Kilencedszer rendezték meg a Buzánszky Jenő Labdarúgókupát

Kilencedszer rendezték meg a Buzánszky Jenő Labdarúgókupát

19:48 Július 1, 2021

Sport 5221 8 хвилин

Українська

Az immár hagyományos Buzánszky Jenő Labdarúgókupát a 2020/2021-es tanévben kilencedik alkalommal rendezték meg június 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) sportpályáján.

A labdarúgókupa célja a futball népszerűsítése, az ifjú sporttehetségek felkutatása, versenylehetőség biztosítása és nem utolsósorban tisztelgés Buzánszky Jenőnek, a Nemzet sportolójának, a legendás Aranycsapat egykori hátvédjének emléke előtt.

A rendezvény hivatalos megnyitójának kezdetén Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket és a labdarúgó fiatalokat.

Ezt követően ifj. Buzánszky Jenő, a rendezvény névadójának fia, a Miniszterelnökség munkatársa, a sportrendezvény védnöke mondott köszöntőbeszédét. „Hatalmas öröm számunkra, hogy a karantén után végre személyesen is találkozhatunk, és kiszabadulhattunk kicsit az online világból” – emelte ki beszédében, emellett gratulált minden játékosnak az elért helyezésekért, a szervezőknek pedig a sikeresen megszervezett kupáért, amely méltóképpen tiszteleg Buzánszky Jenő emléke előtt.

„A haza számunkra ugyanúgy Kárpátalja, mint Magyarország, Felvidék, Erdély vagy Délvidék, és ezt Buzánszky Jenő, a kiváló labdarúgó is tudta, és meg is élte élete minden napján, hiszen a határon túli magyarokkal egyek vagyunk, egy nemzet vagyunk és a nemzetegyesítésnek mindenben, így a sportban is meg kell valósulnia” – hangsúlyozta beszédében id. Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnöke, az Aranycsapat testületi elnöke.

Magyar Zoltán, a Magyar Országgyűlés labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya, korábban a Ferencváros és a Magyar Olimpiai és Nemzeti válogatott igazgatója is köszöntötte a jelenlévőket. „Nagyon örülök annak, hogy a járvány kicsit enyhülni látszik, és tudtok futballozni, hiszen véleményem szerint ennél nagyszerűbb dolog nincs” – hangsúlyozta rövid köszöntőjében.

A vendégek sorából Szilágyi Mátyás, beregszászi magyar főkonzul tisztelettel köszöntött minden megjelent vendéget, sportolót.

„Fontosnak tartom azt, hogy ápoljuk azokat az értékeket, azoknak a neves személyiségeknek az emlékét, akik Magyarországot a XX. században fönntartották és fölemelték életükkel, munkájukkal. Egy ilyen történelmi magyar identitást megőrző személy Buzánszky Jenő is, kinek emlékét méltóképp hordozza és őrzi ez a focikupa”– emelte ki a főkonzul, majd gratulált minden játékosnak az elért sikereikért.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntőjében Hosszú Katinkának, sokszoros olimpiai bajnok úszónak szavait idézte: „Küzdj, amíg ők alszanak, tanulj, amíg ők buliznak, és élj úgy, ahogy ők álmodnak.” Emellett hangsúlyozta: „elengedhetetlen, hogy a fiatalok szeressék a futballt, valamint fontosabb legyen a labda, mint a pénz”.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára köszöntőjében elmondta, hogy közel tíz évvel ezelőtt, amikor Buzánszky Jenő Kárpátaljára látogatott, őt érte az a megtiszteltetés, hogy három napon keresztül kalauzolhatta gyönyörű vidékünkön. „Harmadik nap már bátran megkérdeztem tőle, hogy mégis hogy válhatott egy faluból érkező fiú, aki szénbányában is dolgozott, a Nemzet Sportolójává, hogy kerülhetett be az Aranycsapatba? Erre ő annyit válaszolt, hogy kell hozzá végtelen kitartás és megfelelő alázat! Buzánszky Jenő mindezeknek a tulajdonságoknak a birtokában volt” – mondta Molnár László.

Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár vezérigazgatója, a rendezvény egyik ötletgazdája köszöntőbeszédében hangsúlyozta: „Nagyon örülök annak, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett kupán már 16 csapat mérkőzik meg egymással, valamint a lányok is megmérettethetik magukat a pályán.”

Továbbá beszédében kiemelte: „Az eltelt a kilenc év alatt nem tudta megzavarna ezt a tornát semmi, pedig volt szélvihar, volt kánikula, még bombariadó is, de a labda ugyanúgy suhant a hálóba. Épp ezért én továbbra is azt kívánom nektek, hogy rúgjatok ezentúl is bombagólokat és játszatok bombaformában.”

Pohorilyák István a Budapesti Honvéd Sportegyesület Birkózó Szakosztály és a NIKÉ Sportegyesület képviseletében tolmácsolta Balogh Vilmos és Orbán Győző, a sportegyesületek vezetőinek tiszteletteljes köszöntőjét.

Emellett Pohorilyák István vezetői elismerési díjat adott át Váradi Natáliának, a Sportegyesületek és a „GENIUS” JA között kilenc éve fennálló sikeres együttműködés, valamint az alapítvány tízéves fennállásának tiszteletére.

A 2021 márciusától májusáig tartó jelentkezési időszak alatt három különböző kategóriában volt lehetőség jelentkezni a kupára, mégpedig általános iskolás fiúk (15 éves korig), középiskolás fiúk (15–17 évesek) és általános iskolás lányok (17 éves korig) kategóriákban. Ez idő alatt 16 csapat jelentkezett 12 intézményből összesen 156 játékossal. A részt vevő csapatok három kategóriában, körmérkőzéses rendszerben mérték össze ügyességüket a labdarúgás terén.

A labdarúgókupa dobogós helyezettjei, valamint egyéni díjazottjai a következők:

Általános iskolás fiúk: I. hely: FK Fornos, II. hely: Nagybereg, III. hely: Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum. A legjobb játékos Balog Alex, a legjobb góllövő Bodnár Olivér, a legjobb kapus pedig Bodnár Szabolcs.

Középiskolás fiúk: I. hely: Kaszony FC, II. hely: Nagybereg, III. hely: II. RF KMF Szakgimnázium. Ebben a kategóriában a legjobb játékos Komári György, a legjobb góllövő Balog Alex, a legjobb kapus pedig Mátyus Kristóf.

Lánycsapatok: I. hely: Beregvidéki Ifjúsági Sportegyesület, II. hely: SC Small Miracles U14, III. hely: nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon. A lányok közül a legjobb játékos Jakimcsuk Katerina, a legjobb góllövő Balog Beatrix, a legjobb kapus pedig Danilcsuk Anna.

A győztes csapatok számára a NIKÉ Sportegyesület biztosította a kupákat, illetve a labdarúgótorna végén a nyertesek érmeket, okleveleket, valamint labdákat vehettek át.

A labdarúgókupa a Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap Zrt., a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos közbenjárásával valósulhatott meg.

(Kopinczu Krisztián/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei