Az volt ám az igazi szenzáció, amikor a Nagydobrony fogadta a Kisdobronyt. Olyankor felbolydult a falu, az emberek korán megebédeltek, rántott csirke, rá néhány fröccs, savanykás házibor, aztán fél óra szunyóka, és usgyi, ki a pályára!
A fiú megannyi ilyen emléket őriz, cipeli magával, járjon
bárhol a világban. Olykor becsukja a szemét és látja, ahogy az apjával kézen
fogva sétálnak ki a nagydobronyi pályára, lesik az ütött-kopott gyepet, rajta a
kifakult mezben, bő klottgatyában rohangászó játékosokat, és hallgatják a tömeg
moraját, a szurkolást, a szentségelést. A fiúban úgy maradtak meg ezek a
rangadók, a két szomszéd falu meccsei, mint valami ünnepélyes szertartás. Még
annál is több. Látta az emberek arcán az izgalmat, szinte érezte a
feszültséget, s pontosan tudta, hogy a füvön futkározó felnőttek közötti
küzdelem több, sokkal több, mint valami játék.
Ott élt Nagydobronyban a szüleivel és három évvel fiatalabb,
Petra nevű testvérével. Épült a házuk tégláról téglára, ahogy épp lett egy kis
pénzük. Mert bizony nem dúskáltak a javakban. Volt saját földjük, még saját
fóliasátorral fedett rész is, az apja meg az anyja pedig nap mint nap keményen
megdolgozott a betevőért. A fiú gyakran besegített, még a kistraktort is
vezethette, hogy aztán, ha a helyzet úgy hozza, kétkezi munkával segítse
például a búza és a burgonya termesztését. Közben gondolatban cselezett, egymás
után fektette le a védőket, világbajnoki döntőben szerzett győztes gólt – vagy
legalábbis a Kisdobrony elleni találkozón.
Mindig a futball járt az eszében. A játék, amibe halálosan beleszeretett. Reggel elment iskolába, sokszor két táskát cipelt magával: az egyikben a füzetei, könyvei, a tolltartója, a másikban a labda, a rongyosra rúgott tornacsukája. Aztán, ahogy kicsöngettek, már szaladt, szinte rohant ki a pályára, vette elő a lasztit, és futott, sprintelt vele, kapura lőtt, és ha talált magának valami pajtást, ment a foci estig.
A sors aztán felnyalábolta az akkor 13 éves gyereket, és elröpítette, szinte elhajította a nagyjából harminc kilométerre lévő Ungvárig. Tehetsége révén odahívták tanulni, futballozni. Kollégiumba került, öten voltak egy szobában, négy ukrán fiú és ő, közben egy kukkot sem beszélt ukránul. Így járt be órákra és így ment edzésre. Mindenre vigyorogva bólogatott, hogy aztán néhány hét alatt szinte tökéletesen elsajátítsa a nyelvet. Ott, az ungvári korosztályos csapatban tudatosult benne, hogy miért is volt annyira fontos annak idején térdig érő hóban futni, telente végrehajtani Fülöp Sándor külön neki írt edzéstervét, és nap mint nap labdát kergetni a nagydobronyi pályán. Ungváron kirobbanó erőben volt, bírta a napi edzéseket, olykor a napi kettőt is, és amikor egyszer egy kupameccsen a Dinamo Kijev korosztályos csapata ellen kellett pályára lépni, akkor sem remegett meg a lába, bátran, erőtől duzzadva játszott, és jóllehet, kikaptak 6–0-ra, életre szóló élményben lehetett része.
Ungvárról
került Győrbe egy váratlan húzással, 15 esztendősen.
A Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia növendéke lett, és olyan edzők dolgoztak vele, mint az egykori válogatott Preszeller Tamás, az ETO korábbi csatára, Oross Márton. Rendkívül hálás szívvel gondol vissza rájuk, mert nem csak edzőként nevelték őt a szakmára, a futballra – rengeteg figyelmességet, szeretet is kapott tőlük. Aztán egy napon a Vasas azt kérdezte tőle, volna-e kedve Angyalföldre jönni. Jól ismerték, tisztában voltak a képességeivel, így azt mondták neki, a Vasasnál bizonyíthat, megkapja a lehetőséget. Nagy Miklós klubigazgató felvázolta a jövőképet, ő pedig egy percet sem gondolkodott. A 2020-as januári alapozást a Fáy utcában kezdte meg. Nem volt benne félelem, inkább valamiféle hihetetlen bizonyítási vágy, hogy íme, Nagydobronyból elindulva már itt tart, itt van Budapesten, egy legendás klub játékosaként.
Hidi M
Sándor február 20-án lesz 19 éves.
A
Kárpátalján élő szüleivel hónapok óta nem találkozott, ám hamarosan
meglátogatják őt és ott lesznek a Kazincbarcika elleni idegenbeli mérkőzésen.
Aztán eltöltenek vele a budapesti bérlakásban egy napot, majd mennek vissza
Nagydobronyba, megmunkálni a kertet, a mezőt, a földet.
Miközben a fiuk a Vasasban már többet, sokkal többet ér öt rubelnél.
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
