Megvan az idei labdarúgó-világbajnokság első elődöntőse. Franciaország a csütörtöki negyeddöntőben Kylian Mbappé és Ousmane Dembélé góljával 2-0-ra legyőzte Marokkó válogatottját, ezzel sorozatban a harmadik vb-jén jutott a legjobb négy közé.
Az utolsó, még versenyben maradt afrikai válogatottként Marokkó próbálta megismételni a legutóbbi labdarúgó-világbajnokságon elért bravúrját, vagyis az elődöntőbe jutást. A foxborough-i negyeddöntőben azonban éppen az a Franciaország volt az ellenfél, amelynek négy éve sikerült megállítania a marokkói menetelést. Az ottani 2-0-s francia siker során gólt szerző Theo Hernández ezúttal a kispadon kezdett, míg Randal Kolo Muani a keretben sem szerepelt. Az idei Afrika-bajnok hivatalos mérkőzésen több mint két éve nem kapott ki, a legutóbbi két vb-n döntős franciák pedig egyedüliként jutottak el úgy a negyeddöntőig, hogy minden találkozójukat kilencven perc alatt megnyerték.
Didier Deschamps szövetségi kapitány együttese már az elejétől kezdve nagy nyomás alatt tartotta a marokkói kaput, Kylian Mbappé lövésénél és Dayot Upamecano fejesénél is bravúrt kellett bemutatnia Jasszin Bununak. A folytatásban kevésbé volt veszélyes Franciaország, ám még így is jobban, mint Marokkó, amely egyetlen alkalommal sem lőtt kapura a mérkőzés első negyedében. Már talán a játékosok is az ivószünetet várták, amikor a 25. percben Nusszair Mazraui felrúgta Mbappét a tizenhatoson belül.
A tizenegyes előtt bő három percig állt a játék, és ez a sértettet zavarta meg jobban: Mbappé büntetőjénél Bunu nemcsak kivédte, hanem meg is fogta a labdát.
Így aztán gól nélküli állásnál, a 30. percben jött a háromperces játékmegszakítás.
Úgy folytatódott, ahogy abbamaradt: Désiré Doué előtt adódott a következő ziccer, ám az ő lövése után is védeni tudott Bunu. Noha a labdabirtoklási arány kiegyenlített volt, a franciák térfelén alig folyt a játék, ezért a félidő végén látott kapura lövési statisztika (tizenhárom az egy ellenében) nem volt meglepő. Az eredményjelző ugyanakkor 0-0-t mutatott.
A második játékrészben Marokkó próbált kiszabadulni, egyenrangúbb ellenfél is volt, még ha Mike Maignannak nem is akadt dolga. A túloldalon újabb Doué-kísérletet védett Bunu, míg Mbappé több támadás végén is rossz megoldást választott. Egészen a 60. percig, amikor az afrikai térfél közepén megszerzett labda a Real Madrid csatárához került, és
Mbappé a tizenhatos vonaláról, jobb lábbal a kapu bal oldalába tekert (1-0) – idén a 8., összességében a 20. vb-találata volt ez, méghozzá a huszadik világbajnoki találkozóján.
A vezetés tudata felszabadította a vb legnagyobb esélyesének tartott Franciaország játékát, és még az ivószünet előtt megduplázta az előnyét az európai válogatott: egy kontratámadás végén Mbappé a passzát követően elvitte a védőket, ezzel helyet hagyott Ousmane Dembélének, az aranylabdás támadó pedig tizenhét méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-0). Bunu csak beleérni tudott a labdába.
Marokkó cserékkel próbált frissíteni, mégis Upamecano járt a legközelebb a szépítéshez, amikor ügyetlen mozdulattal lőtt saját kapujára.
A franciák inkább amiatt aggódhattak, hogy a 77. percben Mbappé fájdalmas arccal leült a földre, és sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot – a saját lábán hagyta el a pályát a lecserélt támadó.
Deschamps csatárok helyett csatárokat küldött be, és Bradley Barcola és Jean-Philippe Mateta is gólt szerezhetett volna. Maignan a 83. percben mutatta be az egyetlen védését, de ekkor is középre tartó lövésnél kellett kiütnie a labdát. A küzdő, és a labdát többet birtokló marokkóiak nem tudtak azzal a hatékonysággal játszani, mint Kanada ellen, így megszakadt a hosszú veretlenségük, egyben eldőlt, hogy ezúttal sem lesz afrikai érmes a világbajnokságon.
A francia válogatottra a magyar idő szerint kedden 21 órakor kezdődő arlingtoni elődöntőben Spanyolország vagy Belgium vár, utóbbi két csapat egymás elleni negyeddöntőjét pénteken 21 órától rendezik Inglewoodban.
Kis túlzással – de tényleg csak kicsivel – sárga lapból több volt, mint helyzetből a Kanada–Marokkó világbajnoki nyolcaddöntő-mérkőzésen. Utóbbira is tíz percet kellett várni, de rögtön egy nagy lehetőséget jegyezhettünk fel a 10. percben a társházigazda neve mellé. A bátrabban kezdő kanadaiak a marokkói térfélen szereztek labdát, majd Oluwaseyi kapott egy remek kiugratást, de Bunu lábbal védett.
Hiába birtokolta többet a labdát Marokkó, fél órára volt szüksége, hogy egyáltalán egy lövést eleresszen, de Rahimi lapos átlövése nem okozott gondot Crépeau kapusnak. A félidő vége előtt kissé elszabadultak az indulatok, még Michael Oliver játékvezetőn is löktek egyet az idegbe jött játékosok, végül Hakimi és Laryea is lapot kapott. Az utolsó percekben nagyon megszedték magukat a csapatok, az afrikaiak négy, a kanadaiak kettővel zárták az első játékrészt.
Az 50. percben Marokkó előnybe került, a jobb oldalról a sértett Hakimi végzett el egy szabadrúgást, de beívelés helyett egy lapos begurítást választott, amit az érkező Azzedine Unahi 17 méterről a bal alsóba lőtt, 0–1.
A hátrányba kerülő Kanada nem igazán tudta ráerőltetni az akaratát ellenfelére, és helyzeteket sem sokat dolgozott ki, éppen ezért lett volna nagyon értékes az a szabadrúgás, amit a 78. percben kapott a házigazda, de Jonathan David 17 méterről a kapu fölé lőtt.
Négy perccel később pedig Marokkó eldöntötte a meccset Unahi duplájával. Egy jobb oldalon elfutó kontra végén Díaz passzolt középre, kissé ugyan Unahi mögé, de a középpályás így is megoldotta és 12 méterről óriási gólt vágott a bal felsőbe, 0–2. És nem sokon múlt, hogy három perc múlva jöjjön a harmadik. Unahi ezúttal előkészítőként jeleskedett, a jobb oldali beadását Rahimi a lécre fejelte.
A végén még rúgott egyet Marokkó, a 98. percben Díaz újabb gólpassza után Rahimi is betalált, 0–3. A csapatok végül nyolc lapnál álltak meg, a házigazda Kanada pedig a legjobb 16 között. Elsőként Marokkó jutott be a nyolcba, ahol a Paraguay–Franciaország meccs győztesével találkozik.
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
A hollandok a 72. percben Cody Gakpo révén szereztek vezetést, aki párjával a napokban vesztette el gyermekét még terhesség közben, de a futballtörténelem egyetlen vb-elődöntős afrikai együttese Issza Diop fejesével egyenlített a rendes játékidő hosszabbításában. A tizenegyeseknél az immár 33 találkozó óta veretlen Marokkó bizonyult higgadtabbnak.
A korábban háromszoros ezüstérmes európai gárda sorozatban a negyedik vb-jén búcsúzott hosszabbításban vagy tizenegyesekkel, legutóbb 2006-ban Portugália múlta felül rendes játékidőben a kieséses szakaszban, azóta Hollandia a 2010-es finálét hosszabbításban a spanyolok ellen vesztette el, majd 2014-ben a négy és 2022-ben a nyolc között tizenegyesekkel maradt alul Argentínával szemben.
Monterrey, Monterrey Stadion, 51 243 néző. Vezeti: W. Sampaio (brazil)
HOLLANDIA: Verbruggen – Dumfries, Van Hecke, Van Dijk, Aké (Koopmeiners, 71.), Van de Ven (Hato, 86.) – Gravenberch (Timber, 86.), F. de Jong (De Roon, 110.) – Summerville, Gakpo (Kluivert, 113.) – Brobbey (Weghorst, 71.). Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
HAITI: Placide – Duverne (Arcus, 80.), Adé, Delcroix, Expérience – Casimir, Jean Jacques (Simon, 80.), Bellegarde, Providence (Nazon, 67.) – Isidor (Deedson, 67.), Joseph (Pierrot, 83.). Szövetségi kapitány: Sébastien Migné (francia)
A kispadon: A. Pierre, Duverger (kapusok), Arcus, Thermoncy, Metusala, D. Lacroix, Sainté, Paugain, W. Pierre, Simon, Etienne Jr., Pierrot, Deedson, Fortune, Nazon
Gólszerző: Hakimi (39.), Szaibari (45+1.), Rahimi (78.), Jasszin (89.), ill. Bunu (10. – öngól), Isidor (43.)
A biztos csoportutolsó Haiti a csoport első helyére hajtó Marokkóval találkozót. Az afrikai csapat jól kezdett, de az első gólt Haiti szerezte. Jouse Casimir ugratta ki a jobb oldalon Jean-Kevin Duvernét, aki az alapvonalhoz közel passzolt középre. A vb-n először kezdő Lenny Joseph sarokkal kapu felé tette a labdát, ami Jasszin Bunu hátáról pattant a kapuba, így öngóllal szerzett vezetést Haiti (0–1).
Marokkó ezután egymás után dolgozta ki a helyzeteket, Asraf Hakimi passza után Ajub el-Kabi lőtt, de Johny Placide védte a bal felső sarok felé tartó lövést, majd Iszmael Szaibari lőtt hét méterről fölé. A 30. percben aztán Hakimi lőhetett tisztán tíz mérettől, de Placide újabb bravúrt mutatott be, a kipattanót pedig El-Kabi tűzte rá, de ismét védett a haiti kapus. A hajrára góllá érett a marokkói fölény, El-Hanusz cselezgetett a bal oldalon, a középre tett labdája megpattant egy védőn, Placide nagyot védett, de a kipattanót Hakimi pár centiről a kapuba kotorta (1–1).
A szünetig újabb gólváltást történt. Előbb a 43. percben Duverne passzolt Wilson Isidorhoz, aki 21 méterről lőtt hatalmas gólt a jobb felső sarokba, a hosszabbításban azt Hakimi visszatett labdájából Szaibari 12 méterről lőtt kapásból a jobb alsóba, ezzel másodszor is kiegyenlített Marokkó (2–2).
A négygólos első félidő után a szünet utáni első húsz percben nem záporoztak a helyzetek. Marokkó 80 százalékos labdabirtoklás mellett ugyanúgy egy kapura lövésig jutott, mint Haiti. Az 59. percben El-Hanusz 18 méterről lőhetett, de Placide újabb nagy bravúrt bemutatva őrizte a döntetlent.
Az ivószünetet követően aztán Marokkó szerezte meg a harmadikat. A jobbról érkező szögletet Riad megcsúsztatta, majd a csereként beálló Szufian Rahimi tíz méterről a bal kapufa mellé lőtt (2–3). Bő tíz perccel később hatalmas egy másik cserejátékos, Zsesszim Jasszin is betalált egy védelmi hibát kihasználva. Marokkó 4–2-re nyert, de ez csak a csoport második helyére volt elég.
További mérkőzések:
Június 25., csütörtök
A csoport: Csehország–Mexikó, Mexikóváros, 3:00
A csoport: Dél-afrikai Köztársaság–Koreai Köztársaság, Monterrey, 3:00
E csoport: Ecuador–Németország, New York, 22:00
E csoport: Curacao–Elefántcsontpart, Philadelphia, 22:00
Június 26., péntek
F csoport: Japán–Svédország, Dallas, 1:00
F csoport: Tunézia–Hollandia, Kansas City, 1:00
D csoport: Törökország–Egyesült Államok, Los Angeles, 4:00
A labdarúgó-világbajnokság C-csoportjának 2. fordulója a Skócia–Marokkó mérkőzéssel indult. A találkozó esélyesének egyértelműen az afrikaiak számítottak.
A csoportot ugyan az első forduló után Skócia vezette, hiszen nem túl meggyőző játékkal, de 1-0-ra legyőzte a négyes leggyengébjének tartott Haitit, míg Marokkó az ötszörös világbajnok Brazíliával egy 1-1 után osztozott meg a pontokon.
Marokkó esélyei mellett nem csupán az szólt, hogy négy éve egészen az elődöntőig jutott, hanem leginkább az a tiszteletet parancsoló sorozat, amely során a legutóbbi 30 mérkőzésen veretlen maradt. Ezen felül az erőviszonyokat jól mutatja, hogy a marokkóiak a világranglistán a 7. helyen állnak, míg a skótok a 42-ek.
A két csapat az 1998-as franciaországi világbajnokságon találkozott, amikor az afrikaiak simán, 3-0-ra nyertek, bár ennek ellenére egyik csapat sem jutott tovább a csoportból.
Alig kezdődött meg a mérkőzés, amikor az első perc végén Brahim Diaz indította Ismael Saibarit, aki a jobboldalon kiugorva a 62. másodpercben bevágta a labdát a léc alá (1-0).
A bekapott gól után megpróbáltak támadgatni a skótok, de az afrikaiak veszélyesebb akciókat vezettek, bár igazi gólhelyzet sokáig nem alakult ki.
A sokat vitatott ivószünet a 26. percben ezúttal is csak jót tehetett a mérkőzésnek, mert a parádés kezdés után inkább csak taktikai harc zajlott a pályán.
Három perccel később végre feljegyezhető esemény történt. A 16-osra betörő Brahim Diaz visszagurította a labdát, és El-Ajnaui 12 méterről a kapu fölé lőtt.
A 36. percben ismét nagy lehetőséget hagytak ki a marokkóiak. Szaibari indult meg a labdát, kitette balra, ahonnan El-Hanusz 11 méterről jócskán a kapu fölé lőtt.
A félidő hajrájára felpörögtek a skótok, beszorították a marokkóiakat. A 46. percben Robertson adott be balról, a másik oldalon McGinn lőtt közelről, de nem találta el a kaput. Nem sokkal később pedig egy lehetséges 11-es videóvizsgálata miatt állt a játék, de végül nem jutottak büntetőhöz a skótok.
A skótok a 2. félidőben folytatták a rohamozást, aminek a hatására a marokkóiak is felébredtek, és gyorsan két lehetőséget alakítottak ki. Az 50. percben El-Hanusz robogott a bal oldalon, a visszagurított labdát Szaibari 10 méterről lőtte kapura, de a bevetődő Hendry lábáról a lécre, onnan a kapu fölé pattant a labda. Nem sokkal később Hakimi egy jobb oldali szögletből a rövidre tekert, El-Hanusz pedig 7 méterről a kapu bal oldala felé fejelt, de Gunn védett.
A küzdelemre nem lehetett panasz, de a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben.
A 82. percben Robertson passzolt McTominay elé, aki aztán a tizenhatoson belül elesett El-Ajnaui mellett, de a gyanús eset után a játékvezető továbbot intett.
Két perccel később ismét McTominay jobbről nagy erővel be akarta lőni a labdát középre, Riad belevetődött, így a labda az oldalhálóba vágódott.
Egyre jobban nyomtak a skótok, a mérkőzésen összesen nem pattogott ennyit a labda a marokkói kapu előtt.
A hajrában azért a kitámadó skótokkal szemben a marokkóiak is vezettek veszélyes akciókat, ám nem találtak be a kapuba, így a korai góllal nyerték meg a mérkőzést, és nagyon jó esélyük van a továbbjutásra, hiszen az utolsó körben Haiti ellen lépnek pályára, míg a skótokra a brazilok várnak majd, akiknek aligha lesz mindegy a végeredmény.
A marokkóiak egyértelműen nagyobb helyzeteket alakítottak ki, mint ellenfelük, a skótok leginkább küzdőszellemükért, harcosságukért dicsérhetők, de ez ma a pontszerzéshez is kevésnek bizonyult.
Az összecsapás után fél órával kezdődött a csoport másik mérkőzése, a Brazília–Haiti összecsapás.
További mérkőzések:
Június 20., szombat
C csoport: Brazília–Haiti, Philadelphia, 2:30
D csoport: Törökország–Paraguay, Santa Clara, 5:00
F csoport: Hollandia–Svédország, Houston, 19:00
E csoport: Németország–Elefántcsontpart, Toronto, 22:00
Az észak-afrikai ország eredetileg Tunéziával és Algériával tervezett pályázatot beadni, de most inkább Spanyolország és Portugália mellett próbálkozna.
Marokkó szívesen lenne beugró a 2030-as labdarúgó-világbajnokságra vonatkozó ibériai pályázatban abban az esetben, ha Ukrajna a háború miatt nem tudná vállalni a társrendezést. Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál szombati beszámolója szerint az észak-afrikai ország eredetileg Tunéziával és Algériával tervezett beadni pályázatot, de sajtóinformáció szerint inkább Spanyolország és Portugália mellé tette le a voksát.
A tavalyi, katari világbajnokságon a negyedik helyével sporttörténelmi sikert ért el a marokkói válogatott, az elmúlt 29 évben pedig szövetsége ötször pályázott a világesemény megrendezésére, mindannyiszor sikertelenül.
A hét év múlva sorra kerülő csúcseseményre négy dél-amerikai ország – az 1930-as első vb-nek otthont adó Uruguay, valamint Argentína, Paraguay és Chile – közösen érdeklődik, Szaúd-Arábia pedig Egyiptommal és Görögországgal vállalná a rendezést. A helyszínről a nemzetközi szövetség a jövő évi kongresszusán születik döntés.
The UEFA Executive Committee has today decided to prevent teams from Belarus and Ukraine from being drawn against each other in any future UEFA competitions with immediate effect and until further notice.