Gui Angéla szervezett sporttábort a nagydobronyi gyermekotthonban

Gui Angéla karitatív futónagykövet, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány elnöke évek óta országos és határon túlra ható jótékonysági és egészségtudatossági kampányokat szervez. A nagykövet asszony idén nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban szervezett ötnapos sporttábort.

Ezúttal Angéla néhány barátjával augusztus végén a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban szervezett ötnapos sporttábort az ott élő gyerekek és a ráti Szent Mihály Gyermekotthon lakói számára. A tábor második napján kerestük fel a színes programokkal tarkított sportrendezvényt, hogy betekintést nyerjünk a táborlakók életébe. Angéla a sportpálya szélén várt, és miután lebonyolították az épp zajló sorjátékot, szakított egy kis időt, hogy beszélgessünk.

– Harmadik éve szervezünk sporttábort, bár hol a Covid miatt kell újratervezni minden egyes programot, hol a háború miatt. Tavaly egy vírus miatt kellett ősszel megtartani a nyárra tervezett tábort. Tulajdonképpen folyamatos újratervezésben vagyunk, de azt látjuk, hogy ennek tényleg van értelme, mert nagyon fontos, hogy adományt hozunk. Négy évvel ezelőtt kazánra sikerült összegyűjteni a rekordösszegű pénzt, aminek köszönhetően nem fagytak meg télen a gyermekek, de annál nagyobb dolgot, mint hogy élményt adunk nekik és együtt küzdünk, együtt csapatban működünk, és mindezt a sport kereteiben tesszük meg, nem tudok elképzelni. Hiszen megtanulják, hogy érdemes célokat kitűzni, érdemes küzdeni. A sport az, amin keresztül talán a lelki megküzdésnek az útjait is ki lehet taposni. Minden évben kapnak egy új sportcipőt is tőlem, meg azoktól, akik az alapítványomat segítik. Úgy vélem, nem nagy dolog bemenni a boltba és venni 100 pár cipőt. Igen, kell hozzá pénz, de ha belegondolok, bárki össze tudja gyűjteni ezt az összeget. De annak a cipőnek, amit egy sporttábor keretében mi hozunk nekik, akik már 6 éve rendszeresen visszajárunk, annak más az üzenete. Hiszen tudják, hogy ezekhez élmények kötődnek, ezekben közös élményeket fogunk átélni, ezekben a cipőkben nemcsak elkezdenek futni, és futják a ház körüli köröket, hanem versenyeken indulnak, dobogóra állnak, a lelki megküzdést is kitapossák – emeli ki Angéla, miközben néha könnybe lábad a szeme.

Idén először jött velük egy fiatal egyetemista, Bóta Júlia, aki gyógypedagógusnak tanul Budapesten, autizmussal élő gyerekekkel szeretne foglalkozni és vállalta, hogy végig itt lesz a táborban.

– Nagyon érdekes, mert ugye a gyerekek nem tudják róla, hogy mit tanul, de a speciális foglalkozást igénylő gyermekek voltak az elsők, akik nem engedték el a kezét. Pont ők találták meg, és be tudta őket vonni a versenyekbe, s ugyanúgy részt tudtak venni a játékban – meséli Angéla, és bemutatja a 21 éves lányt, aki közben csatlakozott a beszélgetéshez.

– Gyógypedagógiát tanulok, ami itt széles spektrumban megjelenik. Egyrészt érdekes nekem, másrészt próbálom kicsit kihasználni ezt, interakcióba kerülni velük, amit nagyon élvezek. Angélán keresztül kerültem ide, 1 éve ismertem meg, futni kezdtünk és sokat mesélt, hogy is néz ki itt, sőt igazából emiatt ismerkedtünk meg. Már tavaly jöttem volna, de csak most sikerült eljutni.

Júliát nem tartotta vissza az, hogy háborús országba érkezik, és mint mondta, rengeteget tanult itt, amit szeretett volna leírni. Belekezdett, de rájött, hogy képtelen mindent feljegyezni.

– Beszélgettünk a háborúról, arról, hogy is volt az elején, amikor elkezdődött, s rájöttem, hogy teljesen hiányosak az ismereteim. A másik dolog, amiről sokat tanultam, az, hogy milyen nehéz egy ilyen intézményt fenntartani, és hogy vannak emberek, akik képesek ezt csinálni. Minden egyes nevelő, dolgozó, aki itt van – hihetetlen ember, nem is értem, hogyan csinálják. Mindezt viszem magammal, hogy vannak olyan emberek, akik erre áldozzák a mindennapjaikat, sőt az életüket! S a gyermekek hozzáállását, hogy azzal a sok szörnyűséggel, amit megéltek, azzal együtt is boldogok és tudnak tovább lépni. Nagyon különböző módszerekkel dolgozzák fel a múltjukat, mindenkinél más működik. Számomra nagyon példaértékű, hogy előbb-utóbb igenis megtalálják ezeket a stratégiákat – hangsúlyozta a diáklány és elmondta: nem ez az utolsó útja ide, már leadták a gyerekek a szülinapi rendeléseiket, úgyhogy valahogy vissza kell jönnie decemberben – és máskor, amikor majd tud.

A beszélgetés során elhangzott: szervezési szempontból nehéz, de számukra már nem újdonság, hogy ezeknek a gyermekeknek nehezebb hosszú ideig lekötni a figyelmét.

– Kitalálhatnánk, hogy reggel elindítunk egy sportversenyt és este hirdetünk eredményt, de délben már gyerek nem lenne a pályán, mert feladnák, megunnák. De ha pörgősre tudjuk venni, rövid ideig tart egy verseny, felvázoljuk a következőt, tudják, hogy másfél óra múlva eredményt hirdetünk, akkor itt maradnak végig, nem vesztik el a motivációjukat. Ezt nekünk is meg kellett tanulni, hogy amikor a sporttábor programját szerveztük, akkor már nem úgy gondolkodtunk, mint 4 éve. Tudjuk, hogyan lehet ezeket a gyermekeket bevonni a programokba – idézi fel a kezdeti nehézségeket Angéla. Elmondta, hogy minden reggel 7 órakor futás van, s amikor elkezdte, egy gyerek állt mellette, a tizedik körnél viszont már nagyon sokan. Akik pedig nem tudtak kijönni, azok az ablakban szurkoltak, mert valamilyen fogyatékossággal élnek, de be tudták őket vonni úgy, hogy a szobájukból számolták a köröket.

– Ezek pici dolgok, mégis ezek a legnagyobbak, amiket ráadásul egy háború árnyékában ezeknek a gyereknek el tudtunk ide hozni – hangsúlyozta Gui Angéla.

Elkísérte őt a nagydobronyi gyermekotthonba Balatoni Katalin, a Nők Magyarországért díjazottja, aki az Így tedd rá! néptánc mozgalmat működteti a Kárpát-medencében. Ő azt vállalta, hogy itt több csoportban, kisebbekkel, nagyobbakkal néptáncfoglalkozást tart. Táncoltak, énekeltek, játszottak.

– Balatoni Katalin a férjével érkezett, aki hasznossá akarta magát tenni. Kiderült, hogy mindent meg tud szerelni. Az otthonban rengeteg kerékpár van és kevés férfikéz. Nos, Budai Gergő néhány óra alatt átvizsgálta az összes kerékpárt. Volt, ami a szemétben landolt, mert már használhatatlan volt, de sokat megjavított.

A létszámból kiderült, hogy a ráti gyermekotthon gyerekei is csatlakoznak a programokhoz.

– Ők is a szívünkhöz nőttek, tegnap itt voltak a táncházban, pénteken pedig jönnek a focibajnokságra és a szalonnasütésre, tábortűzre. Nagyon lelkesek, és külön öröm, hogy részt vesznek az idei Petőfi-emlékév alkalmából szervezett jótékonysági futáson szeptember végén, amely Kiskőrösről, Petőfi szülővárosából indul és 500 km-rel távolabb, Koltón, a Teleki-kastélyban ér majd véget, ahol Júliával a mézesheteket töltötték. Külön buszt bérelünk, hogy aki tud, az mindkét kárpátaljai gyermekotthonból ott legyen és velünk együtt befusson a célba. S annak ellenére, hogy idén nem futunk Kárpátaljára, így ők is velünk lesznek. Csaba testvér legalább 150 gyermeke eljön oda 5-6 gyermekotthonból. Egy 4 órás élménynapot szervezünk számukra. Herczeg Anita jószolgálati nagykövet – mint minden évben – most is ott lesz. Potápi János Árpád nemcsak a startnál fut, de lefutja a félmaratont is, s így annak ellenére, hogy államtitkár úr nem jöhet Kárpátaljára (még egy évig ki van tiltva), de ott, Koltón találkozik a nagydobronyi és a ráti gyermekekkel – avat be a további programok részleteibe Gui Angéla.

Forintos József szintén hazajár Nagydobronyba, és évek óta részt vesz az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány színeiben a jótékonysági futások szervezésében is. Múlt héten Magyarfülpösön tartott sporttábort az ottani mélyszegénységben élő gyermekeknek. Májusban Nagydobronyban töltött egy hetet, s vállalta, hogy amikor sokan elmenekültek, ő ide jött és foglalkozott a gyerekekkel. Fontosnak tartotta, hogy míg egyesek elmennek, mások viszont eljönnek hozzájuk.

– Angélát már 7-8 éve ismerem, és gyakorlatilag az alapítvány születése óta sokat dolgozom együtt vele, elsősorban sporttáborok, -rendezvények szervezésével foglalkozom. Mielőtt elindultam, megszámoltam a pecséteket az útlevelemben és ez a mostani a 10. utam. Az első és a második alkalom között eldőlt a sorsom, hogy ide rendszeresen fogok járni. Én legalábbis így érzem – meséli József.

Először 2018-ban járt Kárpátalján egy jótékonysági futáson a ráti rehabilitációs központ megnyitása alkalmából, amikor Herczeg Anita és Marina Porosenko first ladyk is jelen voltak.

– A nagydobronyi gyermekotthonban voltunk elszállásolva, akkor el is dőlt, hogy rendszeresen jövök. Legutóbb májusban voltam itt egy hétig, épp a volóci rakétatámadás másnapján érkeztem. Minden alkalommal telepakolt csomagtartóval jövünk. Ezek elsősorban tárgyi dolgok. De hozunk magunkkal mást is, ami nem a csomagtartóban van, hanem valahol máshol – bennünk. Azonban minden egyes alkalommal, amikor elmegyek innen, azt érzem, hogy sokkal több mindent viszek haza, mint amit idehoztam. Egy olyan ajándék ide járni, amit nehéz megfogalmazni – mondja Forintos József és kiemeli, idén még biztosan jönniük kell, mert minden alkalommal, amikor megérkeznek, akkor meg kell ígérniük, hogy jönnek még, és meg kell mondaniuk azt is, hogy mikor. Nem lehet azt mondani, hogy majd, hanem konkrét időpontot kell a gyerekeknek mondani.

A hőség ellenére tartalmasan teltek a napok. Volt focibajnokság, szalonnasütés, egymást érték a versenyek, kirándultak az erdőbe. De a szabadtéri mozizás sem maradhatott ki sok-sok popcornnal. Mindez boldog mosolyokat csalt a gyermekotthon lakóinak arcára.

A tábor végén a szervezők elmondták, hogy több örömet kaptak, mint adtak. Ezekért a pillanatokért biztosan érdemes hegyeket is megmozgatni!

„Eljött a búcsú pillanata is. 85 leányölelést kaptunk, többször is, mert mindenki csak még egyet kért. Könnyes a szemünk, de örül a szívünk. Mert a nap végén nem az számít, hogy mid van és hogy mit értél el, hanem az, hogy kit emeltél fel, kit tettél jobbá, kinek segítettél, hogy miképpen szerettél. Ha valami, akkor az elmúlt öt nap egészen biztosan a cselekvő szeretetről szólt” – írta bejegyzésében Gui Angéla elutazása előtt.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)