdagodott, és négy futamot követően magabiztosan tartja a konstruktőri versenyben a második helyet.
Verstappen tizenkét pontra növelte előnyét az egyéni összetett élén, míg a második helyre – Leclerc-t megelőzve – visszakapaszkodott Pérez.
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R
The Formula 1 Commission convened at the FIA offices in Geneva, Switzerland today to discuss matters relating to the 2025 season and beyond 👇#F1https://t.co/NgJrkqmQR7
Formula 1 has reached an agreement in principle with General Motors to support bringing GM/Cadillac as the eleventh team to the grid in 2026. pic.twitter.com/7HVSW9E3iF
Sokáig úgy tűnt, a Ferrari megszakíthatja a címvédő sorozatát, a Q3-ban viszont „visszaállt a világ rendje” – Max Verstappen futotta meg a leggyorsabb kört a melbourne-i időmérőn is. Másodikként Carlos Sainz zárt, a harmadik rajthely pedig Sergio Pérezé. Izgalmas felvezetés előzte meg a melbourne-i kvalifikációt, a harmadik gyakorláson ugyanis négy versenyző is egy tizeden belül zárt.
A leggyorsabb Charles Leclerc volt a Ferrarival, majd a címvédő, Max Verstappen jött a Red Bull-lal, aki mindössze 20 ezreddel maradt el a monacóitól. De minimális volt a szaúdi futamot vakbélgyulladás – és műtét – miatt kihagyó Carlos Sainz és Lewis Hamilton hátránya is.
Biztató volt az is, hogy az utolsó edzésen Hamilton és George Russell révén a Mercedes meg tudta közelíteni a Red Bull és a Ferrari kettősét.
Ahogy a harmadik gyakorlásnak, úgy az időmérőnek is csak 19 versenyző vágott neki, miután az alkatrészhiánnyal küzdő Williams visszaléptette Logan Sargeantet, hogy autójába a vezetőség elemzése szerint jobb pontszerzési esélyekkel rendelkező Alexander Albont ültesse.
Albon a Q1-ben ezt továbbjutással hálálta meg: a thai a hetedik leggyorsabb körrel verekedte be magát a második etapba.
Ez az időmérőkön általában jól teljesítő Nico Hülkenbergnek, Pierre Gaslynak, Daniel Ricciardónak és Csou Kuan-jünek nem jött össze. A hazai közönség számára a nagy csalódást minden bizonnyal Ricciardo kiesése jelentette, főleg azt követően, hogy az ausztrálnak volt továbbjutó ideje, de azt pályaszélesítés miatt törölték, így esett vissza a kiesők közé.
A leggyorsabb kört a Q1-ben Sainz futotta, majd Sergio Pérez, Verstappen és Leclerc volt a sorrend. Fernando Alonso ötödik, Russell pedig hatodik helyezéssel nyitott. Ami a különbségeket illeti, azok továbbra is minimálisak voltak: az első három volt egy tizeden, az első hét pedig négyen belül.
Sainz a második etapot is az első pozícióban zárta, mögötte pedig a csapattárs, Leclerc végzett. Verstappen harmadik, Piasti negyedik, Pérez pedig ötödik volt.
Alonso egy hatodik helyezéssel jutott tovább, Norris hetedikként, miközben Stroll, Cunoda Juki és éppen csak hogy, de Russell is kiharcolta magának a Q3-at. Az edzésen még remeklő Mercedes „visszaesését” Russell tizedik Q2-es helye mellett a nagy meglepetés, Hamilton kiesése is igazolta.
A hétszeres világbajnok mellett Albon, Valtteri Bottas, Kevin Magnussen és a tizenötödik helyével az Alpine idei legjobb időmérős eredményét szállító Esteban Ocon búcsúzott a második etap végén.
A Red Bull a Q3-ban „vágott vissza” – a bikások első gyors körükkel jelezték, nagyon is harcban lesznek a rajtelsőségért. Verstappen állt ugyanis az élre az első menet után, ráadásul majd’ három tizedet adott a második pozícióban álló Sainznak.
Közte és a csapattárs között minimális, egy tizedes volt a különbség, majd Pérez jött, aki már néggyel volt a címvédő mellett.
Az üldözők versenyét a McLaren vezette az utolsó körök előtt, igaz, az Aston Martin kettősének nem volt még mért köre.
Verstappen az utolsó gyors körön is javított, akárcsak Sainz – kettejük között dőlt el a rajtelsőség sorsa, mégpedig a holland javára, aki 270 ezreddel futott jobb kört a Ferrari versenyzőjénél. Saiznak tehát be kellett érnie a második helyezéssel, azután viszont, hogy két hete még vakbélműtétjére készültek, remek teljesítmény volt tőle az, hogy az első sorba vezette csapatát.
Pérez harmadikként árt, Norris végül feljött a negyedik helyre, az utolsó körén rontó majd azt megszakító Leclerc pedig csak ötödik lett. Mögötte Piastri, Russell, Cunoda, Stroll és Alonso volt a sorrend a legjobb tízben.
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R
Formula 1 has reached an agreement in principle with General Motors to support bringing GM/Cadillac as the eleventh team to the grid in 2026. pic.twitter.com/7HVSW9E3iF
The Formula 1 Commission convened at the FIA offices in Geneva, Switzerland today to discuss matters relating to the 2025 season and beyond 👇#F1https://t.co/NgJrkqmQR7
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon szombaton Szahírban.
A 26 éves holland pilótának ez pályafutása során az 55. futamgyőzelme, Bahreinben tavaly után másodszor diadalmaskodott és sorozatban 42. pontszerző helyezését könyvelhette el.
Verstappen mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez zárta másodikként a szezonnyitó versenyt, míg a dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője állhatott fel.
A világbajnokság egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R
The Formula 1 Commission convened at the FIA offices in Geneva, Switzerland today to discuss matters relating to the 2025 season and beyond 👇#F1https://t.co/NgJrkqmQR7
A harmadik világbajnoki címét már korábban megszerző Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a villanyfényes Forma–1-es Las Vegas-i Nagydíjat vasárnap.
A 26 éves holland pilótának ez az idei 18. és pályafutása 53. futamgyőzelme.
A helyi idő szerint szombaton késő este rendezett futamon Verstappen mögött az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel.
A rajtnál Verstappen azonnal megtámadta Leclerc-t, ám mindketten elmérték az első kanyarnál a féktávot, így elhagyták a pályát, de vissza tudtak jönni. Verstappen birtokolta a vezető pozíciót, mögötte Leclerc, majd George Russell (Mercedes) száguldott. Leclerc úgy érezte, hogy Verstappen leszorította őt, ezt rádión jelezte is a csapatának, de azt a választ kapta, hogy a versenybíróság megítélése szerint nem volt szabálytalan a manőver.
A negyedik körben Lando Norris (McLaren) megcsúszott és a gumifalba csapódott, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó, amely három kör elteltével útjára engedte a mezőnyt. Az újraindítás után Verstappen megőrizte az első helyet, ugyanakkor a versenybírók ekkor közölték, hogy a rajt utáni eset miatt öt másodperces időbüntetést adtak a holland világbajnoknak.
A kerékcserék sorát a dobogós pozíciókban száguldók közül Russell kezdte meg a harmadik helyről, majd egy körrel később a gumikopással nagyot küzdő Verstappen is friss abroncsokat kapott. Leclerc így átvette a vezetést, igaz, közvetlen a boxba hajtás előtt már a pályán megelőzte Verstappent, aki a kiálláskor letöltötte az öt másodperces időbüntetését.
A Ferrari monacói versenyzője a 21. kör végén hajtott a boxba új gumikért és Verstappen elé tért vissza a pályára. Nem sokkal később a Russellt előzni próbáló Verstappen versenyautója a manőver közben összeért a brit rivális Mercedesével, így sok törmelék került a pályára, emiatt megint bejött a mezőny elé a biztonsági autó. Ebben az időszakban szinte a teljes mezőny a boxba hajtott kerékcserére, majd a száguldás a 29. körben folytatódhatott: Leclerc állt az élen, mögötte Pérez és Oscar Piastri (McLaren) következett. Verstappen ekkor ötödik volt, Russell pedig öt másodperces időbüntetést kapott a Verstappennel történt ütközés miatt.
A 32. körben Pérez megelőzte Leclerc-t, aki három körrel később visszavette a vezető pozíciót, miközben Verstappen feljött harmadiknak. Kisvártatva a holland világbajnok lehagyta Pérezt és hamarosan Leclerc mellett is elment, így újra az élen állt. A hajrában a Ferrari monacói versenyzője egy elrontott féktáv miatt elveszítette a második helyet Pérezzel szemben, de az utolsó kör utolsó kanyarjában egy nagyszerű manőverrel visszavette a pozíciót.
A világbajnoki szezon jövő vasárnap, Abu-Dzabiban zárul.
Végeredmény, Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas (50 kör, 310,05 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29:08.289 óra 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.070 másodperc hátrány 3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 2.241 mp h. 4. Esteban Ocon (francia, Alpine) 18.665 mp h. 5. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 20.067 mp h. 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 20.834 mp h. 7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 21.755 mp h. 8. George Russell (brit, Mercedes) 23.091 mp h. 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 25.964 mp h. 10. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 29.496 mp h. leggyorsabb kör: 1:35.490 perc (47. kör, Piastri) pole pozíció: Leclerc
A vb-pontversenyek állása 21 futam után (még 1 van hátra):
versenyzők: 1. Verstappen 549 pont – már világbajnok 2. Pérez 273 3. Hamilton 232 4. Sainz Jr. 200 5. Alonso 200 6. Lando Norris (brit, McLaren) 195 7. Leclerc 188 8. Russell 160 9. Piastri 89 10. Stroll 73 11. Pierre Gasly (francia, Alpine) 62 12. Ocon 58 13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 27 14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 13 15. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 10 16. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9 17. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 6 18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6 19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 3 20. Liam Lawson (új-zélandi, Alpha Tauri) 2 21. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1
csapatok: 1. Red Bull 822 pont – már világbajnok 2. Mercedes 392 3. Ferrari 388 4. McLaren 284 5. Aston Martin 273 6. Alpine 120 7. Williams 28 8. Alpha Tauri 21 9. Alfa Romeo 16 10. Haas 12
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R
The Formula 1 Commission convened at the FIA offices in Geneva, Switzerland today to discuss matters relating to the 2025 season and beyond 👇#F1https://t.co/NgJrkqmQR7
Formula 1 has reached an agreement in principle with General Motors to support bringing GM/Cadillac as the eleventh team to the grid in 2026. pic.twitter.com/7HVSW9E3iF