A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) bepereli a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amiért engedélyezte két vitatott nemű bokszoló, az algériai Iman Helif és a tajvani Lin Ju-ting indulását a nők között a tavaly nyári párizsi olimpián – írja az MTI.
Az insidethegames.biz portál beszámolója kiemelte: az IBA az után döntött jogi lépések megtétele mellett, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a transznemű sportolóknak a női kategóriákban való versenyzését.
Az IBA által biológiailag férfinak nyilvánított és a saját 2023-as világbajnokságáról kitiltott két ökölvívó a NOB engedélyével szorítóba léphetett Párizsban, ahol mindketten aranyérmesek lettek súlycsoportjukban. A férfias kinézetű és ütőerejű Helif úgy, hogy a 66 kg-osok negyeddöntőjében a magyar induló Hámori Lucát győzte le.
Az IBA hivatalos panaszt fog benyújtani Stefan Blätter svájci főügyészhez – írta a portál az orosz Umar Kremljov által vezetett bokszszervezet közleményére hivatkozva, hozzáfűzve, hogy a NOB 2023 tavaszán visszavonta az IBA elismerését, gyakorlatilag teljesen kizárva ezzel az ötkarikás mozgalomból. A döntést azzal indokolta, hogy a 2020 vége óta Kremljov irányította nemzetközi szövetség nem tudta megoldani a pénzügyi, sportszakmai és vezetési problémákat.
A portál szerint az IBA most nemcsak Svájc, hanem Franciaország és az Egyesült Államok főügyészénél is bepanaszolja a Thomas Bach elnökölte NOB-ot, egyszersmind jogi lépésekre ösztökélve a NOB döntése által sértett ökölvívókat is.
Az IBA átfogó és ingyenes jogi támogatást fog nyújtani bokszolóinknak ezekben a perekben, mivel ez az emberi jogok egyértelmű megsértése, és olyan bűncselekmény, amelyet meg kell büntetni. Bachnak teljes felelősséget kell vállalnia, és meg kell térítenie az okozott károkat, ha a bíróság vagy bármely más intézmény úgy dönt – nyilatkozta Kremljov.
[type] => post [excerpt] => A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) bepereli a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amiért engedélyezte két vitatott nemű bokszoló, az algériai Iman Helif és a tajvani Lin Ju-ting indulását a nők között a tavaly nyári párizsi olimpián – írja a... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1739397900 [modified] => 1739344243 ) [title] => Beperelték a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amiért engedte a vitatott nemű bokszolók indulását [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=17694&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17694 [uk] => 17708 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 17695 [image] => Array ( [id] => 17695 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif.jpg [original_lng] => 221659 [original_w] => 1108 [original_h] => 739 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/helif.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1739449724:8 [_thumbnail_id] => 17695 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 341 [translation_required_done] => 1 [_oembed_2779f1bb75c872cd65903c3af74096c5] =>
🚨BREAKING NEWS
Imane Khelif has been confirmed to be a man.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8