Súlyos bundabotrány rázta meg az orosz labdarúgást

Súlyos bundabotrány rázta meg az orosz labdarúgást

21:21 Július 15, 2025

Sport 1663 2 хвилини

Egy bátor játékvezető vallomása nyomán derült fény arra, hogy a Torpedo Moszkva bírókat vásárolt meg annak érdekében, hogy visszajusson az élvonalba. Kár volt.

Súlyos bundabotrány rázta meg az orosz labdarúgást, drasztikus következményekkel.

Mint a Magyar Nemzet írja, a Torpedo Moszkva úgy jutott élvonalba, hogy több játékvezetőt megvesztegetett, a döntő mérkőzésén is lefizette a bírót, Bogdan Golovkót. Ez utóbbi például olyan jól sikerült, hogy az ellenfél Kamaznak két tizenegyest sem adott meg a spori, cserébe ki is állította az egyik játékosukat, az 1–1-es végeredmény pedig már pont jó volt a moszkvaiaknak.

A csaló fővárosiak egyébként nem itt buktak le, hanem egy másik játékvezető, Makszim Perezva jelentette az orosz szövetségnek a moszkvai klubvezetők által felajánlott egymilliós megvesztegetési kísérletet. Miután a bizonyítékokra fény derült, a két Torpedo-vezért, Valerij Skorodumovot és Leonyid Szoboljevet letartóztatták, a klubot pedig azonnali hatállyal kizárták az első osztályból, így most lesz idejük gondolkozni, megérte-e az egész.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei