Három érmet nyertek a magyarok a kajak-kenu vb első döntős napján

Három érmet nyertek a magyarok a kajak-kenu vb első döntős napján

10:47 Augusztus 25, 2024

Sport 970 4 хвилини

A magyar versenyzők egy arany- és két ezüstérmet szereztek az első döntős napon, szombaton az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.

Kezdésként Kőhalmi Emese fölényes rajt-cél győzelmet aratott a kajak egyesek 1000 méteres versenyében. A Kovács Katalin Akadémia 22 éves sportolója már az első métereken az élre állt, s féltávnál mintegy fél hajóhossz volt az előnye a fehéroroszok klasszisával, Marina Litvincsukkal szemben. Utóbbi kajakos volt az egyetlen, aki vele tartott, a hajrában azonban ő is leszakadt, s a magyar sportoló végül hatalmas előnnyel ért a célba elsőként.

Kőhalmi Emese ezzel ötödik felnőtt világbajnoki címét nyerte meg, amivel bekerült a sportág Örökös bajnokai közé.

A kenusok hasonló számában Bragato Giada remekül osztotta be az erejét. Ötszáz méternél még a 3-4. helyen lapátolt, de aztán a táv második felében lehagyta elfáradó kínai ellenfelét. A 25 éves tiszaújvárosi kenus a fehérorosz Aljona Nazdrova győzelmét már nem tudta megakadályozni, de tisztán másodikként ért a célba.

Ugyanígy ezüstérmet ünnepelhetett Adolf Balázs és Fejes Dániel a kenu kettesek 1000 méteres döntőjében. A két versenyző – akik korábban már szerepeltek együtt, most azonban frissen térdeltek össze – két hete még a párizsi olimpián küzdött. Együtt svéd stílusban, a jobb oldalon eveznek, ennek ellenére végig ott tudtak lenni az élbolyban, s ők is nagyszerűen bírták végig a távot. Az aranyérmet az oroszok egysége szerezte meg, Adolfék pedig nagy csata után másodikként zártak az ukránok előtt.

A negyedik szombati döntős magyar egység, a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás páros (K-2 1000 m) nem tudta megismételni tavalyi remek eredményét, a második helyet, ezúttal a második 500 méteren elfáradva hetedik lett.

A magyar hajó nélkül rendezett K-2 500 méteres vegyes számot a portugálok duója nyerte.

A többi döntőre vasárnap kerül sor, szombaton még a 200 méteres középfutamokat bonyolítják le Szamarkandban.

EREDMÉNYEK:

férfiak:
K-2 1000 m:

  • 1. Mikita Borjaku, Aleh Jurenyija (semleges/Fehéroroszország) 3:19.104 p
  • 2. Joakim Lindberg, Martin Nathell (Svédország) 3:20.543
  • 3. Felix Daniel Frank, Martin Hiller (Németország) 3:21.736
  • …7. Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás (Magyarország) 3:26.273

C-2 1000 m:

  • 1. Zahar Petrov, Ivan Dmitrijev (semleges/Oroszország) 3:41.510 p
  • 2. Adolf Balázs, Fejes Dániel (Magyarország) 3:42.120
  • 3. Jurij Vandjuk, Pavlo Borsuk (Ukrajna) 3:42.433

nők:
K-1 1000 m:

  • 1. Kőhalmi Emese (Magyarország) 4:03.433 p
  • 2. Marina Litvincsuk (semleges/Fehéroroszország) 4:07.277
  • 3. Melina Andersson (Svédország) 4:07.687

C-1 1000 m:

  • 1. Aljona Nazdrova (semleges/Fehéroroszország) 4:45.286 p
  • 2. Bragato Giada (Magyarország) 4:47.684
  • 3. Csiang Hszi-na (Kína) 4:49.521

vegyes:
K-2 500 m:

  • 1. Teresa Portela, Messias Baptista (Portugália) 1:37.592 p
  • 2. Volha Hudzenka, Dmitrij Natincsik (semleges/Fehéroroszország) 1:37.603
  • 3. Josef Dostal, Anezka Paloudova (Csehország) 1:38.34

A Kurucz Levente, Rendessy Eszter duó nem jutott be a döntőbe.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei