Jura sportnap a Nagybégányi kistérségben (videó)
A Nagybégányi kistérségben idén is megtartották az összukrajnai Jura, hazafias sportnapok első fordulóját. A program néhány éve indult, amelyhez első körben a közép-ukrajnai iskolák csatlakoztak, ott ahol korábban a kozákság is működött. A 16-18. században azokat a fiatalokat hívták dzsuráknak, akik a kozákok fegyverhordozói voltak és segítették a harcokra történő felkészülésüket. A mostani sportnapokon a programok között az atlétikai számok mellett kiemelt hangsúlyt kapott a menetélés, illetve a díszszemle gyakorlása is. A versenyekre való felkészülés idén már minden csapatnak könnyebb volt, hiszen mindannyian részt vettek az elmúlt évi megmérettetésen is. A megmérettetés minden számát más-más bíró vezette. A háromnapos megmérettetés legjobbjai képviselhetik majd a kistérséget a torna járási döntőjében, ahonnan a legjobbak meghívást kapnak a megyei, majd az országos döntőre is.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás