Bejelentették a Fradi új vezetőedzőjét - hivatalos

Bejelentették a Fradi új vezetőedzőjét - hivatalos

21:21 Június 13, 2024

Sport 790 2 хвилини

Az FTC csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy Pascal Jansen veszi át az együttes irányítását.

Az 51 éves brit-holland szakember legutóbb az AZ Alkmaarnál tevékenykedett, 2020 decemberétől 2024 januárjáig, itt együtt dolgozott többek között Kerkez Milossal is, de annak az Arne Slotnak is volt az asszisztense, aki nemrégiben Jürgen Kloppot váltotta a Liverpoolnál. A csapattal harmadikként, negyedikként és ötödikként is zárta a holland élvonalat, minden évben sikerült kiharcolnia a nemzetközi kupaszereplést. Jansen eddig egyedül az AZ-nél volt felnőttcsapat vezetőedzője, de már 20 éves kora óta edzősködik, a legtöbbet Hollandiában tevékenykedett, ahol vezette a PSV U19-es és U21-es gárdáját is, de a Vitesse-nél és a Sparta Rotterdamnál is megfordult.

Jansen ma kora délután már fel is tűnt a Népligetben, és bár a felek még tárgyaltak egymással, az utolsó részletekben sikerült hamar megegyezni, így jöhetett a hivatalos bejelentés.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei