Magyar lett a világ negyedik legjobb labdarúgó-játékvezetője

Magyar lett a világ negyedik legjobb labdarúgó-játékvezetője

19:55 December 27, 2025

Sport 0 2 хвилини

Az IFFHS szavazásán a francia Clément Turpint választották meg az év legjobb játékvezetőjének. A negyedik helyen az erdélyi magyar Kovács István végzett.

Kovács István

A francia Clément Turpint választotta az év legjobb labdarúgó-játékvezetőjévé az  IFFHS, amelynek szavazásán az erdélyi magyar Kovács István negyedikként végzett.

Clément Turpint

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorának élére 65 ponttal került a 43 esztendős Turpin, aki 2019 óta minden alkalommal bejutott az első tízbe, korábbi legjobbja a 2023-as harmadik helyezés volt. Idén ő bíráskodott a Barcelona–Inter találkozón, a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, illetve például az azeri Qarabag és a Ferencváros meccsén, a BL-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján.

Mögötte másodikként holtversenyben a tavalyi győztes, szintén francia Francois Letexier, valamint az IFFHS-díj 2022-es és 2023-as nyertese, a lengyel Szymon Marciniak zárt egyaránt 55 ponttal.

A Nagykárolyban született, 41 éves Kovács István 54 ponttal végzett negyedikként a világ legjobb futballbírói között.

Ő vezette idén a Bajnokok Ligája döntőjét a Paris Saint-Germain és az Internazionale között.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei