Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo1OiJzcG9ydCI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjEwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6Mjc1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 3960
[content] =>
A Real Madrid diadalmaskodott a spanyol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati rangadóján.

Az elhúzódó nyári európai kupaszereplés miatt riválisainál két meccsel kevesebbet játszó házigazda – a Bajnokok Ligája új csoportszakaszának nyitókörében a Ferencvárost otthon 5-1-re verő – katalán elitalakulat a kilencedik helyről vágott neki az El Clásicónak, míg a La Ligában egy meccsel „mínuszban” levő fővárosi együttes a harmadik pozíciót foglalta el, mielőtt a Camp Nouban pályára lépett.
A csúcstalálkozón Zinédine Zidane csapata remekül kezdett, és már az 5. percben vezetett Frederico Valverde révén. Ám alig három perccel később a 18. születésnapját október utolsó napján ünneplő Ansu Fati egyenlített. Lehetőségek ez után is bőséggel adódtak mindkét oldalon, de a szünetig már nem esett újabb gól.
A második félidőt Ronald Koeman együttese kezdte jobban, ám a 63. percben Sergio Ramos az általa kiharcolt tizenegyesből újfent a vendégeket juttatta vezetéshez. A védő tétmeccsen századik gólját szerezte a Real színeiben. Jóllehet a hazai nyomás egyre erősödött, az újabb, immár meccsdöntő találatot is a hajrában többször veszélyeztető fővárosiak érték el: a 90. percben a csereként beállt Luka Modric a Barca-védelem megingását kihasználva beállította a 3-1-es végeredményt.
Az egymás elleni bajnoki mérkőzéseket tekintve a Real Madrid 74. győzelmét aratta, a Barcelona megrekedt 72 sikernél, míg 35 találkozón döntetlen született.
[type] => post
[excerpt] => A Real Madrid diadalmaskodott a spanyol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati rangadóján.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1603616580
[modified] => 1603584280
)
[title] => A Real Madrid lett az El Clásicó győztese
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3960&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3960
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 3962
[image] => Array
(
[id] => 3962
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid.jpeg
[original_lng] => 277238
[original_w] => 1500
[original_h] => 880
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid-300x176.jpeg
[width] => 300
[height] => 176
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid-768x451.jpeg
[width] => 768
[height] => 451
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid-1024x601.jpeg
[width] => 1024
[height] => 601
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid.jpeg
[width] => 1500
[height] => 880
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid.jpeg
[width] => 1500
[height] => 880
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/realmadrid.jpeg
[width] => 1500
[height] => 880
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1603575278:12
[_thumbnail_id] => 3962
[_edit_last] => 12
[views_count] => 9566
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1603573418
[_oembed_50d8e76855b27afd02db279f614c4781] =>
[_oembed_time_50d8e76855b27afd02db279f614c4781] => 1603573419
[_oembed_1e06e499b6b07a169a949b1570ccb4d5] => {{unknown}}
[_oembed_4359591d8a79cf3a6c4965fb31656424] =>
[_oembed_time_4359591d8a79cf3a6c4965fb31656424] => 1603573420
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1623837335
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1623837336
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1623837337
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1668698240
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1675455727
[_oembed_df8831c389761645a70b0a44b1ff820b] => Emotivo minuto de silencio en memoria de las víctimas del incendio de Campanar y homenaje a los colectivos que ayudaron en las labores de extinción. #LALIGAEASPORTS#ValenciaRealMadrid pic.twitter.com/vXfgocgNWg
— LALIGA (@LaLiga) March 2, 2024
[_oembed_time_df8831c389761645a70b0a44b1ff820b] => 1714055988
[_oembed_42ce029ea80ac61417d88e0d3199b1cd] => {{unknown}}
[_oembed_3fbc978f59c536d8989dfe238a897ca8] => Bellingham goes close to getting the leveller! 😮#LALIGAHighlights | #ValenciaRealMadrid
pic.twitter.com/sfj31MofqX
— LALIGA English (@LaLigaEN) March 2, 2024
[_oembed_time_3fbc978f59c536d8989dfe238a897ca8] => 1714055988
[_oembed_cf117c74d30a34f50c304e05a6626a20] => Emotivo minuto de silencio en memoria de las víctimas del incendio de Campanar y homenaje a los colectivos que ayudaron en las labores de extinción. #LALIGAEASPORTS#ValenciaRealMadrid pic.twitter.com/vXfgocgNWg
— LALIGA (@LaLiga) March 2, 2024
[_oembed_time_cf117c74d30a34f50c304e05a6626a20] => 1719890947
[_oembed_a0197dd7e1b1be855fe30f5843aaa24d] => {{unknown}}
[_oembed_dcd3a1fcc9d639d7dd63c4a75b8c38ed] => Bellingham goes close to getting the leveller! 😮#LALIGAHighlights | #ValenciaRealMadrid
pic.twitter.com/sfj31MofqX
— LALIGA English (@LaLigaEN) March 2, 2024
[_oembed_time_dcd3a1fcc9d639d7dd63c4a75b8c38ed] => 1719890947
[_oembed_1f304ee592d68589811d7c514bccd309] => {{unknown}}
[_oembed_28e1b13e84ad049a98d0570366cc68d0] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508004033000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1049
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 161
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Labdarúgás
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4933
[1] => 275
[2] => 2628
)
[tags_name] => Array
(
[0] => El Clásicó
[1] => győzelem
[2] => Real Madrid
)
)
[1] => Array
(
[id] => 3497
[content] =>

Mint megírtuk, a labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójának 1. fordulójában a magyar válogatott Szoboszlai Dominik pazar szabadrúgásgóljával 1–0-ra legyőzte Törökországot Sivasban. A sikert követően Marco Rossi szövetségi kapitány, a gólszerző Szoboszlai Dominik, valamint Sallai Roland értékelt.
„Úgy gondolom, az első félidőben nagyon jól teljesítettünk, a törökök kicsit tán lebecsültek minket, és az sem kizárt, hogy megleptük őket a taktikánkkal. A szünet után picit fáradtabbak voltunk, többet védekeztünk, de mindig sikerült a területeket lezárni. Mindent egybevéve megérdemelt győzelmet arattunk. Az új rendszer valójában nem teljesen új, mert kétszer már játszottunk ebben a felállásban” – vélekedett Marco Rossi.
„Az öltözőben is megkaptam a magamét a gólért, de persze pozitív értelemben. Van olyan érzés, amikor eltalálod a labdát és látod, hogy be fog menni – na, nekem körülbelül most ez volt, iszonyatosan jól eltaláltam, és szerencsére a kapufáról befelé pattant” – értékelt az M4 Sportnak a bombagólt szerző Szoboszlai Dominik a mérkőzés után.
„Papíron az ellenfél jobbnak számított, úgy is jött fel a pályára, hogy azt hitte, könnyebb dolga lesz. Mi viszont úgy, hogy bizonyítjuk, jók vagyunk. A csapatmunka eredménye a győzelem, kitettük a lelkünket a pályára. A következő meccsig majd kipihenjük magunkat…”
Sallai Roland is kiemelte, együttesünk remekül futballozott az első félidőben.
„Jó mérkőzést játszottunk, megmutattuk, milyen potenciál rejlik a csapatban. Mindenki hozzáadta a magáét, az egész ország büszke lehet most a válogatottra. Remélem, vasárnap is hasonlóan tudunk majd teljesíteni. A törökök talán annyira nem domináltak, az első félidőben nagyon jól játszottunk, és ha a befejezéseket jobban megoldjuk, akkor akár már a szünetre vezethettünk volna.
NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
- FORDULÓ
TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)
Sivas, zárt kapuk mögött. Vezette: Artur Dias (portugál)
Törökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.), Holender – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai – Szalai Á (Nikolics, 70.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai (80.)
A csoport másik mérkőzésén
Oroszország–Szerbia 3–1 (0–0)
A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!
A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45: Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45: Magyarország–Törökország
EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.
Időpont később: Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia
Forrás: nemzetisport.hu
[type] => post
[excerpt] => Mint megírtuk, a labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójának 1. fordulójában a magyar válogatott Szoboszlai Dominik pazar szabadrúgásgóljával 1–0-ra legyőzte Törökországot Sivasban.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1599344400
[modified] => 1599264368
)
[title] => Van olyan érzés, amikor eltalálod a labdát és látod, hogy be fog menni – Szoboszlai
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3497&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3497
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 3498
[image] => Array
(
[id] => 3498
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik.jpg
[original_lng] => 65129
[original_w] => 960
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szoboszlai-dominik.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1599296309:4
[_thumbnail_id] => 3498
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1599253568
[_edit_last] => 4
[views_count] => 7762
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1599253571
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1599253572
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1599253573
[_oembed_57ca074e70c665c41c530c9b78f82415] => Törökország ellen ez a 11 lép kezdőként pályára! #magyarok #csakegyutt #HUNTUR @EURO2020 pic.twitter.com/ayCRmdZxFv
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 18, 2020
[_oembed_time_57ca074e70c665c41c530c9b78f82415] => 1607063341
[_oembed_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] =>
[_oembed_time_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] => 1653584179
[_oembed_863bedb95af0c0a0a05ba4362936ba87] =>
[_oembed_time_863bedb95af0c0a0a05ba4362936ba87] => 1653584180
[_oembed_01b43dd695e9923610997857802293ce] =>
[_oembed_time_01b43dd695e9923610997857802293ce] => 1653584180
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1656525721
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1656949449
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1660675276
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1664531079
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1668090790
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1668090790
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1668090790
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1668090790
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1675183841
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1675183841
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1690285814
[_oembed_d68e09f2b2b6294942861789b179b9e7] => No stopping Szoboszlai 🤤
His stunning run wins Goal of the Round for Matchday 10 🇭🇺👏#EQGOTT || @AlipayPlus pic.twitter.com/0GVRJQMfbe
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) November 24, 2023
[_oembed_time_d68e09f2b2b6294942861789b179b9e7] => 1704120617
[_oembed_13ed78064f128747499c5a3a6a533f41] => {{unknown}}
[_oembed_fb33e5a9eb23d244f967d925aebdefd6] => No stopping Szoboszlai 🤤
His stunning run wins Goal of the Round for Matchday 10 🇭🇺👏#EQGOTT || @AlipayPlus pic.twitter.com/0GVRJQMfbe
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) November 24, 2023
[_oembed_time_fb33e5a9eb23d244f967d925aebdefd6] => 1719766196
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1725436270
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1725436270
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1725436270
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1725436270
[_algolia_sync] => 508003419000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1752473406
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1759715823
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 161
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Labdarúgás
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 275
[1] => 241
[2] => 2682
[3] => 4007
)
[tags_name] => Array
(
[0] => győzelem
[1] => labdarúgás
[2] => Nemzetek Ligája
[3] => Szoboszlai Dominik
)
)
[2] => Array
(
[id] => 3380
[content] =>

A világelső Novak Djokovic nyerte a férfi versenyt a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tenisztornát
A szerb játékos azzal a kanadai Milos Raoniccsal csapott össze a szombati fináléban, akit eddigi tíz találkozójukon mindig legyőzött. Ehhez képest az észak-amerikai rivális nyerte az első szettet, mégpedig nagyon magabiztosan, mindössze 31 perc alatt. A folytatásban aztán Djokovic jobban összpontosítva egyenlített, majd a döntő játszmában – bár ebben is 2:0-s hátrányba került – a maga javára fordította a mérkőzést, amely 2 óra 2 percig tartott. A 33 éves Djokovic idei 23. meccsén a 23. sikerét aratta, s ezzel pályafutása 80. tornagyőzelmét ünnepelhette.
Eredmény:
férfiak (4,7 millió dollár összdíjazás):
Djokovic (szerb, 1.)-Raonic (kanadai) 1:6, 6:3, 6:4
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => A világelső Novak Djokovic nyerte a férfi versenyt a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tenisztornát
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1598825150
[modified] => 1598782530
)
[title] => Djokovic nyerte a New York-i tenisztornát
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3380&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3380
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 3381
[image] => Array
(
[id] => 3381
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak.jpg
[original_lng] => 55892
[original_w] => 848
[original_h] => 565
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak.jpg
[width] => 848
[height] => 565
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak.jpg
[width] => 848
[height] => 565
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak.jpg
[width] => 848
[height] => 565
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/novak.jpg
[width] => 848
[height] => 565
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1598772789:4
[_thumbnail_id] => 3381
[_edit_last] => 4
[views_count] => 5928
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1598814369
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1598814369
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1598814370
[_oembed_9dbedd300acbf78d6de524bf7bade8a9] => Djokovic’s run of form:
- organises tournament where everyone gets coronavirus
- launches breakaway union that most players don’t want
- gets disqualified from US Open for hitting a line judge pic.twitter.com/YEPVG7hWng
— Henry Mance (@henrymance) September 6, 2020
[_oembed_time_9dbedd300acbf78d6de524bf7bade8a9] => 1601490686
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1601490686
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1675372610
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1678394222
[_oembed_1f304ee592d68589811d7c514bccd309] => {{unknown}}
[_oembed_28e1b13e84ad049a98d0570366cc68d0] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508003407000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 153
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Tenisz
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 275
[1] => 3781
[2] => 3905
)
[tags_name] => Array
(
[0] => győzelem
[1] => New York
[2] => Novak Djokovic
)
)
[3] => Array
(
[id] => 3337
[content] =>

Szergej Rebrov a Celtic elleni, idegenbeli 2-1-es sikert követően a sajtótájékoztatón értékelte csapata teljesítményét.
„Az eddigi legerősebb európai ellenfelünk ellen játszottunk. Alapvetően minden a terv szerint alakult, így terveztük a játékunkat. A gyors gól segített a helyzetünkön. Az ellenfél nem tudott sokat kapura lőni, annak ellenére, hogy sokat volt náluk a labda, de a foci nem csak a labdabirtoklásról, hanem főleg a gólszerzésről szól” – mondta Rebrov.
„Próbáltuk lezárni az ellenfél passzsávjait, alaposan felkészültünk a játékosaikból. Sokat kellett védekeznünk, főleg az első félidőben. A Celticnek akadtak gondjai a védelemben, három-négy lövésünk volt, ezekből pedig két gólt kapott. Próbáltunk kontrázni a gyors játékosainkkal, mindenki ismeri Tokmac erényeit, amit sikerült ezúttal is kihasználni. A Celtic kemény ellenfél volt, büszke vagyok a továbbjutásra” – mondta a Fradi trénere a csapat fantasztikus továbbjutása kapcsán.
Neil Lennon, a Celtic vezetőedzője azt mondta, természetesen rendkívül csalódott, hiszen végig uralták a mérkőzést, két „hülye” gólt kaptak, és egyéni hibák vezettek a vereséghez. Hozzátette, ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => Szergej Rebrov a Celtic elleni, idegenbeli 2-1-es sikert követően a sajtótájékoztatón értékelte csapata teljesítményét.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1598567415
[modified] => 1598492353
)
[title] => Rebrov: Az eddigi legerősebb ellenfelünk ellen játszottunk
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3337&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3337
[uk] => 3364
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 3338
[image] => Array
(
[id] => 3338
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1.jpg
[original_lng] => 83004
[original_w] => 797
[original_h] => 531
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1.jpg
[width] => 797
[height] => 531
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1.jpg
[width] => 797
[height] => 531
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1.jpg
[width] => 797
[height] => 531
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/rebrov2-1.jpg
[width] => 797
[height] => 531
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1598610036:3
[_thumbnail_id] => 3338
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 7126
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1598481564
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1598481565
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1598481565
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1601393474
[_oembed_8657e6e19f1aac4ed0e65c9998726184] =>
[_oembed_time_8657e6e19f1aac4ed0e65c9998726184] => 1601393474
[_oembed_6f0f7a51248dcffaaab17b36053d8f65] =>
[_oembed_time_6f0f7a51248dcffaaab17b36053d8f65] => 1641294025
[_oembed_f04103bea33b3f8694da00702e142588] => Contract Renewal.. ?
Al Ain Coach Sergiy Rebrov will continue with @alainfcae until June 2023 #alainclub pic.twitter.com/I5vqD4szBG
— Al Ain FC (@alainfcae_en) June 25, 2022
[_oembed_time_f04103bea33b3f8694da00702e142588] => 1657776784
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1670604670
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1670604670
[_oembed_1f304ee592d68589811d7c514bccd309] => {{unknown}}
[_oembed_28e1b13e84ad049a98d0570366cc68d0] => {{unknown}}
[_oembed_1d45f38b03ff009ab6dafdf8025e0ccf] => Contract Renewal.. 🔛
Al Ain Coach Sergiy Rebrov will continue with @alainfcae until June 2023 #alainclub pic.twitter.com/I5vqD4szBG
— Al Ain FC (@alainfcae_en) June 25, 2022
[_oembed_time_1d45f38b03ff009ab6dafdf8025e0ccf] => 1719654663
[_algolia_sync] => 508003395000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 161
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Labdarúgás
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3858
[1] => 3581
[2] => 275
[3] => 2556
)
[tags_name] => Array
(
[0] => celtic glasgow
[1] => Ferencvéros FC
[2] => győzelem
[3] => Szergej Rebrov
)
)
[4] => Array
(
[id] => 3290
[content] =>

A Sevilla 3-2-re nyert az Inter ellen az Európa-liga döntőjében, így hatodszor is megnyerték a kedvenc kupasorozatukat. Az Inter már az ötödik percben vezetett, de a Sevilla szabadrúgásai és Luuk de Jong zseniális fejesei ellen tehetetlenek voltak. A meccs végén az Inter csatára, Romelu Lukaku lett a tragikus hős.
A Sevilla hatodszor, vagy az Inter negyedszer lesz bajnok a második számú európai kupasorozatban? Ez volt a kérdés az Európa-liga péntek esti fináléja előtt, amelyet most először zárt kapuk mögött játszottak le. A koronavírus-járvány miatt a döntőt nem az eredetileg kijelölt Gdanskban, hanem Kölnben rendezték meg. A két klub korábban még soha nem játszott egymás ellen tétmeccset.
Az Európa-liga (korábbi nevén UEFA-kupa) rekordbajnoka a Sevilla, amely mind az öt eddigi döntőjét megnyerte, 2006 után 2007-ben megvédték a címüket, 2014 és 2016 között pedig háromszor nyerték meg a sorozatot. Ugyanakkor a fogadóirodák szerint az Inter a mostani mérkőzés esélyese, amely 1991-ben, 1994-ben és 1998-ban is megnyerte a kupát, az 1997-es döntőt viszont elvesztette. Olasz csapat legutóbb tíz évvel ezelőtt nyert nemzetközi kupát, akkor az Inter a Bajnonk Ligája döntőjében győzte le a Bayern Münchent.
Első félidő
Az elődöntőhöz képest a Sevilla edzője, Julen Lopetegui egy helyen változtatott a kezdőcsapatán, a Manchester United elleni győztes gólt szerző holland csatár, Luuk de Jong került be a marokkói Jusszef en-Nesziri helyett. Az Inter vezetőedzője, Antonio Conte nem változtatott, ugyanazt a kezdőcsapatot küldi a pályára, mint a Sahtar Doneck elleni elődöntőben.
A 3. percben az Inter belga csatára, Romelu Lukaku máris kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt. A tizenhatoson belül a Sevilla brazil védője, Diego Carlos buktatta, amiért Danny Makkelie játékvezető tizenegyest adott. A büntetőt maga Lukaku végezte el, és magabiztosan kilőtte a bal alsó sarkot, Bono kapus hiába érezte az irányt, nem tudott védeni, 0-1.
Az Inter előnye tíz percig sem tartott, a 12. percben Sevilla a jobb szélen vezetett egy remek támadást, Jesús Navas éles beadását pedig Luuk de Jong fejelte közelről a kapuba. A holland csatár szépen előzte meg Diego Godint, és az erős csukafejesbe Samir Handanovic csak belekapni tudott, 1-1.
A gyors gólváltás utáni percekben forrnak az indulatok a pályán, a holland bíró döntéseit egyik oldalon sem hagyják szó nélkül. Az Inter első sárga lapját a mindig ezer fokon égő Antonio Conte reklamálta ki magának. Az első félidő második felében az Inter egy kicsit intenzívebben helyezte nyomás alá a Sevilla játékosait, olykor már a spanyolok térfelén elkezdték a letámadást. Eközben a Sevilla leginkább szabadrúgásokból jelentett veszélyt az olasz kapura. A 33. percben Éver Banega szabadrúgását a védőjétől elszakadó De Jong szinte az ötös sarkáról, ragyogó ívben fejelte az Inter kapujába, 1-2.
De ahogy az Inter, úgy a Sevilla előnye is csak pillanatokig élt, ugyanis a 36. percben Marcelo Brozovic szabadrágását Diego Godin a kapuba fejelte a másik oldalon, 2-2.
Az első félidő egy veszélyes szabadrúgással ért véget, a 46. percben ismét Banega ívelt az Inter kapuja elé, ahol Lucas Ocampos csúsztatta meg fejjel a labdát, de Handanovic a kapu fölé tudta azt ütni. A szögletre már nem maradt idő, így a fejesgólok döntője egy félidő után 2-2-re állt.
Második félidő
A szünetben egyik edző sem cserélt. A második félidő első nagy helyzetét az Inter dolgozta ki, az 51. percben D’Ambrosio húzott el a jobb szélen, a beadása a második hullámban érkező Gagliardini elé csorgott, de az olasz középpályás erős lövését Diego Carlos blokkolni tudta. Az 57. percben a Sevilla is balhétvédje, Reguilón bombázott az oldalhálóba Banega zseniális labdatartása és indítása után.
A 65. percben Lukaku óriási ziccert rontott el, a saját térfeléről indulva, egyedül vezethette a Sevilla kapujára a labdát Brozovic indítása után, de a lövése Bono kapusban elakadt. Először a Sevilla cserélt, az argentin Ocampos csak 68 percet bírt játszani, a helyére Munir állt be. A 72. percben az Inter jó helyről végezhetett el szabardúgást, Ashley Young veszélyesen tekert a kapu elé, azonban Bono ki tudta bokszolni a labdát.
A 73. percben a Sevilla a szerencsének is köszönhetően, egy újabb szabadrúgás után megint betalált. Banega beívelését az Inter védője a magasba fejelte, a lehulló labdát Diego Carlos ollózta a kapu irányába. A labdába Lukaku ért bele balszerencséjére, mert a labda a saját kapujába vágódott, így Lukaku öngóljával ismét a Sevilla került előnybe, 3-2.
Az egy szezont az Interben is töltő Éver Banega minden szabadrúgása kész életveszély volt, a 80. percben Koundé fejelt a léc fölé a beadásából. Két perccel később Koundé már a saját kapuja előtt mentett óriásit. Bastoni beadását Lukaku még valahogy kapu felé gyötörte, de a gólvonal felé csorgó labdát a francia védő ki tudta rúgni. A 86. percben Lopetegui lehozta a két gólt szerző De Jongot és a harmadik sevillai gól előtt ollózó Diego Carlost, a helyükre en-Nesziri és Gudelj álltak be.
Danny Makkelie hat percet hosszabbított, a ráadás első percében Bono védte ki a csereként beállt Antonio Candreva perdítését. A hosszabbításban a Sevilla remekül ölte az időt, az Inter játékosai pedig már annyira elfáradtak, hogy nem tudtak veszélyes támadást vezetni.
A Sevilla íy 3-2-re nyert, hatodszor is ők a sorozat bajnokai. Szeptember 24-én így ők lesznek az egyik résztvevői a budapesti európai Szuperkupa-döntőnek az új Puskás Arénában.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => A Sevilla 3-2-re nyert az Inter ellen az Európa-liga döntőjében, így hatodszor is megnyerték a kedvenc kupasorozatukat. Az Inter már az ötödik percben vezetett, de a Sevilla szabadrúgásai és Luuk de Jong zseniális fejesei ellen tehetetlenek voltak...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1598134537
[modified] => 1598086969
)
[title] => A Sevilla megint megcsinálta, hatodszor övék a trófea
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3290&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3290
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 3291
[image] => Array
(
[id] => 3291
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el.jpg
[original_lng] => 379131
[original_w] => 1108
[original_h] => 686
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el-300x186.jpg
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el-768x475.jpg
[width] => 768
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el-1024x634.jpg
[width] => 1024
[height] => 634
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el.jpg
[width] => 1108
[height] => 686
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el.jpg
[width] => 1108
[height] => 686
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-el.jpg
[width] => 1108
[height] => 686
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1598077094:4
[_thumbnail_id] => 3291
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4696
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1598123770
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1598123771
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1598123772
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1600101062
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1672325993
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1674192888
[_oembed_1f304ee592d68589811d7c514bccd309] => {{unknown}}
[_oembed_28e1b13e84ad049a98d0570366cc68d0] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508003383000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1711
[1] => 275
[2] => 3783
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európa Liga
[1] => győzelem
[2] => Sevilla
)
)
[5] => Array
(
[id] => 2568
[content] =>

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát, ezzel Szergej Rebrov csapata matematikailag is bebiztosította elsőségét és 1996 után ismét megvédte bajnoki címét.
A Fradi edzője a győzelem után elmondta, hogy most jöhet az ünneplés, de leszögezte, hogy a szombati Újpest elleni mérkőzésre már újra motiváltak lesznek a játékosai.
„Nagy gratuláció a fiúknak, mert sorozatban két bajnokságot nyerni nem egyszerű, mert a Fehérvár nagyon erős ellenfél volt, igen komoly konkurencia” – értékelt az M4Sport kamerája előtt Szergej Rebrov, a Ferencváros edzője.
„Mindig a saját csapatomra koncentrálok, ezért nem tudom, mivel voltunk jobbak, mint mások. Nagyon örülök, hogy a szurkolók ilyen játékokat láthatnak tőlünk, és örülök, hogy a játékosok is elsajátították a mentalitást, amit kérek tőlük. Ez egy nyerő stílus” – tette hozzá a Fradival kétszeres bajnok szakember, aki végezetül elmondta, hogy most az ünneplésé a főszerep, de az Újpest elleni szombati meccsen is nagyon motiváltan fognak pályára lépni.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát, ezzel Szergej Rebrov csapata matematikailag is bebiztosította elsőségét és 1996 után ismét megvédte bajnoki címét.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1592431200
[modified] => 1592390136
)
[title] => Rebrov: Sorozatban két bajnokságot nyerni nem egyszerű
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=2568&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 2568
[uk] => 2592
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 2569
[image] => Array
(
[id] => 2569
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov.jpeg
[original_lng] => 78426
[original_w] => 797
[original_h] => 399
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov-300x150.jpeg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov-768x384.jpeg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov.jpeg
[width] => 797
[height] => 399
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov.jpeg
[width] => 797
[height] => 399
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov.jpeg
[width] => 797
[height] => 399
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/rebrov.jpeg
[width] => 797
[height] => 399
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1592464637:2
[_thumbnail_id] => 2569
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 9265
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1592420412
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1592420412
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1592420413
[_oembed_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => And they're back!@KikiMladenovic/@TimeaBabos are back in the finals of the #AusOpen, after def. Chan/Chan 7-5 6-2.
The No.2 seeds will play Hsieh/Strycova in the final.#AO2020 pic.twitter.com/IPgi2aC6ku
— #AusOpen (@AustralianOpen) January 29, 2020
[_oembed_time_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => 1592420414
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1603709234
[_oembed_6f0f7a51248dcffaaab17b36053d8f65] =>
[_oembed_time_6f0f7a51248dcffaaab17b36053d8f65] => 1645283019
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1657219574
[_oembed_f04103bea33b3f8694da00702e142588] => Contract Renewal.. ?
Al Ain Coach Sergiy Rebrov will continue with @alainfcae until June 2023 #alainclub pic.twitter.com/I5vqD4szBG
— Al Ain FC (@alainfcae_en) June 25, 2022
[_oembed_time_f04103bea33b3f8694da00702e142588] => 1657811459
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1658154963
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1660377252
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1663047995
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1667111262
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1667111262
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1667111262
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1667111262
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1678378631
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1678626222
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1688041730
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724832112
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724832113
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724832113
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1724832113
[_algolia_sync] => 508002194000
[_oembed_3d8ca4709f2274a49f20fc4c770bdaf9] =>
[_oembed_time_3d8ca4709f2274a49f20fc4c770bdaf9] => 1747492670
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1747492670
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1759856184
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 49
[1] => 161
[2] => 47
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Hírek
[1] => Labdarúgás
[2] => Vélemények
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 942
[1] => 275
[2] => 241
[3] => 2556
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ftc
[1] => győzelem
[2] => labdarúgás
[3] => Szergej Rebrov
)
)
[6] => Array
(
[id] => 1324
[content] =>

A találkoznak már a statisztika alapján is a Chelsea volt az esélyese, amely 1994 novembere óta nem kapott ki az Evertontól hazai bajnoki mérkőzésen. Frank Lampard csapata kellő önbizalommal várhatta a meccset, ugyanis a hét közben kiejtette a Liverpoolt az FA-kupa nyolcaddöntőjéből. Azonban a liverpooli csapat sem volt esélytelen, mert mióta december Carlo Ancelotti átvette az Everton irányítását, csak a Liverpool és a Manchester City szerzett több pontot a Premier League-ben.
Az Evertonnak nem volt egyszerű sorsolása, két hete az Arsenaltól kapott ki, az előző fordulóban pedig a Manchester Uniteddal játszott döntetlent. A vasárnapi mérkőzésen hamar eldőlt, hogy Carlo Ancelotti csapat ezúttal sem fog győzni. A Chelsea már szűk negyedóra elteltével megszerezte a vezetést Mason Mount gyönyörű góljával – amit 20 átadás előzött meg, ez a Premier League idei szezonjában a második legtöbb volt egy gól előtt.
Majd a 21. percben Pedro Rodríguez növelte a londoni csapat előnyét egy könnyű ziccerből. A világ- és Európa-bajnok spanyol támadónak ez volt az első gólja az idei szezonban.
A folytatásban is a Chelsea akarata érvényesült, az Everton csak asszisztált a találkozóhoz. A liverpooli csapatnak csak a 26. percben volt helyzete, Kurt Zouma labdavesztése után Dominic Calvert-Lewin került helyzetbe, de az angol csatár kapu mellé lőtte a ziccerét.
A második félidő elején a Chelsea rögtön eldöntötte a meccset. A londoniak ezúttal 15-öt passzoltak, végül a brazil Willian gondolt egyet, és 20 méterről elemi erővel a jobb alsó sarokba bombázott.
A liverpooliak sorozatban 25. mérkőzésükön maradtak győzelem nélkül a Chelsea stadionjában: 1994 novembere óta 11 döntetlen mellett immár 14 vereség a mérlegük a Stamford Bridge-en.
Forrás : origo
[type] => post
[excerpt] => Gyönyörű gólokkal nyert rangadót a Chelsea a A Premier League 29. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Stamford Bridge-en.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1583698500
[modified] => 1583692730
)
[title] => A Chelsea 4-0-ra legyőzte az Evertont a Stamford Bridge-en.(Videók)
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=1324&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 1324
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 1325
[image] => Array
(
[id] => 1325
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci.jpg
[original_lng] => 101656
[original_w] => 730
[original_h] => 486
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/foci.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1583685782:12
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1583684634
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1583685418
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1583685419
[_thumbnail_id] => 1325
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4831
[_oembed_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => And they're back!@KikiMladenovic/@TimeaBabos are back in the finals of the #AusOpen, after def. Chan/Chan 7-5 6-2.
The No.2 seeds will play Hsieh/Strycova in the final.#AO2020 pic.twitter.com/IPgi2aC6ku
— #AusOpen (@AustralianOpen) January 29, 2020
[_oembed_time_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => 1583691309
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1603570547
[_oembed_3c9883b9f90d4eea14c92c23a637bf6d] => Statement from Club Owner Roman Abramovich.
— Chelsea FC (@ChelseaFC) February 26, 2022
[_oembed_time_3c9883b9f90d4eea14c92c23a637bf6d] => 1648054527
[_oembed_7dd320d601cba300d595c0bc044c3e28] => Club Statement.
— Chelsea FC (@ChelseaFC) May 7, 2022
[_oembed_time_7dd320d601cba300d595c0bc044c3e28] => 1654770490
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1676190570
[_oembed_a104aa9dbd3646a3b9fc3133c5f345c1] => ? London
?? #Shakhtar
? #Mudryk pic.twitter.com/8Zuk4k7LGV
— FC SHAKHTAR ENGLISH (@FCShakhtar_eng) January 15, 2023
[_oembed_time_a104aa9dbd3646a3b9fc3133c5f345c1] => 1676619449
[_oembed_7f63c4dc267b2f891ee6e55b0995c35e] => — Chelsea FC (@ChelseaFC) January 14, 2023
[_oembed_time_7f63c4dc267b2f891ee6e55b0995c35e] => 1676619450
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1676619450
[_oembed_05d27f474871e1d9c81a008d5f27b8aa] => 📍 London
🇺🇦 #Shakhtar
🧡 #Mudryk pic.twitter.com/8Zuk4k7LGV
— FC SHAKHTAR ENGLISH (@FCShakhtar_eng) January 15, 2023
[_oembed_time_05d27f474871e1d9c81a008d5f27b8aa] => 1719695342
[_oembed_dd1f1085bbe5f686b34912a7d0d182bd] => — Chelsea FC (@ChelseaFC) January 14, 2023
[_oembed_time_dd1f1085bbe5f686b34912a7d0d182bd] => 1719695342
[_oembed_3aff06565ae6179f6961c5abfbc540b0] => {{unknown}}
[_oembed_abeab409ebf06880f01008ddd5077af7] => {{unknown}}
[_oembed_dc957cfda6d1348aecc5d8296271ade6] => {{unknown}}
[_oembed_1f304ee592d68589811d7c514bccd309] => {{unknown}}
[_oembed_28e1b13e84ad049a98d0570366cc68d0] => {{unknown}}
[_oembed_3a75a8e003fe4f457749988204943837] => mudryk has a spelling mistake in his tattoo https://t.co/j1QqAVWYMH pic.twitter.com/PjVoJ9NSus
— harry (@hjsedits) July 9, 2024
[_oembed_time_3a75a8e003fe4f457749988204943837] => 1724243593
[_algolia_sync] => 1202610342001
[_oembed_5ba509b511599ae1800215213f9d79ea] =>
[_oembed_time_5ba509b511599ae1800215213f9d79ea] => 1756148460
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 49
[1] => 161
[2] => 25
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Hírek
[1] => Labdarúgás
[2] => Videók
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 898
[1] => 899
[2] => 275
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Chelsea
[1] => Everton
[2] => győzelem
)
)
[7] => Array
(
[id] => 1268
[content] =>

A Nyugat-ázsiai olimpiai asztalitenisz selejtezőt a szíriai Hend Zaza nyerte meg a jordániai Ammanban, és ezzel biztosította a helyét a tokiói olimpiára – írta a TheGuardian. Szíriának eddig még nem volt versenyzője az olimpiákon ebben a sportágban. A 11 éves Zaza most ott lehet a legjobbak közt.
A döntőben a 42 éves libanoni Mariana Sahakiant versenyzőt múlta felül szoros meccsen 4:3-ra. Zaza a 155. helyen áll a jelenlegi világranglistán.
A lap azt írta, hogy ő az ötödik legfiatalabb a játékok történetében, a gördeszkás Sky Brown 11 évesen juthat ki Tokióba. 1896-ban Dimitriosz Lundrasz még be sem töltötte a tizenegyedik életévét, amikor érmes lett a tornász csapattal.
Forrás: Index
[type] => post
[excerpt] => A Nyugat-ázsiai olimpiai asztalitenisz selejtezőt a szíriai Hend Zaza nyerte meg a jordániai Ammanban, és ezzel biztosította a helyét a tokiói olimpiára 11 évesen
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1583508000
[modified] => 1583533291
)
[title] => 11 évesen jutott ki az olimpiára a szíriai Hend Zaza
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=1268&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 1268
[uk] => 1290
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 1269
[image] => Array
(
[id] => 1269
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz.jpg
[original_lng] => 99409
[original_w] => 727
[original_h] => 436
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz.jpg
[width] => 727
[height] => 436
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz.jpg
[width] => 727
[height] => 436
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz.jpg
[width] => 727
[height] => 436
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz.jpg
[width] => 727
[height] => 436
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/asztali-tenisz.jpg
[width] => 727
[height] => 436
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1583570801:2
[_thumbnail_id] => 1269
[_edit_last] => 12
[views_count] => 7603
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => And they're back!@KikiMladenovic/@TimeaBabos are back in the finals of the #AusOpen, after def. Chan/Chan 7-5 6-2.
The No.2 seeds will play Hsieh/Strycova in the final.#AO2020 pic.twitter.com/IPgi2aC6ku
— #AusOpen (@AustralianOpen) January 29, 2020
[_oembed_time_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => 1583500813
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1583982481
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1583982482
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1583982483
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1603642105
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1671351458
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1675967671
[_oembed_1f304ee592d68589811d7c514bccd309] => {{unknown}}
[_oembed_28e1b13e84ad049a98d0570366cc68d0] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202610327001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 7
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Uncategorized
)
[tags] => Array
(
[0] => 376
[1] => 275
[2] => 299
)
[tags_name] => Array
(
[0] => asztalitenisz
[1] => győzelem
[2] => selejtező
)
)
[8] => Array
(
[id] => 943
[content] =>

A 2022-es pekingi téli olimpia utolsó kvalifikációs körébe jutott a magyar férfi jégkorong-válogatott, mivel vasárnap 4-1-re legyőzte a brit csapatot, ezzel az élen végzett a nottinghami selejtezőtornán.
Korábbi 30 egymás elleni mérkőzésen 16 győzelem, 1 döntetlen, valamint 13 vereség volt az örökmérleg magyar szempontból. Legutóbb 2018 áprilisában, a budapesti világbajnokságon találkoztak a felek, akkor emlékezetes módon harcolták ki a szigetországiak a világelitbe jutást a Papp László Budapest Sportarénában: az utolsó találkozón 15,8 másodperccel a vége előtt egyenlítettek, ezzel elütve a magyar válogatottat attól, hogy története során harmadszor a legjobbak közé kerüljön.
A magyar férfi jégkorong-válogatott háromszor szerepelt ötkarikás játékokon: 1928-ban, 1936-ban és legutóbb 1964-ben. Amint arra a Nottingham Post hétvégi kiadása emlékeztetett: a brit csapat 1948 óta vár az újabb olimpiai szereplésre.
A Motorpoint Arenában 4544 néző volt kíváncsi a torna zárómérkőzésére, amelyen a szakmai stáb az észtek ellen térdsérülést szenvedett Kóger Dániel mellett a gyomorbántalmakkal küszködő – 149 válogatott fellépésnél tartó – Benk Andrásra sem számíthatott.
A találkozónak mindkét fél azzal a tudattal vágott neki, hogy rendes játékidőben vagy ráadásban aratott sikerrel is megnyeri a tornát. A bemelegítésnél határozottság sugárzott a magyar játékosok arcáról, akik koncentráltabban kezdték az összecsapást, mint szombaton a román válogatott ellenit. A csapatok magas tempót diktáltak, ebből adódóan mindkét oldalon akadtak pontatlanságok. Ahogy a lelátón a magyar drukkerek tartották a lépést a többszörös túlerőben lévő hazai nézőkkel, úgy a jégen is egyenlő erők küzdelmét hozta az első húsz perc mezőnyben és a kapuk előtt is: az A csoportos britek nyolc, a magyarok hét alkalommal kísérleteztek.
Az első szünet a tornán már-már unalomig ismételt dallal, a Sweet Caroline-nal zárult, a második harmad pedig magyar emberelőnyös góllal kezdődött: a védő Stipsicz Bence lőtt tökéletesen. Noha a szigetországiak lényegesen többet próbálkoztak a játékrészben – 22, illetve 6 volt a lövések száma -, a veszélyesebb helyzetek a harmad első felében az ő kapujuk előtt alakultak ki, és a különbség is nőtt a találkozó derekán: a szombati hosszabbítást eldöntő Erdély Csanád villant. A szünetig hátralevő időben döntően a magyar harmadban zajlott a játék, ám a vendégek fegyelmezetten állták a brit rohamokat.
A záró felvonás szerencsés brit találattal indult: Matthew Myers húzta a korongot az addig 31 védést bemutató Rajna kapuja felé, és a pakk a térdelő kapus mammutjáról csorgott be. Hogy hamar visszaálljon a kétgólos különbség, arról az észtek ellen triplázó Hári János gondoskodott egyéni villanással. A nézőtérről érkezett a „Harcoljatok!” buzdítás, a magyar válogatott pedig azonos létszámnál és emberhátrányban is küzdött előnye megtartásáért, megharcolt minden korongért. Sőt, Sofron István a kiállítása után a pályára lépve korcsolyázott keresztbe a kapu előtt, majd éles szögből be is vette. A rendkívül feszült hajrában is rendületlenül érkeztek a brit támadások, ám az önfeláldozó blokkok, a jó helyre tett ütők és Rajna remek védései sorra megakadályozták a brit gólszerzést.
Így az elmúlt időszak legjobb teljesítményét felmutató magyar válogatott „visszavágott” a két évvel korábbi vb-ért, és saját közönsége előtt legyőzve előzte meg a brit csapatot.
A torna harmadik helyén az észtek elleni sikerrel a 15 székely játékost a soraiban tudó román csapat végzett. A Csíkszeredán született Dániel Tranca mesterhármast szerzett.
Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese a pekingi téli ötkarikás játékok utolsó, augusztus végi kvalifikációs körébe került. Ott 12 együttes szerepel három kvartettben, a csoportgyőztesek léphetnek jégre a 2022-es téli olimpián. A magyar együttes a lettországi csoportba került, a kvartettben a házigazda mellett a francia és az olasz válogatott lesz az ellenfele.
Olimpiai selejtezőtorna, 3. forduló:
Magyarország – Nagy-Britannia 4-1 (0-0, 2-0, 2-1)
gól: Stipsicz (21.), Erdély (32.), Hári (46.), Sofron (52.), illetve Myers (41.)
A játéknap másik mérkőzésén:
Románia-Észtország 7-3 (2-2, 2-0, 3-1)
Szombaton játszották:
Magyarország-Románia 3-2 – hosszabbítás után
Nagy-Britannia – Észtország 7-1
Csütörtökön játszották:
Nagy-Britannia – Románia 4-3
Magyarország-Észtország 4-1
A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Magyarország 8 pont, 2. Nagy-Britannia 6, 3. Románia 4, 4. Észtország 0
Forrás: m4sporthttps://m4sport.hu/jegkorong/cikk/2020/02/09/legyozte-a-briteket-augusztusban-az-olimpiaert-kuzdhet-a-hokivalogatott#
[type] => post
[excerpt] => A magyar férfi jégkorong-válogatott, 4-1-re legyőzte a brit csapatot így az olimpiáért küzdhet.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1581292113
[modified] => 1581292114
)
[title] => Legyőzte a briteket, augusztusban az olimpiáért küzdhet a hokiválogatott
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=943&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 943
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 944
[image] => Array
(
[id] => 944
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott.jpg
[original_lng] => 321244
[original_w] => 1673
[original_h] => 941
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott.jpg
[width] => 1673
[height] => 941
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/hokivalogatott.jpg
[width] => 1673
[height] => 941
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1581324498:4
[_thumbnail_id] => 944
[_edit_last] => 4
[views_count] => 6029
[_oembed_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => And they're back!@KikiMladenovic/@TimeaBabos are back in the finals of the #AusOpen, after def. Chan/Chan 7-5 6-2.
The No.2 seeds will play Hsieh/Strycova in the final.#AO2020 pic.twitter.com/IPgi2aC6ku
— #AusOpen (@AustralianOpen) January 29, 2020
[_oembed_time_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => 1582101365
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1587180672
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1587180673
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1587180674
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1603784073
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1670524018
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1673200068
[_algolia_sync] => 1202610043001
[_oembed_8f018059a17c439e4d1a659666edb1f8] =>
[_oembed_time_8f018059a17c439e4d1a659666edb1f8] => 1751899502
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 159
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Jégkorong
)
[tags] => Array
(
[0] => 516
[1] => 275
[2] => 350
)
[tags_name] => Array
(
[0] => brit válogatott
[1] => győzelem
[2] => magyar válogatott
)
)
[9] => Array
(
[id] => 911
[content] =>
Második meccsét is megnyerte a magyar férfi jégkorong-válogatott a nottinghami olimpiai selejtezőtornán. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese szombaton a román csapat felett diadalmaskodott hosszabbításban 3-2-re.
Alig fél perc elteltével Daniel Tranca emberelőnyből vette be a magyar kaput, a második percben Sarauer Andrew közelről egyenlített.

FORRÁS: PHOTO: LÁSZLÓ MUDRA – HIIHF/PHOTO
A gól nélküli második harmad után a záró felvonásban a 18 esztendős Papp Kristóf a vezetést szerezte meg a magyar csapatnak, ám Anton Butocsnov egyenlített. A hosszabbításban Erdély Csanád 15 másodperc után megszerezte a győzelmet érő találatot.
A vasárnapi zárónapon a magyarok a házigazda A csoportos britek ellen lépnek jégre. A négyes torna győztese jut a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok utolsó kvalifikációs körébe.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => Második meccsét is megnyerte a magyar férfi jégkorong-válogatott Románia ellen hosszabbításban 3-2-re
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1581188193
[modified] => 1581250899
)
[title] => Hosszabításban verte meg Romániát a magyar jégkorong válogatott
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=911&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 911
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 912
[image] => Array
(
[id] => 912
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7.jpg
[original_lng] => 160132
[original_w] => 730
[original_h] => 486
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/20180422photo-laszlo-mudra-hiihf7.jpg
[width] => 730
[height] => 486
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1581243699:4
[_thumbnail_id] => 912
[_edit_last] => 4
[views_count] => 6532
[_oembed_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => And they're back!@KikiMladenovic/@TimeaBabos are back in the finals of the #AusOpen, after def. Chan/Chan 7-5 6-2.
The No.2 seeds will play Hsieh/Strycova in the final.#AO2020 pic.twitter.com/IPgi2aC6ku
— #AusOpen (@AustralianOpen) January 29, 2020
[_oembed_time_c149a6094123339471ba9a4a2f8c9f2b] => 1582083994
[_oembed_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] =>
[_oembed_time_c87862f39c4d85f866267ddfc3ca5d2b] => 1585737066
[_oembed_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] =>
[_oembed_time_a613ab7a790bce4282684aa8484e0f49] => 1585737067
[_oembed_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] =>
[_oembed_time_c558e6fb3e42e5391c7635f3a89a0c22] => 1585737068
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1603744242
[_oembed_57ca074e70c665c41c530c9b78f82415] => Törökország ellen ez a 11 lép kezdőként pályára! #magyarok #csakegyutt #HUNTUR @EURO2020 pic.twitter.com/ayCRmdZxFv
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 18, 2020
[_oembed_time_57ca074e70c665c41c530c9b78f82415] => 1609267994
[_oembed_194ef2b75514bc364975fb0f9001fa22] => {{unknown}}
[_oembed_f8be08382470b548d13dfc0410aad485] => Elütött egy autó - de jól vagyok! ?A PreVital Szőlőskör 50 kilométeres távján indultam, és a verseny 35 kilométerében...
Posted by Lubics Szilvia on Saturday, September 4, 2021
[_oembed_time_f8be08382470b548d13dfc0410aad485] => 1632397614
[_oembed_b2e1b70a61817380e0a8b79ba8a54908] =>
[_oembed_time_b2e1b70a61817380e0a8b79ba8a54908] => 1648048444
[_oembed_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] =>
[_oembed_time_c460d9beda9b20f70e279b2726365dcc] => 1671610091
[_oembed_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] =>
[_oembed_time_511920841b61a92558b5393b2d3c4721] => 1676490658
[_oembed_a405caac79602e5f11393dbc8d7efc8a] => Starting line ups are in!
🇧🇪 Belgium vs Romania 🇷🇴
🤫 #euro2024 | #belrom pic.twitter.com/DhAcGRvesW
— Box To Box (@BoxPod_) June 22, 2024
[_oembed_time_a405caac79602e5f11393dbc8d7efc8a] => 1721407645
[_algolia_sync] => 1202610037001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 49
[2] => 159
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Hírek
[2] => Jégkorong
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 275
[1] => 256
[2] => 509
)
[tags_name] => Array
(
[0] => győzelem
[1] => Magyarország
[2] => Románia
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 275
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => sport
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 275
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => sport
)
[_domains] => Array
(
[sport] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
győzelem (2 Oldal)