Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo1OiJzcG9ydCI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjkwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MjQxO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 3335
[content] =>
Csonka fordulóval vette kezdetét a 2020–2021-es bajnoki idény az immáron 14 csapatos ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, mivel az FK Lviv–Minaj FC találkozót azért halasztották el, mert a lembergiek hat játékosánál is koronavírus-fertőzést mutattak ki. A tervek szerint a kárpátaljai újoncklub lembergi vendégjátékára augusztus 31-én kerülhet majd sor.

A bajnok Sahtar Donyeck a Kolosz Kovalivka, míg az ezüstérmes Dinamo Kijev az Olimpik Donyeck ellen aratott magabiztos győzelmet. A jelek szerint a kijevi klub kemény magja még most sem tudja teljesen megbocsájtani a klubvezetésnek azt a tényt, hogy a korábban több mint egy évtizedig ádáz ellenségnek számító Mircea Lucescu ül kedvenceik kispadján, mivel az Olimpik elleni zárt kapus találkozón néhányan ,,betörtek” a nézőtérre és füstbombákkal jelezték elégedetlenségüket.
A pályára lépő két újonc együttes közül az Inhulec Petrove 1-1-es döntetlent ért el az SZK Dnyipro ellen, a Ruh Lviv viszont egy kiadós vereségbe futott bele Poltavában.
A nyitóforduló eredményei: Olimpik Donyeck–Dinamo Kijev 1-4, Sahtar Donyeck–Kolosz Kovalivka 3-1, Gyeszna Csernyihiv–Zorja Luhanszk 3-1, FK Olekszandrija–FK Mariupol 4-1, Inhulec Petrove–SZK Dnyipro 1-1, Vorszkla Poltava–Ruh Lviv 5-2.
A második fordulót szeptember 12-én rendezik, amikor is az FK Olekszandrija lesz a Minaj FC ellenfele az ungvári Avanhard Stadionban sorra kerülő mérkőzésen.
Időközben a minajiak komoly erősítésbe kezdtek, több új játékos érkezését is bejelentették.
Egy időre Kárpátaljára teszi át a székhelyét a Sahtar Donyeck kölcsönjátékosaként Anton Kanibolockij és Kiril Melicsenko. A 32 éves kapus Kanibolockij az utóbbi évben a Kárpáti Lvivnél szerepelt ugyancsak kölcsönben, míg a 21 éves Melicsenkóra támadóként számíthat Vaszil Kobin vezetőedző.
A csatárszekciót erősítheti a Voliny Lucktól érkező 33 éves Denisz Kozsanov is, aki Nurijevvel együtt a legutóbbi idény társgólkirálya volt a másodosztályban.
A 21 éves munkácsi származású Dmitro Pavlisra védőként, míg a Dnyiprótól érkező Olekszandr Sznyizskóra középpályásként számíthat a kárpátaljai együttes.
(tamási/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Csonka fordulóval vette kezdetét a 2020–2021-es bajnoki idény az immáron 14 csapatos ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, mivel az FK Lviv–Minaj FC találkozót azért halasztották el, mert a lembergiek hat játékosánál is koronavírus-fertőzést m...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1598523002
[modified] => 1598490755
)
[title] => Elnapolta a Minaj FC élvonalbeli bemutatkozását a járványhelyzet
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3335&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3335
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 3333
[image] => Array
(
[id] => 3333
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/109777616-3790209617661253-1036575503993457999-o.jpg
[original_lng] => 78840
[original_w] => 800
[original_h] => 477
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/109777616-3790209617661253-1036575503993457999-o-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/109777616-3790209617661253-1036575503993457999-o-300x179.jpg
[width] => 300
[height] => 179
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/109777616-3790209617661253-1036575503993457999-o-768x458.jpg
[width] => 768
[height] => 458
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/109777616-3790209617661253-1036575503993457999-o.jpg
[width] => 800
[height] => 477
)
[1536x1536] => Array

[2048x2048] => Array

[full] => Array

[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1598479956:4
[_thumbnail_id] => 3333
[_edit_last] => 4
[views_count] => 5774
[_ukrnet_feed_include] => 1
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1657441265
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1657441265
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1660812138
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1661884886
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666873058
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666873058
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666873058
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666873059
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1670526963
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1689401489
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1724240829
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1726762099
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1726762100
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1726762100
[_algolia_sync] => 508003394000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1747632715
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1762077622
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 161
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Labdarúgás
)
[tags] => Array
(
[0] => 241
[1] => 2676
)
[tags_name] => Array
(
[0] => labdarúgás
[1] => Minaj FC
)
)
[1] => Array
(
[id] => 3320
[content] =>

A legendás portugál középpályás, Luís Figo 2000 és 2005 között játszott a Real Madridban, ebben az időszakban végig csapattársa volt az akkoriban a köztudatba berobbanó Iker Casillasnak.
A 47 éves Figo teljesen természetesnek tartja, hogy a kiváló kapus öt év után az FC Portóban visszatér nevelőegyesületéhez, a Real Madridhoz.
„Az, az ő otthona, az ő természetes közege. Egy közös döntés született az érintett felek által. Beszélgettek, megtörtént e felkérés ő pedig elfogadta. Most boldog és én is az vagyok miatta, mert így hazatér” – nyilatkozta a Marcának Luís Figo.
A Spanyol sajtó arról írt az elmúlt napokban, hogy Casillas félredobja sértettségét a klubbal szemben, amely könnyedén megvált tőle 2015 nyarán, miután az akkori vezetőedzővel a portugál José Mourinhóval képtelen volt együtt dolgozni.
Érdemeihez mérten kénytelen volt a hátsó ajtón távozni, pedig a királyiakkal gyakorlatilag mindent megnyert és a spanyol válogatottal is feljutott Európa és a világ csúcsára.
Amennyire könnyedén képes megválni ikonikus játékosaitól a Real Madrid – Casillas mellett említhetjük Raúl esetét is – a jelek szerint legalább olyan könnyen képes visszacsalogatni őket. A klub korábbi legendás gólvágója jelenleg a B-csapatot irányítja, Casillasnak pedig a vezetőségben kínáltak munkát, az elnök, Florentino Pérez közvetlen tanácsadója lesz.
A feladatra a Marca információi szerint maga az elnök kérte fel, de nem csupán a tanácsadói feladatkört látja el. Az elképzelések szerint a Real Madrid nagykövete is lesz.
A még mindig csak 39 éves Casillas 2019. Május 1-én a Porto egyik edzésén szívinfarktust kapott, amelyet végül szerencsésen átvészelt, de saját biztonsága érdekében már nem vállalta, hogy visszatérjen a pályára.
Felesége állapota is megerősítette, hogy vissza kell térnie Madridban, hiszen nem sokkal infarktusa után kiderült, hogy élete társa, Sara Carbonero rákos beteg.
Ahogyan az elmúlt napokban a spanyol La Semana című napilapnak nyilatkozta: „Alapjaimban omlottam össze. Egy olyan csapás, amilyet elszenvedtem az elmúlt évben arra késztet, hogy két lábbal a földön álljak. Az ilyen gyorsan észhez térít. Csak azért lehetek itt, mert az orvos azonnal elkezdte a kezelést. Ha nem így történik, nekem vége” –elevenítette fel a nehéz időszakot.
Arról is beszélt, hogy a Real Madriddal való szakítása is egy komoly „trauma volt számomra, de – Figo szavait megerődítve – ez az otthonom”.
Forrás: m4sport
[type] => post
[excerpt] => A legendás portugál középpályás, Luís Figo 2000 és 2005 között játszott a Real Madridban, ebben az időszakban végig csapattársa volt az akkoriban a köztudatba berobbanó Iker Casillasnak.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1598394343
[modified] => 1598364558
)
[title] => Figo: Casillas Hazatért
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3320&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3320
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 3322
[image] => Array
(
[id] => 3322
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30.jpg
[original_lng] => 232559
[original_w] => 1600
[original_h] => 899
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30.jpg
[width] => 1600
[height] => 899
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/viber-kep-2020-08-25-12-58-30.jpg
[width] => 1600
[height] => 899
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1598353864:4
[_thumbnail_id] => 3322
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4140
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1656855938
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1659703541
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1661155219
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1661155219
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1667304030
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1667304031
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1667304031
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1667304031
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1672139299
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1689668236
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724539563
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724539563
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724539563
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1724539563
[_algolia_sync] => 508003390000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1747395792
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1760454151
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 161
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Labdarúgás
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3136
[1] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Iker Casillas
[1] => labdarúgás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 3306
[content] =>
Hatodszor hódította el a trófeát a Bayern München, hisz 1-0-s győzelmet aratott a Paris Saint-Germain felett vasárnap a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni döntőjében.

Fotó: AFP/MATTHEW CHILDS
A német csapat győztes találatát a francia Kingsley Coman fejelte az 59. percben.
A Bayern a Barcelona után a második együttes Európában, amely kétszer triplázott, ugyanis 2013 után idén is megnyerte a BL mellett a hazai bajnokságot és kupaküzdelmet.
Az Európai Szuperkupáért szeptember 24-ére kiírt mérkőzésen az Európa-ligában győztes Sevillával találkozik a bajor együttes a budapesti Puskás Arénában.
Bajnokok Ligája, döntő:
Bayern München (német) – Paris Saint-Germain (francia) 1-0 (0-0)
Lisszabon, zárt kapus, v.: Daniele Orsato (olasz)
gólszerző: Coman (59.)
sárga lap: Davies (28.), Gnabry (52.), Süle (56.), Müller (94.), illetve Paredes (52.), Neymar (81.), Silva (83.), Kurzawa (86.)
Bayern München:
Neuer – Kimmich, Boateng (Süle, 25.), Alaba, Davies – Gnabry (Coutinho, 68.), Goretzka, Müller, Thiago (Tolisso, 86.), Coman (Perisic, 68.) – Lewandowski
Paris Saint-Germain:
Navas – Kehrer, Silva, Kimpembe, Bernat (Kurzawa, 80.) – Paredes (Verratti, 64.), Pedroso, Herrera (Draxler, 72.) – Di María (Choupo-Moting, 80.), Mbappé, Neymar

Fotó: index.hu
II. félidő:
59. perc: Gnabry jobb oldali lapos beadását követően felszabadítottak a francia védők, de éppen Kimmichhez, aki okosan az ötös bal oldalán üresen érkező Comanhoz ívelt, a szélső pedig a hosszú sarokba fejelt (1-0).
A mérkőzés elején hiába birtokolta többet a labdát a Bayern, többnyire csak hátul passzolgattak, támadásban viszont ugyanolyan pontatlanul kezdtek, mint az Olympique Lyon elleni elődöntőben. Csakhogy a párizsiaknak korántsem volt annyi lehetősége, mint a másik francia csapatnak. Az első nagy helyzetre 18 percet kellett várni, ekkor Neuer hárította bravúrral Neymar próbálkozását, majd beadási kísérleténél lábbal mentett. Nem sokkal később érkezett a válasz, ugyanis Lewandowski a kapufát találta el, majd ismét a francia bajnok veszélyeztetett, de Di María célt tévesztett. A néhány percnyi élvezetes játék és három helyzet után ismét többnyire a mezőnyben küzdöttek a felek: a szünetig hátralévő időben egy ízben a sérüléséből visszatérő Navasnak bravúrral kellett védenie Lewandowski fejesét, míg túloldalon Mbappé rontott el egy ziccert azzal, hogy szinte Neuer kezébe lőtt.

Fotó: onefootball.com
A második félidőt a PSG kezdte jobban, de fölénye nem nyilvánult meg helyzetekben, eközben a Bayern helyenként durva szabálytalanságokkal tördelte a játékot, így a hangulat is kissé paprikás lett. A szórványos Bayern-támadások egyikéből a meglepetésre a kezdőbe került Coman fejelt a kapuba. A góltól alaposan megélénkült a találkozó, Coman pedig megduplázhatta volna a németek előnyét, csakhogy Silva a kapu előteréből utolsó emberként menteni tudott. Ezt követően a PSG előtt is adódtak lehetőségek, de Neuer lábbal fantasztikusan védett Marquinhos közeli próbálkozásánál. Néhány percig nagyon aktívan rohamozott a hátrányban lévő francia együttes, ám a lendülete hamar alábbhagyott, így a Bayern viszonylag könnyedén őrizte minimális előnyét: a párizsi csapatnak mindössze egyetlen komolyabb helyzete volt a lefújásig, de akkor Choupo-Moting rossz megoldást választott az ötös vonalán.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Hatodszor hódította el a trófeát a Bayern München, hisz 1-0-s győzelmet aratott a Paris Saint-Germain felett vasárnap a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni döntőjében.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1598258085
[modified] => 1598229490
)
[title] => A Bayern München hatodszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3306&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3306
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 3310
[image] => Array
(
[id] => 3310
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3.jpg
[original_lng] => 581299
[original_w] => 2000
[original_h] => 1333
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3.jpg
[width] => 2000
[height] => 1333
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bl-3.jpg
[width] => 2000
[height] => 1333
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1598218691:5
[_thumbnail_id] => 3310
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 5694
[_oembed_ba902e70792e54f3a4248e32466d6b17] => Az @UEFA a Puskás Arénában rendezi meg az idei európai Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én! ▶️ Csányi Sándor: "Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését ismerte el. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait". pic.twitter.com/4hiBG9JL0U
— MLSZ (@MLSZhivatalos) June 17, 2020
[_oembed_time_ba902e70792e54f3a4248e32466d6b17] => 1598218692
[_oembed_a6de5d2ace32721566f5f1fae37bfb47] =>
[_oembed_time_a6de5d2ace32721566f5f1fae37bfb47] => 1598218693
[_oembed_65daccaabc5f5906bf08bfc4b8402830] =>
[_oembed_time_65daccaabc5f5906bf08bfc4b8402830] => 1598218694
[_oembed_4cd1a48d999d583cd2b949a7028466a6] =>
[_oembed_time_4cd1a48d999d583cd2b949a7028466a6] => 1598218695
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3620ac23a4a846c24b4a4c3eebcaa874] => Íme, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének a párosításai! Hogy tetszik? ?Részletek itt: https://bit.ly/2KkRIUq
Posted by Nemzeti Sport Online on Monday, December 14, 2020
[_oembed_time_3620ac23a4a846c24b4a4c3eebcaa874] => 1610760886
[_oembed_d09cda1da942654cb32b9569acde1fb7] => ☑️ The #UEFAExCo has approved a new format for club competitions as of the 2024/25 season.
⚽ The reforms come after an extensive consultation across the football family. The changes made are designed to secure the positive future of European football at every level.#UCL #UEL
— UEFA (@UEFA) April 19, 2021
[_oembed_time_d09cda1da942654cb32b9569acde1fb7] => 1620973725
[_oembed_a94c318650b6daec0a1b4fa9f4dd59ed] => Ferencváros-sajtótájékoztató: Kubatov Gábor és Orosz Pál
Posted by Nemzeti Sport Online on Thursday, December 5, 2019
[_oembed_time_a94c318650b6daec0a1b4fa9f4dd59ed] => 1631790820
[_oembed_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] =>
[_oembed_time_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] => 1653328627
[_oembed_01b43dd695e9923610997857802293ce] =>
[_oembed_time_01b43dd695e9923610997857802293ce] => 1653328627
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1660344937
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1660845071
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1660845072
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1660845072
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666787289
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666787290
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666787290
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666787290
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1671036967
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1689319752
[_oembed_fb6691bab64aafc4b07126954a92c982] => ??| Ajax fans were not happy after they went 3-0 down to Feyenoord. The game has been officially abandoned. ?
pic.twitter.com/UyKdYZZycG
— CentreGoals. (@centregoals) September 24, 2023
[_oembed_time_fb6691bab64aafc4b07126954a92c982] => 1700818463
[_oembed_1ae2ac02119820e230288f00fcc46d02] => 🚨🚨| Ajax fans were not happy after they went 3-0 down to Feyenoord. The game has been officially abandoned. 😬
pic.twitter.com/UyKdYZZycG
— CentreGoals. (@centregoals) September 24, 2023
[_oembed_time_1ae2ac02119820e230288f00fcc46d02] => 1719955379
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1724351022
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724957658
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724957658
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724957658
[_algolia_sync] => 508003387000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1751878722
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1761671679
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 161
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Labdarúgás
)
[tags] => Array
(
[0] => 2562
[1] => 2545
[2] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bajnokok Ligája
[1] => Bayern München
[2] => labdarúgás
)
)
[3] => Array
(
[id] => 3287
[content] =>
Szent Istvánról elnevezett labdarúgó kupát rendeztek augusztus 20- án éjszaka Guton. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete által megtartott tornán a település csapatai mérkőztek meg egymással az általános iskola műfüves pályáján.
[type] => post
[excerpt] => Szent Istvánról elnevezett labdarúgó kupát rendeztek augusztus 20- án éjszaka Guton. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete által megtartott tornán a település csapatai mérkőztek meg egymással az általános iskola műfüves pá...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1598099409
[modified] => 1598086142
)
[title] => Szent István focikupa Guton (videó)
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3287&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3287
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 3288
[image] => Array
(
[id] => 3288
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3.jpg
[original_lng] => 64115
[original_w] => 1522
[original_h] => 856
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3.jpg
[width] => 1522
[height] => 856
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3.jpg
[width] => 1522
[height] => 856
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sin-jozsef-3.jpg
[width] => 1522
[height] => 856
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1598075342:10
[_thumbnail_id] => 3288
[_oembed_262b270cf7476206754d433cbeecc637] =>
[_oembed_time_262b270cf7476206754d433cbeecc637] => 1598075341
[_edit_last] => 10
[views_count] => 6541
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1656551615
[_oembed_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] =>
[_oembed_time_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => 1656551616
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1658160009
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1661419292
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1663074855
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1667912762
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1667912763
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1667912763
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1667912763
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1674544422
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1689854172
[_oembed_f2cd54ae408438c49c1b5e3ab80ab913] => {{unknown}}
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724590060
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724590060
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724590060
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1724590060
[_algolia_sync] => 508003382000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1750618860
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1760063809
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 11
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kiemelt téma
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => labdarúgás
)
)
[4] => Array
(
[id] => 3261
[content] =>
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán videokonferencián egyeztetett az 55 tagszövetség főtitkárával a nemzetközi mérkőzések komplex szabályozásának kialakításáról.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az UEFA az egészségügyi hatóságokkal és a kormányokkal folyamatosan egyeztetve igyekszik kialakítani egy összetett szabályozási rendszert, amely a koronavírus-járvány alatt lehetővé teszi a nemzetközi mérkőzések lebonyolítását.
Az egyes országok egymástól eltérő karanténszabályai jelentősen megnehezíthetik a játékosok országok közti utazását, így a válogatottakban és klubcsapataikban való szereplését. A megbeszélésen több lehetőség is szóba került a nehézségek áthidalására, így nemzetközi folyosók létrehozása, valamint a mérkőzések semleges helyszínen történő lejátszása is megoldás lehet ilyen esetekben. A következő időszak sok bizonytalanságot hordoz, számtalan járványügyi és szabályozási nehézség is korlátozza az európai szövetségek mozgásterét.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán videokonferencián egyeztetett az 55 tagszövetség főtitkárával a nemzetközi mérkőzések komplex szabályozásának kialakításáról.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1597918030
[modified] => 1597881497
)
[title] => Nemzetközi folyosókat hozna létre az UEFA
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3261&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3261
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 3262
[image] => Array
(
[id] => 3262
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169.jpg
[original_lng] => 187304
[original_w] => 1000
[original_h] => 563
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/uefa169.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1597870698:5
[_thumbnail_id] => 3262
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4090
[_oembed_1ff22238e21d2ebe34a2835bfbfae9d5] => À circonstances exceptionnelles, dispositions exceptionnelles. Pour la première fois de son histoire, débutée en 1956, le #Ballondor France Football ne sera pas attribué en 2020, faute de conditions équitables suffisantes.
Nos explications sur ce choix : https://t.co/LgRr8GCuKD pic.twitter.com/Z1x3L3QBGV
— France Football (@francefootball) July 20, 2020
[_oembed_time_1ff22238e21d2ebe34a2835bfbfae9d5] => 1597856619
[translation_required_done] => 1
[_oembed_cda288339b14c10a3257df6c8bb08feb] => A férfi A-válogatott játékosainak és stábtagjainak napi tesztelésén Cosimo Inguscio pályaedző legutóbbi tesztje pozitív lett, így azonnal távozott Telkiből. Mindenki más eredménye negatív. A ma esti Szerbia elleni NL-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja a válogatottat. #csakegyutt pic.twitter.com/GZoBATSgEd
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 15, 2020
[_oembed_time_cda288339b14c10a3257df6c8bb08feb] => 1607992690
[_oembed_25b70851eba3010a425e9a630627702f] => A korábbi folyamatos negatív teszteredmények után Marco Rossi legutóbbi vizsgálata pozitív eredményt mutatott. Elkülönítése a játékosoktól, stábtagoktól azonnal megtörtént. További információk a válogatott esti sajtótájékoztatóján. #csakegyutt pic.twitter.com/j6pEnIgjpK
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 11, 2020
[_oembed_time_25b70851eba3010a425e9a630627702f] => 1607992690
[_oembed_c8d5e47049cfc48823760e310fffc6a0] =>
[_oembed_time_c8d5e47049cfc48823760e310fffc6a0] => 1616038881
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1658177970
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1658177970
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1663234675
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1663234676
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1668934090
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1668934090
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1668934090
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1668934091
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1668934091
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1687275367
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1720152135
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724231118
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724231119
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724231119
[_algolia_sync] => 508003375000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1748963049
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1761846717
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 1114
[3] => 49
[4] => 161
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Hírek
[4] => Labdarúgás
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 735
[1] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => koronavírus
[1] => labdarúgás
)
)
[5] => Array
(
[id] => 3217
[content] =>
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Genius Jótékonysági Alapítvány a Buzánszky Jenő labdarúgó kupát Beregszászon. A tornára az általános és középiskolák csapatai nevezhettek, akik három korcsoportban mérkőztek meg. A sporteseményre Kárpátalja járásainak 13 intézményéből 14 csapat érkezett.
A tornán a fiúk két korcsoportban mérték össze erejüket. Míg délelőtt az U15-ös korcsoport, addig délután az U17-sek lépték pályára. Utóbbiak között a házigazda, a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskola csapata lett a legjobb.
A fiúk mellett 4 lánycsapat is pályára lépett, akik a Pásztor Ferenc Ház pályáján játszottak. Itt a Beregvidék ifjúsági klub U17-es csapata bizonyult a legjobbnak.
A magyarországi NIKÉ sportegyesület jóvoltából minden résztvevő csapat ajándékcsomagot vehetett át. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok érmet is kaptak.
Az évente megrendezett Buzánszky Jenő labdarugó torna jó lehetőség, hogy Kárpátalja fiatal sporttehetségei megismerkedjenek és összemérjék tudásukat.
[type] => post
[excerpt] => A tornán a fiúk két korcsoportban mérték össze erejüket. Míg délelőtt az U15-ös korcsoport, addig délután az U17-sek lépték pályára. A fiúk mellett 4 lánycsapat is pályára lépett, akik a Pásztor Ferenc Ház pályáján játszottak.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1597490730
[modified] => 1597486407
)
[title] => Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Genius Jótékonysági Alapítvány a Buzánszky Jenő labdarúgó kupát (videó)
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3217&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3217
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 3218
[image] => Array
(
[id] => 3218
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1.jpg
[original_lng] => 115496
[original_w] => 1569
[original_h] => 883
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1.jpg
[width] => 1569
[height] => 883
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csuha-daniel-1.jpg
[width] => 1569
[height] => 883
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1597475607:10
[_oembed_82c199ffb7c6a3391fda97efbca278c1] =>
[_oembed_time_82c199ffb7c6a3391fda97efbca278c1] => 1597475354
[_thumbnail_id] => 3218
[_edit_last] => 10
[views_count] => 9813
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bd4a5d27059d4b42ee350f0a4bfd78f0] =>
[_oembed_time_bd4a5d27059d4b42ee350f0a4bfd78f0] => 1614528006
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1656617030
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1656617030
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1660406144
[_oembed_36de90aa5a72c39f9c39d6bd64629521] =>
[_oembed_time_36de90aa5a72c39f9c39d6bd64629521] => 1661540386
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1662465066
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666713530
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666713530
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666713530
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666713530
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1675788253
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1689704016
[_oembed_35fb95e1938c52aab93d54e02873af25] =>
[_oembed_time_35fb95e1938c52aab93d54e02873af25] => 1707926516
[_oembed_bf8687d514ebbb0f3a6b1b40794e25dd] =>
[_oembed_time_bf8687d514ebbb0f3a6b1b40794e25dd] => 1707926516
[_oembed_4cde8a129e26cf4344670ffabc9bc869] => {{unknown}}
[_oembed_d05feabc26945e63747936cef128b73a] => {{unknown}}
[_oembed_ac0d93343596a50a8866b0f5639c4dea] => {{unknown}}
[_oembed_ab1405e369cf2574fac3625eaf01f44a] =>
[_oembed_time_ab1405e369cf2574fac3625eaf01f44a] => 1721925666
[_oembed_28a5872ddb6ff447f9146fe066bf13ce] =>
[_oembed_time_28a5872ddb6ff447f9146fe066bf13ce] => 1721925666
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1722922211
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724578643
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724578643
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724578643
[_oembed_ea267aa51c69482c46b051d6b0136b78] =>
[_oembed_time_ea267aa51c69482c46b051d6b0136b78] => 1738462698
[_algolia_sync] => 508003362000
[_oembed_30dc20f8b33c703b9d56d3bbe7b1219c] =>
[_oembed_time_30dc20f8b33c703b9d56d3bbe7b1219c] => 1744555661
[_oembed_e800def94b32c1b81381c342201a79a6] =>
[_oembed_time_e800def94b32c1b81381c342201a79a6] => 1744555661
[_oembed_2b19b71e992bff60a883c0edec3ce9cf] =>
[_oembed_time_2b19b71e992bff60a883c0edec3ce9cf] => 1745916634
[_oembed_b51c43891acd4333f6f99703a6bf7294] =>
[_oembed_time_b51c43891acd4333f6f99703a6bf7294] => 1747715466
[_oembed_244293d657c7402be7354f50106f4926] =>
[_oembed_time_244293d657c7402be7354f50106f4926] => 1748306257
[_oembed_3fcef0513e23f650a36c2777e9256591] =>
[_oembed_time_3fcef0513e23f650a36c2777e9256591] => 1751244609
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1752656440
[_oembed_05da0ae557425f31f19b210f37e0b25d] =>
[_oembed_time_05da0ae557425f31f19b210f37e0b25d] => 1756618312
[_oembed_f438496123339bbb45361f4e2f4d08aa] =>
[_oembed_time_f438496123339bbb45361f4e2f4d08aa] => 1758090679
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1761678564
[_oembed_32a5954d0a98f8048fc8c0dd5d911ae2] =>
[_oembed_time_32a5954d0a98f8048fc8c0dd5d911ae2] => 1765845106
[_oembed_aafbeb2906af9840a8a2cc5805eed9f6] =>
[_oembed_time_aafbeb2906af9840a8a2cc5805eed9f6] => 1767780631
[_oembed_b9fe9c1cf457b8b29baa849d157826e7] =>
[_oembed_time_b9fe9c1cf457b8b29baa849d157826e7] => 1774769904
[_oembed_a0401c43c0e92ba78851caa0e15bfcf1] =>
[_oembed_time_a0401c43c0e92ba78851caa0e15bfcf1] => 1775751035
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1049
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 161
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Labdarúgás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 404
[1] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszász
[1] => labdarúgás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 3197
[content] =>

A jól informált újságíró, Guillem Balague –, aki Lionel Messi és Pep Guardiola életrajzi könyvét is szerezte – szerint a Juventus kis túlzással mindenkinek felkínálta a portugál szupersztárt.
Az ötszörös aranylabdás 2018 nyarán, négy évre írt alá a torinói csapathoz, de a kialakult helyzetben és a nehéz gazdasági körülmények között egyre nagyobb terhet jelent a klubnak Cristiano Ronaldo fizetése.
„Az, hogy a Paris Saint-Germaint hírbe hozták Cristiano Ronaldóval, az nem azért van, mert a párizsiak mindent megtennének a portugál megszerzéséért. Jorge Mendes, CR ügynöke próbál csapatot találni a játékosának. A Real Madrid kijelentette, hogy Ronaldo nem tér vissza, volt szó az MLS-ről is, de egyelőre nincs semmi konkrétum. A Juventus szeretne megszabadulni a játékos hatalmas fizetésétől. Madridban nettó 23 millió eurót keresett, Torinóba sem kevesebb pénzért igazolt( 30 millióért), de nem nagyon van csapat, amely ezt ki tudná gazdálkodni. Mindenkinek felkínálták a játékost, még a Barcelonának is” – mondta a BBC-nek Balague.
Cristiano Ronaldo a Juventusnál töltött két szezonja alatt 89 meccsen 65 gólt szerzett, nyert két bajnoki címet és egy olasz Szuperkupát.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => A jól informált újságíró, Guillem Balague –, aki Lionel Messi és Pep Guardiola életrajzi könyvét is szerezte – szerint a Juventus kis túlzással mindenkinek felkínálta a portugál szupersztárt.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1597355700
[modified] => 1597335130
)
[title] => A Juventus mindent megtesz, hogy megszabaduljon Cristiano Ronaldótól
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3197&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3197
[uk] => 3211
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 3199
[image] => Array
(
[id] => 3199
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1.jpg
[original_lng] => 37934
[original_w] => 900
[original_h] => 622
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1-300x207.jpg
[width] => 300
[height] => 207
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1-768x531.jpg
[width] => 768
[height] => 531
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1.jpg
[width] => 900
[height] => 622
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1.jpg
[width] => 900
[height] => 622
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1.jpg
[width] => 900
[height] => 622
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ronaldo-juve-1.jpg
[width] => 900
[height] => 622
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1597394721:2
[_thumbnail_id] => 3199
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 9815
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d5cacf547d63f5c6c8bf79541d723baf] =>
[_oembed_time_d5cacf547d63f5c6c8bf79541d723baf] => 1597344909
[_oembed_a6136d6fba0863ae02b74a6a6e7fed1b] =>
[_oembed_time_a6136d6fba0863ae02b74a6a6e7fed1b] => 1597344909
[_oembed_8f9799fcfa75074f6d12a4ccda5414eb] =>
[_oembed_time_8f9799fcfa75074f6d12a4ccda5414eb] => 1601523123
[_oembed_ab978caccc17488cd8593f68cb75ca68] =>
[_oembed_time_ab978caccc17488cd8593f68cb75ca68] => 1610526328
[_oembed_c64744029324ded5917f0de26ec548f4] =>
[_oembed_time_c64744029324ded5917f0de26ec548f4] => 1631586080
[_oembed_8b7af199d215eb49db68d6f837a93d41] =>
[_oembed_time_8b7af199d215eb49db68d6f837a93d41] => 1632031336
[_oembed_b585c4e212143dfdfcc08d9e73911ff8] => Cristiano Ronaldo gives his shirt to a young emotional fan who invades the pitch at full-time ? ? pic.twitter.com/mvLorZttPP
— Football Daily (@footballdaily) November 11, 2021
[_oembed_time_b585c4e212143dfdfcc08d9e73911ff8] => 1640153423
[_oembed_6ae0a977c997dca7c81c5b07b73e9662] => — Cristiano Ronaldo (@Cristiano) April 18, 2022
[_oembed_time_6ae0a977c997dca7c81c5b07b73e9662] => 1650897797
[_oembed_88d3f17e09486b0453e7dd2dd0bc8bfc] => ??? ???????? ????????? ?
You've voted @Cristiano as our Sir Matt Busby Player of the Year ??#MUFC | @adidasfootball
— Manchester United (@ManUtd) June 4, 2022
[_oembed_time_88d3f17e09486b0453e7dd2dd0bc8bfc] => 1655877118
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1655996831
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1658088626
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1659027759
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1659027759
[_oembed_123a90d7139806e489f7a9a9cdbdf977] => Juventus-Atletico Madrid friendly cancelled.
— JuventusFC (@juventusfcen) August 6, 2022
[_oembed_time_123a90d7139806e489f7a9a9cdbdf977] => 1661753401
[_oembed_79244bfe254b3d588a97ff3a0bea0003] => ????Powerful arrival in Gaza pic.twitter.com/gjIkfl6eOY#UkraineRussiaWar #UkraineWar
— Ukrainian News24 (@MarkRid89403375) August 6, 2022
[_oembed_time_79244bfe254b3d588a97ff3a0bea0003] => 1661753402
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666800173
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666800174
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666800174
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666800174
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1676563782
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1689327722
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1722855723
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724051609
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724051609
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724051609
[_algolia_sync] => 508003357000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1747739533
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1759964963
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 161
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Labdarúgás
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 479
[1] => 2807
[2] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Cristiano Ronaldo
[1] => Juventus
[2] => labdarúgás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 3182
[content] =>
Nyolcadik alkalommal rendezte meg a GENIUS Jótékonysági Alapítvány a Buzánszky Jenő labdarúgó tornát Beregszászon, ahová általános és középiskolák csapatait várták, akik három korosztályban mérték össze erejüket.
Az egynapos sporteseményre 13 tanintézményből 14 csapat érkezett Kárpátalja járásaiból.
[type] => post
[excerpt] => Nyolcadik alkalommal rendezte meg a GENIUS Jótékonysági Alapítvány a Buzánszky Jenő labdarúgó tornát Beregszászon, ahová általános és középiskolák csapatait várták, akik három korosztályban mérték össze erejüket.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1597316460
[modified] => 1597313996
)
[title] => VIII. Buzánszky Jenő labdarugó torna (videó)
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3182&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3182
[uk] => 3194
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 3183
[image] => Array
(
[id] => 3183
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1.jpg
[original_lng] => 734827
[original_w] => 1512
[original_h] => 851
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1.jpg
[width] => 1512
[height] => 851
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1.jpg
[width] => 1512
[height] => 851
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-1.jpg
[width] => 1512
[height] => 851
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1597321760:10
[_oembed_63254b60f9585e219c9802f2f5d4ac62] =>
[_oembed_time_63254b60f9585e219c9802f2f5d4ac62] => 1597302677
[_thumbnail_id] => 3183
[views_count] => 11106
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1656871190
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1657630911
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1661340557
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1663425353
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666278685
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666278685
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666278685
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666278685
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1671127471
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1690122628
[_oembed_a55132fea05705764c591ab68c5dbf55] => {{unknown}}
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1727186892
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1727186892
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1727186892
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1727186892
[_algolia_sync] => 508003353000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1746722826
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1760693297
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 161
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Labdarúgás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => labdarúgás
)
)
[8] => Array
(
[id] => 3114
[content] =>

Az Európa-liga csütörtök köra esti nyolcaddöntőiből a Sevilla és a Bayer Leverkusen jutott be a sorozat negyeddöntőjébe.
A spanyolok az egymeccses párharcukban tulajdonképpen simán győzték le az AS Romát, míg a németek hasonlóan könnyedén őrizték meg, sőt növelték az első mérkőzésen, idegenben szerzett kétgólos előnyüket.
A sorozat rekordbajnoka, az ötszörös győztes Sevilla annyival volt kényelmesebb helyzetben, hogy a La Ligában elért negyedik helyüknek köszönhetően számukra már biztosított a Bajnokok Ligája-szereplés, míg a Serie A-ban 5. AS Roma számára ez csak az El-győzelemmel lenne lehetséges.
A szerdai másik olasz-spanyol párharchoz (Inter–Getafe 2-0) hasonlóan a koronavírus-járvány mitt ennek a mérkőzésenk sem volt odavágója, így ez a két csapat is semleges helyszínen, a duisburgi MSV Arénában lépett pályára, hogy egyetlen mérkőzésen döntse el a legjobb nyolc közé jutás kérdését.
A Sevilla utoljára még február 9-én kapott ki a Celta Vigo otthonában, míg a Roma ugyan július 5-én Nápolyban maradt alul legutóbb, azóta viszont hét győzelem mellett egy döntetlen a mérlegük.
Julen Lopetegui csapata kezdett veszélyesebben: a hatodik percben már a harmadik szögletet rúgta a Sevilla, majd Ocampos lövése után kellett a léc fölé tolnia a labdát Pau Lópeznek. A következő lehetőségnél, öt perccel később még közelebb járt a vezető gól megszerzéséhez a spanyol csapat, amikor egy újabb szöglet után Koundé fejelt a lécre. Húsz perc után aztán góllá érett a Sevilla mezőnyfölénye: Sergio Reguilon gyorsított fel a 16-os előtt, nem tudták megállítani az olasz csapat védői, az öt és feles sarkáról leadott nem túl jó lövését pedig bevédte Pau López.
A gól után aktívabb lett a Roma, a sevillai 16-osig el is jutottak párszor, de egészen a 35. percig különösebb veszélyt nem jelentettek a kapura, ekkor Zaniolo lövését kellett blokkolni a 11-es pont magasságában. Közvetlenül a szünet előtt egy saját térfelén szerzett labdából vitt végig egy villámgyors kontrát a Sevilla, Ocampost sem szerelni, sem lebirkózni nem tudták, így középre tudott adni, az érkező Juszef En-Nesziri pedig közelről az üres kapuba passzolt.
Szünet után nem sokat változott a játék képe, jobbára az történt a pályán, amit a Sevilla akart, még akkor is, ha kevéssel az újrakezdés után előbb Mikhtarjannak, majd a 70. percben Edin Dzekónak volt egy ígéretes lehetősége. Sőt, a 73. percben inkább Koundé talált a kapuba – de videózás után a játékvezető les címén nem adta meg a gólt.
A végére még maradt egy felső lécen csattanó spanyol szabadrúgás, és egy olasz piros lap, a hármas sípszó pedig azt jelentette, hogy az ötszörös győztes Sevilla maradhat Németországban és készülhet a Wolverhampton–Olimpiakosz párharc továbbjutója elleni augusztus 11-i negyeddöntőre.
A másik kora esti találkozón a Bayer Leverkusennek elég volt a biztonsági játék is, miután a márciusi első mérkőzésen 3-1-re nyertek Glasgow-ban a Rangers ellen, így egyértelmű esélyesei voltak a továbbjutásnak. A legjobb sorával felálló német csapat uralta is a találkozót, a félidőben 8-0 volt a kapura lövések aránya, gól azonban egyik Bayer-helyzetből sem született.
Fordulás után aztán góllá érette a német fölény, az 51. percben Moussa Diaby talált egy 30 méteres gólpassz után a kapuba végképp eldöntve a továbbjutás kérdését.
A negyeddöntőben a skótoknál keményebb dió vár a Leverkusenre: augusztus 10-én az olasz Internazionale lesz az ellenfelük.
A negyeddöntők (majd az elődöntők is) már kivétel nélkül egy mérkőzésen dőlnek el.
Eredmények, Európa-liga, nyolcaddöntők:
Sevilla–AS Roma 2-0 (2-0)
gól: Reguilon 21., En-Nesziri 44.
piros lap: Mancini 90+10. (AS Roma)
egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutó kiléte
Bayer Leverkusen–Rangers FC 1-0 (0-0)
gól: Moussa Diaby 51.
továbbjutott a Bayer Leverkusen 4-1-es összesítéssel
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => Az Európa-liga csütörtök köra esti nyolcaddöntőiből a Sevilla és a Bayer Leverkusen jutott be a sorozat negyeddöntőjébe.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1596837600
[modified] => 1596753815
)
[title] => A Sevilla és a Leverkusen jutott a legjobb nyolc közé az Európa - Ligában
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3114&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3114
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 3116
[image] => Array
(
[id] => 3116
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen.jpg
[original_lng] => 54996
[original_w] => 800
[original_h] => 530
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen-768x509.jpg
[width] => 768
[height] => 509
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen.jpg
[width] => 800
[height] => 530
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen.jpg
[width] => 800
[height] => 530
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen.jpg
[width] => 800
[height] => 530
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/sevilla-leverkusen.jpg
[width] => 800
[height] => 530
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1596742999:4
[_thumbnail_id] => 3116
[_edit_last] => 4
[views_count] => 7014
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1656307865
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1657566000
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1661172251
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1662484768
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666896880
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666896880
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666896880
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666896881
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1677134978
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1688641927
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1719576547
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1726338177
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1726338177
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1726338177
[_algolia_sync] => 508002836000
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1748639232
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1760095777
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 161
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Labdarúgás
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3489
[1] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európa-Liga
[1] => labdarúgás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 3053
[content] =>
Nagy Sándor kárpátaljai származású kapus újra a magyarországi Honvéd FC sorait erősíti.„A legjobb három közé jutásért küzdünk majd” – nyilatkozta a focista.

– Milyen érzésekkel tért vissza a Kispesthez?
– Ahogy beléptem ide, az akadémiára, régi jó barátokkal találkoztam. Átöleltek, mindenki örült, hogy itt vagyok, ez feldobta a hangulatomat, adott egy kis plusz motivációt nekem. Végig tartottuk a kapcsolatot a srácokkal és hál’Istennek most újra összejött a banda! Visszajött Baráth Botond, Hidi Patrik, Zsótér Donát, lassan összegyűlik a bajnokcsapat Kispesten!
– Ha már bajnokcsapat, hogyan emlékszik vissza a Kispesten töltött időre?
– Nagyon jó emlékeim vannak az első honvédos időszakomból. Akkor egy olyan csapatunk volt, ahol szerintem mindenki jól érezte magát, jó volt a hangulat, aminek mindenki részese volt, a cserejátékosok, sőt azok is, akik nem játszottak.
Sajnos amikor ide igazoltam, rögtön az első meccsemen, a Haladás ellen meg is sérültem, így nem tudtam megmutatni, mit tudok igazán, a szurkolók sem ismerhettek meg. Mégis azután a rövid periódus után is nagyon szépen viszonyultak hozzám, bármikor a Honvéd ellen játszottam, pozitívan fogadtak és sokszor mondták, hogy Sanyi, gyere vissza! Ez nagyon jólesett, szeretném meghálálni a bizalmukat.
– A visszatérés azonban nem most merült fel először, igaz?
– Valóban, többször szóba került már, hogy visszatérjek a Honvédhoz, de nem úgy alakultak a dolgok. Kispestről Gyirmótra mentem, majd miután a csapat kiesett az élvonalból, Debrecenbe igazoltam. Érdekesség, hogy Gyirmóton épp Urbányi István volt az edzőm, sokat köszönhetek neki abban, hogy ma itt vagyok. Ha akkor ő nem adott volna nekem lehetőséget, visszatértem volna Ukrajnába és talán nem is játszottam volna többet Magyarországon. Így viszont az ott töltött hónapok alatt meg tudtam mutatni, hogy mi az, amire képes vagyok, és felfigyelt rám Szima Gábor, a debreceni klub tulajdonosa és Herczeg András, a csapat edzője.

– Ahol azután három évet töltött.
Fontos három év volt ez számomra. Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, mert hihetetlen szeretettel álltak az irányomba, amit jól mutat, hogy kétszer is az év játékosának választottak a szavazataik alapján. Az utóbbi időszakban sok dolog történt, amiről már nem érdemes beszélni, de úgy érzem, hogy mindent megtettem a Debrecenért és ezt a szurkolók meg is hálálták nekem. Nagyon sajnáltam, hogy kiesett a csapat az élvonalból, bennem is eltört ezzel valami, nagyon rossz volt végignézni, amit a drukkereknek át kellett élniük. Az volt a legjobb döntés, talán mindkét félnek, ha eljövök Debrecenből és csak a szépre emlékezünk. Ebben az évben nem játszunk majd egymás ellen, de várom majd, hogy a következő szezonban újra találkozzunk a pályán az élvonalban.
– És milyen célokkal tért vissza a Honvédhoz?
– Jó csapat alakul itt, ahogy már emlegettem is, visszatértek olyan régi társak, akikkel öröm lesz együtt játszani, ahogy biztosan az újakkal is, akik mostanában érkeztek. Elnézve a csapatot, szerintem megküzdhetünk az első háromba kerülésért. Ami a Honvéd célja, az az én célom is, amit a csapat kitűz maga elé, azért dolgozok majd én is, hogy sikerüljön. Kicsit tartok is azért ettől a váltástól, amikor ugyanis legutóbb itt játszottam, épp akkor született meg a kisfiam. Ahogy most beléptem az akadémiára, elkezdtem aggódni, hogy a feleségem egyszer csak telefonál, hogy újra terhes.
[type] => post
[excerpt] => Nagy Sándor kárpátaljai származású kapus újra a magyarországi Honvéd FC sorait erősíti. "A legjobb három közé jutásért küzdünk majd" - nyilatkozta a focista.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1596049080
[modified] => 1596047356
)
[title] => Újra a Honvéd FC-t erősíti a kárpátaljai Nagy Sándor
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=3053&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3053
[uk] => 3045
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 3047
[image] => Array
(
[id] => 3047
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1.jpg
[original_lng] => 133258
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/2-4-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1596036556:5
[_edit_last] => 5
[views_count] => 14060
[_thumbnail_id] => 3047
[_oembed_86b12e56568f7a495e7e1ee9a76c8247] => Skvarka gólja a Honvéd ellenEgy remek támadás végén Skvarka duplázta meg a Ferencváros előnyét a Honvéd ellen, érik a bajnokavatás a Hidegkutiban.
Опубліковано M4Sport Вівторок, 16 червня 2020 р.
[_oembed_time_86b12e56568f7a495e7e1ee9a76c8247] => 1596030564
[_oembed_863bedb95af0c0a0a05ba4362936ba87] =>
[_oembed_time_863bedb95af0c0a0a05ba4362936ba87] => 1653059683
[_oembed_01b43dd695e9923610997857802293ce] =>
[_oembed_time_01b43dd695e9923610997857802293ce] => 1653059684
[_oembed_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] =>
[_oembed_time_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] => 1653808233
[_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
[_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1657004016
[_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] =>
[_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1657619083
[_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] =>
[_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1659026553
[_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] =>
[_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1659972773
[_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022
[_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666769098
[_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => #BREAKING #INDONESIA
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666769099
[_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => ‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666769099
[_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022
[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666769099
[_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
[_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1675350259
[_oembed_a90d5fad62df232fa92e9a42109b5e30] =>
[_oembed_time_a90d5fad62df232fa92e9a42109b5e30] => 1685343590
[_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] =>
[_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1689506129
[_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] =>
[_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1723540163
[_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724323097
[_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024
[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724323097
[_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] => 𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024
[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724323097
[_algolia_sync] => 508002820000
[_oembed_09ad74c45a7532b52cd523acdda31a24] =>
[_oembed_time_09ad74c45a7532b52cd523acdda31a24] => 1749565759
[_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] =>
[_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1749565759
[_oembed_81bbffe9b4fd14f831eb6cfa7bd9e7c1] =>
[_oembed_time_81bbffe9b4fd14f831eb6cfa7bd9e7c1] => 1761012018
[_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] =>
[_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1761594198
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 55
[4] => 31
[5] => 161
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Interjú
[4] => Kárpátalja
[5] => Labdarúgás
)
[tags] => Array
(
[0] => 241
[1] => 283
)
[tags_name] => Array
(
[0] => labdarúgás
[1] => sport
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 90
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 241
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => sport
)
[offset] => 90
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 241
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => sport
)
[_domains] => Array
(
[sport] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
labdarúgás (10 Oldal)