magyar versenyző (1 Oldal)

12333
Horváth Laura lett a világ legfittebb hölgye
A négy napon keresztül tartó verseny során 12 feladatsort kellett teljesíteniük a résztvevőknek, a magyar versenyző ezek közül ötöt megnyert, különösképpen a viadal hajrájában teljesített fantasztikusan, ugyanis az utolsó négyből három számban ő b...
20:19 Augusztus 10, 2023
Sport 4163 1 хвилина
1609
Karanténba került 60 magyar vívó és edző a budapesti verseny után
A március 6-8. között Budapesten rendezett női és férfi párbajtőr Grand Prix után három kínai és három dél-koreai vívónál is kimutatták a koronavírust. Emiatt a versenyen részt vevő összes magyar versenyző és stábtag karanténba vonult.
13:30 Március 21, 2020
Sport 3293 1 хвилина
1392
Ismét indul a Daytona 200-on Györfi Alen
A 2007-ben Európa-bajnok Györfi Alen az elmúlt évhez hasonlóan az idén is rajthoz áll a világ egyik leghíresebb hosszú távú gyorsaságimotoros versenyén, a szombaton sorra kerülő Daytona 200-on, amelyen egy évvel ezelőtt 13. lett.
22:44 Március 11, 2020
Sport 4188 1 хвилина
489
Magyar döntős a bangkoki tenisztornán
Balázs Attila magyar versenyző bejutott a döntőbe a Bangkokban zajló, 54 ezer dollár (16,2 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi challenger-tenisztornán.
11:18 Január 17, 2020
Sport 2917 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei