Aki nem menekült el, légiriadók között focizik

Két nappal később folytatódott volna az ukrán focibajnokság a téli szünet után, amikor kitört a háború. Azóta eltelt egy év, és ugyanitt vagyunk: hétfőn az Olekszandrija–Metaliszt-meccsel elvileg folytatódik a bajnokság – csakhogy a háború ma is tart, úgyhogy az ukrán sportban semmi sem biztos.

Miután az orosz tankok elindultak, az ukrán focicsapatok többsége is elindult. Valamivel biztonságosabb területekre, nyugatabbra költöztek át, míg a legtöbb külföldi játékos azonnal pakolt, és hazamenekült.

A keleten hátrahagyott stadionok és edzőközpontok sokasága rongálódott vagy semmisült meg azóta, így hiába remélték, hogy májusban újraindítható a bajnokság, a 2021–2022-es szezon bajnokavatás nélkül ért véget.

Nyárra rendeződött a helyzet legalább annyira, hogy az Ukrajnában is messze a legnépszerűbb sportágnak számító és magán a sportszektoron túlmutató labdarúgás újraindulhasson.

Ám nem nyomok nélkül: a 2022–2023-as évadra két egyesület, a Gyeszna Csernyihiv és a Mariupol sem tudott benevezni, mert az arénáját lerombolták, sőt, az utóbbinak a városát is elfoglalták.

A sportból lehet erőt meríteni

„Az új szezon számos logisztikai kihívást tartogat, és a rakétatámadások kockázata is fennáll, ezért minden stadionnak rendelkeznie kell óvóhellyel” – nyilatkozta Andrij Pavelko, az ukrán szövetség elnöke. Minden helyszínen van katonai jelenlét, és ha megszólal a légvédelmi sziréna, azonnal a búvóhelyre vonulnak. Ha pedig a riadó egy-másfél óránál tovább tart, akkor a felek egyeztetnek a játékvezetővel, és valószínűleg félbeszakítják a meccset.

„Éppen indultunk volna a stadionba, amikor meghallottuk a szirénát” – emlékezett a Sahtar–Metaliszt bajnoki napjára a Sahtar csapatkapitányból lett sportigazgatója, a horvát Darijo Srna.

„Imádkoztunk, hogy legalább a meccs alatt ne szólaljon meg újra, hiszen akkor föld alá kell menekülnünk, és ott várni.

A 0–0-s eredmény nyilván nem jó, de a szurkolóink és az ukrán emberek így is boldogok, hiszen olyasmi kezdődött újra, amit mindannyian szeretünk, ez pedig a foci.”

A Sahtar csapatnevében Doneck is szerepel, viszont a csapat az orosz konfliktusok miatt 2014-ben Lembergbe, 2017-ben Harkivba, 2020-ban pedig Kijevbe volt kénytelen átköltözni. Erre jött a tavaly kitört háború, amelynek nyomán a nemzetközi mérkőzéseit már Lengyelországban játssza – akárcsak a legnagyobb riválisnak számító Dinamo Kijev –, mivel az európai szövetség nem engedi a rendezést Ukrajnában.

A segítségnyújtásból Magyarország is kivette a részét: a Magyar Olimpiai Bizottság nyilvántartása szerint tavaly már a nyári hónapokra több mint háromszáz ukrán sportoló, edző és sportvezető tartózkodott Magyarországon.

Nyíregyházától a fővároson át Zalaegerszegig edzettek a cselgáncsozók, kajak-kenusok, sportlövők, úszók és rövid pályás gyorskorcsolyázók, sőt, a teljes felnőtt és utánpótlás jégkorong-válogatott is.

A sportlövők szövetségi kapitánya, Alekszandr Kamenszkij beszámolója szerint a válogatottból két ember életét vesztette, vannak, akik azért nincsenek velük, mert harcolnak a fronton, többen önkénteskednek, a csapatorvos pedig ápolja a sebesülteket.

A hokisokkal a felnőtt válogatott két edzőmeccset játszott a tavalyi világbajnokságok előtt, a jegybevétel felét a Magyarországon elszállásolt ukrán jégkorongozó gyerekek és családjaik kapták.

Ukrajna minden területéről meg kellett szervezni a kimenekítést, három játékos, köztük a válogatott első számú kapusa például az oroszok által már elfoglalt Herszonból menekült ki, csodával határos módon – mondta az ukrán szövetség igazgatója, Alekszandra Szlatvicka.

A viszonylag normálisan folytatódó sportpályafutásoknak is súlyos áruk van tehát. Vladiszlav Heraszkevics szánkós a 2022-es téli olimpián, Pekingben „No war – Ukraine” feliratú papírt mutatott a kameráknak, pár nappal a játékok után mégis kitört a háború.

Ő nemrég arról számolt be, hogy a túlélők bűntudatával készül és versenyez.

(vg.hu)