Már csak egy edző eredményesebb Zidane-nál a Real történetében

Már csak egy edző eredményesebb Zidane-nál a Real történetében

22:00 Június 22, 2020

Sport 3664 3 хвилини

Українська

Miután a Real Madrid vasárnap este 2-1-re nyerni tudott a Real Sociedad otthonában, átvette a vezetést a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Az újabb sikerrel Zinédine Zidane a klub történetének második legtöbb győzelmet számláló edzője lett.

A francia szakember második ciklusát tölti a Real Madrid kispadján. Mindkét alkalommal szezon közben nevezték ki: először 2016 januárjában Rafael Benítez, majd 2019 márciusában Santiago Solari helyére érkezett megmentőként.

Azonban Zidane jóval több, mint egyszerű megmentő a csapat számára, jól mutatják ezt a statisztikák is. Vasárnapi győzelmével már a második helyen áll a legtöbb győzelmet elérő vezetőedzők között. 134 sikerével immáron Vicente Del Bosquét is megelőzte, és csak az 1960-as és 70-es évek legendája, Miguel Munoz áll előtte – 357 győzelemmel.

Zidane-nak még legalább egy évtizedet kellene a Real Madrid kispadján eltöltenie, hogy reális esélye legyen Munoz utolérésére. Ez egy olyan időszakban, ahol általában a menedzserek egymásnak adják a kilincset lehetetlennek tűnhet. Pláne ott, ahol a nem a birka türelméről híres Florentino Pérez az elnök.

Mégis, ha valakiről el tudjuk képzelni, hogy hosszú ideig kisajátíthatja a 13-szoros Bajnokok Ligája-győztes csapat edzői posztját, akkor az pont Zidane. A játékosként az Aranylabdát is megnyerő francia eddig 201 mérkőzésen vezette a madridiakat, és összesen tíz trófeát gyűjtött be a csapat.

Nem sok edző van a sportág történetében, aki húsz mérkőzésenként „megajándékozza” a drukkereit egy-egy trófeával. Volt olyan szakasza regnálásának, amikor irányításával több trófeát nyert a Real, mint amennyi vereséget begyűjtött. A következő a bajnoki cím lehet, amihez szerdán este a Mallorca ellen kerülhet egy lépéssel közelebb az együttes.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei