Hagyományteremtő céllal rendezték meg az első Beregszászi Kistérségi Kispályás Labdarúgó-tornát

Hagyományteremtő céllal rendezték meg az első Beregszászi Kistérségi Kispályás Labdarúgó-tornát

09:10 Október 6, 2021

Sport 23664 3 хвилини

Українська

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) október 3-án első alkalommal rendezte meg a Beregszászi Kistérségi Kispályás Labdarúgó-tornáját Badalóban.

„A XXI. század egyik legnagyobb kihívása, hogy az ifjúságot a virtuális terekből vissza tudjuk hozni a valódi, fizikai platformra, ezért van nagy jelentősége az ilyen és ehhez hasonló sportrendezvényeknek, hiszen a sport mindenkié” – nyilatkozta Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke. Elmondása szerint a szervezet elnöksége mindent megtesz azért, hogy a jövőben is – lehetőségeihez mérten – támogatni tudja az alapszervezetek efféle kezdeményezéseit. „Érdemes elgondolkodni azon, hogy ebből a rendezvényből miért ne lehetne akár hagyomány is” – zárta szavait Dobsa István, majd mindenkinek kiváló szórakozást és hangulatos mérkőzéseket kívánt.

Szalai Imre badalói elöljáró a rendezvény kapcsán reményét fejezte ki, hogy a járásban minél hamarabb visszatérjenek azok a régi szép idők, amikor minden egyes községnek volt saját futballcsapata.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke elsősorban gratulált a kiváló szervezéshez, majd hozzátette, hogy nagy szükség van az ilyen rendezvényekre, hisz nevelő jelleggel is bírnak: mindenki küzd a saját csapatáért és a győzelemért.

A végig jó hangulatú tornán három csoportban 14 csapat küzdött meg egymással. A parázs mérkőzéseket követően legjobbnak a tiszaújlaki csapat bizonyult, őket a házigazdák követték, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, pedig a beregrákosi csapat állhatott fel.

A szervezők ezúton is köszönik a kedves fogadtatást, a szervezést és a lebonyolítást Dankai Péter helyi KMKSZ ISZ-aktivistának és a munkálatokat segítő fiataloknak.

(SD/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei