A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi- és Sportcentruma, valamint az intézmény Szakgimnáziuma évente szervez különböző sportnapokat. Az idei őszi rendezvénnyel csatlakoztak az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához, amit szeptember 20-án tartanak világszerte. Ennek apropóján különböző versenyszámokban szerveztek sport vetélkedőt a főiskola bázisán. A résztvevők egyéni és csapatversenyekben, valamint labdajátékokban mérhették össze erejüket. Az eseményt Fodor Gyula, a főiskola rektorhelyettese nyitotta meg, aki maga is részt vett a programokon. Immár három éve, hogy az ukrajnai felsőoktatási rendszerből kikerült a testnevelés, mint kötelező tantárgy, ennek ellenére számos főiskolán tartanak fakultatív foglalkozásokat, amelyeket előszeretettel látogatnak a hallgatók, hiszen az elme pallérozása mellett fontos a test karbantartása is. A Rákóczi-főiskola sport és egészséges életmód népszerűsítése iránti elkötelezettségét jól példázza az egyik legújabb létesítmény, a tanuszoda, amit bármikor igénybe tudnak venni a hallgatók. Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja alkalmából szervezett programokon több mint 130 fiatal vett részt.
https://youtu.be/1YD2gSFcEko
[type] => post [excerpt] => A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi- és Sportcentruma, valamint az intézmény Szakgimnáziuma évente szervez különböző sportnapokat. Az idei őszi rendezvénnyel csatlakoztak az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához, amit szepte... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1695322200 [modified] => 1695322190 ) [title] => Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja a beregszászi főiskolán (videó) [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=12637&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 12637 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 12638 [image] => Array ( [id] => 12638 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1.jpg [original_lng] => 153575 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/sport-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1695311391:14 [_oembed_990683873b3758ff2366d4951ae9963e] => [_oembed_time_990683873b3758ff2366d4951ae9963e] => 1695311292 [views_count] => 3610 [_thumbnail_id] => 12638 [_edit_last] => 14 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_4d1594f79742db21953fc259e661bbc6] => [_oembed_time_4d1594f79742db21953fc259e661bbc6] => 1695475870 [_oembed_6338ddc6d6eeea6e5893ec8fa35db0da] => [_oembed_time_6338ddc6d6eeea6e5893ec8fa35db0da] => 1695475870 [_oembed_ec585d7c0bfcafb55651f8feee38b9d7] => [_oembed_time_ec585d7c0bfcafb55651f8feee38b9d7] => 1718190011 [_oembed_50622b2e84fe860c3c9e720605cc1d1b] => {{unknown}} [_oembed_4b87c22405335b222c92fa67a0f0394d] => {{unknown}} [_oembed_d4dd03913613ad5754df2aacde8a093e] => {{unknown}} [_oembed_6e5e69678ac4800d8751fe5d919b8d99] => [_oembed_time_6e5e69678ac4800d8751fe5d919b8d99] => 1720344160 [_algolia_sync] => 831462843002 [_oembed_d0dd9cc4b52b31705a3d8054c3bd1f56] => [_oembed_time_d0dd9cc4b52b31705a3d8054c3bd1f56] => 1759210148 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1049 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 11 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kiemelt téma [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 50516 [1] => 97621 [2] => 109905 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egyetemi Sport Nemzetközi Napja [1] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi- és Sportcentruma [2] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma ) ) [1] => Array ( [id] => 9660 [content] =>
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi- és Sportcentruma, valamint az intézmény Szakgimnáziuma minden évben szervez sportnapokat. Idén is csatlakoztak az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához, amit világszerte szeptember 20-án tartanak. Ennek apropóján sport vetélkedőket szerveztek különböző versenyszámokban. A résztvevők egyéni és csapatversenyben, kötélhúzásban és labdajátékokban mérhették össze erejüket, mondta Vizauer Árpád a sportcentrum vezetője, a program szervezője.