Az amerikai tornász nem mondott le a párizsi olimpia bronzérméről

Az amerikai tornász nem mondott le a párizsi olimpia bronzérméről

22:29 Augusztus 18, 2024

Sport 1222 4 хвилини

Jordan Chiles amerikai tornász nem mondott le arról, hogy jogi úton visszakapja a párizsi olimpia női talajdöntőjének bronzérmét, amely óvások sorozata után a román Ana Barbosué lett.

Chiles közösségimédia-oldalán azt írta, hogy megrázta a hír és nincsenek szavai. „Ez a döntés igazságtalannak tűnik, és nemcsak engem ért jelentős csapás, hanem mindenkit, aki támogatott az utamon.” Hozzátette, szívfájdalmat okozott neki, hogy rendkívül bántó, rasszista támadásoknak is ki volt téve.

Szívemet, lelkemet beleadtam ebbe a sportba, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a kultúrámat és a hazámat képviselem – fogalmazott, hozzátéve: „most pályafutásom egyik legnehezebb pillanatával állok szemben.”

Kiemelte: mindent megtesz annak érdekében, hogy igazságot szolgáltassanak neki, és hisz abban, hogy az út végén az illetékesek helyesen döntenek.

A párizsi fináléban az amerikaiak óvtak, így Chiles magasabb pontszámot kapott, amivel leszorította a dobogóról Barbosut, és átvehette a bronzérmet. Ezt követően a románok fellebbeztek, mondván, az Egyesült Államok csapata az előírt időhatáron túl óvott. A sportági nemzetközi szövetség (FIG) először nem fogadta be a románok beadványát, akik ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, amely viszont már nekik adott igazat, a FIG pedig utólag módosította a végeredményt, így lett Barbosu harmadik.

Ezzel nem volt vége az ügynek. Az óvási időhatár egy perc, és a románok szerint ezt túllépték az amerikaiak, akik viszont videófelvétellel próbálták igazolni, hogy időben cselekedtek. A CAS-hoz fellebbviteli tárgyalásra továbbküldött anyaguk alapján – amint kihirdették Chiles pontszámát – Cecile Landi edző már 47 másodperc után jelezte az óvást.

Azonban a Sportdöntőbíróság az új eljárásban közölte, a szabályok nem teszik lehetővé, hogy újravizsgálják a történteket, még akkor sem, ha esetleg meggyőző, új bizonyítékok állnak rendelkezésre, így Chiles nem kapja vissza az ötkarikás bronzérmét, és arra sincs mód, hogy két bronzérmet osszanak ki. Az Egyesült Államok Tornaszövetsége ekkor jelezte: minden lehetséges fórumon fellebbeznek, beleértve a Svájci Szövetségi Bíróságot is. Barbosu pénteken Bukarestben a román olimpikonok fogadásán már bemutatta olimpiai bronzérmét, de ez különbözik attól, amelyet Chiles még a párizsi díjátadón megkapott.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei