A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a piros zászlóval félbeszakított Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig 66 pontra növelte az előnyét. A fiatal olasz versenyző mai győzelmével egy tizenhat éve fennálló rekordot is megdöntött.
A 19 éves versenyzőnek ez volt pályafutása ötödik futamgyőzelme, mindegyiket idén aratta, ugyanis a legutóbbi öt F1-es viadalon ő volt a győztes.
Az olasz pilóta az egész hétvégén kiemelkedő teljesítményt nyújtott, aminek megkoronázásaként bezsebelhette az úgynevezett „Grand Slam”-et is: övé lett a pole pozíció, megnyerte a versenyt, minden egyes körben ő vezetett, és ő teljesítette a futam leggyorsabb körét is.
Antonelli győzelmével a Monacói Nagydíj valaha volt legfiatalabb nyertese lett, megdöntve Lewis Hamilton 2008 óta fennálló rekordját, aki 23 évesen állhatott a dobogó legfelső fokára Monte-Carlóban.
A sikerével azon kevés pilóták közé is bekerült, akik pályafutásuk során legalább öt egymást követő futamot tudtak megnyerni. A rekordot ebben a kategóriában Max Verstappen tartja, aki egymás után tíz győzelmet ért el 2023-ban.
Büntetésekkel és kiesésekkel volt tele a 72. Monacói Nagydíj
A rajt-cél diadalt ünneplő Antonelli mögött – akárcsak legutóbb Kanadában – a hercegségben is a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a Red Bull autóját kormányzó francia Isack Hadjar állhatott fel.
A rajtnál Antonelli jól jött el, a második sorból induló két Ferrarinak pedig ki kellett kerülnie a második pozícióból startoló Max Verstappent, akinek az autója nem tudott elrugaszkodni a piros lámpák kialvásának pillanatában. A négyszeres világbajnok végül elindult, de az első kör végén a boxba hajtott és fel is adta a futamot.
Az élen Antonelli haladt, mögötte Hamilton és a másik ferraris Charles Leclerc volt a sorrend, negyedikként Hadjar, ötödikként pedig Russell haladt.
A Mercedes ifjú olasz pilótája kiválóan tartotta a vezető pozíciót, húsz kör után már tíz másodperc felett volt az előnye az üldözőivel szemben, közben a műszaki gondokkal küzdő Hadjart Russell szorongatta a negyedik helyért. A 29. körben Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, három körrel később pedig Russell is így tett. Hadjar rövidesen szintén friss abroncsokat kapott, de csak a Mercedes brit versenyzője mögé tudott visszatérni a pályára.
A versenybíróság öt másodperces időbüntetést szabott ki Hamiltonra, mert a Ferrari brit pilótája átlépte a sebességhatárt a boxutcában, a hazai pályán versenyző Leclerc pedig a 36. körben állt ki kerékcserére, s valamivel több mint 12 másodperces hátrányban volt Hamiltonnal szemben, amikor visszahajtott a pályára.
Antonelli a biztos vezetés és a hatalmas előny birtokában a 37. körben kapott friss abroncsokat, s gond nélkül állt vissza az élre, nagyjából 13 másodperccel megelőzve a másodikként száguldó Hamiltont, akit ugyancsak 13 másodperces lemaradással Leclerc követett. Közben kiderült, hogy Russell is gyorsan hajtott a boxutcában, így ő is büntetést kapott a zsűritől.
A 60. körben Lance Stroll (Aston Martin) a falnak ütközött, emiatt a pályára hajtott a biztonsági autó, ekkor szinte az egész mezőny a boxba hajtott kerékcserére. A boxutcában Hadjar megelőzte Russellt, így visszajött negyediknek, majd az újraindítás pillanatában Leclerc a célegyenesre fordító kanyarban az autójának orrával a gumifalba csúszott. Előbb újabb Safety Car, majd pedig piros zászlós megszakítás következett, az ominózus kanyarban ugyanis feljött az aszfaltborítás, ez pedig nem tette lehetővé a további körözést.
A szervezők mintegy fél óra alatt tudták ismét versenyzésre alkalmassá tenni a pályát – igaz, a talaj továbbra is töredezett maradt -, az új rajt után viszont már csak nyolc kör volt hátra a viadalból. Az ismételten álló helyzetű startot Hadjar rosszul kapta el és két pozíciót veszített – Russell és Gasly is megelőzte -, előbbi pedig feltartotta a mezőny maradékát, hogy csapattársának csak Hamiltonra kelljen figyelnie. Russellnek egy körrel később le kellett töltenie a korábban kapott, boxutca-áthajtásos büntetését, emiatt a 14. helyre esett vissza, aki így egymás után másodszor sem tudott pontot szerezni, Hamilton pedig megelőzte őt a pontversenyben.
Antonelli újabb győzelmét ugyanakkor ezt követően már nem veszélyeztette semmi. Piastri a hajrában még igyekezett Hadjar elé kerülni, de ez nem sikerült, így a francia állhatott fel a dobogóra, mivel Gasly időbüntetése miatt hátrébb csúszott.
Az első helyről induló Max Verstappen nyerte a Monacói Nagydíjat, melynek második felében az eső is megnehezítette a versenyzők dolgát. A címvédőt ez sem zavarta meg, ahogy a másodikként célba érkező Fernando Alonsót és az idei első dobogóját ünneplő Esteban Ocont sem.
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb időmérője után Max Verstappen várta az első helyről a Monacói Nagyíj rajtját, mellőle pedig Fernando Alonso indult, aki tegnap mindössze 84 ezreddel maradt el a címvédőtől.
A harmadik rajthelyre Esteban Ocon állíthatta fel az Alpine-t, miután Charles Leclerc három helyes büntetést kapott Lando Norris feltartásáért. Ocon mellől Carlos Sainz indult.
Az ötödik pozícióból Lewis Hamilton vágott neki a futamnak, a hatodikról pedig Leclerc, kinek feltett szándéka volt az őt hosszú évek óta sújtó „monacói átok” megtörése. A negyedik sor Pierre Gaslyé és George Russellé, az ötödik Cunoda Jukié és Norrisé volt.
Verstappen csapattársa és bajnoki kihívója, Sergio Pérez az utolsó helyről indult, miután tegnap hibázott az időmérő első szakaszában.
A tegnap sokat emlegetett eső a rajt idejére nem érkezett meg a pályára, a mezőny tehát száraz körülmények között vágott neki a futamnak, igaz, az ég egyre sötétebb lett az idő múlásával.
Ami a taktikákat illeti, az élmezőny – és a rajtrács egésze – változatosan gondolkodott: Verstappen, Ocon és Hamilton a közepeseken, Alonso és a Ferrari versenyzői a keményeken vágtak neki a monacói futamnak.
A rajt meglehetősen higgadtan telt: az élen mindenki tartotta pozícióját, hátrébb viszont volt néhány koccanás: Lance Stroll és Alexander Albon, valamint Nico Hülkenberg és Logan Sargeant is „megtalálta” egymást.
A németnek a boxba is ki kellett állnia, sőt később egy 5 másodperces büntetést is kapott. Az indulás után rögtön kiállt Pérez is, aki ezzel le is tudta a kötelező cserét (közepesekről keményekre váltott).
Az első körökben Verstappen szépen lassan kiépített egy két-két és fél másodperces előnyt Alonsóval szemben, aki pedig héttel vezetett Ocon előtt. A francia mögött már nagyobb volt a „sor”: Sainz, Hamilton, Leclerc, Gasly, Russell és Cunoda is öt másodpercen belül volt az Alpine versenyzőjéhez képest.
Sainz a tizenegyedik körben, az alagút után el is szánta magát az előzésre, manőver helyett azonban koccant francia riválisával, ennek hatására pedig megsérült az első szárnya. Felmerült, ezt azonnal cserélni kell, a Ferrari viszont úgy látta, a spanyol a pályán maradhat.
Verstappen eközben tovább növelte előnyét: a tizenhetedik körben már hat másodperccel vezetett Alonso előtt (aki egy pillanatig a frászt hozta szurkolóira, amikor megjegyezte, érzése szerint defektet kapott, a csapat viszont válaszolt, nem lát problémát), a spanyol pedig már több mint tízzel előzte meg Ocont.
A legtöbb akció ekkor a mezőny végén történt: Pérez néhány kör alatt felzárkózott az előtte lévőkre, a tizenkilencedikben pedig maga mögé utasította a folyamatosan lassú Sargeantet, akit Kevin Magnussen és Stroll is lehagyott.
Újabb tíz kör leforgása alatt Verstappen tíz másodperc fölé növelte előnyét, ami a harmincadik kör táján fogyni kezdett, amikor a holland utolérte a mezőny végén és elkezdte lekörözni riválisait. Alonso ekkor öt másodpercesre csökkentette lemaradását.
A verseny ezen szakaszában vették kezdetüket a kerékcserék is, és bár Ocon időt veszített a kiállással, erős kivezető körének köszönhetően éppen vissza tudott jönni Sainz elé, megőrizve ezzel a harmadik helyet.
Pérez ezekben a körökben több „kalandba” is belekeveredett: először Stroll-lal koccant, amikor az őket leköröző Verstappen szélárnyékában leelőzte a kanadait, az alagút végén viszont összeértek. Később Magnussent találta el hátulról, szintén az alagút után. Első szárnya ekkor megsérült, amit látva a Red Bull ki is hívta a boxba, hogy lecserélje a sérült elemet és egyúttal a mexikói abroncsait is (eldőlt tehát, hogy nem egy korai kiállással csinálja végig a futamot).
Miután Alonso is megérkezett a bolyba, ismét nőtt a távolság köze és Verstappen között, nem ment azonban vissza, tíz másodperc fölé, hanem nyolc-kilencnél stagnált, a spanyol tehát összességében közelebb került ellenfeléhez.
Verstappen az ötvenedik körre növelte újra tíz másodpercesre az előnyét, három fordulóval később viszont borult minden taktika, a pálya egyes részein ugyanis esni kezdett az eső. A versenyzőknek körről körre óvatosabban kellett hajtaniuk, és egyre többen döntöttek úgy, hogy kiállnak köztes abroncsokért.
A vizes pálya az élmezőnyből legjobban Sainzot tréfálta meg, aki kicsúszott az első kanyarnál, ezzel értékes pozíciókat veszítve.
A cserék után továbbra is Verstappen, Alonso, Ocon volt a sorrend az élen, a holland előnye viszont megkétszereződött, Alonso ugyanis kétszer is kiállt: először még slickeket kapott, majd amint az eső erősödött, rögtön visszatért köztesekért…
Az esőkáosz legnagyobb nyertese Russell volt, aki hosszan elnyújtotta első etapját, vagyis rögtön közteseket kapott, ezzel pedig a nyolcadikról az ötödik helyre ugrott. Igaz, veszélyes kiengedésért öt másodperces büntetés kapott, tehát a körülmények mellett az órával is versenyeznie kellett a futam utolsó szakaszában. A fiatal brit dolgát nehezítette, hogy neki is volt egy megcsúszása, amivel értékes időt veszített.
A futam végén jelentős változások már nem történtek – legalábbis az élen, a pontzóna végén ugyanis a McLaren kettőse vívott egy-egy jó csatát a fékekkel küszködő Cunodával, akit mindketten maguk mögé utasítottak.
Akit senki sem tudott maga mögé utasítani, az ismét Verstappen volt, aki mai győzelmével a bajnokságban is komoly fórra tett szert, huszonöttel több pontot gyűjtött ugyanis, mint Pérez, aki megrekedt a középmezőnyben. A holland mellé Alonso és Ocon állhatott fel a dobogóra. Hamilton negyedik, Russell ötödik lett az átalakított Mercedesszel, majd Leclerc, Gasly, Sainz, Norris és Oscar Piastri volt a sorrend a pontzónában.
Folytatás szünet nélkül Barcelonában, a Spanyol Nagydíjjal, ahol a 2023-as szezon hetedik futamát teljesíti majd a királykategória mezőnye.
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:48:51.980 óra
2. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 27.921 másodperc hátrány
3. Esteban Ocon (francia, Alpine) 36.990 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 39.062 mp h.
5. George Russell (brit, Mercedes) 56.284 mp h.
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:01.890 perc h.
7. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:02.362 p h.
8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:03.391 p h.
9. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
10. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:15.650 perc, Hamilton
A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 16 van hátra):